A héten még nincs új tartalom. És ha abból a szemszögből nézzük, hogy “Nincs új a nap alatt”, akkor igazából eddig sem volt. Egy gyors emlékeztető viszont talán jobban szolgál mindenkit, mint a semmi. Úgyhogy 2022 megindítására – mondhatni egy ilyen Marcus-os, meditációs jelleggel – csak azt a gondolatot szeretném pár szóban elismételni, ami amúgy is a fejemben kavarog így január elején.

A gondolat pedig csak ennyi: a január 1-nek nagyon nem kéne akkora jelentőséget adnunk, mint amekkorát általában kap. Nem tudom, ki hogy van vele, és véletlenül sem szeretném másokra kivetíteni a saját inkompetenciámat, de én például már most le vagyok maradva a kitűzött ütemtervhez képest. Január 8, azaz nyolcadikán – amikor még petárda-maradékokkal is lehet találkozni az utcán, annyira friss az új év.

De miért is üt ez ekkorát a kis lelkemen? Tán év közben nincs napi tizenhárom csúszás vagy előre nem látott bukkanó? Persze hogy van – csak addigra már elengedtem a tökéletesség álomképét, és így könnyebben tudok arra koncentrálni, hogy azért kihozzam a helyzetből, amit lehet. Ez viszont lehet gond is, ha annyira elengedem magam, hogy már nem is törekszem.

A tökéletes a jó ellensége.

– Voltaire, olasz mondás

A javaslatom (legalábbis amire én fogok törekedni): sűrítsük az új esélyek gyakoriságát. Egyrészt mert akkor egy sima csütörtök reggel (vagy akár minden egyes pillanat, egy nagy levegővétel után) is könnyebben lehet új kezdet az addigiak további javítására. Másrészt mert akkor talán az év kezdetén sem akkora nyomás a tökéletességre – és ezért nincs olyan komoly kiégés, amikor (nem ha, amikor!) nem épp az elvárásoknak megfelelően sikerül minden.

Bónusz olvasnivaló, ha további segítségre lenne szükség:

Mindannyiunknak kitartás! De most megyek is, mert épp itt egy új esély…