Henry David Thoreau - Walden
Rövidebb távú tervem, hogy a bevezető bejegyzésben említett témakörök mindegyikét lefedjem legalább érintőlegesen, de egyelőre elég erősen szinte csak az elmére koncentráltunk. Mondhatnám, hogy szó szerint fejnehéz a blog! Úgyhogy a mostani mini-jubileumtól kezdve – ez már a 10. bejegyzésem!! – egy ideig kicsit jobban a fizikai világ felé fordulnék, ahol a testünket és a környezetünket boncolgathatjuk.
Különösen közel áll a szívemhez a minimalista életfilozófia, ezért az anyagi világ dolgain belül ezt a témát választottam erre a hétre. És ahogy Marcus Aurelius is mondja: “menj egyenesen az intelligencia forrásához”. Úgyhogy a vizsgálódást Henry David Thoreau – Walden című könyvével kezdeném, ami mondható a minimalizmus egyik alapkötetének.
Thoreau egy amerikai író és filozófus, aki eléggé rossz véleménnyel volt a kortársai között kibontakozóban lévő fogyasztói társadalomról; ehelyett a természetközeli, minimalista és független életet hirdette. És mielőtt azt hinnénk, hogy csak a szája járt: elvei szemléltetésére az 1800-as évek közepén egyszerűen fogta magát, és kiköltözött az erdőbe egy saját építésű kunyhóba. Könyvében az ide vezető gondolatmenetet, tapasztalatait, és következtetéseit osztja meg a nagyközönséggel.
A könyv eleje dugig van elmés meglátásokkal és idézhető aranyköpésekkel. A végére pedig majd szépen összehozza a szálakat, hogy a fő tanulságok mélyebben megmaradjanak. De a közepe egy kicsit… hogy is mondjam… dögunalom? Van benne pár gyöngyszem – amiket természetesen kikapartam – de a nagyja tájleírás illetve az állatok és növények részletes jellemzése. Szépen körbemegyünk az évszakokon, hogy vált egyik a másikba; színek, hangok, illatok… Én ezeket hely (és érdeklődés) hiányában mellőzném. Ha valaki ilyesmire vágyik, olvassa az eredetit; vagy ami még jobb, menjen ki!
Aki viszont marad, az készüljön egy meggyőző – nem kevés társadalomkritikával vegyített – érvelésre a minimalista életvitel mellett!
Gazdaság
Ez az a rész, ahol gyakorlatilag rongyosra osztja az embereket, amiért ilyen szarul élnek – főleg a saját tévképzeteik miatt. Messze túlvállalják magukat, betegségig kergetik a pénzt, hogy aztán legyen félretett pénz, amikor betegek. Szerintük az élet “már csak ilyen”, elfogadják az alapértelmezést, és szép csöndben szenvednek. És nem is a mások véleménye a baj, hanem hogy a sajátjuk is ez…
Herkules 12 próbája eltörpül amellett, amit a szomszédaim magukra vállaltak; mert azokból legalább csak 12 volt, aminek egyszer vége.
The twelve labors of Hercules were trifling in comparison with those which my neighbors have undertaken; for they were only twelve, and had an end.
Egy bolond életét élik, amire a végén rá fognak jönni, ha előbb nem is.
It is a fool’s life, as they will find when they get to the end of it, if not before.
Az emberek többsége csendes kétségbeesésben él.
The mass of men lead lives of quiet desperation.
Az idősek próbálják ugyan osztani az észt az élet nagy dolgaival kapcsolatban, de ha ők sem boldogok, akkor vajon milyen alapon? Csak azért, mert régebben élnek szarul, még nem jogosítja fel őket semmi okoskodásra. Minden kor szereti azt hinni, hogy kimerítette az emberi lét lehetőségeit, de eddig semelyiknek nem jön be… Úgyhogy mi csak próbálkozzunk megtalálni egy helyesebb egyensúlyt!
Ehhez először is azt kellene tudni, hogy mi a ténylegesen szükséges. Mert csak akkor tudunk a magasabb értelemről elmélkedni, ha nem folyton olyan dolgok kergetésével vagyunk elfoglalva, amik nem is kellenek. Az első közelítés négy elemű: kaja, menedék, tüzelő és ruha. És habár valóban lefedik a szükségleteket, jobban megnézve még ezek is összevonhatóak egyetlen címke alá: meleg. Fizikai szükségleteink lényege csak annyi, hogy az élet melegét fenntartsuk. Ehhez belülről kaja kell (és esetleg a tűz a kaja készítéséhez), kívülről pedig menedék, tűz, és ruha. És ezek után jogosan tehetjük fel a kérdést: ha “csak” annyi kell, hogy melegen maradjunk, akkor mi ez a nagy motoszkálás?
A luxus és a kényelem nagyja is csak hátráltat az igazán fontos dolgokban. A “belső nagyok” többsége nem véletlen volt kívülről szándékosan, önként szegény. De manapság sajnos már nincsenek filozófusok, legfeljebb filozófia professzorok. Pedig nem csak tudni kellene, hanem tenni is – az emberi élet problémáit praktikusan, nem pedig csak elméletben megoldani.
Nem szólunk persze be annak, aki annak ellenére gazdag, hogy lélekben sem szegény. Vagy aki elégedett a sorával, és csak intézi a saját dolgát. A baj azzal a (legnépesebb) réteggel van, akik folyamatosan panaszkodnak, hogy nekik milyen rossz – pedig “teszik a kötelességüket”! Vagy gazdagok, de csak a saját arany láncukat kovácsolják!
Hősünk ezzel szemben egy teljesen más úton halad. Mindig is szerette és járta a természetet, figyelt az utakra, a növényekre, valamilyen szinten erdőgondnoki szerepet töltött be. Ez persze senkit nem érdekelt, és nem ismerték el a munkáját – anyagilag meg aztán pláne nem. De az elismerés hiánya pont hogy nem ahhoz a felismeréshez vezetett, hogy mással kellene foglalkozni, vagy jobban megtanulni eladni magát! Inkább ahhoz, hogy hogy lehetne elkerülni az eladás szükségességét egyáltalán. Kevesebből, egyszerűbben megélni!
Úgy döntött ezért, hogy fogja magát, és kiköltözik az erdőbe. Ruhája volt kemény egy rendes szett, amit inkább foltozott, mint cserélt. Tűzifa meg egy erdőben épp akad. Szóval a kaján felül igazából csak egy menedékre volt szüksége. Vannak, akik hidegebb klímákban is megvannak nélküle, hálózsákban – a melegebb vidékeken pedig eleve szükségtelen. De azért a tél és az esős idők átvészeléséhez sokat segít. Kézzel (és kölcsön szerszámokkal) látott hát munkának.
Itt is gondoljunk azonban a szigorúan vett szükségletekre! Egy pár négyzetméteres vasúti szerszámtartó “doboz” is megfelelhetne, pár dollár, és aztán nincs albérlet. Az indiánok sátrai is bizonyítják, hogy természetes módon is lehet. A “vadembernek” tulajdona a “háza” mert annyira olcsó és egyszerű, hogy megteheti. Eközben a “civilizált” ember pedig leginkább csak bérelni tudja az övét, és sokszor még azt sem engedhetné meg magának, ha utánaszámolna.
A legtöbben soha nem gondolnak bele, hogy egy “ház” mire is való igazán, és aztán az egész életüket szükségtelen nyomás alatt töltik, csak hogy az övék is olyan lehessen, mint a szomszédé.
Most men appear never to have considered what a house is, and are actually though needlessly poor all their lives because they think that they must have such a one as their neighbors have.
A szerző például a falujában 100-ból 3-at nem nagyon tudna mondani, akinek nincs hitel a farmján. De lehet, hogy azok meg ezért máshogy “adták el a lelküket”. Bemutat még egy telepes kultúrát, ahol csak földbe vájták a házaikat, mert a termés abban az évben hirtelen fontosabb volt. És oké, ebből láthatjuk, hogy ha van fontosabb, akkor megvagyunk mi a sokkal egyszerűbb hajlékokkal is. De nem gondoljuk, hogy amúgy is van fontosabb? A lelki békénk, a magasztosabb emberi célok, a “megvilágosodásunk” mindig ott lebegnek… Egyszerűen nem fogjuk fel, hogy micsoda anyagi és erőfeszítésbeli terhet vállalunk a nyakunkba – és emiatt miből maradunk ki.
Inkább ülök egyedül egy tökön, mint hogy egy bársony párnán nyomorogjak másokkal.
I would rather sit on a pumpkin and have it all to myself than be crowded on a velvet cushion.
Látszólag nagyon ment a fejlődés már akkoriban is, de hova? Ha nem jó felé haladunk, akkor nem igazán számít, hogy most már gyorsabban érünk oda. És különben is, ha a menetdíjat is beleszámoljuk, akkor már nem is biztos a gyorsaság sem. Amíg mások dolgoznak a jegyeik áráért, mi könnyen lehet, hogy sétálva is odaérünk. Általánosságban ezt az egész “most dolgozok, hogy utána úgy élhessek, ahogy akarok” dolgot furcsának bélyegzi. Ha költő akarsz lenni, költs! És mivel részben ilyen megfontolások miatt íródik ez a blog is “már most”, mondhatjuk, hogy hajlamos vagyok egyetérteni.
Thoreau épp csak annyit dolgozott, amennyi a szükségletei kielégítéséhez kellett. És ez pedig a minimális elvárások miatt nagyon gyorsan meg is volt, úgyhogy maradt idő arra, ami fontos. Mennyivel jobb lenne, ha inkább az intellektuális fejlődést szeretnénk hagyatéknak, nem a luxust…
A nemzeteknek mániája, hogy a hátrahagyott “kalapált kő” mennyiségével akarnak imponálni az utókornak. Mi lenne vajon, ha ennyit törődnének a modoruk polírozásával? Egy értelmes gondolat emlékezetesebb lenne, mint egy Holdig érő emlékmű.
Nations are possessed with an insane ambition to perpetuate the memory of themselves by the amount of hammered stone they leave. What if equal pains were taken to smooth and polish their manners? One piece of good sense would be more memorable than a monument as high as the moon.
A fenti állítások alapján az absztrakt gondolkodás nem elég, így a részletekbe is belemegyünk. Jön például egy konkrét elszámolás, hogy mennyiből élt. Ahol a számok maguk az avatatlan szemnek nem mondanak sokat, de ha hiszünk a szerzőnek, akkor ez igencsak kevés – és én hajlamos vagyok hinni. Csak alapvető élelmiszerek, plusz amit megtermel. A házzal, a ruhájával, és az erdei tüzelővel együtt pedig már kész is vagyunk.
Thoreau alapfilozófiája abban nagy eltérés az addigiaktól, hogy már (végre) nem csak a pozitívumát nézi mindennek. Persze, lehetne több, de mit kell azért cserébe adni? Megéri-e úgy is? Neki pedig a szabadsága sokkal többet ért, mint a materiális kényelem.
Minden tárgy ára az életünknek az a része, amit cserébe adnunk kell érte.
[…] the cost of a thing is the amount of what I will call life which is required to be exchanged for it.
Kb. 6, azaz hat heti munkával megteremtette az éves szükséglethez elég pénzt. Tanított egy darabig, de ehhez sokkal nagyobb befektetés is kellett. És mivel pénzért csinálta, nem csak úgy a társai javára, ezt kudarcnak élte meg. A kereskedelmet eleve megvetette, meg különben is: ahhoz sok munka kell, és nincs élesen “vége” soha. Ezért napszámban dolgozott, amiből az a bizonyos 6 hét már elég. Számára a megélhetés inkább csak egy hobbi volt.
A legnagyszerűbb képességem az, hogy keveset akarok.
My greatest skill has been to want but little.
Na most ilyen számok hallatán azért valószínűleg sokaknak forr(hatna) a vére, hogy “micsoda arcátlan feltételezés, ma már nem ilyen világot élünk, pföjj”! De remélem a lecke ettől még átmegy: ha az abszolút értékek nem is stimmelnek, arányában akkor is dolgozhatnánk sokkal kevesebbet, ha kevesebbet akarnánk. És lássuk be, akarhatnánk sokkal kevesebbet… Csak hát ugye az nem menő, mert ma viszont már tényleg nagyon nem olyan világot élünk!
Értékes élet
Thoreau véletlen pont július 4-én költözött be az erdei kabinjába – a függetlenség napján. Akkor még a télre nem is volt kész, csak épp az eső ellen védett, de ez nem okozott fennakadást. Kb. olyan elszigeteltnek és távolinak érezte magát ott, mintha az egész univerzum egy másik sarkában lett volna – de mindezt persze abszolút pozitív értelemben mondja.
Minden reggel korán kelt, és a tóban fürdött. Újabb forrás, aki szerint minden felsőbbrendűség forrása reggel érhető el a legtisztábban. Állítása szerint ha valami mechanikus szerkezet lökdös csak ki az ágyból ahelyett, hogy a belső Zsenid izgatottan üdvözölné az új napot, akkor baj van. Erről én persze rögtön egy modern változatra asszociáltam:
A hétfőkkel nincs semmi baj. Az életed a szar.
– Ricky Gervais
Mondays are fine. It’s your life that sucks.
Ilyen körülmények között élhetett végre egy értékes, intellektuális életet.
Milliók vannak ébren a fizikai munkára; de csak milliónként egy van eléggé ébren ahhoz, hogy hatékony intellektuális erőfeszítést tegyen.
The millions are awake enough for physical labor; but only one in a million is awake enough for effective intellectual exertion.
Szép dolog persze festeni vagy faragni is, de még szebb lenne, ha a saját hozzáállásunkon tudnánk változtatni. Amit tudnánk is, csak olyan kevesen teszik meg. Hát Thoreau megtette! Szándékosan lecsupaszította az életét, hogy tényleg csak azt élje, amit kell. Ehhez kapcsolódik a leghíresebb idézete is – ami a Holt költők társasága című filmben is jelmondattá vált:
Kimentem a vadonba, mert tudatosan akartam élni. Maradéktalanul ki akartam szívni az élet velejét. Elpusztítani mindazt, ami nem volt Élet, hogy ne a halálom óráján döbbenjek rá, hogy nem éltem.
I went to the woods because I wished to live deliberately, to front only the essential facts of life, and see if I could not learn what it had to teach, and not, when I came to die, discover that I had not lived.
Elhangzik emellett még az “Egyszerűség! Egyszerűség! Egyszerűség!” felkiáltás is, aminél tömörebben nem is nagyon lehetne összefoglalni az egész könyvet. Ha az életünkkel foglalkoznánk, akkor igaz, hogy nem lenne, aki vasutat épít… De olyan sem nagyon lenne, aki vasúttal akarna utazni. Az, hogy ennek ellenére mégis vasutat építünk, azt mutatja, hogy inkább a vasút “utazik rajtunk”…
Ismerjük fel azt is, hogy a “hírek” 99%-ban csak pletyka, ami minket szigorúan véve nem érint. Vagy legalábbis nem kellene, hogy érintsen. Olvassunk inkább könyveket, ahol az “óriások vállán” hatalmasat fejlődhetnénk! A jelenlegi, erdei körülményei pedig sokkal alkalmasabbak voltak a komoly olvasásra, mint akár egy egyetem.
Hányak életében nyitott új korszakot egy könyv elolvasása!
How many a man has dated a new era in his life from the reading of a book!
A jelenleg kimondhatatlant megtalálhatjuk valahol kimondva. Ugyanazok a kérdések, amik minket összezavarnak, minden eddig élt bölcs embert szintén sorra összezavartak. Kivétel nélkül. És mind meg is válaszolták, a képességeiknek megfelelően, a szavaikkal és az életükkel.
The at present unutterable things we may find somewhere uttered. These same questions that disturb and puzzle and confound us have in their turn occurred to all the wise men; not one has been omitted; and each has answered them, according to his ability, by his words and his life.
A tanuláshoz gyakorlatilag egy egész élet kell… Rá kell szánni az időt az olvasásra! A szónok is ékesen tudja megszólítani a közönséget, de egy írónak az egész mindenkori emberiség a közönsége. Az is, aki nincs ott; vagy aki akár még meg sem született! Ez a tudat mondjuk most épp nem nyugtat meg, ahogy ezt írom.
Érdemes első sorban a klasszikusokkal foglalkozni, mert azok állták csak ki az idő próbáját! Csak attól nem lesz valami jobb, hogy újabb. A szerző sokszor felveti, hogy mennyire hiányzik a régi nagyok fordítása és népszerű elterjedése. Ez ügyben ma már technikailag sokkal jobb a helyzet, de népszerűségileg sajnos nem.
Pedig a nehéz olvasás érné meg igazán! Ha a 600. sztorit olvasod ugyanarról a nagy szerelemről, csak más nevekkel, az nem “igazi” olvasás. Mi viszont mégis megállunk az ilyeneknél, és ezért a beszélgetéseink is elég szégyenletesen alacsony szintűek.
Nem teszek túl nagy különbséget azok között, akik tényleg analfabéták, és akik tudnak ugyan olvasni, de csak gyerekeknek vagy gyenge elméjűeknek való irodalmat olvasnak.
I do not make any very broad distinction between the illiterateness of my townsman who cannot read at all and the illiterateness of him who has learned to read only what is for children and feeble intellects.
A közepe
Ahogy említettem, a közepe egy kicsit szétszórtabb lesz, mert innen-onnan kellett összekapirgálni a releváns dolgokat. Tekintsétek ezt a szekciót a középső kb. 200 oldal legjavának:
-
Sokat ír a közelben futó vonatokról, és hogy azok milyen pontosságra kényszerítik a lakosságot. Már itt kezdődőben volt az a nagy rohanás, amit ma is tapasztalunk.
-
Egy mérföldön belül nem volt szomszédja, csak fákat látott maga körül, és a tavat, aminek a partján megtelepedett. Ezzel az erővel akárhol is lehetett volna, annyira “békén volt hagyva”.
Mintha lett volna saját napom és holdam és csillagaim; egy kis világ csak nekem.
I have, as it were, my own sun and moon and stars, and a little world all to myself.
-
Mindenki ott ver tanyát, ahol az életéhez szükséges források közel vannak. Akinek ez az emberi társaság, a bolt, vagy a bár, az nyilván falusi marad. Akinek viszont a természet, az kimegy a természetbe. És így az emberek hátrahagyása nem “áldozat”, amit “vajon hogy bír?!”.
-
A magányt nem az méri, hogy milyen messze vagy a legközelebbi embertől. Nagy társaságban is lehetsz egyedül, de egymagadban sem kell magányosnak lenned, ha épp el vagy foglalva. Ezt nem értik sokan, hogy ha valaki nem fizikai munkát végez, akkor fejben otthon, egyedül is el lehet foglalva.
Szerintem jót tesz az idő legnagyobb részében egyedül lenni. A társaság, még ha a legjobb is, hamar fárasztóvá válik. Szeretek egyedül lenni. Még soha nem találtam olyan jó társat, mint a magány.
I find it wholesome to be alone the greater part of the time. To be in company, even with the best, is soon wearisome and dissipating. I love to be alone. I never found the companion that was so companionable as solitude.
-
3 széke volt: 1 az egyedülléthez, 2 a barátsághoz, és 3 a társasághoz. Volt azért, hogy akár 30-an is voltak nála, és még úgy is elfértek. Ebből is látszik, hogy a többségünk háza sokkal nagyobb, mint amire szükség lenne. Ha pedig több tér kellett a nagyobb beszélgetések “rendes” kibontakozásához, akkor ott volt hátsó szobának az egész erdő.
-
Volt egy favágó cimborája, akit igencsak “egyszeri embernek” ír le. Aki fizikailag nagyon is felnőtt, de intellektuálisan épphogy csak gyerek. Azért tartom ezt említésre méltónak, mert eszembe juttatta, ahogy az emberek nagyját napjainkban is oktatják: épp csak addig, hogy tudja a dolgát és a helyét.
-
Egy szép gondolat arról, miért nem volt zár az ajtaján:
Meg vagyok győződve róla, hogy ha mások is olyan egyszerűen élnének, mint én, a “rablás” és a “betörés” ismeretlen fogalmak lennének. Azok ott történnek, ahol valakiknek több van, mint kellene, míg másoknak nincs elég.
I am convinced, that if all men were to live as simply as I then did, thieving and robbery would be unknown. These take place only in communities where some have got more than is sufficient while others have not enough.
-
Ahogy az ember egyre inkább a morális, filozofikus élet felé hajlik, úgy távolodik el a fizikai örömök hajhászásától, mint például a kaja. Mi sem mutatja jobban a morális élet ritkaságát, minthogy egész nemzetek rekednek meg a zabálós lárva időszakban. Nem is a kaja mennyisége vagy minősége a fő kérdés, hanem a hozzáállásunk. Ha nem csak a testünket akarjuk táplálni – hogy ezáltal morális életet élhessünk – hanem az étvágyunk és az ízlésünk a vezető inger… Na az a baj.
-
Mindenkiben megvan az “állat”, ami kb. pont annyira van ébren, amennyire a magasabb tudat alszik.
-
Egy kis sztoikus filozófia ismétlés, Marcus Aurelius után szabadon:
Gondolkodással elérhetjük, hogy épelméjű módon magunkon kívül legyünk. Tudatos erőfeszítéssel az elménk különválhat a tetteinktől és következményeiktől; és ekkor minden, jó és rossz, csak elfolyik mellettünk.
With thinking we may be beside ourselves in a sane sense. By a conscious effort of the mind we can stand aloof from actions and their consequences; and all things, good and bad, go by us like a torrent.
- A tó mélységének mérése közben felmerülő (látszólagos!) következetlenségekre is szépen reagál. Ahol nem jön be valami becslés, az nem azért van, mert ellentmondásra bukkantunk a természeti törvényekben. Mindössze annyi derült ki, hogy vannak dolgok, amiket még nem értünk.
Befejezés
A legtöbb határt magunknak szabjuk. Próbáljuk “tágítani” az életünket! És ez nem feltétlen azt jelenti, hogy irány Afrika zsiráfokat kergetni…
Szegezd a tekinteted befelé, és ezernyi régiót fogsz találni az elmédben, amik még feltérképezetlenek. Utazd be őket, és legyél a saját otthon-kozmográfiád szakértője.
Direct your eye right inward, and you’ll find a thousand regions in your mind yet undiscovered. Travel them, and be expert in home-cosmography.
Furcsán hangozhat, de sokaknak könnyebb a világot bejárni mérföldek ezrein át, hidegben, éhesen, mint inkább tükörbe nézni. A saját maguk elől menekülés még akár a háborúra is könnyebben rávesz egyeseket, ha cserébe nem kényszerülnek belső rendrakásra.
Csak a legyőzöttek és a dezertőrök mennek háborúba; gyávák, akik elfutnak és besoroznak.
Only the defeated and deserters go to the wars, cowards that run away and enlist.
Sokszor felmerül, hogy a modern ember intellektuálisan mennyire le van maradva az ősibb civilizációktól, vagy akár csak a pár száz évvel ezelőttiektől. De mire is megyünk a panaszkodással?
Egy élő kutya jobb, mint egy halott oroszlán.
A living dog is better than a dead lion.
Ne azon sírjunk, hogy kutyák vagyunk… legyünk a legjobb kutyák, amik lenni tudunk! És ha elég határozottan megyünk a céljaink után, akkor olyan sikereket érhetünk el, amiket előre nem is sejthetünk.
Próbáljuk meg azt látni, ami van; ne azt, amit hiszünk, hogy van.
Bármilyen nehéz is legyen az életed […] nem olyan rossz, mint Te vagy.
However mean your life is […] It is not so bad as you are.
A hiba-találó még a mennyben is hibát fog találni.
The fault-finder will find faults even in paradise.
Törekedjünk egyszerűségre és minimalizmusra! Csupaszítsuk le az életünket, hogy a lényeg nagyobb szerepet kaphasson!
Műveld a szegénységedet úgy, mint egy kerti fűszernövényt.
Cultivate poverty like a garden herb.
Felesleges vagyonnal csak felesleges dolgokat vehetsz.
Superfluous wealth can buy superfluities only.
Átvitten pedig még a Sapiens-ben sarkalatosan említett tudatlanságot is hirdetjük. Ne legyünk megelégedve a jelenlegi állapottal! Ne higgyük, hogy mindent tudunk vagy láttunk már, és ezért csak ünneplünk és körbe gratuláljuk magunkat! Maradjunk éberek, figyeljünk, tanuljunk, és folyamatosan fejlődjünk!
Csak az a nap kel fel, amelyiken ébren vagyunk.
Only that day dawns to which we are awake.
Összefoglalás
Láthattuk, hogy egy boldog, teljes élethez bizony nem kell olyan sok “cucc”, mint elsőre gondolnánk. Annyit viszont kérnék mindenkitől, hogy próbáljon a konkrét megvalósítás helyett a mondanivaló elvi részére koncentrálni! Könnyű lehetne ugyanis Thoreau extrém fanatizmusa miatt az egész minimalizmust hülyeségnek bélyegezni; és az pedig nagy hiba lenne.
Gondoljunk úgy erre az egészre, mint egy tudatossági felhívásra, ahol is – kicsit erőszakosan – megkérdőjelezhetjük a világképünk “beégett” részeit. Kell nekem a legújabb okostelefon? Mennyi életenergiát égetek azért a pár napért a Seychelle-szigeteken? Azért cserélem le a kocsit mert már csereérett – vagy csak mert a szomszédnak is új? Kell nekem egyáltalán kocsi?
Nem az a lényeg tehát, hogy áramról és csapvízről lemondva mindenkinek irány az erdő. De azért ennek a lónak valószínűleg elég messze vagyunk a másik oldalán ahhoz, hogy most éghessen a pofánk…