A mai szösszenet két apró, de tanulságos történeten keresztül szerette volna szemléltetni a hátralépés és a továbbgondolás fontosságát. Hogy miért csak “szerette volna”? Mindjárt arra is kitérek. Előbb jöjjön a két sztori.


Az “5 majom kísérlet”

Mondhatni közszájon forog a neten egy kísérlet, amiben 5 majom és egy létra tetején elhelyezett banán szerepel. Amikor azonban valamelyik majom nekiállna felmászni a banánért, hideg zuhanyt kap. Ezt pár kör alatt olyan alaposan megtanulják mind az öten, hogy idővel már egyikük sem próbálkozik. Pedig a kutatók az X-edik elriasztás után kikapcsolják a locsolót, de addigra késő.

És erre jön csak a csavar: elkezdik egyesével lecserélni a majmokat a szobában olyanokra, akiknek még nincs tapasztalatuk a hideg zuhannyal. Ám amikor az újoncok áldatlan tudatlanságukban megindulnának a banánért, a többiek visszatartják őket, mert hát ők ugye tudják, hogy az nem túl jó ötlet. Így fokozatosan eljutunk egy olyan állapothoz, ahol mind az 5 majom “új”. Vagyis egyiküket sem locsolták képen soha, és azóta a locsoló mellesleg ugye már nem is üzemel. Mégsem megy senki a banánért – és egyikük sem tudja, hogy miért, azon kívül, hogy ezt valami okból mindig is így kellett csinálni.


A kunyhós tűzrakás leckéje

A másik tanmesét Dan Buettner Kék Zónás könyvéből idézném fel:

Emlékszem egy történetre egy afrikai törzsről, akik nyílt tűzön főztek a kunyhóikon belül. A kunyhók így megteltek füsttel, amit a falu lakói belélegeztek. Egy Béke Hadtest dolgozó úgy vélte, hogy ez szükségtelenül károsítja az emberek tüdejét. Megkérdezte hát őket, hogy miért főznek bent. Amikor senki nem tudott erre konkrét választ adni, meggyőzte őket, hogy főzzenek inkább kint. Hamarosan az emberek riasztó sebességgel kezdték elkapni a maláriát. Mint kiderült, a füst tartotta kint a maláriát hordozó szúnyogokat a kunyhókból. Ez a pozitívum pedig messze felülmúlta a füst negatív egészségügyi következményeit.

I remember a story about a tribe in sub-Saharan Africa that cooked over open fires inside their huts. The huts filled with smoke that the villagers breathed. When a Peace Corps worker saw this he reasoned that the people’s lungs were blackening with smoke. He asked them why they cooked indoors. When no one had an answer for him, he convinced them to move their cooking fires outside. Soon the people started contracting malaria at an alarming rate. It turns out that the smoke kept malaria-carrying mosquitoes out of the huts. This outweighed the negative health effects of the smoke.


Mi a tanulság?

A két sztori szerintem szépen mutatja, hogy milyen könnyű helytelen következtetéseket levonni, ha nem látjuk át a teljes helyzetet.

  • A majmok esetében okosnak tűnik a társaik visszatartása, de végső soron hülyeség – mert mi tudjuk, hogy már nem lenne zuhany, míg az újoncok csak vakon elfogadták, hogy valamiért tilos.

  • Az afrikai törzs esetében pedig hülyeségnek tűnik a benti főzés, de végső soron kiderül, hogy mégis hasznos – csak a falusiak már nem emlékeztek a szokás kialakulásának okára, a Béke Hadtest meg egyszerűen nem számolt a továbbgyűrűző következményekkel.

Vagyis ha mi nem szeretnénk ilyen buktatókba belefutni, akkor A) mindig gondolkodjunk önállóan ahelyett, hogy vakon hagyatkoznánk mások véleményére, és B) mindig vegyük a fáradságot, hogy megértsük egy rendszer jelenlegi működését, mielőtt bármit is változtatnánk rajta.


De hát mi ezzel a baj?!

A tanulsággal szerintem semmi. Viszont ahogy eljutunk odáig, azzal annál inkább. Mert mint kiderült, mindkét fenti történet kamu.

A majmos sztorinál nem emlékeztem, honnan is hallottam, viszont szerettem volna valami forrásmegjelölést tenni mellé. Ez vezetett (több közbenső állomáson keresztül) egy olyan blog bejegyzéshez, amiben a szerző szép részletesen szétcincálja a kísérlet származását és eredetiségét. Létezik ugyan egy cikk, ami nagy jóindulattal fogalmazva talán “hasonlónak” is mondható, de részleteiben kb. mindenben más, és végül nem is ezt a következtetést vonja le.

Ez viszont elindított egy hasonló ellenőrző körútra a maláriás történettel kapcsolatban is – mert habár ott emlékeztem, hogy a Kék Zónás könyvben olvastam róla, de az ott megjelölt forrásra már nem. És lássunk csodát, ott sincs forrás. Vagyis ezzel az erővel ugyanolyan szinten van, mint egy anekdota, amit Pista bá’ mesél a kocsmában. A tetejébe némi extra kereséssel egy hivatalos WHO tanulmányba is belebotlottam, ami a végső ajánlásai közt kimondja, hogy:

[…] Nincs semmi bizonyíték, hogy a rutinszerű főzésből származó füst vagy hamu elriasztaná a szúnyogokat vagy megelőzné a malária terjedését […]

[…] there is no evidence that smoke or soot from routine cooking repels mosquitoes or prevents malaria […]

Illetve:

[…] látszólag jogos egészségügyi érvek szólnak amellett, hogy folytassuk a beltéri légszennyezettség csökkentésére irányuló erőfeszítéseket, még a maláriával súlyosan fertőzött területeken is.

[…] there seems to be a good health argument for continuing efforts to reduce indoor air pollution, even in areas where malaria is endemic.

Ez a poszt marha gyorsan önmaga paródiájává válhatott volna, ha nem követem pontosan azokat az önálló gondolkodásra biztató alapelveket, amikről benne írok. De szerencsére ennél azért jobb kezekben vagy, kedves Olvasóm! Az én szerencsémre pedig kutakodás közben belefutottam egy olyan rendszerszintű gondolkodást hirdető hasonlatba, ami talán még jobb is, mint a majmok vagy a kunyhók.


Chesterton kerítése

Az elnevezés G. K. Chesterton 1929-es “The Thing” című könyvéből származik:

Létezik ebben az esetben egy adott intézmény vagy törvény; az egyszerűség kedvéért mondjuk, hogy ez egy kerítés vagy egy kapu egy úton. A modernebb fajta reformátor ilyenkor csak derűsen odamegy, és azt mondja: “Nem látom az értelmét ennek a kerítésnek; bontsuk le.” Erre pedig az intelligensebb fajta reformátornak úgy kellene válaszolnia: “Ha nem látod az értelmét, akkor semmiképp nem fogom hagyni, hogy lebontsd. Menj és gondolkozz el. Majd ha úgy jössz vissza, hogy azt tudod mondani, látod az értelmét, akkor talán megengedem, hogy elpusztítsd.”

There exists in such a case a certain institution or law; let us say, for the sake of simplicity, a fence or gate erected across a road. The more modern type of reformer goes gaily up to it and says, “I don’t see the use of this; let us clear it away.” To which the more intelligent type of reformer will do well to answer: “If you don’t see the use of it, I certainly won’t let you clear it away. Go away and think. Then, when you can come back and tell me that you do see the use of it, I may allow you to destroy it.”

De szerintem a mögöttes elv egy még jobb (és humorosabb) kifejtése már Chesterton 1905-ös “Eretnekek” című művében is megtalálható:

Képzeljük ​el, hogy valami okból, teszem azt egy lámpaoszlop miatt, nagy felbolydulás támad az utcán. Befolyásos emberek le akarják azt dönteni. Előkerül egy szürke ruhás szerzetes is, aki nem más, mint a Középkor szelleme, és egy skolasztikus filozófus száraz modorában elkezd magyarázni: „Mindenekelőtt is, testvéreim, vegyük fontolóra, hogy miben áll a Világosság értéke! Mert ha a Világosság jó önmagában…” S ekkor, némiképp menthető okokból a szerzetest leütik. Az emberek mind a lámpaoszlophoz rohannak, tíz perc alatt ledöntik, és hol ide, hol oda szaladgálva gratulálnak egymásnak a középkor szellemét félresöprő tetthez. Ám ahogy múlik az idő, kiderül, hogy nem is olyan egyszerű a dolog. Voltak, akik azért döntötték le a lámpaoszlopot, mert villanyvilágítást akartak; másoknak a vasra volt szükségük; voltak, akik a sötétséget akarták, mert gonoszak voltak tetteik. Egyesek azt gondolták, hogy a gázlámpa nem világít eléggé, mások meg azt, hogy túlságosan is világít; voltak, akik azért cselekedtek, mert össze akarták zúzni a helyhatóság gépezetét, mások meg azért, mert össze akartak zúzni valamit. És az éjszakában dúl a háború, és senki sem tudja, hogy ki kit csépel. Így azután – fokozatosan és elkerülhetetlenül – ma, holnap vagy holnapután, visszatér a meggyőződés, hogy a szerzetesnek végeredményben igaza volt, mert attól függ minden, hogy miben áll a Világosság filozófiája. Csakhogy: amit megvitathattunk volna a gázlámpa alatt, azt most a sötétségben kell megvitatnunk.

Ezzel az erővel lehetne “Chesterton lámpaoszlopa” is, de mindegy, ez a hajó már elúszott. A mondanivaló viszont nem változik: Amíg nem tudod, hogy egy kerítés miért áll, addig ne bontsd le! Nem arról van szó, hogy nem szabadna újítani vagy javítani a jelenlegi helyzeten, de azért tartsuk észben, hogy a jelenlegi helyzet sem csak úgy véletlenszerűen alakult ki. Ha pedig figyelmen kívül hagyjuk az idáig vezető ok-okozati láncot, azzal azt kockáztatjuk, hogy javítás helyett csak tovább rontunk a dolgokon.


És akkor mi az igazi tanulság?

Hát, nagyrészt továbbra is az, mint amit már mondtunk: az önálló, de rendszerszintű, és a közvetlen következményeken túltekinteni képes gondolkodás. Mert lehet, hogy először hamis sztorikon keresztül jutottunk idáig, de attól még nem lesz kevésbé jó tanács. És mellesleg most már “igazi” alátámasztásnak sem vagyunk híján:

  • A “rendszerszintű” részre Chesterton kerítésével ráerősítettünk elméleti alapon;

  • Az önállóságra (vagy legalábbis mások önálló ellenőrzésére) vonatkozó tanulságot pedig remélem pont az a botladozás adja majd, ami ebben a bejegyzésben is ilyen… Hogy is mondjam… Kalandossá tette az érvelést.

Szépen perspektívába helyezi ez a felismerés továbbá, hogy az eddigi összefoglalóimban előforduló konkrétumokat is érdemes lesz újralátogatni, mielőtt bárhol máshol utalnék rájuk. Mert az eredeti említésnél még oké, takarózhatok azzal, hogy a könyv így említi, én pedig csak a könyvet foglalom össze. De ha a könyv kontextusától függetlenül is átvennék valami kézzelfoghatót (nem csak egy általános következtetést, amit tényleg a könyv maga von le), akkor annak bizony tessék utánanézni – mert egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy egy újabb majmos-létrás-banános vagy belteres-tüzes-szúnyogos szituációval állunk szemben.