Jason Fung táplálkozási tanácsai között is hangsúlyosan szerepelt az időszakos böjtölés, ezért gondoltam egy dedikált könyv segítségével érdemes lenne jobban elmerülni a részletekben. Ezt a célt szolgálja most Gin Stephens – Fast. Feast. Repeat. (magyarul kb. “Böjtölj. Lakomázz. Ismételd.”) című összefoglalója. És mivel Gin barátnőnknek doktorija van oktatásból, így rajta keresztül remélhetőleg sikerül majd érthetően elmagyarázni a relatíve bonyolult dolgokat is.

Észrevehetjük, hogy se nem orvos, se nem laboratóriumi technikus, se nem dietetikus. Sok laikusnak szánt diétán, pirulán és varázsmódszeren túl van, amikből sajnos mindig vissza is pattant. Saját állítása szerint:

Nem csak hogy a Diétás Flúgos-falván laktam, de még a polgármester is lehettem volna.

I not only lived in Diet Crazy-Town, I could have been the mayor.

Mindez viszont már a múlté, és az időszakos böjtölés betartása óta szépen beállt a súlya (amit ugyanígy tartani is tud). Vagyis eddig sem az alkatával, vagy az akaraterejével volt a baj, hanem a tervekkel, amiket követett. Az orvosi diploma hiányát leginkább azzal kompenzálja, hogy 5 éve vezet több ilyen csoportot/közösséget. Emiatt igen nagy tapasztalata van a témában – és nem mellesleg tudja a jellemző kérdéseket és a gyakori hibákat.

Amit előre kiemel, az a megfelelő szóhasználat: a böjtölés nem ugyanaz, mint a koplalás. Nem megvonunk magunktól dolgokat, csak késleltetjük őket. És habár a kalóriadeficit továbbra sem elkerülhető, azért mégis csak jobb lenne a hormonháztartásunk felborulása és az anyagcserénk belassulása nélkül intézni, nem? Na ebben lehet segítségünkre az időszakos böjt (intermittent fasting, IF). A tartalom a következőképp alakul:


Miért böjtöljünk?

Mint ahogy Jason Fung-nál (vagy akár Chris Aceto-nál) is láttuk korábban, a zsírégetés területén az inzulin és a glukagon a két kulcsjátékos. Az előbbi a fölösleges vércukor elraktározásáért, az utóbbi a túl alacsony vércukorszint visszanöveléséért felel. A részletekért nyugodtan szabad visszaolvasni; itt most elég annyit a fejünkbe vésnünk, hogy amíg az inzulin szintünk magas, addig a szervezetünknek esze ágában sem lesz az elrakott zsírhoz nyúlni – hiszen most is az a parancs, hogy még raktározzon!

Vagyis ha folyamatosan zabálunk és üdítőzünk, akkor mindig sok az inzulin, és soha nincs zsír felélés. A tetejébe aki már kövér, annak a kajálás erősebb inzulin választ vált ki (lásd inzulin rezisztencia). Sőt, ami még rosszabb: eleve magasabb a “nyugalmi” inzulin szintje is. Ördögi kör, de nyugalom, van kiút.

Ezt az egyensúlyt teszi rendbe az IF. Ha a májban már nincs elég “gyorsítótárazott” energia, akkor alapesteben a zsír felé fordulnánk. Igen ám, de ha a zsír “zárva van” a krónikusan magas inzulin szint miatt, akkor nincs más választás, mint csökkenteni az energiafelhasználást (mert hát nincs honnan kielégíteni a hiányzó kalóriákat). Ha viszont időszakos böjtökkel csökkentjük az inzulin szintet és úgy fogyasztjuk ki a májat, akkor végre majd egyre jobban fordulhat a zsírhoz a szervezetünk. Ott meglátja majd, hogy “Nahát, van itt tartalék!”, és emiatt nem kell lassítania a felhasználást. Ezt nevezzük “metabolikus átkapcsolásnak”, amikor már a zsírból is tudunk energiát szerezni – mint amire a szervezetünk tervezve lett.

Összevetve egy hagyományos, kalóriacsökkentésen alapuló diétával, itt:

  • Fennmarad (sőt, a koplalt állapotban termelt extra növekedési hormon miatt akár még nő is) az izommennyiségünk, és vele az anyagcserénk üteme, míg ott csökken;
  • Lecsökken az inzulin (mind kajáláskor, mind nyugalmi szinten), ami miatt jobban tudunk zsírból energiát nyerni, míg ott nem.

Ezen felül talán az sem mellékes, hogy a böjtölés egészséges. Mert persze legtöbben a fogyás kapcsán ismerkedünk meg vele, de távolról sem ez az egyetlen pozitívuma. A kóros túlsúly eltüntetésével együtt egy csomó más is történni fog:

  • Visszatérés a természetes éhség és telítettség ingerekhez;
  • Helyreállt bélbaktériumok;
  • Jobb vérnyomás/keringés/szívritmus;
  • Enyhült gyulladások és autoimmun betegségek;
  • Kisebb kockázat a cukorbetegségre vagy bármilyen rákra;
  • Élesebb agyműködés;
  • Megnövekedett autofágia (avagy “ön-evés”, avagy a testi melléktermékek újrahasznosítása).

Friss (és egyelőre igencsak korlátozott méretű!) vizsgálatok konkrétan kimutatták, hogy a rendszeres böjtölés az öregedés tipikus tüneteit is lassítja. Maradjunk annyiban, amit a szerző is visszatérően emleget:

Az időszakos böjtölés inkább egy egészség rutin, aminek a súlyvesztés csak mellékhatása.

Intermittent fasting is the health plan with a side effect of weight loss.


Hogyan böjtöljünk?

A böjt alatt az a cél, hogy:

  1. Az inzulin szintünket minél alacsonyabban tartsuk,
  2. A zsírunkból nyerjük az energiánkat, és
  3. Hagyjuk, hogy az extra autofágia újrahasznosítsa a melléktermékeket.

Az egyeshez nyilvánvaló lehet, hogy ne együnk semmi szénhidrát-szerűt. De amire sokan nem gondolnak: fontos, hogy még csak ne is ízleljünk semmi édeset! Még akkor se, ha kalóriamentes! Még akkor se, ha le sem nyeljük! Hogy miért, arra a Fung által is emlegetett “cephalikus fázis” adhat választ, hiszen már abból is jön az extra inzulin, amikor a szervezetünk (Pavlovi reflexként) csak számít rá. Érdeklődőknek ajánlom a “CPIR” (Cephalic Phase Insulin Response) keresőszavakat.

A ketteshez van, aki extra zsír-bevitelt vagy ketózis-segítőt ajánl, de ne! Attól, hogy nem annyira vezet inzulin termeléshez, mint maga a szénhidrát, attól valamennyi inzulint még ez is eredményez. Meg hát ez is extra bevitt energia, és ennél később érünk a saját zsírunkhoz.

A hármashoz pedig a fehérjéket, aminosavakat, és bármi ilyen származékot kell kerülni. Egyrészt ugye ez is inzulin (annak ellenére, hogy nem szénhidrát), másrészt ez kimutatottan csökkenti az autofágiát.

Ezeket azért részletezzük és indokoljuk ilyen szájbarágósan, mert ahogy egyre népszerűbb lesz a böjt, úgy lesz egyre több “böjt segítő termék” is, amikkel átbasznának a palánkon. Ne ugorjunk be nekik! Az ún. tiszta böjt azt jelenti, hogy csak a következőek megengedettek a böjtölési időszak alatt:

  • Víz/ásványvíz,
  • Fekete kávé (minden sallang nélkül!),
  • Ízesítetlen fekete/zöld “nyers” tea,
  • Só és/vagy ásványi anyagok (mondjuk a vízhez adva),
  • És persze a felírt gyógyszerek, amiket nem baj, ha nem étkezéssel veszünk be.

Ennyi. Már a vitaminok, a gyógyteák, és az ilyen-olyan esszenciák/kivonatok is szürke zónának minősülnek, minden más pedig egyértelműen tilos. Legyen az bármiféle kaja, vagy akár csak kaja-szerű, édes vagy ízes valami.


A következő megfontolás, hogy akkor ezt hogyan is illeszthetnénk a hétköznapokba? Az egyik legelterjedtebb megközelítés az ún. “ablakos” módszer. A fajtáit általában x:24-x alakban jelöljük, ahol az első szám a böjt, míg a második a kajálási ablak időtartama. Gyakori változatai a 12:12, a 16:8, a 19:5, a 20:4, és a 23:1. Ide tartozik még a nevezéktanilag kicsit különc “OMAD” (One Meal A Day, vagyis napi egy étkezés). A böjt inzulincsökkentő varázsa 12-16 óra körül kezd beütni (embere válogatja), ezért ez alá nem nagyon érdemes célozni – a zsírégetéshez pedig inkább 18-24 között van az arany középút.

A 12:12-t szerintem majdnem mindenki öntudatlanul csinálja, aki egy kicsit is odafigyel. 8 órát alszik, lefekvés előtt már legalább 2-3 órával nem eszik, felkelés után pedig kb. 1 órán belül jut a reggelihez. Kész is. És a jó hír: ha a MIT és a MENNYIT eszünk rész, az alvás, és a mozgás rendben vannak, akkor akár már ezzel is lehet teljesen jó eredményeket elérni. Csak olyankor maga a “böjtölés” nem sokat tesz hozzá ehhez az egészhez.

Az igazi a 16:8-nál kezdődik, ahol mondjuk rendszeresen kihagyjuk a reggeliket, vagy a vacsorákat, és egy 8 órás időszakon belül letudjuk a nap összes kajálását. A 20:4 esetében pedig értelemszerűen még tovább szigorítunk.

Az OMAD ezeknél flexibilisebb, mert az az egy kaja lehet nagyobb adag, “több tányérra szétosztva”, több órán át húzva. Az sose baj, ha egyik nap ilyen, a másik nap olyan a pontos időzítésünk. Sőt, még jobb is lehet, hogy a testünk (és az energia háztartásunk) ne tudjon hozzászokni és alkalmazkodni. Elég, ha annyit észben tartunk, hogy a megfelelő kalóriabevitel ütemezésében próbáljunk a böjtölve töltött időszakokra is odafigyelni.


Egy másik elterjedt megközelítés az alternáló, “egyszer fent, máskor lent” módszer. Persze itt is megvannak a varázsszámok és betűszavak, csak itt most x:7-x alakban – azt jelezve, hogy hány napon ehetünk “normálisan”, és hányon van böjt. Lehetőségek a 6:1, az 5:2, és a 4:3. Az OMAD-hoz hasonló fekete bárány pedig az ADF (Alternate Day Fasting, váltott napos böjt), ahol minden másnap tartunk “lent” napot (és ez ugye nem jön ki jól 7-re).

A “lent” napok telhetnek:

  • Egy kis kajával (kb. 500 kcal), hogy két étkezés között kb. 24 óra teljen el; vagy
  • Teljesen koplalva (így az előző napi vacsi és az utána napi reggeli között már inkább ilyen 36 óra nagyságrendű idő telik el).

A “fent” napokon viszont akkor tessék rendesen enni! A “lent” napok megadják a zsírégetést, a hormonális hatást, és az összegzett kalória deficitet. Ezért cserébe viszont a “fent” napokon kell az anyagcsere pörgetés, akár még túlevéssel is. Ez tudatja ugyanis a szervezetünkkel, hogy nincs veszély, nem éhezünk, düböröghet tovább minden a megszokott ütemben. Ha ilyenkor is óvatoskodunk, akkor az az egész rendszert egy alacsony kalóriás diéta zónába billentheti, amihez (mint ugye tudjuk) idővel hozzászokunk – lassul az anyagcsere, bomlik az izom, megáll a fogyás, és belekerülünk a yo-yo-ba! Kösz, de nem, kösz.

A legfontosabb, hogy két “lent” nap ne legyen egymás után! Mindig van, aki úgy gondolkodik, hogy ha 1 kihagyás jó, akkor 2 még jobb… Remélem látjuk, miért nem.


A testünk hajlamos a homeosztázisra – vagyis minden folyamatára van egy “elfogadható tartomány”, amibe visszaállít. Csak nagyon nem mindegy, hogy milyenek a gyári beállításaink, amire a testünk visszaállni szeretne (lásd Fung termosztát hasonlatát). Persze ha hosszú távon tartjuk az új életmódunkat, és a vele járó súlyunkat, akkor ez a nyugalmi pont átállhat. De azért a homeosztázisra való hajlamunkat nem rázhatjuk le teljesen.

Ezért érdemes néha megkeverni az állóvizet. A fentiekben kaptunk egy csomó eszközt a böjtök ütemezésére, szóval néha próbáljunk ki mást is a megszokott mellett. Az én javaslatom, hogy mérjük a folyamatot rendszeresen, és az eredmények fényében látni fogjuk, ha bármi lassul/megáll/visszafordul.

Legtöbbször tudni fogjuk, hogy miért – például pár napja “bűnöztünk” egy hatalmas bezabálással, és ennek az ideiglenes hatását mutatja a mérleg. De ha rendszeresen, mondjuk már 3-4 hete “tiszták” vagyunk és mégsem moccan, nyugodtan piszkáljunk bele! Váltsunk az ablakos és a fent/lent módszerek között; változtassuk meg az ablakaink méretét/idejét; vagy akár próbáljunk ki egy hibridet, ahol például egy 6:1-es fent/lent megy, de a lent és az utána kötelező fent napokon kívül ablakozunk. Legyünk flexibilisek, mert úgy a legnagyobb a siker esélye.


Hogyan fogjunk bele?

A szerző javaslata egy 28 napos gyorstalpaló, ahol a szervezetünket kb. megismertetjük a böjtöléssel. A lényeg, hogy tisztán tartsuk be az ablakokon kívüli időszakot – nincs cukros kávé, nincs rágó, nincs diétás kóla vagy bármi kalóriamentes étel-szerűség sem. Innentől pedig nincs már dolgunk, mint hagyni, hogy a testünk adaptálódjon.

Fontos, hogy itt még ne várjunk látványos eredményeket, eltűnt kilókat, vagy kifogyott ruhákat. Ez a fázis csak arra van, hogy hozzászoktassa a szervezetünket, hogy a raktározott zsírból is tudjon energiát nyerni. Egyelőre ne piszkáljuk azt sem, hogy MIT vagy hogy MENNYIT eszünk, csak hogy MIKOR. Persze idővel a MIT és a MENNYIT is rendbe kell tenni, de ne egyszerre sokkoljuk már hülyére magunkat!

Legyünk következetesek, mert habár ez a nehéz rész, utána sokkal könnyebb lesz. A hozzászokás alatt a testünk “hisztizni” fog, mert eddig folyamatosan kapta a könnyen használható energiát, és most hozzá kell nyúlnia a raktárakhoz. Az elején fáradtak, ingerlékenyek és “lassúak” leszünk, de ez pár hét alatt teljesen el fog tűnni.

Az éhség része viszont soha nem fog teljesen elmúlni… és nem is kell neki, mert egy kis gyakorlással simán figyelmen kívül hagyható. Az csak a modern társadalom mániája, hogy az éhségérzet egyenlő valamiféle személyes katasztrófával. Ha a lelki részét megtanuljuk kezelni, onnan a testi része már piskóta.

Amint végre “nyitva az ablak” és ehetünk, kezdetben várhatóan zabálni fogunk. Nyugalom, ez normális, hiszen még nem vagyunk hozzászokva, hogy zsírból “rendesen” tápláljuk magunkat a böjt alatt, ezért mire a kajához érünk, már majd meg akarunk halni éhen. Így aztán könnyen lehet, hogy nem is vesztünk majd súlyt… Sőt, akár még fel is szedhetünk egy keveset, ha erősen túleszünk. De semmi vész, az étvágyunk idővel le fog csillapodni.


Ha túl vagyunk a bevezetésen, akkor onnantól piszkálgathatjuk és testre szabhatjuk a folyamatot, “amíg már könnyű”. A tiszta koplaláson felül mindent szabad állítgatni. De persze minden állítgatásnak adjunk elég időt, hogy tényleg hat-e, javul-e vagy romlik-e tőle valami, stb. És hogy ezt honnan fogjuk tudni? Egyszerű: pár hét után kérdezzük meg magunkat, hogy vagyunk. Mentálisan, fizikálisan, és hogy jönnek-e az eredmények, amiket elvárunk – és itt nagyon nem csak a súlyra gondolunk.

Végül néhány szempont, amikre vigyázzunk:

  • Túlkoplalás – mert attól, hogy a koplalás jó, a még több nem lesz még jobb;
  • Potenciális evészavarok – mert habár a böjt (főleg az időszakos) önmagában nyilván nem evészavar, csak egy eszköz, viszont mint a legtöbb eszközt, ezt is lehet rosszul használni;
  • Ne alkalmazzuk gyerekeknél – akinek még növésben van a szervezete, az is egyen “tisztán” (lásd később), de nem feltétlen nagyobb böjtökkel karöltve; illetve
  • Ne alkalmazzuk terhesség vagy szoptatás közben – mert habár valószínűleg megfelelő összmennyiségű és minőségű kaja mellett nem lenne gond, de erről még egyszerűen nem tudunk eleget, hogy tiszta lelkiismerettel rá merjük mondani.


Lakoma

Na de a böjt csak az egyenlet egyik fele! Mi lesz a lakomákkal? A jelmondatunk: “Ne tagadd meg magadtól, csak késleltesd”.

A késleltetés rész talán egyértelmű, de a “nem kell megtagadni” részt viszont érdemes egy kicsit kibontani. Ez nem jelenti ugyanis, hogy akkor mindent lehet, és bármilyen mennyiségben. Azt jelenti, hogy nincs kimondott tiltólista. És ha nekem mondjuk pont a McDonald’s vagy a francia krémes a kedvencem, akkor időnként még azokat is lehet. De nem minden nap, és nem alkalmanként három egész adagot, mert most épp nyitva van az ablak!

Illetve mindezt is csak a céljaimmal összeegyeztetve. Ha heti 1 kiló mínusszal akarok haladni, akkor ez a bizonyos késleltetés bizony hónapokat is jelenthet, amikortól (a karbantartási időszak alatt) már majd újra előkerülhetnek a kevésbé inzulin-barát fogások.

Véssük az eszünkbe, hogy amitől fogyunk, az továbbra is a kalória deficit. És az ételeink minősége továbbra is nagy hatással van erre a folyamatra. Erre csak rásegít a MIKOR beszabályozása, mert a plusz egészségügyi jótékony hatásokon felül:

  • Sokkal nehezebben lassul be az anyagcserénk a kalória deficit ellenére, és
  • Sokkal alacsonyabb lesz az átlag inzulinszintünk, ami segíti a zsírégetést.

Habár az időszakos böjt tényleg hordoz némi hormonális és metabolikus mágiát, annyira azért nem mágikus, hogy túlzabálhass az ablakodon belül és még úgy is számíthass a fogyásra.

While intermittent fasting does come with some degree of hormonal and metabolic magic, it’s not so magical that you can overeat within your eating window and still expect to lose weight.

Az én olvasatomban amit az IF ad, az a flexibilitás. Nem kell patikamérleggel adagolni az egzotikus alapanyagokból kotyvasztott vacsorát ahhoz, hogy már pont fogyjunk, de ez még pont ne menjen az anyagcsere rovására. Így az alkalmi, szemre kimért Bolognai spagettizés és étcsokis granola mellett, kalóriaszámolgatás nélkül is könnyebb szép eredményeket elérni – és tartani.


A konkrét ételválasztásokra pedig csak annyit mondunk, hogy bio-individualitás, avagy biológiai egyedülállóság. Egy úttörő kutatásban kimutatták, hogy nincs univerzális étrend – amit persze intuitíven eddig is érezhettünk, de most már legalább a számok is alátámasztják. Leginkább a genetikánkon és a bélrendszerünkben élő baktériumokon múlik, hogy milyen ételre hogyan reagálunk. Példa a glikémiás index, ami elvileg egy konstans mérőszámként mutatja az élelmiszerekre adott inzulin reakciónkat. És mégis tök könnyen lehetett embereket találni, akik nagyon fölötte, vagy épp nagyon alatta vannak a középértéknek, tetszőleges kaja esetében.

Biztos sokat fog még fejlődni ez a terület, mert sajnos van mit (főleg abban, ahogy a nép felé mindezt lekommunikálják). Pár éven/évtizeden belül akár ténylegesen működő, testre szabott étrendeket kaphatunk. De egyelőre a legbiztosabb az, ha nekiállunk kipróbálni saját magunkon, hogy mi működik. Nyilván fontos ismernünk a biológiai/fiziológiai alapokat, az inzulin szerepét, a makrótápanyagokat, stb. Csak aztán ne kezdjünk el parázni, hogy állati vagy növényi eredetű-e, vagy épp alacsony vagy magas zsírtartalmú-e. Inkább próbáljuk ki, és tanuljunk meg hallgatni a testünkre, az éhség és telítettség ingereinkre, illetve az energiaszintünkre.

Mennyiség szempontjából együnk addig, amíg kb. 80%-ban jól lakunk. Figyelni kell a jeleket, és nem annyira gyorsan és lendületesen zabálni, hogy túlcsússzunk. Megjegyezzük még, hogy az éhség jelzést akkor is kaphatjuk az agyunktól, ha kalóriák szempontjából már rég túl vagyunk a kvótánkon, de a tápanyagok szintjén nem vittük be, amire szükség lett volna. Ezért sem mindegy, hogy milyen minőségű forrásokat használunk…

Minőség szempontjából ugye nincs “tiltólista”, de azért általában nagyon is jól tudjuk mi, hogy mi igazi étel, és mi nem. Szóval természetesen továbbra sem kell kényszeresen csirke-rizsezni – de enélkül is ellökdöshetjük magunkat az “igazibb” kaják irányába. Ha figyelünk a testünkre, az itt is megmondja majd, hogy a cukortól mennyire bepörög – és utána mekkorát zuhan az a bizonyos “agyhalál” felé. Vagy hogy a túl sok marhahús megemésztése már relatíve fiatalon sem gyerekjáték! Ettől néha ilyeneket is lehet, csak ezután már remélhetőleg a hatása teljes tudatában, és szándékosan.


Ismétlés

Jó, tegyük fel, hogy a böjtös és a lakomázós oldallal is megbarátkoztunk. Innentől már “csak” annyi a dolgunk, hogy ezt elégszer elismételjük, nem? Hááát… de. Minden esetre fussunk át azért egy pár pszichológiai vonatkozáson, nehogy véletlen itt essünk pofára.

Először is: a haladásunk mérésénél érdemes nem csak a súlyra koncentrálni! Jobb esetben olyan digitális mérlegünk van, ami zsír%-ot és izom%-ot is mér, amik a test kompozíciójára is adnak egy becslést. Itt nem is a pontos értékek annyira fontosak, hanem hogy hogyan változnak a hetek múlásával. Ezek mellett mérhetünk rendszeresen körfogatokat (csípő, has, mellkas, comb, stb.), készíthetünk fényképeket, vagy akár lehet egy “lelkiismeret farmerünk”, amibe bele kell férni. A lényeg, hogy mérjünk minél több szempontot a teljesebb összkép érdekében – és amíg valami jó irányba változik, addig nyugalom!

Másodszor: ügyeljünk a hozzáállásunkra:

  • Ha nem tisztán csináljuk, akkor szükségtelenül nehéz lesz, és úgy nem bírjuk majd sokáig. A böjt tényleg legyen böjt!

  • Ha gyors és/vagy lineáris eredményeket várunk, akkor csalódottak leszünk, és nem csináljuk majd elég ideig. Gondolkozzunk inkább trendekben, ne adatpontokban!

  • Ha kötött szemléletmóddal rendelkezünk a növekedési helyett, akkor az út közben elkerülhetetlen bukkanókon nem jutunk át (lásd Carol Dweck).

  • Ha egy fenntartható és egészséges életstílus helyett időszakos diétaként tekintünk rá, akkor még az esetleges (ideiglenes) sikereinkből is tudunk majd újra látványos visszacsúszásokat produkálni. Hasonló okból a “csalás” vagy a “bűnözés” szavak helyett is legyen inkább “tudatos lazítás”, amit előtte/utána a megfelelő következetességgel kiérdemlünk. Tudom, akadékoskodásnak tűnhet, de a szavak a fejünkben mentális modellekké válnak, amikből aztán mi valóságot csinálunk. Úgyhogy csak óvatosan.

Harmadszor: ne aggódjuk túl a böjtök és a mozgás összeegyeztetését. Konkrét mozgás tervekre nem térünk ki (arra ott van például a Fegyencedzés), kajailag viszont az a lényeg, hogy nyugodjunk meg. Nem kell rögtön edzés előtt enni, mert anélkül is lesz bőven energiaforrás. Nem kell rögtön edzés után sem enni, mert nélküle is lesz miből épülnie az izmoknak (az autofágia például erre is való). Ha általánosságban van elégséges fehérje és egyéb tápanyag bevitelünk, akkor nem lesz baj. Sőt, a böjt alatt ugye több a növekedési hormon, szóval ha már egyszer hozzászoktunk a böjthöz (és ezért nem vagyunk tiszta letargikusak), akkor még akár jobban is járunk, ha koplaltan edzünk.

Végül pedig: legyünk türelmesek az esetleges platóknál. Hosszabb (értsd, legalább 1-2 hónapos!) stagnálás esetén fussuk végig a következő ellenőrzőlistát:

  • Nincs a háttérben gyógyszer mellékhatás vagy valami betegség?
  • Nem a hosszútávú elhízás miatt tart hosszabb ideig a rendszer beindulása?
  • Biztosan nem haladunk? Mert ugye nem csak a mérleg számít, hanem a körfogatok, vagy a képek, vagy akár a közérzet…
  • Tényleg tiszták azok a böjtök?
  • Az ablak nyitvatartása alatt nem zabálunk túl sokat?
  • Nem szemetet fogyasztunk?
  • Nem lehetne egy kicsit rövidíteni vagy tolni az ablakunkon?
  • A fent/lent napos váltakozás sem segített?
  • Próbáltunk már más kajákat is (ugye a bio-individualitás jegyében)?
  • Tudnánk ideiglenesen még szigorúbbra tisztítani az étrendet?
  • Adtunk a folyamatnak elég időt?

Ezeken végighaladva szinte biztos, hogy sikerül kibillenteni magunkat. És onnantól már tényleg csak idő kérdése…


Összefoglalás

És íme, hölgyeim és uraim. Egy (remélhetőleg) meggyőző érvelés az időszakos böjtölés mellett. Láthattuk, hogyan ne együnk, ha zárva az ablak; és hogyan együnk, ha nyitva. És persze hogy mindezt hogyan tudjuk elégszer megismételni, hogy értelme is legyen.

A három sarkalatosabb tanulság, amit külön kiemelnék:

  • Böjt ügyben az anyagcsere belassulása, ami egy folyamatosan csökkentett diéta során szinte elkerülhetetlen, az IF mesterséges “hullámoztatása” mellett viszont könnyen kivédhető.

  • Lakoma ügyben a bio-individualitás, vagyis hogy ahányan vagyunk, annyiféle reakciónk lehet bizonyos ételekre – és hogy ezért az alapismereteken felül érdemes itt is inkább a saját kezünkbe venni a kísérletezést.

  • Ismétlés ügyben pedig az ideiglenes diéta kontra tartós életmód hozzáállás, ami menet közben ugyan nem fog számítani, de pár év távlatából visszatekintve ez határozza majd meg, hogy még mindig tartjuk-e a formánkat…