Nem titkolt kezdeti cél ugye a minél szélesebb és változatosabb “alap” megteremtése, ahonnan aztán a kismillió felmerülő szálat követve egyre jobban lefedhetünk mindent… is! Így gondoltam a filozófia és a pszichológia mellett a történelemre is kitérhetnénk kicsit alaposabban. Ezzel egyúttal a Flow-ban korábban felmerült tanácsnak is eleget teszünk és a 48 törvényes történelmi példák vonalát is tovább visszük. Na persze az sem árt, hogy konkrétan ezt a könyvet orrba-szájba ajánlják mindenhol.

Valamit viszont szögezzünk le előre: én személy szerint mindig is nyíltan és hangosan utáltam a történelmet, mint tantárgyat. A matek / angol / informatika triumvirátuson felül “szeretni” mondjuk nem szerettem semmi mást, de a történelem a maradékból is kilógott. Mi lenne azonban, ha felülvizsgálnánk ezt az előítéletemet? Mi van, ha az is inkább a tanítási rendszer – vagy az éretlen kis idióta fejem – hibája volt, és nem a történelemé? Elvégre nem voltam sokkal jobb véleménnyel a filozófiáról sem egészen addig, amíg Marcus Aurelius alapjaiban nem változtatta meg a hozzáállásomat…

Ilyen hangulatban, nyitott elmével álltam tehát neki Yuval Noah Harari – Sapiens című könyvének, és nagyon megérte. Önmagában hatalmas előrelépés, hogy nem kell utána évszám-fogalom-név dolgozatot írni, de ami igazán számít, az az absztrakt, magaslati nézőpont, és a kivizsgált összefüggések. A lefedett téma nem kevesebb, mint az egész emberi faj sorsának alakulása, amit pedig 3 nagy forradalom hatásaira vezetünk vissza:

  1. A kognitív forradalom – avagy hogy lettünk állatokból ősemberek;
  2. A mezőgazdasági forradalom – avagy hogy lettünk ősemberekből “modern” emberek;
    • 2,5. pontnak mondható Az emberiség egyesülése – avagy hogy lettünk sok elszigetelt embercsoportból egy nagy “nép”; és végül
  3. A tudományos forradalom – avagy hogy lettünk emberekből istenek.

Mindeközben trendeket fedezünk fel, alaposabban megismerjük magunkat, és remélhetőleg tanulunk a hibáinkból.


A kognitív forradalom

Kiindulási állapotában a Sapiens nem volt egy nagy szám. Az agyunk durván nagy volt ugyan – az állatokénak triplája, ami azóta még duplázódott – de ez önmagában nem garantált túlélési stratégia.

Egy csimpánz vitát ugyan nem nyerhet egy Sapiens ellen, de ettől még könnyen szét tudná tépni…

A chimpanzee can’t win an argument with a Homo sapiens, but the ape can rip the man apart like a rag doll.

A másik különlegességünk a két lábon járás, ami a kezünk fejlődésének – és az ebből adódó eszközhasználatnak – jó, de a gerincünknek már kevésbé. A nőknek meg aztán főleg csodás, hogy pont akkor megy össze a medencéjük, amikor a gyerekek feje az agy kapcsán egyre csak nő. Nem meglepő ezért, hogy relatíve ilyen “koraszülöttek” vagyunk, és hogy ennyire hangsúlyos a szocializálódás a tehetetlen gyerekek ellátása érdekében.

De mindezek ellenére is vagy 2 millió évig csak a tápláléklánc közepén nyomorogtunk, amin még a tűz hasznosítása sem változtatott jelentősen. 70.000 éve mégis annyira lendületesen nekiálltunk “kellemetlenkedni”, hogy a következő 60.000 évben az összes többi ember-szerűség kihalt. Van, aki ezt összeolvadással vagy egyéb független tényezőkkel magyarázná, de nézzünk tükörbe:

A tolerancia nem a Sapiens védjegye.

Tolerance is not a Sapiens trademark.


A hirtelen megtáltosodásunk pedig nem másnak köszönhető, mint egy “kognitív robbanásnak”: a Sapiens nyelvi képességei idővel messze túlszárnyalták a konkurenciát. A nagyobb kifejezőerő miatt pontosabb információ áramlást tett lehetővé, és a csoportokat összetartó szociális “pletykálkodás” is sokat nyomott a latba. De a legfontosabb mégis a fikció, vagyis hogy képesek voltunk olyan dolgokról beszélni – és hinni benne – amik nem léteznek!

A közös hitek kialakulása pedig egyre nagyobb és nagyobb embertömegek együttműködését tették lehetővé. És itt most ne is csak a vallásra gondoljunk, hanem a nemzetiségekre, a törvényekre, a pénzre, az emberi jogokra, stb.

Senki nem hazudott, amikor 2011-ben az ENSZ azt követelte, hogy a Líbiai kormány tartsa be a polgárok emberi jogait, pedig mind az ENSZ, mind Líbia, mind pedig az “emberi jogok” csak a képzeletünk szüleményei.

No one was lying when, in 2011, the UN demanded that the Libyan government respect the human rights of its citizens, even though the UN, Libya and human rights are all figments of our fertile imaginations.

Jó példa, hogy a teliholdkor szeánszra összegyűlő druidákat primitív idiótáknak nevezzük, és közben nem vesszük észre, hogy a modern világ intézményei pontosan ugyanez az elv alapján működnek. Egy sikeres üzletember pedig tulajdonképpen egy sámán, csak ő még furcsábbakat mond. A képzelt mítoszok által vadidegenek is könnyen együtt tudtak működni, és ez egy “kulturális előzősávot” nyitott, ahol lehagyhattuk a lassú evolúciós tempóban haladókat. A csimpánzok nem tudják lemondatni az alfa hímet, hogy innentől legyen demokrácia… de mi igen.


Az ekkori életmódról konkrét leletek hiányában elég nehéz bármit is magabiztosan állítani, de valamilyen szinten próbálkozni mégis érdemes, mert a vékony civilizációs réteg alatt még ma is ugyanez a program ketyeg a fejünkben. Kajából a gyűjtögetők például ösztönösen bezabáltak, ha volt, mert ki tudta, meddig lesz; nem csoda, hogy a bőség korában annyit diétázunk. Család és szexualitás terén inkább a közösségi, “mindenki mindenkivel” volt a divat; nem csoda tehát az sem, hogy a monogámia korában annyit járunk pszichológushoz.

Pár tíztől pár százig terjedő csapatokban történhetett a szorosabb együttműködés, és a gyűjtögetés miatt szükséges volt a gyakori vándorlás. Specializálódás helyett általános tudás – és jelentős fizikai fittség – kellett a túléléshez. Vallás szempontjából az animizmus volt a jellemző, vagyis kb. mindennek lelke van, nincs hierarchia, és szabad a kommunikáció. Az ennél részletesebb teóriák leginkább csak a saját nézőpontjaink belemagyarázása a nagyon kevés bizonyítékba.


A korszak másik nagy áttörését az jelentette, hogy végre el tudtuk hagyni a Afro-Ázsiai kontinenst. Először Ausztráliába, aztán – Szibérián keresztül, akkor még gyalog – Amerikába, majd szépen sorban kb. mindenhova eljutottunk, ugyanazzal a forgatókönyvvel. Az evolúció nem bírt velünk lépést tartani, felborítottuk az ökoszisztémákat, és kihalásba kergettük a növény- és állatvilág felét. Ez volt az első irtás, amit a mezőgazdasági forradalom háziasításaival tulajdonképpen megismételtünk. Ha ezt többen felérnék ésszel, akkor talán nem szarnának olyan magasról a harmadik körre, amit épp most csinálunk.


A mezőgazdasági forradalom

A vadászat és a gyűjtögetés kb. 10.000 évvel ezelőttig volt “divat”, amikor is elkezdtünk egy-két kiválasztott növénnyel és állattal egy csomót foglalkozni. Manapság sem látjuk át rendesen a világ ökológiai összefüggéseit – nemhogy akkoriban – de azért persze, nyúljunk csak bele. Mi baj lehet?

Gyakori mese, hogy az ember – ahogy egyre intelligensebb lett – végre meghódította a természetet, hogy így jobb élete lehessen. Na ebből annyi jogos, hogy összességében már több kaja állt az emberiség, mint faj, rendelkezésére. De közben az átlag farmer többet dolgozott, és cserébe rosszabbul étkezett. Szóval akkor mi van?!

Ezek a növények háziasították a Sapienst, és nem fordítva.

These plants domesticated Homo sapiens, rather than vice versa.

A negatívumait estig sorolhatnánk: megfelelő környezet kell neki, gazolás, tápanyag ellátás, öntözés, és védelem; nem lett tőle jobb a diéta, rossz volt a testalkatunknak is a vele kapcsolatos munka, nem adott nagyobb biztonságot (sőt, így csak épp jobban függtünk valamitől), és nem adott nagyobb védelmet az agresszió ellen sem (sőt, a privát tulajdon miatt csak talán még rosszabb lett a helyzet). A pozitívum pedig annyi, hogy több emberi példány létezhet egyszerre. Pont.

Persze az egyének csak azért nem mentek volna ebbe bele, mert a fajnak “jó”. De nagy szerencsétlenségünkre az ide vezető úton minden egyes lépés önmagában akkor még jó ötletnek tűnt.

  • A búza is része az étrendnek, ezért visszahordjuk a táborba feldolgozni ⇒ hopp, leesik pár, és jövőre már az ösvényen is van búza.
  • Hát akkor már miért nem szórjuk úgy, hogy ott legyen, ahol akarjuk? ⇒ még több lesz, de azért még más is van bőven.
  • Hát akkor miért nem töltünk itt évente valamennyi időt betakarítani? ⇒ egyre több lesz, és már annyi idő sem elég.
  • Hát akkor miért nem telepedünk itt le véglegesen? ⇒ még több lesz, de más már nem igazán.
  • Hát akkor miért nem teszünk belőle félre, hogy jobban menjen a vetés ⇒ még több lesz.
  • Hát akkor miért nem fejlesztjük a technikánkat (mély vetés, gazolás, eszközök, stb.) ⇒ még több lesz.
  • Hát akkor már miért ne lenne több gyerek, ha van elég kaja ⇒ gyorsan feléltük a felesleget, és most már még több kaja kell!
  • Hát akkor viszont dolgozzunk, és építsünk falakat is, hogy el ne vegyék mások ⇒ még több meló!

Mire rájöttünk, hogy ez szar üzlet volt, addigra már:

  1. nem is emlékeztünk, hogy régen hogy volt, és
  2. eleve túl sokan voltunk, hogy működjön a régi módszer, még ha emlékeznénk is.

Akinek esetleg gyanús, hogy most is ugyanezt csináljuk, az nyert egy igen szar felismerést: igen, most is ugyanezt csináljuk. Kitaláltunk például egy csomó mindent az időnyerésre, és aztán annál kevesebb időnk van…

A történelem kevés alapszabálya közül az egyik, hogy a luxusból szükséglet lesz, ami új kötelezettségekhez vezet.

One of history’s few iron laws is that luxuries tend to become necessities and to spawn new obligations.


Együtt járt ez egy pszichológiai forradalommal is, ahol a “mi területünk”-ből egyre inkább az “én házam” lett, a jelenből pedig a jövő felé fordulás. A hosszútávú tervezés azonban nem nagyon jött be a parasztoknak, mert mindig kialakult valami elit réteg, akik lefölözték a felesleget, hogy ők politizálhassanak, háborúzhassanak, művészkedhessenek, vagy filozofáljanak. Az egyre nagyobb szabású együttműködéshez pedig egyre fontosabbá váltak a közös mítoszok. Persze ne feledjük, hogy itt “együttműködés” címszó alatt azért simán belefért a rabszolgaság is.

Példának összevetjük Hamurapi törvényoszlopát az amerikai Függetlenségi Nyilatkozattal. Mondjuk úgy, hogy elég különböző a hozzáállásuk az emberi jogokhoz, de ennek ellenére mindkettő azt állítja, hogy univerzális, általános igazságokat tartalmaz. A látszólagos ellentmondás feloldása kellemetlen, de egyszerű: egyik sem univerzális igazság. Mindkettő csak egy sztori, amit bemesélünk magunknak.

De hát ugye ha azt akarjuk, hogy az emberek higgyenek egy képzeletbeli rendszerben, akkor első sorban pont csak azt ne említsük, hogy képzeletbeli! Ha viszont tartjuk a szánkat, akkor a társadalom segít majd az újoncokba is beleverni a rendszert. Eleve a vágyainkat és az ízlésünket is a kor domináns hitei formálják (semmi természetes nincs például a külföldön nyaralásban). Az ilyen képzeletbeli rendszerek inter-szubjektívak, vagyis azért léteznek, mert sokan hisznek bennük. Egy ilyet pedig csak úgy lehet megdönteni, ha teszünk valami mást – valami erősebbet – a helyére.

A képzeletbeli rendszerekből nincs kiút. Amikor kitörünk a börtönünk falai közül és a szabadság felé futunk, igazából csak egy még tágasabb börtön udvarára futunk ki.

There is no way out of the imagined order. When we break down our prison walls and run towards freedom, we are in fact running into the more spacious exercise yard of a bigger prison.


Mivel szinte mindenünk képzeletbeli sztorikon alapul, ezekre nem ártana emlékezni is – ami viszont egy idő után nem skálázható. Az agyunk evolúciója során a növények, az állatok, a környezetünk, és a szociális viszonyok megfigyelése volt a lényeg. A komolyabb mértékű együttműködéshez elengedhetetlen nyers adattárolás nem – ezért a nagyobb rendszerek mind be is borultak. Így ment ez egészen 5.000 évvel ezelőttig, amikor is a sumérok felfedeztek egy agyon kívüli adattárolási rendszert: az írást.

Kellett ugyan módosítani az emberi “holisztikus”, szabad asszociáció alapú gondolkodásunkon, hogy egy kicsit “gépiesebb” legyen, de a tranzakciók, adók, és ilyesmik rögzítéséhez ez volt az alkalmas. Előkészítette továbbá a terepet az arab számoknak, amik – egy-két műveleti jellel karöltve – egy nagyon kifejező és logikus nyelvet adtak a kezünkbe. Ezekből ma már leginkább csak a 0 és az 1 számít, de azok viszont fontosabbak, mint bármi más.


A hierarchikus megkötések mindig megjelennek a társadalomban, csak épp mindig máshogy – ami jól mutatja, hogy semmi “természetes” nincs bennük, csak akkor épp azt találták ki. Lehet, hogy ma épp nem divat rassz alapján bekorlátozni, hogy “egy fekete nem lakhat itt”… De azt meg érdekes módon nem furcsálljuk, hogy vannak környékek, ahol “csak gazdagok lakhatnak”. Akárhogy is, a nagy együttműködéseknél kellenek a szociális jelek, hogy kivel hogy kell bánni, ki hol van a ranglétrán a másikhoz képest, stb.

Arra vigyázzunk csak, hogy a “szimplán így alakult” részt jó alaposan elfedjük a közvélemény elől, nehogy a szolgák véletlen elvágják a torkunkat éjszaka. Az amerikai rabszolgáknál is megvan például a teljesen logikus, gazdasági magyarázata, hogy miért pont Afrikából érte meg a kereskedőknek “importálni”, de emellett azért mosni akarták kezeiket. Kitaláltak ezért egy csomó baromságot, hogy a “negrók” nem olyan intelligensek vagy morálisak, tisztátalanok, betegségeket terjesztenek, vallásilag más családfáról származnak, akiknek ez a sors az átkuk, stb. És ezek a “mesék” sajnos még a rabszolgaság eltörlése után is sokáig megmaradtak az emberek fejében.

Így alakultak ki olyan szívmelengető ördögi körök, mint mondjuk amikor azért nem kapsz megbecsült állást, mert egy lenézett társadalmi rétegbe tartozol; és azért nézik le a társadalmi rétegedet, mert onnan szinte senkinek nincs megbecsült állása… Ez egyáltalán nem egyedi eset: a véletlenszerű történelmi események által teremtett erőviszonyok gyakran olyan igazságtalan világrendhez vezetnek, amik idővel önmagukat erősítik. Többek közt ezért érdemes történelmet is tanulni, mert a biológia nem magyarázza a hatalmas szakadékokat egyes embercsoportok között.

Jó ökölszabály az ilyenek felfedésére, hogy “a biológia lehetővé tesz, a kultúra megtilt”. A köznyelvben a “természetest” a kultúra alapján értelmezzük, ezért beszélhetünk olyan sokat arról, ami nem természetes – mint például régebben arról, hogy egy nő is szavazhasson. Érdekes módon azt semelyik kultúra nem tiltja meg, hogy fotoszintetizáljunk… Na az tényleg természetellenes lenne, de ezért lehetetlen is.


Az emberiség egyesülése

A mezőgazdasági forradalom utáni szakasz az egyre nagyobb tömegek, és az egyre komplexebb összetartó mesék színtere. Érdekes módon ezek a mesék viszont tele vannak belső ellentmondásokkal. Például a Francia forradalom óta a világ nagy részén fő értékek a szabadság és az egyenlőség, amik már önmagukban ellentétesek. A liberálisok annyira a szabadságot kergetik, hogy közben az egyenlőségen taposnak – kérdezd csak Dickenst. A kommunista egyenlőségre törekvés meg kb. szarik a szabadságra – kérdezd csak Szolzsenyicint.

De semmi gond, pont ezek a kognitív disszonanciák hajtják előre a világot. És igen, van olyan, hogy “előre”, mert tagadhatatlanul az egység felé haladunk. Ennek a három fő mozgató rugója pedig a pénz, a birodalom, és a vallás, ugyanis:

  • a kereskedők szerint az egész világ egy piac, és mindenki potenciális vevő;
  • a hódítók szerint az egész világ egy nemzet, és mindenki potenciális alattvaló;
  • a próféták szerint pedig az egész világon egy igazság érvényes, és mindenki potenciális hívő.


A pénz még egy hódítási vagy vallási szakadék két oldalán lévő embercsoportot is zökkenésmentesen összekötött, ezért bizonyos szemszögből a legerősebb a háromból. Kialakulásához értenünk kell, hogy az egyre nagyobb tömegek, és az egyes területek fejlődéséhez elengedhetetlen specializáció miatt a cserekereskedelem már nem volt elég jó. Nem csak a váltási rátákat kellene tudni mindenről mindenre – ami már önmagában rengeteg – de a cseréhez első sorban az sem ártana, ha mindkét fél akarná is a cserét. Na most ha te almával házalsz, cipőt akarsz, és a cipész utálja az almát, akkor rábasztál.

Erre találták ki a “pénz” fogalmát, ami gyakorlatilag egy univerzális váltóeszköz, és még a vagyon tárolására is alkalmas. Nélküle nem jöhettek volna létre ekkora, ilyen komplex, és ilyen dinamikus gazdaságok. Alapja a bizalom – ez is ilyen inter-szubjektív képzeletbeli rendszer – ezért sokáig valós értéket képviselő tárgyakkal kellett szoktatni az embereket, míg végül el nem jutottunk a papírfecnikig. Mégis relatíve könnyen nyúl át a kulturális határokon, mert nem feltétlen tőlünk kéri, hogy higgyünk valamiben. Elég volt csak azt elhinni, hogy a másik hisz benne.


Node haszon ide vagy oda, ha valaki elég kemény volt, akkor azért erővel is felrúghatta ezt az egész egyensúlyt, szóval nézzük második indulónkat, a birodalmat. A legjelentősebb szerepe igazából annyi, hogy egyre több és több etnikailag és kulturálisan különböző régiót “csiszoljon össze”. Mondhatjuk rájuk, hogy olvasztótégelyek, amik ha egyszer bekebeleznek egy népet, az onnan valószínűleg már nem kerül ki többet. Mármint a birodalom persze előbb vagy utóbb összeomlik, de a bekebelezett nemzeti identitás addigra már nem létezik, csak az ex-birodalom lakói – akikre általában csak egy új birodalom várt.

Nagy különbség van mondjuk a korai hódító királyok és a “császárok” között is. Míg a király csak a saját királyságára gondol, és ezt nem is rejti véka alá, addig a császár szerint a leigázottak most már az alattvalói, ezért törődik is velük. Mondhatjuk, hogy “a saját érdekükben” igázza le őket. Kb. mint a szülő felelőssége a gyerek felé – még ha nincsenek is ugyanazon a polcon. Fontos hagyatékuk a sztenderdizáció, és fontos szerepük volt a rendfenntartásban és az infrastruktúra karbantartásában is.

Szóval mint ahogy nyilván nem tisztán “jófiúk” (adók, kényszer toborzás), a birodalmakat egyértelműen “rosszfiúnak” címkézni is ugyanolyan helytelen lenne. Rengeteg olyan hatást hagytak maguk után, amiket ma már nem lehetne “kivágni” – és a régi elnyomottak ezt valószínűleg nem is akarnák.

[…] nincs olyan akadémiai vagy politikai műtét, ami anélkül tudná kivágni a birodalmi hagyatékokat, hogy a páciens bele ne haljon.

[…] no academic or political surgery can cut out the imperial legacies without killing the patient.

Napjaink kihívása nagy valószínűséggel az igazi globális birodalom kialakulása lesz. Az ide vezető úton az “önálló” nemzetek is egyre kevésbé önállóak, és egyre nagyobb hatással vannak rájuk a globális vélemények és irányzatok. De ez nem is baj, mert az igazán globális problémák megoldásához külön-külön úgyis kevesek lennénk.


A vallás napjainkban leginkább a széthúzásról és az egyet nem értésről híres, de igazából a pénz és a birodalmak után a harmadik legfontosabb egyesítő tényező. A lényege, hogy valami emberfeletti látszatot adjon az aktuális képzeletbeli rendnek, hogy legalább részei ne legyenek vitathatóak, és így elősegítse a közösségi együttműködést. Ha ezen felül még univerzális és misszionárius is – vagyis amit hisznek, az mindenkire vonatkozik, és erről mindenkit informálnak is – akkor ott az új nagy egyesítési eszköz.

Az ősembernél említett animista hozzáállás eredendően lokális. Ha egy csapat völgyében volt egy “szent fa”, azt nem hirdették más csoportoknak is… Ki a rákot érdekel az ő fájuk?! Emellett egyenrangúként kezelte az embert a környezetével. Ebből a mezőgazdasági forradalom csinált egy szép kis hierarchiát, mert az ember nyilván csak feljebb van már, mint a nyája. De hát ha az állatok és a növények már alattam vannak, akkor csak nem beszélgetek velük többet… Viszont akkor kit kérjek, hogy legyen rendesen termés? S lőn Isten(ek).

A politeista hozzáállás szerint van ugyan egy “fő” erő, de az pártatlan, és leszarja, mi a helyzet – kb. “a sors”. Ezért kellenek egyéb, korlátozott al-istenek, akikkel lehet alkudozni. Ez egy eredendően nyitott hozzáállás, nem hajkurásszuk egymást hitszegés felkiáltással. Idővel azonban egyesek elkezdték a kedvenceiket egyedülállónak kikiáltani. És itt már nem volt túl erős a tolerancia, mert ugye ha a Ti istenetek is igazi, de nektek mást mond, akkor mi nem tudunk mindent, és a miénk nem “mindenható”. Ezt a mélyen gyökerező ellentétet pedig javasoljuk úgy feloldani, hogy dögöljetek meg!

[…] a következő 1.500 év lefolyása alatt keresztények mészároltak keresztényeket millió számra, csak mert azok egy árnyalatnyi különbséggel értelmezték a szeretet és az együttérzés vallását.

[…] over the course of the next 1,500 years, Christians slaughtered Christians by the millions to defend slightly different interpretations of the religion of love and compassion.

A nagy hivatalos áttérés mellett azért persze sokat megtartottunk a politeista vonalról is, csak most már “szenteknek” hívtuk őket, és hozzájuk lehetett imádkozni specializált segítségért, ha a nagyfőnök épp nem ért rá. De volt itt még dualista behatás is az Ördöggel és kapcsolt tartozékaival – aminek egy mindenható Isten mellett semmi értelme ugyan, de ez minket nem állított meg. Ezt nevezi a szakirodalom “szinkretizmusnak”, ami az egymásnak ellentmondó hitek egyidejű elfogadása (duplagondol, valaki?). És tulajdonképpen ez az igazi nagy világvallás, ahol mindenki azt hiszi, ami épp kényelmes.

Fontos ezek mellett észrevennünk azt is, hogy nem feltétlen kellenek istenek a valláshoz. A modern szóhasználattal “ideológiának” nevezett kommunizmus, liberalizmus, nacionalizmus, kapitalizmus, fasizmus, stb. ugyanúgy “vallások”. És ha ez így van, akkor a vallások a modern korral nem hogy veszítenének a fontosságukból, hanem épp hogy még sokkal totálisabban ránk telepedtek, mint valaha.


Szóval, az kb. világos, hogy valami ilyesmi egység felé haladt a történelem. De hogy miért pont ez lett, ami lett? Na ezt nem tudjuk. Persze van, aki állítja, hogy “ez és ez” miatt egyértelmű, hogy ennek kellett lennie, de ez csak az “utólag már könnyen vagyunk okosak” szindróma hatása. Általában minél jobban elmélyedünk egy időszak történelmében, annál zavarosabb lesz a víz, mert meglátjuk, hogy mi minden más is ugyanolyan könnyen lehetett volna.

A tanulság, hogy a történelem tanulmányozása nem a jövő megjósolására való. Alkalmas viszont arra, hogy felismerjük: az eddig történtek se nem “természetesek”, se nem szolgálják feltétlenül a mi érdekeinket, és még csak nem is lettek volna elkerülhetetlenek. Ezzel felvértezve pedig remélhetőleg bölcsebben, szélesebb látókörrel kezeljük majd a jelenünket.


A tudományos forradalom

Ha 1000 és 1500 között hagytunk volna ki 500 évet, nem értek volna olyan nagy meglepetések. De ha 1500 és 2000 között, akkor kb. be is szartunk volna, hova kerülünk a végén! Az emberiség példa nélküli gyorsasággal halad, amióta rájöttünk: a tudomány nem csak arra jó, hogy fenntartsa a világrendet, hanem arra is, hogy előrevigye.

Nem a tudás nagy forradalma volt ez, hanem inkább a tudatlanságé. Végre hajlandóak voltunk bevallani, hogy nem tudunk mindent; sőt, még az is lehet téves amit tudni vélünk. Azóta az objektív megfigyelésekre hagyatkozunk, és matematikai módszerekkel próbáljuk összekötni őket elméletekké. Sokáig csak kétféle tudatlanság létezett:

  • Egyéni tudatlanság valami fontossal kapcsolatban ⇒ kérdezd meg a papot, ő tudja – mert ugye már mindent tudunk, ami fontos; és
  • Kollektív tudatlanság valami lényegtelennel kapcsolatban ⇒ senki nem tudja, de szarunk is rá.

Ezekkel szemben a mostanában történt nagy áttörések pontosan azért jöhettek létre, mert bevallottuk, hogy kollektíven sem tudunk nagyon fontos dolgokat!

Sokáig hittük, hogy a múlt volt az aranykor; maximum azt a szintet tarthatjuk, de feljebb nincs. Az Ikaruszos sztori is nagy vonalakban arról szól, hogy “szálljunk le a magas lóról”, ha szabad ezzel a képzavarral élnem. Aztán a tudomány szépen fokozatosan elkezdte megoldani az eddig megoldhatatlannak tűnő problémákat, és lehet újratervezni. Lassan már ott tartunk, hogy magával a halállal is felvehetjük a versenyt! Eddig minden vallásban és filozófiában központi szerepe volt, mint az emberi élet elkerülhetetlen részének. A modernebb ideológiákban viszont már szinte nyoma sincs, mert habár még nem nyertük meg a harcot, azt már legalább elhisszük, hogy megnyerhető.

A tudomány önmagában amorális és impotens. Pénz nélkül hiába vagy zseni, elég pénzzel pedig még a zsenik is kiválthatóak. Pénzből viszont csak a megfelelő politikai, gazdasági, vagy vallási háttérrel lehet eleget szerezni. Úgyhogy végső soron itt is a pénz / hódítás / vallás trió átismétlése következik, csak a tudatlanság forradalma után – fordított sorrendben. És az elsővel már majdhogynem végeztünk is, mert a társadalmi rendet eddig fenntartó “mítoszaink” helyett egyre inkább magában a tudományban kezdtünk hinni, szinte vallásos szinten.


A birodalmak szempontjából sem ártott a sok új technológia; főleg ha a megfelelő hozzáállással párosult. Itt kezdett Európa nagyon elszakadni a mezőnytől, mert habár a találmányokat könnyű volt lemásolni, a hozzáállást nem. A többiek mind úgy voltak vele, hogy ők már mindent tudnak, az Európai “büszke tudatlanság” pedig nem kicsit dobott rajtunk. Egyáltalán nem mondható “általánosnak” a korszak védjegyévé vált nagy felfedező és hódító kedv sem. Máshol vagy csak a szomszédokig ért a hódítás, vagy csak félgőzzel ment a felfedezgetés. Nálunk bezzeg azonnal át a tengeren, és ott most már minden a mi királyunké! Ezt pedig olyan sokáig nem “vitatta” senki az addig szinte egyeduralmat élvező Ázsiából, hogy szépen le is maradtak.

A hódítások alatt olyan dolgok felől is érdeklődtünk, amiket a helyiek le se szartak. Így fejtettünk meg holt nyelveket, régi kultúrákat, stb. Ezzel a nagy helyismerettel pedig nagyon kevesen is jól el tudtunk nyomni nagyon sokakat; mindeközben persze azt mutatva, hogy csak segítünk nekik fejlődni. De ne feledjük az előző fejezet birodalmas tanulságát: itt sem mondhatjuk, hogy a történtek jók vagy rosszak voltak, mert egyszerűen olyan szinten átformáltak mindent, hogy napjaink kultúrája is nekik köszönhető – beleértve azokat az ideológiákat és értékrendeket is, amikkel megítélnénk őket.

Egy szó mint száz, a tudomány rengeteget segített a hódításoknak, hiszen nélküle nem tudtuk volna így leigázni a világot. De cserébe a hódítók is sokat segítettek a tudománynak, mert a támogatásuk nélkül nem terjedt volna el ez a gondolkodásmód, és nem lett volna lehetőség az eredményekre.


Ne feledkezzünk azért meg a pénzről sem, ami mindkettő hátterében ott munkálkodott. És ami a pénz szabadabb áramlását lehetővé tette, az a nagyobb jövőbe vetett hit… és a hitel. Az addigi stagnálás is egy önbeteljesítő jóslat volt: nincs pénz, ezért nincs pékség, ezért nem nő a gazdaság, ezért nincs bizalom a jövőben, ezért nincs hitel sem, hogy pékséget nyithass. A tudományos forradalom viszont meghozta a bizalmunkat a jövő iránt, és ugyanilyen önbeteljesítéssel a fejlődés is neki tudott indulni.

A másik akadály az volt az útban, hogy azt hittük, csak a másik kárára lehetünk gazdagok. Mondjuk úgy, hogy a torta mérete nem változik, szóval ha nekem több van, akkor neked kevesebb marad. De ez is “szerencsésen” megoldódott, mert jött Adam Smith és (nagyon leegyszerűsítve) azt mondta, hogy ha neki több a profitja, akkor több munkást alkalmazhat, ami miatt mindenkinek jobb lesz. Ezzel igazából varázsütésre morálissá tette a gazdagságot – ha a profitot tényleg arra használják, hogy növeljék a termelést. Ez az apró, kapitalizmus nevezetű rétegnézet egy gazdasági irányzatként indult, de mára már annyira összefonódott az igazság, a szabadság, sőt, akár a boldogság fogalmával, hogy szinte már egy átfogó világnézetté vált. A határozottan véges valóságunk egyetlen szerencséje, hogy eddig még nem kellett szembenéznünk a végtelen növekedés lehetetlenségével – mert mindig volt valami tudományos áttörés, ami “állta a számlát”.

A tudomány mellett a hódításokat is egyre inkább a bankárok finanszírozták. És mivel a hozzáértő bankárokhoz szívesebben folyt a pénz, mint a pazarló uralkodói kincstárakba, a világ szép fokozatosan átállt a királyokról a részvénytársaságokra. Ezek a társaságok pedig idővel annyira elhatalmasodtak, hogy már az állam irányításába is egyre jobban belelógott a kezük. Szerintük a szabad piac úgyis magától megy a legjobb irányba, ezért naná, hogy minél kevesebb állami beavatkozást szeretnének.

Ez a nézet épp csak azt felejti el, hogy az egész piac és hitel rendszer alapja a bizalom a jobb jövőben, amihez azért nem ártana a törvények betartatása – ami viszont az állam feladata. És persze a kapitalizmus sem fogja csak úgy magát megregulázni, akárki akármit is gondol. Korábban is láttunk már egy csomó olyan embertelenséget, amit a profit vezérelt, nem a királyi vagy vallási rend. És nem biztos, hogy az elnyomottak sokkal jobban fogják értékelni, ha az “égő keresztény vagy fasiszta gyűlölet” helyett a “hideg kapitalista számítás” miatt taposunk rajtuk.


Térjünk ki akkor egy kicsit arra is, hogyan változtatott a hétköznapjainkon a vallás-birodalom-pénz modern együttállása, a “tudományos globál-kapitalizmus”TM. Energia szempontjából például folyamatosan adja a kezünkbe az újabbnál újabb módszereket. Régen csak arra használhattunk mindent, “amire való” – a szél például hajtja ugyan a hajókat, de fűteni nem fűt.

Aztán szépen megtanultuk az energia konverziót: lőpor, gőzhajtás, belső égésű motor, elektromosság. És ahogy a tudásunk nő, úgy látjuk meg, mi mindent használhatnánk még. Csak a Nap 90 perc alatt ki tudná elégíteni az emberi faj éves energia igényét, és akkor még ott van mellette a gravitációs, a szél, az atom, stb. Szóval az energiával nem lenne baj, ha nem tennénk tönkre a bolygót menet közben.

Ilyen hátszéllel már akár a lakosság 2%-a is megeteti a többieket, a többiek meg mehettek a futószalagok mellé dolgozni. A hirtelen munkaerő beáramlás pedig a kapitalista elveknek megfelelően úgy megdobta a termelést, hogy manapság inkább az a probléma, hogy legyen kinek eladni. Így alakult ki a fogyasztói társadalom, ahol etikus engedni a vágyaknak, a takarékosság pedig ön-elnyomás! Nincs ez másként az evéssel sem: az USA többet költ diétázásra, mint amennyi a világ éhezőinek etetéséhez kellene. De hát a csatakiáltás továbbra is a kapitalizmus, ahol keveset enni 0 adag haszon, míg sokat enni és utána lediétázni az 2 adag haszon. Ezek közül pedig a 2 a nagyobb. Számolj utána… tényleg kijön!


Nem maradtak persze felrúgatlanul a szociális rendszereink sem. A természetes ritmust átvette az ipari precizitás, a városiasodás és demokratizálódás pedig egyre jobban szétzúzta a közösségi és “törzsi” szálakat. A család jelentette régen az állást, a betegbiztosítást, a szórakozást, a rendfenntartást, az oktatást, stb. Ez persze nem volt mindig jó, de működött; a királynak kb. csak “védelmi pénzt” fizettek adó formájában. Ha ebből a családi körből valaki kitört, az vagy halott volt, vagy szolga lett, vagy mehetett katonának / kurvának.

Ma már teljesen az egyéniség az alap, csinálhatsz, amit akarsz, még ha a családnak nem is tetszik; nem függsz tőlük. A fiatalok maximális egyénisége persze nem menti fel a szülőket a felelősség alól, csak egy “kicsit” megnehezíti a dolgukat.

A szülői tekintély teljes visszavonulóban, de azért ha bármi félresiklik a fiatalok életében, azért biztos a szülők lesznek a felelősek. Apunak és anyunak kb. annyi az esélye a felmentésre a Freudi tárgyalóteremben, mint egy Sztálini műperben.

Youngsters are increasingly excused from obeying their elders, whereas parents are blamed for anything that goes wrong in the life of their child. Mum and Dad are about as likely to get off in the Freudian courtroom as were defendants in a Stalinist show trial.

Annál jobban függünk viszont az államtól (aki újabban a védelmet, betegbiztosítást, oktatást adja) és a piactól (aki meg az élelmet, munkát, stb.). Ezen felül az eltűnt közösségek által teremtett űrt is be kellett valamivel tölteni, ami egyre jobban előtérbe hozta a képzelt közösségeket. Eddig állam volt és vallás, de most már van helyettük nacionalitás és vásárlói törzsek.

Napjaink szociális rendje folyamatos változásban van, amit régen – a forradalmakat leszámítva – el sem tudtak volna képzelni. Mindenki törekedett ugyan, hogy jobb helye legyen a rendszerben, de hogy maga a rendszer is lehet más?! Na neeem… Ma viszont még a legkonzervatívabbak is azzal kampányolnak, hogy mennyivel jobb lesz majd, ilyen reform, olyan reform. Hajlamosak vagyunk ennek a sok változásnak a negatívumait hangsúlyozni a történelemben – felkelések, népirtások, diktátorok – de ha jobban megnézzük, a 2. világháború óta nagyon sok mérőszám szerint ez az emberi faj legbékésebb időszaka (nem is kicsivel). És más ez a béke egyszerű háborúk közti szünetnél, mert a hozzáállásunk is egyre jobban a béke felé hajlik. Az igazság az, hogy a modern világban egyre nagyobb a haszon a békés kereskedésben, mint az olyan háborúkban, ahol már nem lehet olyan nagyokat zsákmányolni. Csak hogy végre valami pozitív kicsengésűt is mondjak.


Na jó, és akkor mindez mit jelent a kollektív boldogságunkra nézve? Mert a jelenlegi ideológiák eléggé légből kapott boldogság modellekre alapoznak, a történészeknek meg nemhogy válaszuk nincs, de a kérdést se nagyon tették még fel. A boldogság szubjektív jellegénél fogva a kezdeti próbálkozások kérdőíveket használnak, és az így kapott válaszokat vetik össze különböző szempontokkal. Korai eredmények például, hogy a pénz csak egy szintig számít, illetve hogy a szociális faktor (főleg a házasság) sokkal többet jelent, mint a sok pénz vagy akár a rossz egészség. A legnagyobb eredmény azonban továbbra is egybecseng az ókori filozófiával: az elvárásokkal van a baj. Ha megelégszel azzal, amid van, akkor boldogabb leszel. Khhhmmm, Marcus Aurelius, khhmm!

Tudományos alapon az emberi életnek látszólag semmi értelme, de ettől még mindenki azt képzelhet, amit akar. Csak legyünk vele tisztában, hogy pl. egy kutató, aki az emberiség tudásának növelésében látja az élete értelmét, semmivel nem kevésbé téveszmés, mint a középkori paraszt, akinél a túlvilág adott értelmet az életnek. De ha tényleg hisz benne, akkor mindegy is; a téveszméje pont attól hat a boldogságára, hogy hisz benne.


Befejezésként fordítsuk a figyelmünket egy kicsit a jövő felé. Eddig az volt az alapfelvetés, hogy az ember is a biológia szabályrendszerén belül játszik, még ha nagyobb játszóteret is kapott, mint a többiek. De egyre inkább ott tartunk, hogy már szó szerint minden határon túlmegyünk.

Biológiailag géneket piszkálunk, és előbb vagy utóbb magával a Sapiens-szel is addig fogunk molyolni, amíg már nem Sapiens lesz a végeredmény. A cyborg-osodás szempontjából már most is használunk szemüvegeket és hallókészülékeket, de lesz itt még érző műkar és közvetlen agy-gép összeköttetés is. A nem organikus tervezésben pedig az egyre kifinomultabb mesterséges intelligencia akár egy digitálisan replikált agyig is elvezethet.

Mindez rengeteg olyan kérdést vet fel, amik egyenlőre vagy abszurdnak hangzanak, vagy konkrétan – a mi jelenlegi felfogásunkkal – megválaszolhatatlanok. Hamarosan jöhetnek azonban olyan “leszármazottaink”, akik majd megválaszolják; és nekik mi kevesebbek leszünk, mint nekünk a Neander-völgyi volt. Minden esetre egyelőre nyugi, ezek csak fantáziák, és könnyen lehet az is, hogy a jövő teljesen mást tartogat. Az űrutazás kezdetével például mindenki Marsi kolóniákról fantáziált (amiből azóta se lett semmi), de az internetre meg nem számított senki (ami nélkül meg már élni sem tudnánk).

Igazából “büszkék” lehetünk, mert már most is gyakorlatilag istenek vagyunk. Legyünk viszont tisztában azzal a kis szépséghibánkkal, hogy az egyre növekvő hatalmunk ellenére továbbra sincs fingunk sem, hogy mit akarunk. És ezért jobb, ha büszke mellett óvatosak is leszünk, mert kevés veszélyesebb dolog van az olyan elégedetlen és felelőtlen isteneknél, akik még azt sem tudják, hogy mit akarnak…


Összefoglalás

Hát nem poén fél óra alatt végigszambázni az egész világtörténelmen? Főleg úgy, hogy (szerintem) hasznosabb, mint a 12 osztály tananyaga együtt… De blog bejegyzésnek viszont még így is rohadt hosszú, úgyhogy csak nagyon röviden foglaljuk össze a legfontosabb tanulságokat:

  • A kognitív forradalom megmutatta, hogy a “képzelgéseink” emelnek minket igazán az állatok fölé ⇒ ezért ha jobb életet akarunk, csak meséljünk magunknak “jobb sztorikat”;
  • A mezőgazdasági forradalom megmutatta, hogy hosszú távon az a “javítás” is lehet nagyon szar, ami rövid távon jó ötletnek tűnik ⇒ ezért nagyon gondoljuk meg, hogy mi alapján mérjük az életünk minőségét;
  • Az emberiség egyesülése megmutatta, hogy a vélt különbségeink ellenére milyen egyformák is vagyunk ⇒ ezért talán a hasonlóságainkra lenne érdemesebb figyelni; és végül
  • A tudományos forradalom megmutatta, hogy akkor lehet a leggyorsabban fejlődni, ha belátod, hogy mi mindent nem tudsz ⇒ ezért… nem is tudom… mondjuk olvass többet!