Vicki Robin - Your Money or Your Life

Az elmúlt két hétben Henry David Thoreau és Cal Newport jóvoltából sokat hallhattunk az egyszerűségről, a minimalizmusról és a tudatosságról. Most pedig rátérünk arra, hogy egy hasonló hozzáállás hogyan formálhatja át a személyes pénzügyeinket is. Kedvencem a témában Vicki Robin – Your Money or Your Life (kb. “Pénzt vagy életet”) című könyve, aminek alapjaként az egyik társszerző saját pénzügyi függetlenedése, majd az ebből kinövő tanfolyamok és évtizedes tanulói visszajelzések szolgálnak.

A módszer ígérete nem kevesebb tehát, mint az anyagi függetlenség (financial independence, vagy FI), ami siker esetén azt jelentené, hogy már jóval nyugdíj előtt “nyugdíjazhatnánk” magunkat. Ehhez azonban a könyv szerint is – és sok magánbeszélgetésemből tapasztalva szerintem is – az a legelső feltétel, hogy átdefiniáljuk a “gazdagságot”, és a célt magát egyáltalán elképzelhetőnek tartsuk.

Az objektív szegénységhez a legtöbbünknek köze nincs, de az egyenetlen vagyoneloszlás miatt szubjektíven szegénynek érezzük magunkat még akkor is, ha mindenünk megvan. Akkor vajon jobb lenne, ha úgy lenne ugyanennyink, hogy közben másnak sincs több? Vagy akár ennyi sem? Fontos általános tanulság még, hogy nem csak akkor lehetünk anyagilag függetlenek, ha szarásig vagyunk pénzzel. Akkor sem “függünk” annyira, ha egy kicsit leakasztjuk magunkat a fogyasztói kultúráról és megtanuljuk az igényeinket pénz nélkül kielégíteni.

Egy régi térképpel nem könnyű tájékozódni, főleg ha azóta sokat változott a terep. És a jelenlegi hozzáállásunk a pénzhez egy nagyon régi térkép, egészen az ipari forradalom korából*. Akkor talán még működött, de ahogy egyre jobban megy a növekedés, a szükségek kielégítéséből kényelem, luxus, és végül konkrét mértéktelenség lett. Régen a “megélhetésért dolgozni” még csak egy eszköz volt egy cél érdekében, manapság viszont annyit időt, energiát, és pénz visz el a munka világa, hogy már teljesen azzal azonosítjuk magunkat.

Amíg ebben a mederben gondolkodunk, esélytelen kitörni – ez nem véletlen! Ha viszont hajlandóak vagyunk megkérdőjelezni a fogyasztói társadalom néhány alappillérét, akkor ez a könyv rengeteget segíthet egy új térkép megrajzolásában. Olvashatunk benne a pénzügyi intelligenciáról (mi a helyzet?), a pénzügyi integritásról (mi kellene, hogy legyen a helyzet?), és végül a pénzügyi függetlenségről (ami idővel természetes következménye lesz az előző kettőnek). Hatására pedig jó esetben átalakul az értékrendünk, csökkennek a kiadásaink, elfogynak az adósságaink, növekednek a tartalékaink, és még talán a régi álmok is előkerülnek a süllyesztőből!

A felvázolt átalakuláshoz a következő 9 lépés vezet:

1. Kössünk békét a múlttal!
2. Kövessük nyomon a jelent!
3. Alakítsuk ki a saját költési kategóriáinkat!
4. Tegyük fel a 3 nagy kérdés!
5. Tegyük láthatóvá a haladást!
6. Csökkentsük a kiadásainkat!
7. Növeljük a bevételeinket!
8. Jussunk el a metszéspontig!
9. Fektessünk be okosan!

Kiemelném előre a mottót, ami minden lépésre egyaránt vonatkozik: “NO SHAME, NO BLAME!”, vagyis csak semmi szégyen, és semmi ujjal mutogatás! Nézzünk szembe az anyagi valóságunkkal józanul, objektíven, és ítélkezés nélkül – így lesz a legnagyobb esélyünk változtatni is!

* Miért van amúgy az, hogy ahányszor valami emberi idiótaság a téma, az ipari forradalom valahogy mindig szóba kerül? Csak nekem gyanús, hogy ott valamit nagyon elfuseráltunk?

A régi térkép

Sokan hátrahagyjuk az álmainkat és beletörődünk az élet kompromisszumaiba. Ezt a többség úgy gúnyolja, hogy “felnövünk”; a könyv pedig inkább úgy nevezi, hogy nem a megélhetésért, hanem a “meghalhatásért” dolgozunk. Napjaink kultúrájában annyira centrális szerepet tölt be a munka, hogy egyszerűen azzal azonosulunk. Abból származtatjuk az identitásunkat, az önértékelésünket, és ezzel mérjük a többieket is az osztálytalálkozón.

Közben meg marhára nem vagyunk boldogok. Még a pszichológusoknak is feltűnik, hogy a páciensek nagyja sikeres, de kiégett. És persze pénzünk sincs, mert azt meg elbasszuk erre-arra, kvázi jutalomként, hogy túléltük a melót. De emiatt meg nem is hagyhatjuk ott a melót – ami miatt meg kell is az a valami, amire megint elbasszuk a pénzt… Szóljatok, ha gyanús, hogy körbe megyünk!

Az igazság az, hogy alapból boldogtalanok vagyunk, bevételtől függetlenül. Kérdőíves tesztek azt mutatják, hogy mindig csak pont még 50% kellene, és akkor minden jó lenne. Kár, hogy 50%-kal feljebb is ugyanezt mondja mindenki… Szóljatok, ha gyanús, hogy körbe megyünk!

Nem elég, hogy magunkat ezekbe az ördögi körökbe kergetjük, de még a bolygót is elpusztítjuk menet közben. A megoldások helyett sokan még most is arról vitatkoznak, hogy egyáltalán van-e probléma. Evolúciós hátrányunk, hogy csak a rövidtávú fenyegetésekre reagálunk hevesen. De nagyon meg kellene tanulnunk ezt a hevességet a hosszú távú katasztrófát előrejelző korai jelekre is alkalmazni. Mert sajnos mire ezekből a problémákból rövid távú lesz, addigra már semmit nem tehetünk majd.

Mindezt nagyrészt a kapitalizmusnak és a fogyasztói társadalomnak köszönhetjük. Ezek szépen meggyőztek mindenkit, hogy a szükségletei mellett a vágyait is elégítse csak ki. És mivel több munkáért több luxuscikk jár, az csak jó lehet, nem? Még magát a szabadidőt is fizetősre konvertálták az utazás és vakációk közhellyé tételével. Így született a mókuskerék.

Az nyer, akinek halálakor a legtöbb játéka van.

Whoever dies with the most toys wins.

Nem az kell, hogy új megoldásokat találjunk a jelenlegi problémákra. Az kell, hogy újraértékeljük az életmódunkat, ami a problémáinkat okozza! Ezt pedig legegyszerűbben úgy tehetnénk meg, hogy megfigyeljük, mennyi boldogságot kapunk a dolgainktól. Egy szintig több = jobb, ami egyre lassul, majd idővel akár vissza is fordul a fölöslegnél és a nagyzolásnál. Ha ennek a görbének a tetején megállnánk, az lenne pont az “elég”. Amink ezen felül van, az kacat, és aktívan rossz hatással van ránk.

1. lépés: Kössünk békét a múlttal

Ezek fényében próbáljuk meg kiértékelni, hogy hol is állunk a cucc-boldogság skálán. Ahhoz, hogy utolérjük magunkat, egyrészt el kell számolnunk azzal, hogy mennyit kerestünk egész eddigi életünk során, és hogy mit tudunk ezért cserébe felmutatni.

1/A. Mennyit kerestünk eddig összesen?

Nyilván lehet, hogy bizonyos távlatokba csak tippelősen tudunk visszanézni, de nézzünk vissza akkor is! Egy stabil alapot ad, és tisztába kerülünk egy csomó dologgal. Igyekezzünk minél pontosabbnak lenni – annál többet fog érni ez a lépés.

1/B. Hogy állunk most?

Abból, ami egész életünkben bejött, mennyi van még most is meg? A teljes vagyonunk minden, amink van, mínusz minden, amivel tartozunk. Nyilván az oktatásunk vagy a kapcsolatrendszerünk nem felbecsülhető, pedig ezekre is valószínűleg elment egy kisebb vagyon. De most csak a számok érdekelnek.

Amint a túlélési minimum fölé érünk, a gazdagság és a szegénység közti különbség egyszerűen a hálánk mennyiségében rejlik.

Once we’re above the survival level, the difference between prosperity and poverty lies simply in our degree of gratitude.

A pénzről

Ha végre a múltból a jelenbe értünk, nézzük meg, mit is jelent az, hogy pénz? Mindannyiunknak kötelező kapcsolata van vele, de legtöbben mégsem tudjuk, hogy mi is az. És enélkül pedig nehéz lesz vele egy mélyebb és helyesebb kapcsolatot kialakítani! A könyv 4 különböző horizonton keresztül mutatja be, hogy mennyire nem mindegy, honnan nézzük a dolgokat. Gondoljunk erre úgy, mintha változó magasságokból tekintenénk le egy városra.

• Utcaszint – fizikai vonatkozások. Itt találkozunk a fizikai papír fecnikkel és érmékkel, itt jelenik meg minden fizetett munkánk, minden napi tranzakciónk. Ehhez érdemes tudni, hogy milyen számla típusok vannak, hogyan vegyünk fel kölcsönt; hitelkártyák, befektetések, adók, biztosítások, jótékonyság, stb. Ez lenne kb. a pénzügyi írástudás szintje, de sajnos a legtöbben még ezt a szintet sem értik annyira, mint kellene. Ha pedig igen, akkor is legfeljebb ezt a szintet. Lehet, hogy jobb hitelt tudnak maguknak ezzel a tudással kicsikarni, de azt akkor sem kérdezik meg maguktól, hogy kell-e nekik hitel egyáltalán!

• Szomszédság az 50. emeletről – érzelmi és pszichológiai vonatkozások. Az egyén szintje felett elkezdünk mintákat látni a káoszban. Itt lesz fontos, hogy hogyan állunk hozzá ehhez az egész pénz témához, és hogy azt honnan hozzuk. Tisztázzuk magunkban őszintén, hogy milyen vélemény csoportokba tartozunk: szeretjük, utáljuk, soha nem volt elég, ez a nők dolga, erről nem illik beszélni?

  • Biztonságnak tekintjük a hideg világ ellen? Ok, tényleg nem árt, ha van hol lakni, mit enni, és társai. De ha éjjel sok készpénzzel mászkálunk az utcán, az nem kimondottabban fog biztonságot adni.

  • Hatalmasnak érezzük magunkat tőle? Ok, tényleg jobban azt tehetjük, amit akarunk. De a szegényeknek is lehet komoly lelki-hatalma – vegyük mondjuk Gandhit.

  • Társadalmi elfogadást kapunk tőle? Ok, tényleg megolajozhatja egy csomó emberi kapcsolatunkat. De önmagában nem teremt semmit, ami nincs; a megolajozás a maximum.

  • Gonosznak tartjuk? Ok, tényleg lehet vele gonosz dolgokat csinálni. De ettől nem a pénz a gonosz, hanem aki a gonoszságot csinálja vele.

• Városi látkép a 100. emeletről – kulturális vonatkozások. Bejön a formálisabb definíció, miszerint a pénz nem más, mint univerzális cserealap és értéktár. De itt már meglátjuk azt is, hogy csak a hitünk ad értéket a pénznek. Nem lehet megenni és nincs mögötte arany sem; csak úgy rámondtuk. (Keressetek rá, mi is az a “fiat” pénz…)
  Itt jönnek még olyan finomságok, mint pl. az infláció, a recesszió, vagy akár a megélhetési költség. Innentől érezzük – a társadalom jóvoltából – a “több = jobb” elvet és az állandó növekedés utáni hajszát. És emiatt ítéljük meg egymást is a pénzünk alapján.

• Helikopteres kilátás – személyes felelősség és átalakulás. Ha még feljebb megyünk, meglátjuk, hogy a város nem az egész világ. Vannak mondjuk környező falvak, ahol nagyon máshogy megy az élet. Attól, hogy a városba születtünk, nem muszáj maradni. És itt – a társadalmi és kulturális elvárások fölé emelkedve – végre eljutunk egy univerzálisan igaz állításig a pénzről, ami nem csak a hitünk kérdése: A pénz az, amiért az életenergiánkat elcseréljük.

Ne gazdagok akarjunk tehát lenni, mert az egy fizikai szintű nézet – de legalábbis társadalmilag diktált. És különben is, olyan nincs, hogy “gazdag”… Olyan van, hogy valakinél gazdagabb. Csak amint ezt elérjük, egyből feljebb tolódik a mérce.

Lépjünk inkább a személyes felelősség szintjére, és határozzuk meg, hogy mit jelent nekünk az elég. Na az elérhető lesz! Ez az egész első sorban egy hozzáállásbeli változtatás, aminek hatására már nem mi leszünk a pénz szolgái, hanem fordítva.

2. lépés: Kövessük nyomon a jelent!

Ezek fényében próbáljuk meg kiértékelni, hogy miért is cseréljük be az életenergiánkat. A jelen helyes megítéléséhez egyrészt tudnunk kell a valós órabérünket, illetve hogy mennyi pénz is folyik így át a kezeink között.

2/A. Mennyi az igazi órabérünk?

Ez a pont elsőre könnyűnek hangozhat, de komplexebb, mint gondolnánk. Nem csak munkabér osztva munkaórákkal! Minden olyat is bele kell venni, amit a munkád miatt csinálsz, de nélküle nem kellene.

Maga a nyers munka mellett a munkába járás, a helyes öltözködés, a főzés hiánya miatti drágább kaják, a “csináld magad” javítások helyetti cserék vagy szerelői díjak, a munka miatti “leeresztési” és szórakozási szükségletek, a munkahelyi státuszhoz elengedhetetlen vakációk, az munkahelyi stressz miatti esetleges egészségügyi költségek… Ezek mennyi időt és pénzt emésztenek fel? És akkor ebben még az egyéb “munkáról gondolkozás”, a karriertervezés, vagy a széteső életünk összekapargatása még nincs is benne…

Ha így nézzük, akkor a tényleges óránkénti keresetünk hirtelen elég szomorú lesz. De ne szomorkodjunk, mert ezzel a tudással sokkal jobban tudjuk majd optimalizálni az életünket.

2/B. Mennyi pénz jön be és megy ki?

Na itt viszont semmi mágia nincs, csak lelkiismeretesen könyvelni kell. Fillérre pontosan! Igen, tényleg! Mindegy, hogy hogyan csinálod (papíron, digitálisan) vagy milyen kategóriákat használsz, de pontos legyen!

“De mééér kell?! És főleg, méér ilyen pontosan?!” – Azért, mert ez szoktat hozzá, hogy figyeljük, hova folyik el az életünk! Ezt már csak megéri követni, nem?! Ha már most kis csalásokat, kerekítéseket és “nagyjából figyeléseket” akarnánk, akkor abból hosszú távon nem lesz semmi! Szóval nincs engedékenység! Ne feledjük továbbá: nincs szégyen és nincs hibáztatás! Az igaz-hamis elválasztása fontosabb mint a jó-rossz megítélés.

És hova is megy mindez?

Először is rá kell ébrednünk, hogy függők vagyunk. Pénz függők. Csak mivel mindenki más is az, ezért nem tűnik fel, és nem zavarnak rögtön rehabra. De ettől meg nehogy elszégyelljük magunkat, és vadul diétázni kezdjünk! Ha diétaként akarunk hozzáállni, akkor kb. ugyanolyan jól is fog elsülni, mint egy diéta – vagyis nem jól.

Legyünk helyette tudatosak! Itt az alkalom, hogy elkezdjünk külső hatások helyett belső jelekre figyelni, és a konkrét havi költésünk helyett a költési mintáinkat megváltoztatni. Mint egy (rendes) kajás életmódváltásnál is: akkor eszünk, ha éhesek vagyunk (nem akkor, ha unatkozunk, ha jutalmat akarunk, stb.), és nem a konkrét kajákra figyelünk, hanem inkább az étkezésünkre úgy általában.

3. lépés: Alakítsuk ki a saját költési kategóriáinkat!

Ennek tükrében nekiláthatunk megismerkedni a saját költési szokásainkkal. Az eddig bejövő adatokból szépen látnunk kell, hogy hova megy az életenergiánk. Fontos azonban, hogy ne próbáljuk magunkat előgyártott, generikus kategóriákba gyömöszölni! Keressünk inkább mintákat a saját költésünkben, hogy felismerjük a személyre szabott kategóriáinkat.

Itt szerepel egy csomó példa, hogy milyen medrekben gondolkozzunk. Oké, hogy kaja, de bolt, vagy vendéglátás, vagy “rágcsa”, vagy étteremben voltunk? Az összegek ugye fillérre pontosak, de a kategóriák közti szétosztás lehet sokkal tippelősebb. A részletek itt inkább azért kellenek, mert ebből fogjuk a saját mintáinkat igazán megismerni. Ami pedig ugye előfeltétele annak, hogy változtatni tudjunk rajtuk.

Idővel ezek a kategóriák persze fejlődnek. Követik az életünket, és visszatükröznek esetleg kellemetlen igazságokat is. Például amikor már sorban a 8. hónapban kell azt mondanunk, hogy “Na jó, de ez most különleges eset volt, mert be kellett fizetni EZT!”, akkor majd talán rájövünk, hogy bizonyos kiadások csak azért “váratlanok”, mert mi konkrétan nem vártuk őket. De várhattuk volna! És az új ismereteink birtokában senki nem is állíthat meg, hogy ezután már várjuk őket!

Lényeges még, hogy a könyvelés mellett rendszeresen el is kell számolni, hogy tényleg annyi pénzünk van-e, mint amennyi az elszámolás szerint kellene, hogy legyen! Személy szerint én ezt igyekszem nagyon szigorúan venni. Például jártam már úgy, hogy a készpénz egyeztetésénél 5 forint hiányzott – amit végül megtaláltam a szék lába alatt! Említettem már, hogy PONTOSSÁG?!

Megjegyezzük még, hogy ebben a lépésben maga a kategorizálás a lényeg, nem az, hogy konkrétan hogyan vezetjük. Vannak nyilván programok, amik összeadják az oszlopokat helyettünk, kimutatásokat és grafikonokat csinálnak, stb. De azt nem csinálja meg helyettünk egyik program sem, hogy a becímkézi, melyik oszlopba mi tartozik!

Végül kijön egy összeg minden kategóriára, de ez még csak a követés… A “megtérésünk” majd valószínűleg azzal jön, amikor ezt átszámoljuk életenergiába! Tényleg megéri az a drága telefon? Nem adná ugyanezt egy negyed ennyibe kerülő? A kettő különbözetét pedig nem tudnánk másra fordítani? Tényleg nem érünk rá mondjuk több időt tölteni a családdal? Vagy akár csak többet (eleget?) aludni?

Mennyi az elég?

A felnövéssel gyakran az álmaink is összezsugorodnak. De ha nem akarnánk ennyire kocka alakúra faragni magunkat, hogy illeszkedhessünk a társadalom által prezentált kocka alakú lyukba, akkor talán észre is vennénk, hogy mit szeretnénk.

Mire vágytunk régen? Mit tervezgettünk mindig is? Mit csinálnánk, ha nem kellene dolgozni? Mi lenne, ha már csak egy évünk lenne hátra? – lásd Marcus. Ez a fázis nem csak felülvizsgálja a költéseidet, de menet közben gyakorlatilag “leporoltatja” veled a régi álmaidat.

4. lépés: A 3 nagy kérdés

A havi, kategóriánkénti összegzésünk ismeretében 3 kérdést teszünk fel magunknak, és a válaszoktól függően egy-egy +, 0, vagy - jelet minden oszlopba:

1. Arányosan kapunk-e elégedettséget és értéket az elköltött életenergiánkért az adott kategóriában? Hangsúlyoznám: nem baj, ha egyediek vagyunk, és olyanokra költünk, amikre mások szerint nem kellene. Csak nekünk legalább érje már meg, amit csinálunk! Ez a gyakorlat bekalibrálja a belső elégedettség szenzorunkat, és idővel egyre jobban fogjuk érezni, hogy tényleg kell-e nekünk az a bizonyos valami. Képzeljük el úgy, mintha egy intercity vonat menne “Nem elég”-ből “Túl sok”-ba, és az “Épp elég” csak valahol félúton egy kis falucska lenne. Ha nem figyelünk, akkor könnyen el lehet véteni. De ha megélezzük az érzékeinket, akkor idővel könnyű lesz majd pont ott leszállni!

2. Egyezik-e ez a kiadás az elveinkkel és az értékrendünkkel? Itt ellenőrizhetjük, hogy bort iszunk-e, miközben vizet prédikálunk… És ne verjük át magunkat, hogy “de hát az muszáj, annak semmi köze az értékeimhez”. Mindig van választásunk! Ha azt választjuk, hogy olyan szituációba kényszerítjük magunkat, ahol már “muszáj”, az is a mi lelkünkön szárad! Mellesleg az életcélunk meghatározásához pont a Frankl könyvet ajánlják itt is…

3. Hogy változna az adott kategória, ha nem dolgoznánk? Valószínűleg az fog kijönni, hogy sok minden csökkenne – vagy akár nem is lenne. Emellett ismerjük fel, hogy az is egy fajta függőség, ha mindent csak pénzzel tudunk fenntartani – még ha van is pénzünk. Viszont ha lenne időnk magunkról gondoskodni, akkor már annyi pénz sem kellene.

Ez a lépés kb. a program szíve-lelke, szóval ne hagyjuk ki! Nem baj, ha nincs kiforrott életcélunk. Könnyen lehet, hogy pont ezek a kérdések fognak odáig is elvezetni! Illetve extra, 4. kérdésnek még az sem ártana, hogy “Ez a költésünk hogy hat a bolygóra?”. De erre majd későbbi bejegyzésekben még visszatérünk…

Látványos haladás

Itt semmi bevezető “elő-lecke”, mert nincs mit érteni… Csak csinálni kell!

5. lépés: Tegyük láthatóvá a haladást!

Vagyis konkrétan csináljunk egy nagy fali táblázatot, hogy lássuk, idővel hogy alakulunk. A lényeg, hogy a bevételeinket és a kiadásainkat is követni tudjuk, havi szinten, akár 5-10 éven átívelő trendeket is vizualizálva.

A megvilágosodás egy perc alatt is megtörténhet, de a növekedéshez idő kell.

Insight can happen in a minute, but growth happens over time.

Mint általában, itt is csak két dolog kell, hogy a módszer működjön: kezdjük el, és ne hagyjuk abba! Szóval adjunk neki időt, figyeljük meg az érzelmi reakcióinkat, és fokozatosan változtassunk! Fontos, hogy valami jól látható helyen legyen, és naponta emlékeztethessen, hogy is állunk. Ha csak beírjuk, és a hónap többi részében rá se bagózunk, akkor nyilván nem fog csodát tenni.

Az előző lépés 3 nagy kérdése automatikusan a kiadásaink csökkenéséhez fog vezetni. Idővel szinte az fogja az örömet okozni, ha nem veszünk meg valamit. Tapasztalatok alapján a többség 3 hónapon belül legalább 20%-ot levág a kiadásaiból, fájdalommentesen! És az egészben az a legjobb, hogy teljesen objektív. Így nem tudjuk “félremagyarázni”, hogy nem is eszünk olyan sokat éttermekben vagy hogy nem is veszünk olyan sok ruhát… Ott lesz, feketén-fehéren.

Ha szépen vezetjük a fali táblázatunkat – és ezáltal sínen tartjuk magunkat – akkor fokozatosan kimászhatunk az adósságokból, tartalékokat képezhetünk, és lépkedhetünk az anyagi függetlenség felé! Motivációt ad akkor is, ha megbillennénk, mert félünk majd szembenézni a következményekkel a hónap végén, ha más okból nem is. Eleve általános menedzsment alapelv, hogy “csak azt irányíthatjuk, amit mérünk”. Na ez ide is nagyon releváns, úgyhogy nincs többé strucc politika!

Az Amerikai Álom – Óccsóér

A “takarékosság” és “mértékletesség” szavak a mai világban elég negatív kicsengést kaptak. Arra pedig konkrétan nincs is kifejezés, hogy pont a megelégedési görbe optimumán élünk, ahol mindenünk megvan, de semmi több. Pláne úgy nem, hogy ebben a kifejezésben benne kellene lennie annak a sok mentális energiának és odafigyelésnek is, amivel ezt (büszkén) fenntartjuk.

Socrates és Plato, az Ó és az Új Testamentum, történelmünk nagy emberei és csoportjai – mind ezt hirdetik. Nekünk mégis furcsa, mert manapság annyira nem ez az alapértelmezés. Szóval barátkozzunk szépen a gondolattal! És csak ismétlésként: ez nem arra vonatkozik, hogy abszolút értékben mink van… Hanem hogy mindre szükségünk van-e, kihasználjuk-e, stb.

Takarékosnak lenni annyit jelent, hogy magas az öröm-per-cucc arányod.

To be frugal means to have a high joy-to-stuff ratio.

Alapból nem kellene olyan sok cucc, de ami talán még nagyobb baromság, az az, hogy még akkor sem állunk meg élvezni, amikor már van. Valószínűleg azért akarunk mindent annyira az “enyém” falain belülre vonszolni, mert meg vagyunk győződve róla, hogy a falon kívül “ők” vannak. Ha ezt visszacsillapítanánk egy olyan nézetre, hogy mindenhol csak “mi” vagyunk, akkor egyrészt nem kellene annyi fal, másrészt könnyebben áramolhatnának a dolgok be vagy ki. Tehát az abszolút pozitív kicsengésű “takarékosság” jegyében:

6. lépés: Csökkentsük a kiadásainkat!

Régen egyértelmű volt, hogy takarékosnak kell lenni, mert nekünk kellett izomerővel megdolgozni a többért. Aztán jött a sokat emlegetett ipari forradalom, ahonnan már inkább a gépek dolgoznak. Újabban pedig itt az internet, ami egyszerre könnyít és nehezít a dolgokon. Igaz, a sok fórum, tanács, és blog miatt könnyebb spórolni. De a nyomkövető programok és sütik miatt olyan ínycsiklandozó, személyre szabott reklámokat fogsz kapni, hogy aztán csak győzz ellenállni!

A “zöld” életvitelre sem feltétlen úgy kellene törekednünk, hogy rögtön lecseréljük a dolgainkat. Sokkal zöldebb, ha elhasználjuk, amink már van… Vagy ha inkább átgondoljuk, hogy kell-e egyáltalán. A “nulladik” lépés, hogy ne akarjunk másokat lenyűgözni! Amint az megvan, akkor léphetünk tovább a következő alapelvek segítségével:

1. Soha ne menjünk “csak úgy” vásárolni – csak konkrétan azért, ami kell; listával!
2. Legfeljebb addig nyújtózkodjunk, amíg az anyagi takarónk ér!
3. Gondoskodjunk arról, amink van…
4. …és használjuk addig, amíg csak lehet!
5. Csináljuk magunk – szinte bármiről is legyen szó!
6. Számítsunk előre a szükségleteinkre!
7. Mindig nézzünk utána, mit veszünk – ár, minőség, tartósság, több használati lehetőség!
8. Ha az eddigiek mind stimmelnek, akkor igyekezzünk a legolcsóbban megvenni, amit épp akarunk!
9. Elégítsük ki a szükségleteinket máshogyan – nem korlátozni kell magunkat, csak visszakövetni az aktuális sóvárgásainkat a forrásig, ahol nagy valószínűséggel rájövünk majd, hogy azt máshogy (olcsóbban) is ki lehet elégíteni!

Az embereknek nem nagy kocsi kell, hanem tisztelet. Nem nagy ruhatár, hanem hogy vonzónak […] érezzék magukat.

– Donella Meadows

People don’t need enormous cars, they need respect. They don’t need closets full of clothes, they need to feel attractive […]

Ezek után mindenképpen gondolkozzunk el, hogy:

• Hol és mekkora házban/lakásban lakunk?
• Hány kocsink legyen – vagy hogy kell-e kocsi egyáltalán?
• Mit, mennyit, és hol eszünk?
• Saját magunkat hogy tartjuk karban – hogy ne is gyógyszerekre menjen?
• Nem lehetne-e osztozkodni – hogy ne kelljen saját olyanból, amiből akár a szomszédét is kölcsön kérhetnénk?
• Kell-e vakációzni?
• Mire éri meg biztosítást kötni?
• Hogy neveljük a gyerekeket – ha vannak?
• Hogyan ajándékozunk és ünneplünk dolgokat?
• És persze hogy mindezekkel milyen terhet rakunk a bolygóra – és még úgy is kellenek-e?

Az életenergiánk értékelése

Az előző szekcióban úgy próbáltunk meg egyre nagyobb rést nyitni a bevételünk és a kiadásaink között, hogy jól lecsökkentettük a kiadásainkat. Na most a másik végét fogjuk meg a dolognak, és jól feltornázzuk a bevételünket! Az viszont nehéz lesz, ha még a “munka” definíciójában sem tudunk megegyezni.

Van, aki a szolgálatot, a képességeink tökéletesítését és az együttműködést látja benne. Van, aki a kényszer robotolást, amit pénzzel kompenzálnak. Van, aki szerint maga a szeretet fizikai formája. Meg kellene próbálunk ezekből is egy kicsit konzisztensebb, általánosabban igaz leírást összegyúrni, hátha már az változtatna a nézőpontunkon.

Ezért megint jön egy kis töri ismétlés. Régen az átlag ember 2-3 órát dolgozott napi szinten, gyűjtögetés, vadászat, ilyesmi. De aztán persze jött az a fránya ipari forradalom, aminek természetesen mindenbe is bele kellett piszkálnia. Ennek ellenére vannak modern példái is, hogy 3 óra munka elég lenne.

A gépesítésnek a munka háttérbe szorításában ugye elvileg pont segítenie kellett volna. Ez egy darabig ment is, de a nagy Depresszió miatt megállt a csökkenés. A “szabadidő” a munkanélküliséggel keveredett az emberek fejében, és hirtelen amorális lett; a fogyasztás meg ugye egyre csak nőtt.

Mindez odáig fajult, hogy manapság már a munka a vallás. Az válaszolja meg a nagy kérdéseinket, mint például “Ki vagyok?”, vagy hogy “Miért vagyok itt?”. Abban keressük az önmegvalósítást, az elismerést, a sikert; minden más rovására. Annyira a munkánkkal azonosulunk, hogy azt tekintjük a létezésünknek. Ilyen hozzáállás mellett pedig hiába van sok pénzünk a bankban, az önbecsülésünk továbbra is a melótól függ.

Valóban, a tágabb értelemben vett munka nagyon sok pszichológiai és szociális szükségletünket kielégítheti. De a fizetett munka viszont azért lényeges, mert fizetnek érte. Érdemes meglátni (munkamániások!), hogy ennek a kettőnek kb. semmi köze egymáshoz! Vagyis a fizetett munka csupán egy részhalmaza a munkának. A többi szükségletünket máshol vagy máshogy is kielégíthetnénk, és nem lenne muszáj a munkánkban keresni a “vallási” szerepeket is! Mondhatnánk akár úgy is, hogy lesz egy életed, amiben a munka csak egy komponens. Ha az életenergiád helyes költését tekinted a végcélnak, visszaállhat az egyensúly.

Ha szétkapcsoljuk a munkát a fizetéstől, akkor nyugodtabban mondhatjuk az “X vagyok” helyett, hogy “Y vagyok, de most épp X-szel keresek pénzt”. Ha ezt megtesszük, komolyabb változások jöhetnek!

• Önként vállalhatunk például olyat, ami kevesebb pénzt jelent, de jobban támogatja az értékrendünket.
• A saját értékrendünk szerint élhetünk ahelyett, hogy hagynánk másokét magunkra kényszeríteni.
• A nyugdíjra sem az életünk végeként tekintenénk, csak a fizetett szakasz végeként, ami után ugyanolyan aktívak maradhatunk, csak már külső behatások nélkül.
• A fizetetlen munkáinkat is komolyabban vesszük majd – otthoni dolgok, család, barátságok, önismeret!
• Hasonlóképp, a szabadidőnket is többre becsülnénk – és jobban élvezhetnénk.

Logikusnak tűnhet olyan “hivatást” keresni, ahol azért fizetnek, amit amúgy is csinálni szeretnénk. De ilyenkor nagyon vigyázzunk, hogy a pénz meg ne “mérgezze” azt a tevékenységet! Ha pedig kimondottan a pénzért végzünk valamilyen tevékenységet, akkor legalább intézzük úgy, hogy megérje!

7. lépés: Növeljük a bevételeinket!

Az új hozzáállásunkat használhatjuk arra, hogy magasabb fizetést szerezzünk. Ha önfejlesztést, befektetést és energiát igényel, akkor beletesszük, mert az életenergiánkat tiszteljük vele. Az eredményeket pedig használhatjuk arra, hogy gyorsabban haladhassunk a pénzügyi függetlenség felé. Vagy akár arra is, hogy kevesebbet kelljen dolgoznunk az eléghez, és mellette többet élhessünk.

Ahányan vagyunk, annyiféle tevékenységgel keressük a pénzt, úgyhogy konkrét megvalósítási lépésekkel fölösleges is lenne általánosítani. Ha az alapelveket megértjük, és egyetértünk, akkor onnantól már “csak” csinálni kell. Mindig van felfelé.

A metszéspont

Ha az eddigi lépéseket lelkiismeretesen követjük, akkor a tartalékaink egyre jobban csak gyarapodni fognak. Elkezdhetjük tehát azt is tervezgetni, milyen hatással is lesz a pénzügyeinkre a megspórolt pénzünk befektetése.

8. lépés: Jussunk el a metszéspontig!

A tartalékainkból feltételezhetően beérkező jövedelmet is kezdjük el feltüntetni a fali táblázatunkon! Néhány hónapnyi adatrögzítés után látszódni fog a hozamunk trendvonala. És mivel a kiadásaink már úgyis “leülepedtek”, azt a trendvonalat is magabiztosan előrevetíthetjük. Ennek a két vonalnak a találkozása lesz az a pont, ahol – Arany János szavain tiporva – “letészhetjük a lantot”!

Ami nagyon hangsúlyos, hogy ez belátható időn belül jönni fog! Nem kell beletörődni, hogy munkából áll az élet! Ez a tudat pedig nagy lökést adhat, hogy addig is minél jobban teljesítsünk.

A másik, amit érdemes minél hamarabb tisztázni: utána nem semmittevés jön, hanem amit csak akarunk. A könyv is sok példát hoz a tévképzetek szétoszlatására. Volt aki tovább dolgozott, hogy minél biztonságosabb legyen. Volt, aki szintén tovább nyomta, de eladományozta a bevételeit. Vállalkozások, aktivitások, tanulás, önkénteskedés… A két pálmafa közé kifeszített függőágyat meg felejtsük már el! Koncentráljunk inkább arra, hogy mi mindent adhatunk majd. Mert ha hisszük, ha nem, ebben a teljesen egocentrikus világban pont az adás fog majd minket a megelégedési görbe maximum pontján is túlvinni!

Befektetés FI módra

Végül eljutunk a befektetési alapelvekig, hogy a pénzünk dolgozhasson helyettünk. Kezdeti figyelmeztetések: változnak az idők, és semmire nincs garancia! Van, hogy a kötvények jobbak, de van olyan is, hogy még az inflációt sem érik utol. És van olyan is, hogy borul az egész rendszer. Példának régi orosz cári kötvényeket hoz fel, amik ma annyit nem érnek, mint a papír, amire nyomtatták őket. Szóval legyünk vele tisztában, hogy itt mindig is lesz kockázat; de minimalizálni azért tudjuk.

A fő cél, hogy magabiztosan tudjunk befektetni, és el tudjunk igazodni a sok átverés közepette. Mindezt úgy, hogy ne kelljen a profikra hagyatkoznunk, akik belőlünk gazdagodnak meg, miközben mi vállaljuk helyettük a kockázatot. Nyilván nem arról van szó, hogy ne kérjünk tanácsot. De olyantól biztos ne, aki jutalékot kap utánunk! Ez egyszerű érdekütközés… Nekik az a jó, ha olyat veszünk, ami után nagy jutalékot kaphatnak – függetlenül attól, hogy az nekünk jó-e. Szóval ha hagyatkozunk is valakire, az mindenképp olyan legyen, akinek ezért fizetünk! Cserébe viszont ő tényleg a mi érdekeinket fogja képviseli! És ettől függetlenül is mindenképp érdemes tájékozottnak lenni, hogy általánosságban értsük a lehetőségeinket, és megfontolt döntéseket tudjunk hozni.

Helyes hozzáállással az inflációtól sem kell annyira félni. Oké, a “fogyasztói kosár” lehet, hogy tényleg megy felfelé. De abban nincs benne a sok eddigi elv, mint mondjuk hogy évszaknak megfelelően vásárolsz, időtálló és javítható termékeket veszel, karbantartod őket, és egyáltalán nem növeled az életszínvonaladat a többiekkel az “elég” fölé. “A tudatunk gyorsabban képes tágulni, mint az infláció”, ezért fektessünk inkább magunkba! Kreatív megoldásokkal menedzselhető lesz sok terület.

Ettől az infláció mint hatás még létezik – ha nem is olyan félelmetes. A befektetések hozama a névleges hozam MÍNUSZ a díjak, adók, és az infláció. Szóval ha a hozamunk nem tud lépést tartani már az inflációval sem, akkor érdemes átgondolni egy kicsit agresszívabb stratégiát. Persze minél nagyobb a potenciális hozam, annál nagyobb annak a veszélye is, hogy bukunk vele. Szóval bármit is csinálunk, előtte legyünk tisztában a saját kockázattűrő képességünkkel!

A pénzügyi függetlenség 3 alappillére az alaptőke, a “párnázás”, és a többlet. Ezekből természetesen az alaptőke a legfontosabb, amit elég konzervatívan ajánlott befektetni:

• Termeljen bevételt!
• Legyen “teljesen” biztonságban – vagyis amennyire csak lehet!
• Legyen likvidálható – vagyis ki lehessen venni belőle a pénzt!
• Ne fogyjon semmilyen díj miatt!
• A belőle érkező bevételünk legyen biztos és kiszámítható!
• Kaphassuk készpénzben – ne csak automatikus újra befektetéssel és hasonlók!
• A bevételünkbe se zabáljon bele lehetőleg semmilyen díj vagy jutalék!
• És ez a folyamat a beállítása után legyen teljesen automatikus!

Ezek miatt leginkább a kötvények, abból is az állami kincstárjegyek ajánlottak. Sok a könyvben az Amerika-specifikus részlet, de az elvek általánosak. Ezekből van infláció ellen védett verzió is, kicsit kisebb hozammal, de nagyobb biztonsággal Illetve ugye léteznek kötvény alapok is, amik ilyeneket vegyesen tartalmaznak, meghatározott arányban.

Előfordulhat, hogy a kötvények kamata nagyon alacsony; ilyenkor érdemes lehet mást (első sorban: részvényeket) is figyelembe venni. De ekkor sem ajánlott egyesével válogatnunk a részvényeket! Fektessünk inkább alapokba, ahol ismét egy vegyes, eltérő szempontok alapján összeválogatott kosarat kapunk. Figyeljünk az aktívan menedzselt és az index-követő alapok különbségeire, ezeken belül is a költségekre! Általánosan fontos a befektetési fajták közötti elosztás (részvények, kötvények, ingatlan, készpénz, nyersanyagok), hogy “ne egy kosárban legyen az összes tojásunk”.

Ezek nyilván csak a nagyon alapvető elvek, nagyon pongyolán, de ennek a könyvnek nem is célja, hogy kompetens befektetőt faragjon belőlünk! Csak felhívja a figyelmünket a lépés fontosságára; a részletekért pedig forduljunk máshova – és nyugalom, fogunk is!

Az alaptőkén továbblépve, a “párnázás” kb. 6 havi megélhetésünk félretételét jelenti, hogy ne okozzon gondot semmiféle piaci fluktuáció vagy váratlan változás. Ezzel tulajdonképpen eltávolítjuk magunkat a pénzügyi szakadék szélétől, és hatására sztoikusabb nyugalommal tudjuk majd követni a hétköznapok fejleményeit. Tekintsünk erre egy lengéscsillapítóként: miatta tehetjük meg, hogy az egyes kátyúk és bukkanók helyett a hosszabb távú úti célunkra koncentrálunk.

Az utolsó komponensünk pedig a többlet – a könyv “cache”-nek, vagyis rejtekhelynek, titkos raktárnak nevezi. Ez már az a rés, ami nem hogy a sima bevétel és a kiadások, hanem a passzív, befektetési bevétel és a kiadások között nyílik. Lehet mondjuk, hogy a pénzügyi függetlenség elérése után már még kevesebbet költünk. Vagy attól továbbra is marad innen-onnan némi alkalmi bevételünk. Vagy esetleg a befektetéseink még jobban teljesítenek, mint terveztük. A lényeg, hogy ez nem “kísért meg”, nem vezet a kiadások értelmetlen növeléséhez, hanem csak gyűlik extra biztonságnak. Vagy adakozunk belőle. Vagy a hagyatékunkat építjük vele. Amíg a “megkísértésre” figyelünk, a többi már ránk van bízva…

Összefoglalás

És íme! Átfogóan, nagy vonalakban mindent tudunk, amit a pénzügyekről tudni kell. Mármint minden területet érintettünk, ami az életünk során várhatóan előkerül. Persze mindről lehetne külön bejegyzés; vagy könyv; vagy polc; vagy egy egész szakma. És van is. De ami fontos, hogy nagy vonalakban láttuk az egészet. Illetve kaptunk mellé egy hozzáállási receptet is, amivel “megnyerhetővé” válik a játszma!

Én pedig pont ezt a kapcsolt szemléletmódot emelném ki fő tanulságként. Ha anélkül, lecsupaszítva néznénk a könyvet, akkor gyorsan visszavezethető lenne a rojtosra ismételt “Keress többet! Költs kevesebbet! Fektesd be a különbözetet!” trióra. És persze, a trió továbbra is releváns; az az út. Csak amíg a társadalmilag alapértelmezett értékrend ketyeg a fejünkben, addig nem fogunk rálépni – vagy ha igen, akkor sem tudunk majd rajta maradni. Mert kínzásnak, önsanyargatásnak és nélkülözésnek élnénk meg.

Jegyezzük hát meg a horizontos hasonlatot, emelkedjünk a fizikai-érzelmi-kulturális szintek fölé, és tekintsünk a pénzre az életenergiánkként! Ez adja majd azt a belső “átkapcsolást”, ami hatására önként lépünk a trió útjára. És akkor már végig is megyünk!