A héten a Henry David Thoreau által nagyra becsült Ralph Waldo Emerson esszéi közül szemezgettem. Több gyűjteményre való alapanyag áll rendelkezésre – amikre a későbbiekben feltétlen érdemes lesz visszatérni – de most csak a leghíresebb, “Önbizalom” (Self-reliance) címűt dolgozzuk fel. A mondanivalóval pedig John Stuart Mill is kétségkívül egyetértene. Három nevű úriemberek, előre!

Szerkezetileg a rövid esszé még rövidebb vázlata szerintem szekciókra tagolás nélkül is átlátható marad. Különben is csak minimális lesz a kommentár a valagnyi idézet mellett, mert habár osztozunk a véleményen, Emerson egy kicsit ékesebben tudja azt kifejezni.



Bízz magadban!

Trust thyself!

A fő üzenet faék egyszerűségű: egy teljes, energikus, “bekeseredés-mentes” élethez fel kell vállalnunk, hogy kik vagyunk. Ha valamit gondolunk vagy érzünk, de nem mondunk ki, azt utána (szégyen szemre) valaki mástól fogjuk visszahallani. Ugyanennek a másik oldala, hogy tudnunk kell, kik nem vagyunk:

Minden ember oktatásában eljön az a pillanat, amikor meggyőződik róla, hogy az irigység tudatlanság; az imitáció pedig öngyilkosság.

There is a time in every man’s education when he arrives at the conviction that envy is ignorance; that imitation is suicide.

Mindenkinél megvannak azok a dolgok, amik felpezsdítik, míg más dolgokra oda se bagózik. Ezt a személyes ízlést pedig nem szégyellni, hanem kiteljesíteni kell. A gyerekkor (mint az állatok esetében kb. az egész élet) felülemelkedik sok felnőtt mentalitásán, hiszen az csak az önmagunkra hagyatkozásból áll. Tesszük, amit teszünk; mondjuk, amit mondani akarunk. Később érkezik csak ez a nagy félsz, hogy “Jajj, mit szólnak majd hozzá?!”

Aki ember akar lenni, az nonkonformista kell, hogy legyen.

Whoso would be a man, must be a nonconformist.

A “jó” vagy “rossz” címkéket nagyon könnyű szinte bármire ráaggatni – de fontos, hogy ezt mi magunk tegyük meg, a saját értékrendünk alapján. Az a jó, ami belőlem jön… Ami meg nem, az (nekem legalábbis) rossz. Ennyi.



Emerson érdekes meglátásokat fogalmaz meg a külvilág véleményéről is:

Az életem önmagáért való, nem látványosságnak. Sokkal inkább legyen kevésbé megerőltető, de őszinte és egyenletes, mint hogy csillogó de bizonytalan.

My life is for itself and not for a spectacle. I much prefer that it should be of a lower strain, so it be genuine and equal, than that it should be glittering and unsteady.

A lényeg az egyszerűség és az integritás. Csak az legyen benne, ami nekünk kell – és nem kell elnézést kérni azért, hogy nem érünk fel valami olyan mércéhez, amit a társadalom állít nekünk. Illetve ezt nem csak akkor kell ám tudnunk tartani, ha egyedül vagyunk, hanem bevállalni az emlegetett társadalom szeme láttára is:

Könnyű a világban a világ véleménye szerint élni; könnyű egyedül a magunké szerint; de az a nagy ember, aki a tömegben is képes tökéletes édességgel fenntartani az egyedüllét függetlenségét.

It is easy in the world to live after the world’s opinion; it is easy in solitude to live after our own; but the great man is he who in the midst of the crowd keeps with perfect sweetness the independence of solitude.

A konformitás mellett a látszólagos konzisztencia is az ellenségünk – vagy ahogy Emerson mondta:

Az együgyű konzisztencia a kicsinyes elmék koboldja.

A foolish consistency is the hobgoblin of little minds.

Ilyenkor ugyanis igyekszünk mindent úgy alakítani, hogy (a narráció szemszögéből) szép kerek ívűnek tűnjön az életünk. Nehogy kiderüljön, hogy valamiben tévedtünk! Nem, inkább akkor tévedjünk tovább, hátha nem tűnik fel senkinek…

Vagy: tekintsük úgy, hogy a teljes életünk íve ír le egy egészet – még ha ez közelről (vagy egyáltalán, kívülről) nem is látszik. Ahányszor csak ráébredünk, hogy tévedtünk, változtassunk! Merjünk fejlődni!

Az őszinte tetteid megmagyarázzák magukat és más őszinte tetteidet is. A konformitásod nem magyaráz semmit.

Your genuine action will explain itself and will explain your other genuine actions. Your conformity explains nothing.

Hasznos mentális átállás lehet, ha elkezdünk a következőképp gondolkozni: nem nekünk kell megküzdeni a világ dolgaiért vagy mások véleményéért, hanem azoknak kell “megküzdeni” a mi figyelmünkért. Mindenki a saját élete uralkodója – csakis mi döntjük el, hogy minek tulajdonítunk jelentőséget… Ha ennek ellenére engedjük, hogy mások koldusként kezeljenek (vagy ami még rosszabb, koldusnak hisszük magunkat), az már a mi hibánk.

Emerson szerint még az idézetekre fektetett hangsúllyal is csak másoknak adunk szükségtelenül nagy tekintélyt. Látszani és érződni fog, ha nem csak ismételgetjük mások mondatait, hanem értjük is a tartalmukat. Nem mondja persze senki, hogy nem kell/szabad tanulni a régiektől! De ha megértjük a leckét, onnantól a konkrét szavaiknak nem lesz akkora jelentősége… mert mi is akármikor összefoglalhatjuk, ha kell. Itt egyrészt én is ki vagyok osztva, hogy miért idézem akár magát Emersont – de remélem mellette az is látszik a fogalmazásomból, hogy azért leesett az üzenet.

Bízzunk tehát a saját értelmezésünkben, és ne csüngjünk túlzottan mások szavain. Lehet inspirálódni, de az igazi megvilágosodásért a külső tippek helyett (mellett?) forduljunk inkább befelé!



Az eddigiek alapján a saját véleményünknek nagyobb, míg másokénak jóval kevesebb súlyt illene adnunk. Ettől viszont mind a korunk társadalmának részesei maradunk, ezért valahogy az új szemléletünkkel együtt is be kell tudnunk illeszkedni (ha nem is meghasonulni). Ennek pedig az egyetlen kulcsa a helyes (és alkalmazott!) értékrend.

Személyes vonalon alakítsuk a kapcsolatainkat olyanra, hogy önmagunk lehessünk bennük. Szégyentelenül, bocsánatkérés nélkül felvállalhassuk, hogy kik vagyunk, mit szeretünk és mit nem… Ugyanígy társadalmi vonalon, vizsgáljuk felül az uralkodó véleményeket:

  • Vallási dolgok tekintetében legyen egy saját “istenünk” – ahelyett, hogy másokéról beszélnénk;
  • Utazásokkal kapcsolatban emlékezzünk Seneca figyelmeztetésére: leginkább magunk elől menekülünk, pedig pont azt nem tudjuk hátrahagyni;
  • Művészetben is ragaszkodjunk a saját ízlésünkhöz a régi vagy messzi befolyások helyett;
  • Mérjünk másokat az értékeik, és ne az értéktárgyaik alapján!

A magunknak megfelelés a legfőbb törvény, és inkább ezt a kötelességünket részesítsük előnyben, mint amit a társadalom előír.

Ha valaki szerint ez a törvény engedékeny, tartsa be csak egy napig.

If any one imagines that this law is lax, let him keep its commandment one day.

Ha viszont betartjuk, az egy egyenes, autentikus, boldog élet felé fog vezetni. Ezzel pedig (talán paradox módon) nem hogy elijesztünk majd másokat, hanem bevonzzuk, akiket kell, és kivívjuk a megfelelő helyünket a világban.

Istenek és emberek számára is mindig kedves az, akin önmagán segít. Szeretetünk épp azért öleli át, mert nincs szüksége rá.

Welcome evermore to gods and men is the self-helping man. […] Our love goes out to him and embraces him because he did not need it.

Semmi nem hozhat neked békét, csak te magad. Semmi sem hozhat békét, csak az elveid győzelme.

Nothing can bring you peace but yourself. Nothing can bring you peace but the triumph of principles.


Összefoglalás

Üdítő újdonság, hogy végre egyszer tényleg olyan pozícióból adhatok tanácsot, ahol én magam már legalább valamennyi kézzel fogható tapasztalattal rendelkezem és nem csak most hallok róla először. Na nem feltétlen az én érdemem, de bennem mindig is megvolt a különcködésre való hajlam (többek szerint túlságosan is). Szinte büszke voltam rá, ha egy véleményem – alapos, logikus átgondolás után – szemben állt a megszokottal, és onnantól azt úgy viseltem, mint a saját személyiségem védjegyét.

Ez persze még véletlen sem azt jelenti, hogy nem tévedtem… Még mit nem! De ahányszor csak tévedtem, ahhoz először őszintén hittem, hogy helyesen cselekszem, és annak ellenére álltam emögé teljes vállszélességgel, hogy mások esetleg nagyon nem helyeselték. Utána pedig én hirdettem a leghangosabban, hogy mekkora idióta voltam. Nem tartottam ki “csak azért is”, hogy a külső szemlélők számára “megmutassam”. Nem “sunnyogtam”, hanem onnantól a tévedésem – és az abból levonható tanulság – mögé álltam teljes vállszélességgel!

Nem kevés ilyen magabiztos megtévedéssel a hátam mögött is csak azt mondhatom viszont, amit Emerson: ezt csak így érdemes. Követni kell, ami belőlünk jön, mert csak az vezet valahova…