Évértékelés 2021

Nem szeretnék túlzottan ráfeküdni az “Ez az év hova lett?!” jellegű klisékre, de… Ez az év hova lett?! Érzetre nagyon korai még a szilveszter, és éves adagnak kevés a haladás. Szerencsére – a kényszeres jegyzetelésemnek és magának a blognak hála – írásos bizonyítékkal is rendelkezem, hogy azért mégsem csak a seggem vakartam 2021-ben…

Az egyik kedvenc vezetés/menedzsment idézetem szerint “Csak azt a folyamatot irányíthatjuk, amit mérünk.” Ezért is annyira hasznos az ilyen évenkénti számvetés – kellően magas szintről nézve ez segíthet mérni az életem haladását, mind irány, mind pedig sebesség szemszögből. És így talán esélyem lehet kiigazítani az eltévelyedéseket, vagy épp megerősíteni a helyes döntéseket. Tekintsük hát át, hogy 1) mi történt idén a Preprocessor háza táján; hogy 2) hogy hatott ez szerény jómagamra, és hogy 3) ezek fényében hova tovább.

Preprocessor

Blog vonalon leginkább azzal töltöttem a decembert, hogy újraolvastam minden idei írásomat. Ezekből nyilván visszaköszöntek a tavalyi, és azóta szerencsére már egyre jobban megszívlelt tanulságok, de azért akadtak új (vagy legalábbis csak most leeső) leckék is:

A jelen fontossága. Egyre gyakrabban pofán csap, hogy mennyire tudatosan és erőszakosan kell(ene) visszarángatni magam a most-ba, mert csak ott lehetek aktív – és mellesleg csak ott lehetek boldog. A legjobban talán az Greg McKeown mondanivalójának tolmácsolása közben sikerült ezt megfogalmazni:

Ne hagyjuk, hogy eltereljen a múlt (hol hibáztunk?; mit lehetett volna jobban?), vagy a jövő (mi lesz két hét múlva?; mi lesz, ha ez nem sikerül?).

Persze, hogy lehet tanulni a múltból – de csak úgy, ha a jelenben azt tesszük, ami a múlt tanulságai alapján indokolt.

És persze, hogy lehet befolyásolni a jövőt – de csak a jelenben tehetünk érte bármit is.

Ha túlzottan hagyjuk, hogy a múlt és a jövő eltereljék a figyelmünket, akkor azzal pont a jelen megélését (és ezzel a múltból tanulást vagy a jövő befolyásolását) adjuk fel.
Az unalom-tűrés szerepe. Szintén ütős gondolat, miszerint a kemény, macsó, akaraterős, “megcsinálom!” pillanatok mellett az is fontos (sőt, talán még fontosabb), hogy az unalommal hogy birkózik meg az ember. Amikor az újdonság varázsa már nincs meg, a látványos eredmények pedig még nincsenek meg, és “középen” csak úgy csinálni kellene… Mert sajnos ez az egyik legnagyobb vízválasztó a jó szándék és a tényleges eredmény között. Kb. itt érzem most magam a bloggal – és ezért is nagyon biztató hír, hogy én azért továbbra is lelkiismeretesen csinálom.
A világi ceremóniák hiánya. Sokat gondolkoztam rajta, hogy David Foster Wallace avatási beszéde (és az avatási beszédek műfaja, úgy általánosságban) miért hagyott bennem olyan mély nyomot. A legjobb elméletem pedig nem más, mint a ceremónikus jelleg – a irónia- és fintorgásmentes, komolyan vett “prédikáció”. Mert oké, ezek tényleg tömény életbölcsesség bonbonok, amiket a tetejébe olyan tehetséges emberektől kapunk, akik képesek is elég élénken és hatásosan megfogalmazni őket. De egy befogadóképes légkör nélkül még ezek sem működhetnének.

Súlyos hibának (és elszalasztott lehetőségnek) gondolom, hogy napjainkban ez a ceremónikus légkör szinte kizárólag a vallásosak privilégiuma. Ateista (sőt, a szervezett vallás egyes aspektusait tekintve talán inkább anti-teista) lévén véletlen sem szeretnék senkit a vallás felé terelgetni – de azt azért megjegyezném, hogy lenne tőlük mit tanulnunk a ceremóniák terén. Hiszem, hogy a felhőn lakó szakállas bácsi mentális képe nélkül is tudnánk (és kellene!) jobb morális és spirituális támogatást nyújtani az embereknek.
Minden probléma (legalább részben) mentális probléma. A Dweck / Sinek / Westover körökben nyilván egyértelmű a kategorizálás. De Lukács Liza például szépen megmutatja, hogy a testi problémák nagyja is ide vezethető vissza. Vagy megint csak Greg McKeown, akin keresztül láthatóvá válik a világi gondjaink és a minimalista/maximalista álláspont kapcsolata. Az NVC-ben pedig a tudatos kommunikáción keresztül leszünk képesek változtatni a kapcsolatainkon.

Vagyis, kellően leegyszerűsítve mondhatjuk, hogy végre nekem is sikerült visszajutnom az elcsépelt közhelyig, miszerint “Minden fejben dől el!” Ez viszont jelenti azt is, hogy mentális fejlődéssel minden probléma megoldható, nem? Ööö… Hurrá?

Minden esetre az újraolvasás többszörösen megmutatta, hogy habár a mennyiség nem is feltétlen annyira ámulatba ejtő, mint ahogy azt az elején optimistán elképzeltem, a minőségre igenis büszke vagyok. Olyan írásokat teszek le az asztalra, amiket én személy szerint szívesen olvasnék. És amik nekem személy szerint képesek jelentősen segíteni. Remélhetőleg pont ez a “jól végzett munka öröme” tartja majd fent a lendületet attól függetlenül, hogy épp “unom-e” a menetrendet – vagy hogy bárki más mozdítja-e a füle botját az írásaimmal kapcsolatban.

És ha már a fülek botjainak mozdításáról esik szó, idén szépen elkezdtem követni a blog “teljesítményét” is:

A blog 2021-es teljesítménye

Az ilyen látványosan alacsony abszolút értékű számoknál szoktak azzal védekezni az emberek, hogy legalább “anyukám szerint ügyes vagyok” – ami nálam azért lenne ironikus egy csöppet, mert szerintem anyum sem olvassa a blogot. De ha az abszolút értékekről a trendek felé fordítjuk a figyelmünket, akkor mégsem olyan kilátástalan a helyzet. Na meg különben is: habár a világhírnév még talán várat magára egy kicsit, azért már nem is kizárólag magamban motyogok a sarokban, és ezt őszinte hálával konstatálom!

Személyes vonatkozások

Mentális téren ment szépen egész évben a hullámzás a lézer-fókusz és a teljes figyelemelterelés között. Volt nyári vakáció, volt téli szünet, és volt egy-két betegséges kizökkenés ami után nehézkesebb volt visszaállni. Adminisztrációban még talán nem is annyira; önkarbantartásnál annál inkább.

De a lényeg, hogy a legfőbb, önfejlesztős prioritást azért nagyon igyekeztem (legalább valahogy) szem előtt tartani! Ha a nyári szünet mellett csak a kedvenc grafikonjaim beillesztésével működött, akkor úgy. Ha a téli szünetben csak mesterséges leállással (hogy legyen időm mindent újraolvasni, a “pihi” mellett), akkor úgy. És ha felismertem, hogy egy kicsit már a kiégésbe hajlik az eredeti tempó, akkor bizony lassítással.

Szerencsére mindez meg is térült. Igaz, hogy így a 48 bejegyzésből “csak” 34 a könyv, de ez által esély nyílik vagy előny generálásra, vagy valami más vonalon is fejlődni. És a plusz energiát egyelőre elvitte ugyan a “más”, de legalább volt plusz energia, amit elvihetett, és nem állnia kellett, mint ahogy eddig nagyon sok mindennek a blog árnyékában…

A tavaly emlegetett coin és whip (költségvetés és napirend kezelő segédprogramocskáim) azóta is rengeteget segítenek – már csak a Zettelkasten formálisabb napirendbe építésére kellene nagyon energiát szánni! Újdonság viszont a nyári integritás riport alapján készített kis emlékeztető kárnyák, amikkel minden reggel egy-egy fontos témakör tanulságára emlékeztetem magam:

Az integritás kártyák

Részben ezeknek is köszönhetően, de idén úgy gondolom, sokkal mélyebbre ivódott bennem a Sztoikus gondolkodásmód – másrészt pedig egyre folyamatosabban tudom leképezni ezeket a főbb leckéket a hétköznapokra. Gyakorlatilag mindenki egyetért abban, hogy ezeknél nem a megértés, hanem a mentális frissen tartás a nehéz, és ezek a fecnik pont ebben segítenek.

Világi dolgok tekintetében szerintem eléggé egyértelműen a Gödör-effektus van hatályban. Ami ugye egyszerre jelenti, hogy valahol haladunk, és hogy az a haladás a többi vonalba mennyire képes beleköpni. Hisszük azonban, hogy a gödör után tényleg a felívelés várható.

Önkarbantartás szempontjából például kb. annyit nyomok a mérlegen, mint tavaly ilyenkor. Ez egyrészt egy kicsit negatív, mert a tonhal szintű “szálkásodás” vonalon nem sikerült haladni idén. Másrészt viszont vissza sem csúsztam az egész éves fel-le hullámzás ellenére – és itt márpedig emlékeztetnem kell magam, hogy ez egy 30+ kilós fogyás és rendbejövés megtartása, ami azért önmagában sem szégyen. Az alvás mennyiségére szépen figyelek, a kajánál is gyakoribb a baj a mennyiséggel mint a minőséggel (értsd, szenny-bevitellel), és a bukkanók ellenére egy-két hét kihagyás után is visszatalálgatok a rendszeres edzéshez.

Tárgyilag aktuálissá vált a kocsi csere (17 év után) és egy jelentősebb lakás felújítás (12 év után), amik valószínűleg több figyelmet kaptak, mint kellett volna. De mentségünkre szóljon, hogy közben pont azt a minimális energiával karbantartható környezetet szeretnénk kialakítani magunknak, amiben innentől még olajozottabban mehetnek a fontos hétköznapi teendőink. Szóval azért habár Thoreau-nál egy kicsit jobban odaléptünk a világi dolgokra szánt költésnek, azért a maximalista jelzőt továbbra is jó messziről kerüljük.

Emberi oldalon pedig épp a napokban állapodtunk meg a feleségemmel, hogy azért igencsak látszik a tudatos fejlődés a kapcsolatunk minőségén. Ez természetesen nem kizárólag az én érdemem, de a blog által beszivárgott kapcsolati, kommunikációs és empátia-elősegítő tartalmak feltételezem ártani nem ártottak.

A szociális téren megfogalmazott “nyitási” igényünk szintén megsínylette a világi haladás kavalkádját – mindössze 1, azaz egy adag új barátot szereztünk egész évben. Bár már ez is előrelépés a tavalyi nullához képest, gondolom. Ahova inkább több energia beleszaladt, az a meglévő cimborákkal való kapcsolataink alaposabb ápolása. Illetve én személy szerint nagyon igyekeztem továbbá a munkahelyi és a közös érdeklődéseken keresztüli ismeretségeimben is kevésbé “tranzakcionálisan”, és helyette minél “melegebben” viselkedni. Plusz hátrahagyni a hierarchikus kapcsolatok illúzióját – Adler legnagyobb örömére.

Na ezektől persze akad itt még bőven mit csiszolni – a mentális és világi területek mellett a szociális fókusz továbbra is egy relatíve távoli harmadik helyezett. De már nem annyira távoli, és ez (legalábbis a tendencia) egyelőre szerintem biztató.

Jövőbeli tervek

Az elsődleges prioritás fenntartani az eddigi, blogos, új könyveket és ismereteket feldolgozós tevékenységet – aminek ugye jó esetben életem végéig kéne tartania. Azért is fektettem ekkora hangsúlyt év közben a tempó módosításra, hogy egyrészt fenntartható legyen, másrészt pedig hogy az egyéb területek fejlesztését mellé tuszkolhassuk, és ne helyette! Ezzel együtt elég fájó volt az újraolvasás során jó pár olyan technikai javaslattal/ötlettel találkozni, amiket azóta is tervezgetek beüzemelni, mégsem jutottam odáig. Ide tartozik többek között:

A nagyobb mértékű rutin “ritualizáció” – hogy az előre meghozott döntések miatt úgy folyhassanak jobb mederben a szokásaim, hogy közben szinte oda sem kell figyelnem rájuk;
A Zettelkasten módszer “rendes” bevezetése – hogy az egyelőre még formailag és helyileg is szétszórt jegyzeteimből tényleg elkezdhessem építeni azt a bizonyos második agyamat; illetve
Nyitni a YouTube vagy (vírushelyzettől függően) az élő előadások felé – hogy a blogolás közben kikristályosodott tudást minél változatosabb és könnyebben fogyasztható formában tudjam felkínálni.

Félig-meddig már történt haladás a marketing és a szociális “remetétlenedés” frontján, de természetesen ezekkel is van hova tovább. Plusz hosszabb távon továbbra is ott a befektetési területek feldolgozása és alkalmazása! Egyelőre azzal vigasztalom magam, hogy a magamba fektetés is egy fajta befektetés, és így a blog fókusz plusz a leminimalizálódás is kamatot fog majd fizetni valamilyen formában. De ettől a befektetési számlám sajnos nem lesz kövérebb – vagy létező.

Egy újdonság, amit felvennék a jövőbeli tervek listájára (legalább utánanézés, vagy komolyabb ismerkedés szinten), az a slam poetry. Már az újraolvasásnál, vagy a mostanában ébredező rap zene iránti érdeklődésemnél feltűnt, hogy a szövegek… Öö, mondjuk úgy, lírai minősége is mennyire kezd szemet szúrni a próza mellett. Egyáltalán nem csodálkoznék például, ha a blogos “szösszenetek” formájában kezdeném jövőre bontogatni az ide tartozó szárnyacskáimat. :)

Végül pedig meg kell említenem az egyedi billentyűzetes vonalat, ami egyre inkább kezd elhatalmasodni az életemen – és ezt a tetejébe egyre kevésbé szeretném visszafojtani. Mármint a blogra semmiképp nem fogom hagyni, hogy rátelepedjen, de mellette kezdek egész “ebből lehetne valami” jellegű gondolatokkal játszadozni.

Összefoglalás

Nagyon tömören: a Preprocessor szemszögéből én egy “mag-évnek” mondanám a 2021-et. Ez az a szakasz, amikor már megtörtént a vetés (vagyis túl vagyunk a kezdeti izgalmakon), de a szárba szökkenésnél még nem tartunk. Ilyenkor a felszínről szemlélve kb. úgy tűnhet, mintha semmi nem nagyon történne – és a tetejébe ilyen évből még lehet akár 5-10. Ezért is nagyon fontos, hogy ne a felszínről szemléljem a helyzetet.

Ha viszont egy kicsit a felszín alá nézek, akkor ott azért szorgalmasan csírázgatnak azok a magok. Lehet, hogy nem olyan sebességgel, ahogy szeretném – és lehet, hogy idén nem tudtam melléjük annyi új plusz magot ültetni, mint szerettem volna. De amiket már elvetettem, azoknak szépen gondját viseltem, hogy egyáltalán esélyük legyen eljutni a virágzásig. Illetve szeretném hinni, hogy már maga a publikus “gondviselési módszerem” is segíthet másoknak.

Aki velem tartott ezen az utazáson, annak hálásan köszönöm a figyelmet – remélem Ti is annyival cizelláltabb, élet-állóbb gondolkodásmódot tudtok felmutatni a folyamat eredményeként, mint én. Jövőre innen folytatjuk!

Üdv,
Dénes

Ui.: Az idei termés

A teljesség kedvéért álljon itt egy lista az idén kitett bejegyzésekről – kiemelve belőlük a kedvenc mondataimat, amik szerintem bármiféle kontextus nélkül talán még szórakoztatóbbak, mint az eredeti szövegkörnyezetben…

Könyv összefoglalók

James Clear – Atomi szokások: A tiszta motiváció egy nagyon véges erőforrás, és hamarabb fog elfogyni, mint a plusz kilóink vagy a szortírozandó e-mail-jeink.
Carol S. Dweck – Szemléletváltás: Aki berögzült, annak a folyamatos tömjénezés kell, mint valami egyszemélyes vallás élő istenének.
Edith Eva Eger – A döntés: Mert persze, befelé kell fordulni, magunkat fejleszteni, egy jobb jövő felé indulni, stb. De azért menet közben ne felejtsünk egy gőzölgő szarkupacot a szőnyeg alatt!
Robert B. Cialdini – Hatás: A modern élet rengeteg döntéséhez igenis hasznosak ezek az automatikus katt-pörr reakciók, hogy ne égjen le az agyunk már egy unalmas szerda délelőttől is.
Josh Waitzkin – A tanulás művészete: Waitzkin sorra nyerte a korosztályos versenyeket, ezért a felnőttek ellen is kiállt (kiült?), hogy “felnőhessen” az ellenállás szintjéhez.
Epiktétosz kézikönyvecskéje: Ha pedig valami annyira általános, hogy a világi spektrum két legvégén is változatlanul alkalmazható, arra talán ma is érdemes odafigyelni.
David Brooks – A második hegy: Mi meg csak tekerünk és tekerünk – amivel tulajdonképpen úgy próbáljuk megoldani az ingatag alapzat problémáját, hogy még építünk rá egy pár szintet… Logikus, nem?
Al Ries & Jack Trout – A marketing 22 vastörvénye: A lecke hamar kezdődik, elvégre maga a “vastörvény” szó is nyilván csak egy marketingfogás a címben.
Peter C. Brown – Make It Stick: Rengeteg volt a tűzoltás, a vizsgák előtti magolás, az akár másnapra elfelejtés… Hogy mégis többségében ötösökkel estem át a rendszeren, az inkább a rendszer hibája, mint az én érdemem.
Pierre Hadot – A filozófia mint életforma: Nem szabad hagyni, hogy a túlspecializálódás és a krétaporos akadémiai légkör értelmetlenné tegye a filozófiát a közemberek számára!
Simon Sinek – Kezdj a miérttel!: Mi csak megkönnyítjük neki, hogy “önmegvalósíthasson” általunk.
Gin Stephens – Fast. Feast. Repeat.: Nem kell patikamérleggel adagolni az egzotikus alapanyagokból kotyvasztott vacsorát ahhoz, hogy már pont fogyjunk, de ez még pont ne menjen az anyagcsere rovására.
Tara Westover – A tanult lány: Itt vesz be először fájdalomcsillapítót is, ami (az anyja lobéliás és vízmelléki csukókás főzetével szemben) működik, és ettől teljesen leesik az álla.
Stephen R. Covey – A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása (2. rész): Kb. mintha éhesek lennénk ugyan, de közben épp nem kapunk levegőt – egyből szarnánk a kajára, garantálom.
Paulo Coelho – Az alkimista: Senki nem tisztán az irodalmi értékei miatt fog felnézni egy gyakorlatilag tőmondatokból álló könyvecskére.
Dan Buettner – Földünk kék zónái: Gondolom egyikünknek sem mindegy, hogy lélegeztetőgépen és infúzión húzunk-e még ki egy-két nyarat, vagy a dédunokákkal játszva a kertben.
Pavel Tsatsouline – Relaxált nyújtás: Általában jól meghatározott, hogy egy testi folyamatot tudatosan, vagy automatikusan irányítunk (például egy sajtburger megevése kontra az említett sajtburger megemésztése).
William Broad – A yoga tudománya: A yoga filozófiai részében pont az ego visszacsökkentése lenne az egyik cél, és így még ironikusabb, hogy az egónk kielégítésére szaggatjuk meg az inainkat vagy daráljuk szét az ízületeinket.
James Driver – HIIT: Az aktuális pulzus pontos méréséhez természetesen használhatunk valami pulzusmérős pántot, karórát, vagy egyéb kütyüt – de legtöbbször elég az is, ha szubjektíven egy 10 pontos skálán értékeljük, hogy mennyire akarunk épp megdögleni.
Mark Rippetoe – Starting Strength: Kívánom mindenkinek, hogy innentől (Rippetoe hasonlatával élve) úgy tudjon intellektuális/spirituális életet élni, hogy közben azért a guggolásán sincs mit szégyellni!
David Foster Wallace – Ez a víz: Úgyhogy nekiestem, és a legjobb tudásom szerint készítettem egy alapos, szöveghű, az USA-specifikus utalásokat általánosító, és reményeim szerint talán akár “műfordításnak” is csúfolható magyar változatot.
Joseph Brodsky – Beszéd a stadionban: Kicsit vallásosabb irányból közelíti ugyan a dolgokat, mint ahogy én tenném, de cserébe nagyon beletalál a tanulságokba – és teszi mindezt olyan hasonlatok és kifejezések kíséretében, hogy szinte már csak azokért is megér egy olvasatot.
Bill Watterson – Néhány gondolat…: A héten tovább halászunk a legfennköltebb, ám magyarul valahogy mégsem elérhető avatási beszédek tengerében.
Kurt Vonnegut – Az ötös számú vágóhíd: És már itt látszanak annak a nemzeti öntudatnak a magvai, ami miatt napjainkban 2-3 ember az űrben tobzódik, míg milliók még a kényszermunka felett is segélyre szorulnak a hajléktalanság vagy épp az éhhalál ellen.
Frank Herbert – Dűne: Csodálatosan logikus és egyszerű, és mégis annyira ritka az ilyen a valóságban, hogy szinte inkább ettől lesz a könyv fantasy, mint a homokférgektől!
Daniel Keyes – Virágot Algernonnak: Mondjuk ez a pont talán nem annyira aktuális egy olyan járvány idején, ahol lépten-nyomon két lábon járó Dunning-Kruger effektusok kérdőjelezik meg a tudományt – de szerintem akkor sem árt az emlékeztető, hogy ez is egy egyensúly.
Sönke Ahrens – Hogyan jegyzeteljünk okosan: Sajnos mi magunk leszünk a “laikus” közönség egy pár nap/hét múlva, amikor már nem emlékszünk majd az eredeti kontextusra, de még ilyenkor is meg szeretnénk érteni, hogy mi magunk mire is gondoltunk közben.
Carmine Gallo – Talk Like TED: Maga a név is a “Technology, Entertainment, Design” rövidítése (nem pedig az alapítót hívják Ted-nek!
Marshall Rosenberg – Erőszakmentes kommunikáció: Lehet, hogy a másik oldalon végül azt csinálnák, amit akarunk, de nem azért, amiért akarnánk, hogy csinálják – és ez egy fontos különbség!
Ichiro Kishimi & Fumitake Koga – Vállald fel bátran önmagad: Az a fontos, hogy az itt és most-ot értékelni tudjuk – az másodlagos, hogy az általunk értékelt itt és most-ok sorozatán keresztül idővel hova jutunk (az meg pláne, hogy honnan jutottunk idáig).
Greg McKeown – Esszencializmus: Szóvicc veszély, de akkor is leírom: fektessünk magunkba azzal, hogy lefekszünk.
Giles Slade – Made to Break: Mit neki az a pár ezer év, amíg az akciós narancshoz kapott műanyag vödör teljesen lebomlik és részévé válik egy új körforgásnak – vagy az a pár millió év, amíg az utolsó csepp iható vízért folytatott háborúk nukleáris holokausztját is túlélő csótányok törzsfejlődnek a következő domináns civilizációvá.
Lukács Liza – Az éhes lélek gyógyítása: A komplexitás minden esetre remélhetőleg tisztán látszik – és kellően nevetségessé teszi a pár mondatban összefoglalható, mindenki számára egységesen “működő” diéták létjogosultságát.

Szösszenetek

Rowling, Jobs, Vonnegut – Világi ceremóniák: Viszont mivel egyre többen a tudományba és a humanista értékrendbe vetik a “hitüket”, ezzel nem csak az égbeli szakállas bácsi mentális képét veszítik el (ami talán nem akkora baj), hanem a vele járó spirituális és morális támogatást is (ami viszont, legalábbis szerintem, marha nagy baj).
Integritás riport: Személyes alkotmány v1.0: Tisztában vagyok vele, hogy a várható élettartam (vagy akár a menet közben várható életminőség) nem csak rajtam múlik; de ettől azért teszek róla, hogy ami rajtam múlik, az rajtam ne múljon!
Az “S” görbe: És igen, tényleg ennyire szánalmas vagyok, hogy vannak kedvenc grafikonjaim.
A gödör: Simán szokott menni? Nekem sem.
A Dunning-Kruger hatás: Lehetünk mi akármilyen profik bizonyos területeken, de akkor is marad még bőven olyasmi, amiben a béka segge alatt leszünk – és ennek ellenére, két elcsípett félmondat összes “oktatásával” a zsebünkben nagyon nem arra a szinte képzeljük magunkat.
A haranggörbe: És aztán ezt szorozzuk fel fejben az élet számtalan, változatos területével – mert persze lehet, hogy francia nyelvtudásban, munkahelyi produktivitásban, vagy origami elefánt hajtogatásban magasan az átlag felett vagyunk, de attól marad még a az autóvezetési ügyességünk, a tenisz technikánk, vagy a párkapcsolati kommunikációnk kifinomultsága; és még úgy megközelítőleg 9000 dolog.
Sprint kontra maraton: Mindenki rommá űzi szegény lovát, hogy a közönség vad éljenzése közepette egy orrhossznyi előnyt kicsikarhasson.
A mentális automatizálásról: Ez természetesen nem egy önálló gondolat – ha majd egyszer lesz olyanom, nektek szólok először.
A távirányítójavításról: Pár héttel ezelőtt kilátogattam vidékre anyumhoz, aki egyetlen kisfia iránt érzett szeretetének tudtomra adása után rögtön a lényegre tért: nem működik a TV távirányítója, és hát de jó is, hogy itt vagyok, mert majd én biztos meg tudom csinálni.
A jobbratartásról: Mint a kódnevükből talán kiderül, Csörtetőék nem igazán osztoztak a járda kétirányúságába vetett hitünkben.
A modern oktatási rendszerről: És habár nyilván nem akarom hasonlítgatni az emberi mentális képességeket az állatok gyakran ösztön-vezérelte működéséhez, de akkor is ismerjük el a modern emberi luxust: a hivatalos (és még akkor is nagyon zsenge) nagykorúság előtt 18, azaz tizennyolc teljes évünk van a dedikált fejlődésre, tanulásra és életre készülésre.
A hamis dilemmákról: Ha most tényleg épp egy ökológiai katasztrófa van folyamatban, az nyilván csak azért lehet, mert nem a megfelelő gyűjtőbe dobtuk a mosószeres flakont!
Majmokról, kunyhókról és kerítésekről: De ha a könyv kontextusától függetlenül is átvennék valami kézzelfoghatót […], akkor annak bizony tessék utánanézni – mert egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy egy újabb majmos-létrás-banános vagy belteres-tüzes-szúnyogos szituációval állunk szemben.
Projektekről és területekről: Hangos csörömpöléssel esett le a tantusz, hogy a túlsúlyomból való “gyógyulás” az igazából nem a zsír eltüntetése, hanem az, amikor a napom 0, azaz nulla százaléka megy el azzal, hogy mennyi is a zsír rajtam – mindezt úgy, hogy mégsem vagyok egy Harkonnen báró méretű disznó.