Maradunk továbbra is Thoreau minimalista vonalán, amihez viszont valami modern kiegészítést szerettem volna, hogy lássunk az elveket a 21. század gyakorlatában. Erre a célra pedig egy elég egyértelmű és sokszor ajánlott jelölt Cal Newport – Digital Minimalism (vagyis, nem meglepően, Digitális Minimalizmus) című könyve. Nem kellett a relevancia miatt túl sokat aggódnom, hiszen az egyik fejezet alcíme is pont erre utal: “Egy régi tanács, új nézőpontból”.

A szerző a szerzősége mellett egy egyetemi informatika professzor, aki már korábban is többször írt a technológia és a kultúra találkozásáról. A mély koncentráción alapuló munkáról szóló tanácsai után pedig egyre többen kezdték azzal is bombázni, hogy “Na és a magánéletemmel mi lesz?!”

Mert manapság bizony nagyon sok kütyü és app versenyez a figyelmünkért – akár szándékosan, akár véletlen – és ez hosszú távon nem fenntartható. Bizonyos alkalmazások sokszor ironikusan pont arra (is) rossz hatással vannak, amik miatt telepítettük őket. Például a Facebook fő előnye, hogy kapcsolatban maradhass másokkal; de aztán meg annyira ráfüggsz, hogy már az asztal másik felén lévő barátoddal sem tudsz egy normális beszélgetést fenntartani a telefonod nyomkodása nélkül! Az appok elveszik az autonómiánkat, befolyásolják a hangulatunkat, és habár vannak pozitív vonatkozásaik, tagadhatatlanul keverik a jót a rosszal.

Az ilyen jellegű problémáinkat igyekszünk most megoldani. De sajnos mint minden komolyabb életmódváltásnál, a félig-meddig tessék-lássék stratégiák itt sem fognak működni. Ami nekünk kell, az egy átfogó “digitális filozófia”, ami alapján menedzselhetjük az életünket. A hirdetett minimalista hozzáállás Thoreau kabinos életvitele után remélhetőleg eleve nem fog annyira extrémnek tűnni. Aztán pedig minél jobban távlatból próbáljuk nézni a helyzetet, annál inkább rájövünk majd, hogy a napjainkban elfogadott mennyiségű képernyő előtt töltött idő az, ami igazán extrém.

A könyv két nagyobb részből áll, amiből az első az alap filozófiát mutatja be, motivációval és érveléssel. Ehhez a második rész konkrét technikákat ad, hogy hogyan tartsuk meg a jó vonatkozásokat, miközben leszokunk a rosszakról. A pontos tartalomjegyzék így alakul:

  1. Alapelvek
  2. Technikák

Illetve egy idézetet emelnék még ki az elejéről:

Már sokkal Henry David Thoreau “Egyszerűség! Egyszerűség! Egyszerűség!” felkiáltása előtt Marcus Aurelius is azt kérdezte: “Látod, milyen kevés dolgot kell csinálnod egy kielégítő és tiszteletteljes élethez?”

Long before Henry David Thoreau exclaimed “simplicity, simplicity, simplicity,” Marcus Aurelius asked: “You see how few things you have to do to live a satisfying and reverent life?”

Ez az eddigi olvasási listám tükrében mintha enyhén azt jelezné, hogy jó nyomon járunk… Úgyhogy vágjunk is bele!


Egy féloldalas fegyverkezési verseny

Se a Facebook, se az iPhone nem olyan céllal indult, ahogy végül megváltoztatta az életünket. Mindketten a hétköznapjaink “széleit” próbálták kis mértékben optimalizálni – digitális egyetemi évkönyv, illetve egybeépített telefon és iPod, hogy ne két dolog legyen a zsebedben. Ennek ellenére mára mégis arra ébredünk, hogy az életünk középpontjában vannak. És ez nekünk nem kimondottabban jó. Kb. mintha hanyatt léptünk volna szarba – nem tudtuk előre, nem láttuk, de most akkor is benne vagyunk.

Hiába érvelnek a technológia pártiak azzal, hogy “De hát mennyire hasznos!” Nem is azt vonjuk kétségbe! De ha már nem a mi kezünkben van az irányítás, akkor hiába hasznos.

Nem a hasznosság a fő kérdés, hanem az autonómia.

It’s not about usefulness, it’s about autonomy.

Ha pedig elkezdünk egy kicsit áskálódni, hogy hogyan kerültünk mégis ide, gyorsan kiderül az igazság. Valószínűleg nem is annyira hátra “léptünk” az emlegetett szarba, mint inkább hátra “löktek”. Nagy pénz van ebben, és sokak érdeke fűződik ahhoz, hogy az egész életed a kütyük és az appok körül forogjon. Végül egy ex-Google mérnök kongatta meg a vészharangot, és tálalt ki, hogy ez nem csak paranoia: a cégek tényleg tudatosan csinálják ezt.

A probléma egy másik korai felismerője pszichológiai előképzettségére alapozva kezdett áskálódni. És sajnos minél mélyebbre jutott, annál egyértelműbbek lettek a függőséggel vonható párhuzamok. Oké, az app függőség nem drog, és valószínűleg nem fogod ellopni a saját anyád ékszereit a következő adagért… De azért ha ott van a zsebedben csak egy kattintásnyira, akkor nehéz lesz megállni.

Két fő technika szerepel a fejlesztők eszköztárában, amivel függővé tesznek:

  • Időszakos, kiszámíthatatlan pozitív visszajelzés. Ha nem biztos, hogy jön, akkor annál hatásosabb, amikor jön. És még akkor is akcióra sarkall, ha épp nem jön, mert majd a következő… Mentális képként nyugodtan képzelj magad elé egy nyerőgépet! Érdekes módon ezek a kis pozitív visszajelzések pont nem azok, amik miatt a legtöbben hasznosnak gondolják az adott appot, szóval elvehetőek lennének.

  • Szociális megfelelés hangsúlyozása. Már a Sapiens-ben is láthattuk, mekkora hangsúlya van a szociális interakcióknak, és hogy ez milyen mélyen belénk van rögzülve. Na a cégek pedig pontosan ezt használják ki! A pozitív visszajelzést úgy érezzük, mintha a törzs elfogadna minket, a hiányát pedig úgy, hogy nem; ezért nagyon fontos figyelni, mi történik.

Láthatjuk tehát, hogy tudatos támadás alatt állunk, és nem csak véletlen pazarlunk el olyan sok időt, ha nem vigyázunk. És ha már az “ellenségnek” egyre kifinomultabb haditerve van ellenünk, nekünk sem ártana egy kicsit fegyverkezni. Szóval most, hogy tudjuk, mi ellen is küzdünk, lássuk, hogyan küzdjünk!


Digitális minimalizmus

A felületes “tippek és trükkök” nem elegek ilyen, a pszichológiai hiányosságainkra is hatni képes módszerekkel szemben. Nem elég például kikapcsolni 112 alkalmazás értesítéseit; inkább azt kellene megkérdeznünk magunktól: mi a rákért van nekünk 112 alkalmazás a telefonunkon? A könyv átfogóbb megoldásként ajánlja a digitális minimalizmust:

Digitális minimalizmus: Technológia használati filozófia, ahol az online idődet korlátozott számú, válogatott, és optimalizált aktivitásokra fordítod amik erősen támogatják az értékrendedet; minden másból pedig boldogan kimaradsz.

Digital Minimalism: A philosophy of technology use in which you focus your online time on a small number of carefully selected and optimized activities that strongly support things you value, and then happily miss out on everything else.

A “hagyományos” minimalizmushoz hasonlóan itt is gyakorlatilag folyamatos ár-érték arányokat kell vizsgálni. Nem csak a pozitívumát látni valaminek, hanem azt is, hogy mibe kerül; vagy hogy mi helyett van. Itt következik egy csomó példa, amik tömören egybegyúrhatók: ha a belső értékrendedből indulsz ki, sokszor oda jutsz, hogy magadtól mondasz le az addigi függőségedről – vagy legalábbis átalakítod, hogy téged szolgáljon, és ne fordítva! Newport 3 alapelvvel támasztja alá, hogy a filozófiája miért működik.

  1. A zsúfoltság drága. Itt nem is írnék túl szószátyár “bizonyítást”, hiszen a szerző is pont Thoreau-t említi. Szóval tessék visszaolvasni a Walden posztot, ha esetleg valaki még nem tette volna meg! Csak nagyon tömören: Thoreau nagyon is pártolja a gazdasági szemléletet és a számolgatást, csak az a baj, hogy sokan nem jól számolunk. A plusz dolgok plusz hasznot nyújtanak, igen, de áruk is van. És ár-érték arányban már lehet, hogy nem is érik meg!

  2. Az optimalizálás fontos. Itt a könyv felhozza a “diminishing returns” görbét (csökkenő megtérülés? de nem vagyok közgazdász; szóljatok, ha van szebb neve). Ezzel a legtöbbször azt szokták szemléltetni, hogy egy idő után a plusz befektetett munka nem hoz annyi eredményt – vagyis “ellaposodik” a teljesítmény növekedés, és már nem éri meg pluszban gürcölni. Na mi most ennek pont a másik oldalát nézzük, vagyis hogy általában a folyamatok elején egy nagyon kis mértékű energia befektetés is nagy eredményjavulást tud hozni. Próbáljunk így állni a digitális fogyasztásunk megregulázásához is. Ezt persze a másik oldal vissza szeretné tartani, mert amint mi “optimalizálandóként” gondolunk valamire, már nem tudnak majd olyan sokáig ott tartani minket. De nekünk legyen pont ez a motivációnk: megtanuljuk hatékonyabban kihasználni a pozitívumokat, és ezért kevesebb időnk fogja bánni!

  3. A szándékosság kielégítő. Példaként az Amish-ok jönnek fel, akik habár első ránézésre flúgos technológia-tagadóknak tűnhetnek, közelebbről már nem ez a helyzet. Megvan az értékrendjük, és az alapján ítélik meg, hogy egy bizonyos technológiát beengednek-e az életükbe. Szabad nyugodtan egyet nem érteni az értékrendjükkel, de abból akkor is tanulhatunk, amennyire tudatosan kezelik a technológia hozzáférésüket, és hogy ez – saját elmondásuk szerint is – milyen elégedettséggel tölti el őket. Maga a szelektivitás többet ad, mint amit a kihagyott eszközökön buknak.


Digitális lomtalanítás

A fent vázolt digitális minimalizmushoz egy 3 lépéses átalakuláson keresztül juthatunk el a legbiztosabban. Készüljünk viszont egy viszonylag radikális hozzáállásra. A módszer nem a fokozatos leszokásra épül, mert a figyelem-megragadó pszichológiai trükkök és a kényelem szépen fokozatosan elkoptatják az elszántságunkat. A végén pedig ott kötünk ki, ahonnan indultunk. És én ebben személy szerint mélyen egyetértek. Ha csinálunk valamit, akkor csináljuk rendesen!

Tesztelésre Newport 1600 követője jelentkezett, ahonnan valós esettanulmányokat kapott. Két fő tapasztalata, hogy a módszer 1) működik, de 2) trükkös. Ha túl laza – vagy épp túl szoros – a megvonás, ha nincsenek kitalálva helyettesítő módszerek, vagy ha csak ideiglenes “detox”-nak tekintjük, akkor nem fog menni. Ezért a konkrét lépések mellé nekünk már egyből tippeket is mellékelt, hogy maximalizálhassuk a siker esélyét:

  1. Kijelölsz egy hónapot, amikor le fogsz mondani minden opcionális technológiáról. Bármilyen képernyőn fogyasztható dolognak pá! Ide értve természetesen a videójátékokat és a TV-t is. Fontos persze az “opcionális” szó. Amit nem lehet teljesen kiiktatni (mondjuk a munka miatt), annál is érdemes megszorításokat eszközölni – csak heti kétszer, csak a buszon, stb.

  2. A hónapod alatt szépen felfedezel (vagy akár újra felfedezel) olyan aktivitásokat, amiket jelentőségteljesnek és élvezetesnek találsz. Az első 1-2 hét kellemetlen lehet, de ha elmúlik a detox, akkor tisztaságot hoz. És ez a tisztaság jobb későbbi döntésekhez vezet, mintha egy ilyen “böjt” nélkül próbálnád rögtön megreformálni a szokásaidat. De nem csak unatkozni kell, hanem aktívan keresni azt, amivel a hátrahagyott űr betölthető! Csak nyilván úgy, hogy az az értékrendednek már megfeleljen.

  3. A hónap után egyesével visszahozol olyan szükséges technológiákat, ahol az ár-érték arány a javadra hajlik. De azoknál is pontosan meghatározod, hogy milyen funkciót töltenek be, és hogy hogyan fogod használni őket! A “visszaengedési szakasz” a legfontosabb faktor abban, hogy ez a detox hosszú távon mennyire változtatja meg az életedet. Érdemes a következő lépésekkel minden jelöltet átvilágítani:

    1. Olyan értéket szolgál-e, ami nekem nagyon fontos? Mert ugye az nem elég, ha csak valami hasznot nyújt.

    2. Ha igen, akkor ez szolgálja-e a legjobban azt a bizonyos értéket? Ha nem, akkor hagyjuk – csak a legjobbak jöhetnek!

    3. Még ha eddig el is jutunk valamivel, akkor is kell egy szabályrendszer a használatára. Ne feledjük, optimalizálás!

Ezen a ponton elvileg “kész” vagyunk! A digitális média használatunk optimális, és rengeteg olyan is bele fog férni az életünkbe, ami eddig lehetetlennek tűnt volna. És habár a tippek és trükkök önmagukban nem elégségesek, az alapelvek ismeretében már nyugodtan megkönnyíthetjük a dolgunkat extra tippek és trükkök segítségével… Ezek jönnek most.


Legyél magányos!

Kezdjük ott, hogy jelen esetben mit is értünk magány alatt? A legfontosabb, hogy nem kell hozzá fizikailag is egyedül lenni! Sokak számára nehéz is lenne ennyire eltávolodni olyan gyakran, mint kellene. De szerencsére nincs is rá szükség; akár tömegben is megoldható.

Az a fontos, hogy fejben egyedül legyél. Ebből viszont az következik, hogy fizikai egyedüllét alatt sem biztos, hogy magányos vagy! Ha könyvet olvasol, filmet nézel vagy hallgatsz valamit, akkor kapcsolatban vagy egy másik elmével. Kell olyan idő, amikor csak Te vagy!

Az egész emberiség problémái onnan erednek, hogy senki nem képes egyedül, csendben ülni egy szobában.

– Blaise Pascal

All of humanity’s problems stem from man’s inability to sit quietly in a room alone.

Magányra mindenkinek szüksége van a nehéz problémák “emésztgetéséhez”, a gondolkodásból fakadó meglátásokhoz, érzelmi egyensúlyhoz, morális bátorsághoz, és erősebb kapcsolatokhoz. Persze itt is az egyensúlyra kell törekedni. Ha mindig csak magányosak lennénk, nem lenne input, amit feldolgozzunk. Ha viszont csak input van folyamatosan, akkor nem tudod rendesen feldolgozni! Még Thoreau sem volt teljesen magányos ugye – csak megfelelően váltogatta a kapcsolódást a magánnyal. Nekünk is erre kell törekednünk valahogy!

A magány megvonás nem új jelenség, de a mértéke igen. Egyesek már régebben is rossz szemmel nézték, hogy például egy telegramm megszakította az életük folyását. Na de akkor még a magány volt a normális, a telegramm pedig csak a kizökkentés. Az okostelefonok korában ez megfordult, és örülhetünk egy-két nyugodt pillanatnak.

Ha teljesen megvonjuk magunktól a magányt, akkor az életminőségünk romlani fog. Az iGeneráció nem szándékosan, de pont ezt tette, és minden jel mutatja is, hogy megfizetik az árát – szorongás, depresszió, rekord magas öngyilkosságok, stb. A folyamatos szociális áramkör használat miatt nem marad idő “tükörbe nézni”, hogy kitalálják, kik is ők, mit is akarnak, vagy hogy dolgozzák fel az érzelmeiket és a velük történteket.

Igyekezzünk ezért tudatosan magányos időszakokat építeni a napjainkba! Konkrét megvalósítási tippek:

  • Hagyjuk otthon a telefont! A mobilok haszna erősen túlértékelt. Ha csak egy pár évet visszagondolunk, minden ment nélkülük is. Nem kéri senki, hogy teljesen hagyjuk el őket, de azért ne álljon már meg az élet, ha nincsenek nálunk!

  • Sétáljunk nagyokat! Nietzsche, Rimbaud, Rousseau, Thoreau… mind magasztalták! Ilyen társaságba érdemes tartozni! Könyvek (vagyis mások gondolatai) között könnyű inspirálódni, de a saját hangunkat a magány által találhatjuk meg a legbiztosabban. Nyilván ennek is időt kell csinálni, mert magától nem fog csak úgy beférni sehova. De Newport szerint mérhetően boldogabbnak és produktívabbnak fogjuk érezni magunkat azokban az időszakokban, amikor rendszeresen sétálunk – és nem is kicsivel!

  • Írjunk leveleket magunknak! Igazából napló, de mégse. Nem az időzítés a fontos, hanem hogy ha találkozunk valami problémával, érzelemmel, inspirációval, akkor maga az írás segíthet feldolgozni őket.


Ne lájkolj!

Az ember társas lény… De miért? Kognitív tudósok képalkotással vizsgálták, mi aktiválódik az agyban bizonyos tevékenységek hatására, és mi akkor, ha semmit nem csinálunk. Kiderült, hogy az alapértelmezett hálózat a szociális dolgokkal foglalkozik. És ez még hagyján! Nem azért foglalkozunk szabadidőnkben a szociális gondolatainkkal, mert amúgy is érdekelnek minket mások dolgai, hanem pont fordítva. Azért érdekelnek minket mások, mert az agyunk alapból úgy van bedrótozva, hogy szabadidejében másokról gondolkozzon!

Ezen a szálon tovább kutakodva belátták azt is, hogy az agyunkban a kommunikáció során rendelkezésre álló gazdag információhalmaz milyen bonyolult neuronhálókon keresztül kerül feldolgozásra. És ebbe köp bele az, ha csak rövid text üzenetekben, és “lájkokkal” próbálunk kapcsolatokat fenntartani. Kb. olyan, mint egy “szociális gyors kaja”, és pont olyan hatással is van a lelki egészségünkre, mint az igazi gyors kaja a testünkre.

Vannak pozitív és negatív tanulmányok is a szociális média használatra; na de akkor most kinek is van igaza? A válasz abban rejlik, hogy egy nap még barátok között is szigorúan csak 24 órából áll. És hiába okoz apró pozitívumokat a szociális média, ha cserébe kilöki az offline kapcsolatokat, amikről viszont már rengetegen bizonyították, hogy sokkal jobbak.

Különbséget kell ezért tennünk a kapcsolódás és a beszélgetés között! És ez megint abszolút nem technológia ellenesség… Csak mindent használjunk a helyén! Ha pedig az sms, a “cset” és a lájk már csak kapcsolódásnak számít – de mi a beszélgetésre gyúrunk – akkor lesz mit átalakítani. Eleve nem vagyunk képesek olyan sok kapcsolatot fenntartani, mint hisszük. Nincs is szükségünk rá. Amelyik kapcsolatunk viszont számít, azt ne így próbáljuk fenntartani! Ez először a szociális hálónk beszűkülésének fog tűnni, de hamar csillapodnak az elvonási tünetek. Utána pedig jöhetnek az igazi beszélgetések.

Konkrét megvalósítási tippek:

  • Ne lájkolj!* Ez a minimum, 1 bites információ. Erre lecserélni a komplex szociális képességeinket a legnagyobb pofon az agyunknak.

Ez nem is olyan, mintha a sebességhatár alatt hajtanánk egy Ferrarival, hanem inkább mintha egy szamár után kötve vontatnánk.

To say it’s like driving a Ferrari under the speed limit is an understatement; the better simile is towing a Ferrari behind a mule.

  • Tömbösítsd a szöveges üzeneteid kezelését! Legyen a “ne zavarjanak” mód az alapértelmezett! Jelölj ki napi 1-2 rövid időszakot, amikor (e-mail módra) visszanézed az addig érkezett értesítéseidet, reagálsz, majd vissza a “ne zavarjanak” módba! 2 fő haszna, hogy 1) jobban jelen lehetsz, amikor épp nem üzengetsz, illetve 2) a nem azonnali válaszok és a kicsit visszafogottabb elérhetőséged miatt egyikőtök sem fogja azt hinni, hogy ez igazi beszélgetés. Ezért ha fontos a kapcsolat, akkor erőfeszítéseket fogtok tenni az igazi beszélgetés felé, ami a hasznotokra válik. Ha meg nem, akkor a kapcsolat egyre jobban el fog kopni; ami hosszú távon megint csak a hasznotokra válik.

  • Legyen egy telefon “nyitvatartásod”! A telefon igazi beszélgetésnek minősül, mert van benne analóg jel – hangsúly, hangszín, hangerő, tempó, stb. Viszont a távolság miatt kényelmetlen úgy hívni a másikat, ha nem tudod, zavarni fogsz-e. Érdemes lehet ezért előre megadni egy “nyitvatartási időt”, ahol bárki hívhat. Tudni fogják, hogy nem zavarnak, ezért lehet, hogy gyakrabban is hívnak majd.

* Egy gyors, öntömjénező, de attól még jogos lábjegyzet: a blog Facebook oldalának lájkolása pont nem olyan szociális aktivitás, mint ami ellen a könyv prédikál. Itt senki nem hiszi, hogy minőségi kommunikációt váltunk ki vele. Igazából csak nekem segítesz terjeszteni ezeket az ötleteket, ami mindenkinek jó… Szóval jogerőre emelem a kivételt: az én dolgaimat szabad lájkolni!


Követeld vissza a szabadidődet!

A digitális szokásaink eltűnése nem azért vált ki komoly kellemetlenséget, mert az hiányzik, ami már nincs. A baj sokkal inkább az, hogy így szembekerülünk a Frankl által már emlegetett egzisztenciális vákuummal, aminek az elfedésére használtuk a digitális dolgaink nagyját. Szóval ha nem töltjük be az űrt miközben – sőt, mielőtt! – leminimalizálnánk a digitális hozzáállásunkat, akkor a változás fenntarthatatlan lesz.

Kitöltési tanácsért pedig érdemes megnézünk az olyan embereket, akiknek már nem kell dolgozniuk – és ezért úgy tölthetik a napjaikat, ahogy csak akarják. Meglepő lehet, de ritkán fogunk lazítást, semmittevést, vagy a szimbolikussá vált, pálmafák közé kifeszített függőágyban “hesszelést” látni. Attól érzik jól magukat, hogy dolgoznak – csak a saját értékrendjük szerint, mert már nincs, aki bármit is rájuk kényszerítsen. Egy Bennett nevű alak írt is erről egy (elég elfogult, de részeiben örökzöld) könyvet. Amellett érvel benne, hogy annál több energiád lesz a munkás 8 órában is, amennyi energiát befektetsz a “szabad” 16-ban. Vagyis: az érték, amit kinyerhetünk egy aktivitásból egyenesen arányos az erőfeszítéssel, amit beleteszünk. Priorizáljuk ezért a kihívást jelentő aktivitást a fogyasztói passzivitással szemben!

Bármilyen önmegvalósítás elégedettséggel tölt el. De a könyvben erősen amellett érvelnek, hogy ez a fizikai világban történjen, ne a digitális térben. Én hozzátenném: ha nem is csak, de legalább is! Semmiképp ne hagyjuk ki teljesen a két kezünket a mókából!

Kihasználhatjuk még ezeken felül azt az érdekes jelenséget, hogy bizonyos szociális körökben (társasjátékos kávézók, edző csapatok, önkénteskedés) olyan felfokozott érzelmek is normálisak és elfogadottak, amik más kontextusban őrültségnek tűnnének. Gondoljunk csak egy sorversenyes üvöltözésre… A lényeg, hogy társasági program legyen valamilyen kötött szabályrendszerrel, belső összetartással, akár saját nyelvezettel és kultúrával. Az itt létrejövő felfokozódások pedig olyan élményt adnak, amit egy “normális” szocializálódás alatt nem tudnánk megkapni – főleg nem a képernyő előtt. Szóval keressünk olyan aktivitásokat, amik való világbeli, struktúrált szociális együttműködést követelnek!

A szerző továbbra sem mondja persze, hogy el kell fordulni a digitálistól. Azt viszont mondja, hogy az analóg dolgok valószínűleg sokkal nagyobb élményt fognak nyújtani. A digitális minimalizmus tehát azt kéri, hogy az elsődleges szabadidő forrásainkat cseréljük analógra. Amellett már nyugodtan használhatunk mindenféle digitális segédeszközt, hogy ezeket megtámogassuk.

Konkrét megvalósítási tippek:

  • Javítsunk meg vagy építsünk valamit minden héten! A régi ezermesterek helyett manapság mindenki inkább csak fizet. Pedig a kétkezi munka nem csak élvezetes lehet, hanem rengeteget spórolhatunk is vele.

  • Tervezzük előre az “alacsony szintű” szabadidőt! Ha teljes megvonást csinálunk, akkor az apró kellemetlenségek könnyebben átlépik azt a kritikus határt, ahol már le tudnak beszélni az egész minimalizálásról. Onnantól pedig seperc alatt visszazuhanunk a mértéktelen használatba. Ha viszont előre betervezzük, hogy mikor és mennyi időt “baszhatunk el csak úgy”, akkor ez a veszély nem fenyeget.

  • Csatlakozzunk valamihez! Szinte biztos, hogy mindannyiunk számára létezik olyan klub, ahol jobban kibontakozhatnánk. Ha pedig nincs, semmi nem tart vissza, hogy alapítsunk egyet.

  • Legyenek terveink a “magasabb szintű” szabadidőre is! Már a GTD-nél is beszéltünk a különböző horizontokról, a komplex tervezésről, illetve a távlati eredmények és az aktuális akciók összefüggésének felismeréséről. Na, ezeket nem csak a professzionális életben lehetne (kellene?) alkalmazni. Legyenek kb. negyedéves terveink, amikben vannak konkrét célok és fenntartandó szokások is.

Átfogó tanulság, hogy a semmittevés magasan túlértékelt! Ha valami nehezebbet, de hasznosabbat csinálunk, az mindig jobban megéri. Csak rá kell szoktatni magunkat, hogy tényleg ilyesmiket csináljunk az agyatlan telefon nyomkodás helyett…


Csatlakozz a figyelem ellenálláshoz!

Jó ideje folyik a trend, miszerint sok média forrás szemében a fogyasztóik nem a vevők, hanem a termékek, akiket (amiket?) a kiadó a hirdetőknek tovább eladva értékesít. Ez az internettel nyilván megugrott, de az igazi nagy áttörést az okostelefonok hozták, mert azokkal az eddig elérhetetlen figyelemmorzsákat is fel tudták csipegetni. Jelen állás szerint a figyelem-gazdaság jobban megéri, mint akár az olaj!

Ahhoz, hogy az okostelefonokból ez a figyelem porszívó legyen, rá kellett nevelni az embereket, hogy minél többet nézzék a telefonjaikat. Innen jött a sok pszichológiai kutatás, hogy hogyan használhatnák ki az evolúciós gyengéinket. És a fenntartáshoz pedig az kell, hogy továbbra se gondolkozzunk arról, mit is csinálunk.

Lázadjunk hát! Csatlakozzunk az “ellenálláshoz”, és gondoljunk az egészre zéró összegű játékként, ahol az egyik annyit nyer, amennyit a másik veszít. Ha odaadjuk a figyelmünket, ők profitálnak, mi pedig elvesztjük az autonómiánkat. És még a digitális szolgáltatásokat sem kell feladnunk, hogy ezek az erőviszonyok megváltozzanak. Csak sebészi pontossággal és szándékossággal kellene használnunk őket! A saját javukra, és a figyelem piac kárára.

Konkrét megvalósítási tippek:

  • Ne telepítsünk szociális média appokat a telefonunkra! Eleve ezek alkalmasak csak, hogy minden pillanatban “zaklassanak”. És mivel ezek hozzák a nagy pénzeket a cégeknek, meg is teszik. Ha úgy érzed, hogy tényleg kell valamelyik, használd böngészőből! Mert egy adott szolgáltatás szükségessége még épp lehet védhető, de hogy ezekre a telefonon is szükség lenne? Na az nem védhető.

  • Változtassuk az eszközeinket egy funkciójúvá! Sok produktív idő megtakarítható, ha például nem tudunk olyankor a neten barangolni, amikor “nem kellene”. Első hallásra furcsa lehet, hogy korlátozunk egy általános célú eszközt, és ezzel növelhetjük a produktivitást – de mégis így van. Persze, tényleg attól lesznek jó eszközök, hogy sok dolgot lehet velük csinálni. De nem attól, hogy sok dolgot lehet velük egyszerre csinálni! Ha írunk, akkor írógép kell, ha olvasunk, akkor e-olvasó. Használjunk ezért blokkolókat, tiltásokat, zen módokat, és társaikat. Ha pedig esetleg nem menne a kompromisszum, akkor még akár egy “buta” telefonon is érdemes lehet elgondolkodni. Akinek csak így megy a szabadulás, az még egy bunkofonnal is jobban jár, mintha inkább maradna az okostelefonja fogságában.

  • Nyissunk a lassú média irányába! Az információ fogyasztás is hatékonyabb kevés minőségi forrásból, mintsem a sok “langyos pocsolyából”. A neten mindenki hangot kap, de mi csak olyannak legyünk hajlandóak figyelmet adni, aki bizonyítani tudja, hogy megérdemli. Legyen egy kiforrott módszerünk, hogy hogyan informálódunk! Ez nem feltétlen kell, hogy analóg legyen – de azért ne is kattintgassunk végig kényszeresen 5-10 weboldalon napjában többször!


Összefoglalás

Ez a könyv semmi extrát nem hirdet, csakis a gyakorlatiasságot! Megmutatja nekünk, hogy kik kapadoznak a figyelmünkért a színfalak mögött, és hogy milyen filozófia ránthat ki minket a karmaik közül. Ha elsajátítjuk az alapelveket és követjük a tanácsokat, akkor idővel minden technológiát úgy fogunk használni, hogy az minket szolgáljon, és ne fordítva. Igazából nem is maga a technológia a lényeg, hanem hogy a napirendünk jobban összhangban legyen az elveinkkel.

Fontos meglátnunk, hogy itt nincs szó semmiféle technológia ellenességről sem! Nem az újításokat utasítjuk vissza, hanem azt, ahogy mások azokat használják. Hagyjunk tehát mindent, ami nem támogatja az értékeinket, válasszuk mindenből csak a legjobbat, és még ezek mellé is szabjunk szigorú használati feltételeket! Ha pedig így teszünk, az a kezdeti nehézségek átvészelése után kétségtelenül egy tudatosabb, minőségibb élethez vezet.