Folytatódnak a “második kör” párválasztásai, ahol ugye az első 20 közös olvasmányunkhoz keresünk hivatkozott, vagy legalábbis tematikusan jól illeszkedő társakat. A héten Bill Walsh vezetői kézikönyve a kiindulási pont, ami szinte csak egyetlen könyvet említ (így újra nem volt nehéz a döntés). Ez pedig nem más, mint George S. Patton amerikai tábornok háborús memoárja, amiből Walsh állítólag nagyon sokat tanult a vezetői szerepkörről.

Megmondom őszintén, alapból nem rajongok a katonai dolgokért – de azért természetesen igyekeztem nyitottnak maradni az új nézőpontokra. Elöljáróban talán azt vártam tőle magasabb szintű tanulság gyanánt, hogy megmutatja a hősies teljesítmények hátterében rejlő hétköznapokat. Hiszen a nagyok esetében mind csak azt látjuk, hogy “Ú, micsoda eredmény!”… De mi csak az eredményt ismerjük és irigyeljük, az oda vezető (szükséges!) hétköznapokat már nem – lehet, hogy ezért nem is jutunk egyről a kettőre.

Ebből a szempontból pedig egyáltalán nem csalódtam! A csapatok taktikai manőverei és a had-specifikus mozzanatok egy hozzáértő szemében biztos nagyobb élményt nyújtottak volna, de már csak az innen-onnan összekapargatott vezetői, menedzsment és produktivitás leckékért megérte beleásni magam. Az “összekapargatás” kellemetlen mellékhatása viszont, hogy túl nagy rendet utólag sem tudok tenni a tanulságmorzsák között. A tartalom így relatíve egyszerűen alakul:


Vezetői leckék

Ez a szekció a könyvben tárgyalt időszak egészét lefedi, ezért előfordulnak benne utalások Patton Afrikai, Szicíliai, és Európai hadjárataira is. Lesznek tanulságok, amiket én vontam le az elbeszélései alapján, és lesznek, amiket ő maga hangsúlyozott. Mindent idevettem, ami valamilyen szálon a vezetői szerepkörhöz kapcsolódik – ezek jönnek most felsorolás jelleggel, falatonként:

  • A nagyobb ívű stratégia egyértelműen a lehengerlés. Ha egyszer eldöntjük, hogy mit akarunk, akkor onnantól azt és csak azt kell csinálni. Rövidebb távú taktikában persze lehet “okosabban” manőverezni, de az átívelő tanulság akkor is a konzisztencia.

  • Feltűnő, hogy egy győzelem utáni tárgyalás során milyen udvariasan bánt az ellenséggel. Illetve ide tartozik az is, hogy direkt nem nagy, puccos, túlerőt fitogtató kísérettel érkezett egy találkozóra – hogy ne tűnjön hivalkodónak.

    Fekvő emberbe nem rúgunk.

    No use kicking a man when he’s down.

  • Egy ideiglenes megszállás során nyíltan vállalja a felelősséget, ha a hivatalos utasítások ellenére egy katona vétene az ottani muszlim dolgok (szokások, törvények) ellen. Ez megint szépen mutatja a Drucker-es menedzsment tanulságot: a rosszért legyen a menedzser a felelős, a jónál pedig ossza tovább a dicsőséget lefelé. Túlzóan is önzetlennek hangozhat, de hosszú távon maga a menedzser is így fog a legjobban járni.

  • Megjegyzi, hogy milyen nagyra értékelte, amikor ketten a hatékonyságukat és a sereg érdekeit vették a saját előremenetelük elé. Az egyik nem vállalt egy előléptetést, hogy az embereivel maradhasson. A másik pedig konkrétan kérte, hogy fokozzák le, hogy mások legyenek a teendői. Nem mindenkivel kompatibilis egy “magasabb” szerep – tudnunk kell tehát, hogy hol és hogyan vagyunk hatékonyak!

  • Az arabokkal való beszélgetések során kitűnik, hogy milyen fontos a diplomácia. Mondjuk úgy, hogy egy tábornoknak nem csak a háborúhoz, hanem a békéhez is érteni kell. Pár jó mondattal rengeteg későbbi kellemetlenség elkerülhető, ami rögtön Baltasar Gracián barátunkat juttatta eszembe: tisztán érdemmel is el lehet érni a dolgokat, de egy kis jóakarat mellett sokkal könnyebb lesz.

  • Diplomáciának számíthat az is, amikor nyílt üzenetet küldött az ellenségnek egy gyors győzelem után, miszerint (a saját szavaimmal) “Na, látjátok, megy ez… Úgyhogy tessék megadni magatokat”. És ez nem csak üres fenyegetőzés, hanem őszintén igyekezett az bombázásokat nem bevetni, ha csak teheti (mert anélkül is megy). Inkább rabokat gyártsanak, mint hullákat.

  • A diplomácia mellett sok további, látszólag nem harci feladata van még egy tábornoknak, amire én naivan valószínűleg nem is gondoltam volna. Legyen elég utánpótlás, élelem, sátrak, száraz zoknik; működjön a kommunikációs hálózat; el tudják látni nem is csak a harci, hanem például az időjárás miatti sérülteket; és számtalan egyéb gyakorlati “apróság”. Emellé persze ott a morál fenntartása, a csapatok folyamatos látogatása és szemléje, és a hadsereg végtelen belső politikai manőverezése…

  • A belső politikáról egy külön pont, mert az számomra teljesen kiborító volt. A folyamatos faszméregetés, az egymással versengés, és a sok egyéb “ki kit ismer” vagy “kinek mekkora befolyása van”… Pattonék kb. 200%-on teljesítettek, de erre ha onnantól nem lesz 220%, akkor elveszik tőlük a sereg nagyját és állhatnak át védekező üzemmódba. Valamilyen szinten nyilván “elfogult” magától Pattontól hallani ezeket, de Jézus… Konkrétan neki kellett könyörögni, hogy megnyerhesse már a háborút!

  • Szerintem példás előrelátás, hogy Patton lerajzoltatja mindjárt az első német erődítményeket, amikkel találkoznak. Mert hát a németek nagyon módszeres emberek, és talán/valószínűleg ugyanilyeneket fognak máskor is használni.

  • Szintén fontos vezetői szokás, hogy igyekszik mindenről személyesen meggyőződni – legalábbis mindenről, ami közvetlenül az ő hatókörébe tartozik. Jó anekdota erre, amikor Patton belefutott egy csapatba, akik térképekkel és jelentésekkel, kilométerekre a folyótól tanakodtak azon, hogyan is lehetne vajon átkelni. Patton a túlzott agyalás helyett odahajtott, belegázolt, és látta, hogy kb. térdig ér a víz! Az sem semmi, ahogy ezt utána közölte velük:

    Elismételtem nekik a Japán közmondást, miszerint “Egy pillantás száz jelentéssel is felér”, és aztán megkérdeznem, hogy mi a picsáért nem mentek még le a folyóhoz személyesen.

    I repeated the Japanese proverb: “One look is worth one hundred reports,” and asked them why in hell they had not gone down to the river personally.

  • Érdekes, hogy mennyi párhuzamot von (illetve, tud vonni) ókori csatákkal, manőverekkel, formációkkal. És ezt nem is csak a könyvben, hanem már ott a harcok közepette – sok régi nagy tábornoktól idézget az embereinek, amikor illusztrálni akar valamit. Az ilyen pedig hatásos, mert szemlélteti, hogy ezt “nem most találtam ki”, ez egy régóta ismert alapelv, mi most csak erre a konkrét helyzetre alkalmazzuk. Itt most lehet, hogy megint nagyon beleolvasom a tanulságot, de mintha még ma is profitálhatnánk az ókori bölcsességekből, nem?

  • Többször visszatérő gondolat, hogy:

    Ne hallgass a félelmeidre.

    Do not take counsel of your fears.

    Szerintem ez jól mutatja, hogy a nagy vezetők is megvívják a saját belső csatáikat. Nem ezek hiányában, hanem pont hogy ezek ellenére is tudnak nagy döntéseket hozni! Bátornak és magabiztosnak kell tehát lenni – de mit is várnánk az állandóan támadó tábornoktól?

    Háborúban az egyetlen biztos védekezés a támadás.

    In war, the only sure defense is offense.

  • A rugalmasság elengedhetetlen, amit Patton gyönyörűen ki is fejez:

    […] nem úgy tervezünk, hogy aztán megpróbáljuk a körülményeket a terveinkhez igazítani. Úgy próbálunk tervezni, hogy a tervek igazodjanak a körülményekhez. Véleményem szerint magas szintű vezetői pozíciókban a siker és a kudarc közti különbség pont az, hogy valaki erre képes-e.

    […] one does not plan and then try to make circumstances fit those plan. One tries to make plans fit the circumstances. I think the difference between success and failure in high command depends upon ability, or lack of it, to do just that.

  • Említi a “kőleves-stratégiát”, miszerint ha valami nem megy egyből, akkor először csak egy kicsit beteszi a kis lábujját, és onnan szépen fokozatosan… És habár furcsa volt párhuzamot húzni egy közismert magyar népmese és a hadi stratégia közé, mégis teljesen jogos.

  • Megtérül, ha egy vezető megbízik az embereiben. Ennek alátámasztására két idézet:

    Soha ne mondd meg az embereknek, hogy hogyan csináljanak dolgokat. Azt mondd meg nekik, hogy mit csináljanak, és ők meg fognak lepni a találékonyságukkal.

    Never tell people how to do things. Tell them what to do and they will surprise you with their ingenuity.

    Egyszer Szicíliában azt mondtam egy tábornoknak, aki egy kissé vonakodott támadni, hogy tökéletesen megbízom benne – és hogy ezt be is bizonyítasm, hazamegyek. Ugyanezt megpróbáltam [az Európai hadjárat során is], és ott is működött.

    Once, in Sicily, I told a general, who was somewhat reluctant to attack, that I had perfect confidence in him, and that, to show it, I was going home. I tried the same thing that day, and it worked again.

  • Patton a “mikro-menedzsment” ellen is felszólal – hiszen nem véletlen van egy hierarchikus rendje a seregnek.

    Ezt a szokást, hogy túl alacsony szinten irányítunk, szerintem az iskolákban és a manővereken verik belénk. Ehelyett egy tábornoknak egy szinttel lejjebb kellene utasítania, és két szinttel lejjebb tisztában lennie az egységek helyzetével. […] Tapasztalataim szerint az a tiszt, aki ezt megszegi és [alacsonyabb szinten irányít] elveszti a hatékonyságát.

    This habit of commanding too far down, I believe, is inculcated at schools and at maneuvers. Actually, a General should command one echelon down, and know the position of units two echelons down. […] It has been my observation that any general officer who violates this rule and [commands further down] loses his efficiency.

  • Viszont ha hatékony a menedzsment és van rendszer, akkor történnek a dolgok:

    Ha figyelembe vesszük, hogy egy órán belül tartottunk egy vezérkari ülést, készítettünk három lehetséges támadási tervet, és megegyeztünk egy egyszerű jelszóban, amivel jelezni tudom Gay tábornoknak, hogy ebből a háromból melyik kettő lépjen életbe, akkor világossá válik, hogy a háború nem olyan nehéz, mint ahogy azt az emberek gondolják.

    When it is considered that [within an hour] we had had a Staff meeting, planned three possible lines of attack, and made a simple code in which I could telephone General Gay which two of the three lines we were to use, it is evident that war is not so difficult as people think.

  • Ettől persze a hatékony és magabiztos menedzsmentnek is mindig van hova fejlődnie:

    Emlékszem, akkor mennyire meglepett, hogy milyen sokáig tartott beletanulnom a háborúba. Ezt tudnom kellett volna korábban is.

    I remember being surprised at the time at how long it took me to learn war. I should have known this before.

    Ehhez viszont kell is a megfelelő szemlélet – mert ha azt hisszük, hogy már mindent tudunk, akkor soha nem is fogunk semmi újat tanulni.

  • A tábornok emlékeztet arra is, hogy a csapatszellem és némi emberi/személyes aspektus becsempészése mennyit számít. A morál szempontjából az egyik legfontosabbnak például azt tartja, hogy minél többen lássák – amit a napirendje igencsak alátámaszt. Ha át szeretnénk érezni, hogy milyen apróságok tudják inspirálni a sereget, gondoljunk csak arra, milyen apró, jelentéktelennek tűnő gesztusok is megmaradnak például a kedvenc tanárainkkal kapcsolatban.

  • És ha már morál, akkor empátia! Ha vezetőként megpróbáljuk a beosztott szemével nézni a világot, akkor egyből rájöhetünk, hogy neki mi fontos. És ha abban otthon vagyunk, és netán elő is segítjük (vagy legalább csak érdeklődünk iránta), az nagyon pozitívan fog hatni a morálra. Nem mellesleg menet közben sok olyat tanulhatunk, ami később a mi munkánkat is megkönnyítheti.

  • A sebesség fontosabb, mint a túlgondolás. Ha kép opció között annyira kicsit a különbség, hogy a jobbik meghatározása gondolkodást igényel, akkor az a gondolkodás időpazarlás… Addig már csinálni kellett volna az egyiket!

    A “legjobb” a “jó” ellensége.

    The best is the enemy of the good.

    Ez nem összekeverendő persze a kapkodással, amikor csak az akció elkezdése gyors, de összességében lassabb (és drágább) lesz, mintha rendesen fel lettünk volna készülve rá.

  • A lehetetlen legtöbbször csak hozzáállás kérdése. És ha nekünk esetleg jobban a lehetséges felé hajlik a hozzáállásunk, mint a konkurenciának, akkor ott nagy előnyökre tehetünk szert.

    Sokkal jobb nehéz terepen haladni, ahol nem számítanak ránk, mint könnyű terepen, ahol viszont számítanak ránk.

    It is much better to go over difficult ground where you are not expected than it is over good ground where you are expected.

    A két hadtest átkelése Avranches-nél egyike azoknak a dolgoknak, amiket nem lehet megtenni, de megtettük.

    The passage of the two Army Corps […] through Avranches is one of those things which cannot be done, but was.

    Egy deci izzadság megspórol egy liter vért.

    A pint of sweat saves a gallon of blood.

  • Ha vezetőként új szituációba kerülünk (és nem azért, mert valami konkrétan rossz), akkor legalább egy kicsit várjunk, mielőtt radikális változtatásokat eszközölnénk. Először nézzük meg, hogy mi hogyan működik, és csak aztán piszkáljuk bele!

  • Lehet, hogy az a “szexi”, amikor épp megy a harc, de a háttérben az adminisztratív dolgok tesznek mindent egyáltalán lehetővé. És aki az adminisztrációban nem tud rendet tartani, annak a csatában sem fog menni. Ez ránk “civilekre” kb. azzal a közmondással értelmezhető, hogy “A rendben tartott ház rendezett elmére utal”. Vagy mondjuk “Ép testben ép lélek”.

  • Az általánosan betartatott, szigorú rendből pedig következik, hogy jó esetben egy vezetőnek nem kell “hősiesen” beleszólnia a napi dolgokba – mert egyszerűen nincs krízis, amire nem készült. Szóval leginkább olyankor látványos a vezetői teljesítmény, ha szinte fel sem tűnik, hogy van.

    Patton-nál is konkrétan csak pár eset emelkedik ki, ahol “megszolgálta a fizetését” – mert máskor csak szimplán működött a rendszere. Ebben a pár esetben persze van egy csomó katonai-specifikus, taktikai döntés, amit bátran bevállalt. De a többi szinte mind összefoglalható úgy, hogy “tette, amit kellett”. Vagyis nem csak tudta, hogy mi a helyes (mert ez a része másnak is megy), hanem aztán tette is. Ha ezzel magát sodorta veszélybe, vagy “alázta meg” rangon aluli munkával, de cserébe az emberek moráljára pozitívan hatott, akkor megtette. Ennyi.

  • Végül pedig azt jegyezném meg, hogy minden fejezet után szerepelnek a veszteségek, illetve némi önértékelés és visszatekintés. Nagyon fontos, hogy tanuljunk a hibáinkból, mert különben meg fogjuk ismételni őket! És hogy tényleg elkaphassuk a hibáinkat, ahhoz viszont rendszeres szokássá kell tenni az önértékeléseket… Szóval valamilyen formában tessék naplót vezetni!


Egyéb gyöngyszemek

A szorosan témába vágó tanulságok levonása után én még azért kiemelnék egy két említésre méltó, gyakran vicces részletet:

  • Lépésszámra megvan, hogy hányat kell helyben futnia (a kabinjában) a negyed mérföldhöz. Ez igazán egy olyan emberre utal, aki panaszkodás és kifogások keresése helyett alkalmazkodik. Ha nincs futópálya, akkor megoldja két négyzetméteren is.

  • Olvasta a Koránt, illetve érdeklődött a történelem és más kultúrák iránt (nem csak hadi szempontból). Szintén egy követendő példa: ne legyünk “szakbarbárok”, tágítsuk az ismereteinket!

  • Éles szociális meglátás, amin felhorkantam:

    A francia nők [állítólag] annyira megundorodtak a férjeiktől, hogy nem voltak hajlandók velük élni. De én ezt az utcákon rohangáló francia gyerekek számát látva nem nagyon hiszem.

    French women [allegedly] had been so disgusted with the men that they would not live with them. In view of the number of children on the streets, I can hardly credit this last statement.”

  • A történelem során először vele utazott egy kocsiban a Szultán – és annyira elengedte a formalitást is, hogy nem kizárólag arabul volt hajlandó kommunikálni. Ehhez nyilván van köze a háttérben húzódó politikai viszonylatoknak, de azért szerintem a tábornok diplomatikus viselkedését is jól jellemzi.

  • Patton néhány beszólása szépen mutatja, hogy egy idő után érzéketlen lesz az ember arra, ami másnak teljes káosz:

    Senki nem sérült meg, csak pár puhány civil.

    No one was hurt except softie civilians.

    Nem gondolom, hogy ezek az empátia vagy az emberség hiányát mutatnák – sokkal inkább a háború borzalmait, amihez képest már nem tudja helyén kezelni a hétköznapi dolgokat.

  • Ha viszont valaki ilyen elvárások mellett is kiérdemelte a tiszteletét, annak képes volt igencsak ékesen a tudtára hozni:

    A legnagyobb dicsőség, amit valaha elértem, az az, hogy ezekben a nagyszerű eseményekben a ti neveitek mellé kerülhet az enyém is.

    The highest honor I have ever attained is that of having my name coupled with yours in these great events.

  • Habár elég “Amerikaiasan”, de mégis igyekezett toleránsnak (ha nem is feltétlen támogatónak és udvariasnak) maradni az idegen kultúrákkal szemben:

    Minden esetre [a Szicíliaiak] egy nagyon vidám népség akik látszólag meg vannak elégedve a mocskukkal; szerintem hiba lenne őket a mi szintünkre emelni, amit se nem értékelnének, se nem élveznének.

    However, they are a very cheerful people and seemingly contented with their filth, and it would be a mistake in my opinion to try to raise them to our standards, which they would neither appreciate nor enjoy.

    Ez amúgy szerintem kb. a legtöbb, amit úgy általában az emberektől várhatunk. Nem kell egyetérteni, de nem is muszáj beleszólni, ha nekünk mindegy.

  • Időnként előadásokat is tartott, és nem is akármilyeneket:

    Szerintem a beszéd elég jól sikerült, tekintve hogy (a Britt szokások ellenére) tapsoltak, és néhányan még levelet is írtak utána; egyikük egyenesen azt állította, hogy az egész eddigi katonai pályafutása alatt nem tanult annyit, mint az én harminc perces előadásom alatt.

    I believe that the talk went off quite well as, contrary to the British custom, they applauded and several of them wrote me letters, one of them saying that in all his previous military career he had not learned as much as in my thirty-minute lecture.

    Szóval igen… Ilyen élményeket én is szívesen megcéloznék – mindkét oldalról.

  • Egy kis Karácsonyi humor a hadjáratról:

    A Karácsony tiszta hideggel köszöntött be; ideális időjárás a németek gyilkolásához, bár ez a gondolat némileg ellentétben áll az ünnep szellemével.

    Christmas dawned clear and cold; lovely weather for killing Germans, although the thought seemed somewhat at variance with the spirit of the day.

  • A háború vége felé személyesen is találkoztak a koncentrációs táborok maradékaival. Ez pedig kellően undorító volt még Patton szemével is – pedig az öreg aztán látott dolgokat! Minden esetre a teljesen tényszerű, drámaiatlan leírás egyáltalán nem segít, hogy ne tűnjön szörnyűnek, ami ott ment… A hideg kirázza az embert!

  • Igyekezett a rosszban is a jót keresni:

    Ez megint egy példa a sok közül életem során, ahol pont egy nagy csalódás nyitotta meg az utat egy későbbi sikerhez.

    This is another example of the many I have encountered in life where great disappointments have proved to be the road to future successes.

    Ez minden esetre egy nagyon hasznos szemlélet… És elengedhetetlen, hogy így tekintsünk a dolgokra, ha észre akarjuk venni a lehetőséget még a balfordulatokban is.

  • És végül egy kis műkritika a mi kimondottan kifinomult ízlésű tábornokunktól:

    Megvizsgáltuk az állítólagos műkincseket. Amiket én láttam, azok véleményem szerint értek vagy 2 dollár 50 centet.

    We examined a few of the alleged art treasures. The ones I saw were worth, in my opinion, about $2.50


Összefoglalás

Ami szerintem elsősorban furcsa a fenti tanulságokkal kapcsolatban, hogy mennyire nem “katonaiak”. Lehet, hogy ez részben a Drucker olvasás mellékhatása, de ennek tükrében tényleg úgy látom én is, hogy a vezetés és a hatékonyság nagyban függetlenek attól, hogy kiket szeretnénk vezetni, vagy hogy miben szeretnénk hatékonyak lenni. Pattonban sem az a különleges, hogy ezeket a stratégiákat katonai körökben alkalmazta, hanem hogy milyen következetesen és lelkiismeretesen alkalmazta. Ha követjük a példáját, akkor mi is 4 csillagos tábornokai lehetünk a saját dolgainknak.

A másik, amit még megjegyeznék, hogy Patton stílusa nekem gyakran Nagypapámat juttatta eszembe. Szigorúan, tömören, hatékonyan, csak semmi szarakodás vagy fecsegés. Lehet, hogy egyáltalán ez a no-nonsense, katonás hozzáállás az, amit vele is azonosítok valamennyire – de akkor is szimpatikus. Megpróbálok majd kettőjükből egy Seneca által ajánlott, képzeletbeli példaképet formálni (NagypaPatton?), és mindjárt lesz mihez tartani magam… Vigyázz! Lépés indulj!