A hatalom 48 törvényéhez megint csak elég könnyű volt párt találni, mert szinte az összes fejezetben ez a csávó jött szembe, akinek egyszerűen mindenre is volt egy frappáns beszólása. Utána néztem hát egy kicsit: Baltasar Gracián – magyarosan Gracián Boldizsár, de hát na, az fele olyan menőn sem hangzik – egy spanyol Jezsuita szerzetes és filozófus volt az 1600-as években, akiről később még Schopenhauer és Nietzsche is elismerően beszélt. És ha már létezik egy különálló, 300 frankón idézhető jótanácsot tartalmazó gyűjteménye (Az életbölcsesség kézikönyve), akkor természetesen az lesz a következő áldozat.

A fentiek alapján nyilvánvaló lehet, hogy nagyon sok olyasmi van benne, amit a 48-nál már tárgyaltunk – csak talán egy kicsit kevésbé gerinctelen megfogalmazásban. Mondhatni, hogy a hozzáállás egy jó kis átmenet a Machiavelli-féle kegyetlen gyakorlatiasság és a Marcus Aurelius-féle emberi moralitás között. Lehet ugyan (és persze lesz is) ismétlés, de ezekből most inkább a Marcus-osabb oldalra igyekszem figyelni… A Machiavelli-s oldalhoz meg ott a 48.

Szerkezet szempontjából egyszerűbbre nem is számíthatnánk; csak egy sor számozott, tematikus bekezdés tele okossággal. Én sem fogom túlzottan elbonyolítani: részleges idézetek és némi kommentár következik a kedvenceimből…


Ostobák szerencsétlensége, hogy rosszul választják meg állapotukat, hivatásukat, munkájukat, lakóhelyüket, barátaikat. (2)

Az “állapot” megválasztása itt különösen a sztoikus elvekre emlékeztet. Hasonlóan a 69: “Ne engedd át magad mindenféle hangulatnak.” Kell egy nyugodt center, ahonnan irányíthatjuk a dolgainkat.


Óvatos hallgatás az okosság szentélye. (3)

Ezt igaz, hogy a 48-ban is tárgyaltuk, de megérdemli az ismétlést: nem kell mindent kifecsegni! Ha előre be volt jelentve, akkor bele lehet ugatni. Ezután pedig a siker sem üt akkorát, az esetleges sikertelenség viszont még nagyobb kudarcnak fog látszódni. Megéri? Nem.


Okos ember többre tartja, ha rászorulnak, mint ha hálásak neki. (5)

Eleve a hálát elvárni naiv dolog; viszont amíg függés van, addig számíthatunk rá, hogy ott lesznek. Aki már “ki van elégítve”, akkor könnyebben hátat fordít…


Legyünk, amivé lehetünk. Senki sem születik készen; az ember napról napra tökéletesedik személyében és hivatásában, míg teljességéhez, képességei és kiválóságai tetőfokára eljut. (6)

Az önfejlesztés az élet motorja! Megkapjuk a sztoikus filozófiánál, a történelemnél, a menedzsmentnél, az anyagi ismereteknél, a testünk karbantartásánál, az emberi kapcsolatoknál… Majdnem mintha mindenki egyetértene. Csak aztán csinálni meg valahogy mégis sokan elfelejtjük!


A szenvtelenség igazi lelki nagyság jele. Ez az egy magasabbrendűség megszabadít alantas külső befolyásoktól. Nincs nagyobb dolog, mint önmagunkon, indulatainkon uralkodni: így jutunk el az akarat diadalához. (8)

Ezek a sztoikusok csak tudtak valamit, nem?


Cáfolj rá nemzeti fogyatékosságaidra. (9)

A pozitívumok mellett mindenki alapértelmezett kultúrája bizony negatívumokkal is jár. Csak ezek vannak annyira alantasak, hogy a szomszédokban, a kollégákban, de még a családunkon belül is jelen vannak – ezért pedig nem is tudatosulnak bennünk, hiszen ez csak az élet rendje. Na az ilyeneket (más nézőpontokon keresztül) felismerni és ellensúlyozni egy igencsak kiaknázásra érdemes aranybánya. És lássunk csodát, az olvasás itt is segít…


Társalkodj avval, akitől tanulhatsz. A baráti érintkezés a tanultság iskolája legyen, s a beszélgetés művelt oktatás; legyenek barátaid a mestereid, és a hasznos okulás váltakozzon a kellemes társalgással. (11)

Nyilván nem mindegy, hogy hogyan válogatjuk meg a barátainkat, de emellett az is igaz, hogy szinte mindenkitől lehet valamit tanulni. Hasonlóan a 15: “Rengeteg tudnivaló van, az élet rövid, s aki nem tud, nem is él. Ezért kiváló ügyesség fáradság nélkül tanulni sokaktól sokat, és mindenki által gyarapodni tudásban. […] Amazok üggyel-bajjal szedik össze az ismereteket, te már velejét kapod tőlük a tudásnak.” Vegyük ezt egy újabb ajánlásnak a blog számára…


Nem elég a lényeg, a körülmények is fontosak. (14)

Ez pedig akkor egy pont a blog ellen?! Nem teljesen. Visszautalnék itt John Stuart Mill-re, ahol szintén ezt mondjuk az igazságokról. Ha nem tudunk mellette érvelni, akkor az csak egy vélemény, ami véletlen épp igaz. Ha pedig tudunk is, de nem ismerjük (és tesszük magunkévá) a körülményeket, akkor nem is fog olyan erősen hatni az életünkre. Szóval a felületes összefoglalás az ismerkedésre elég (és remélhetőleg ezt a fázist könnyíti meg a blog), de utána tessék belemélyedni a bugyrokba is!


A középszerűség is többet elér szorgalommal, mint a felsőbbrendűség anélkül. (18)

Persze, hogy az lenne a legjobb, hogy ha tehetség és szorgalom is lehetne. De ha ez egyszerre nem megy, akkor bizony a szorgalom a fontosabb! És habár eleget hallunk “a teknős és a nyúl” jellegű meséket, ez mégsem ivódik elég mélyre. Szóval ismételjük el még egyszer: ha csak kicsit is kompetensen csinálunk valamit, akkor (idővel) el fogjuk hagyni azokat is, akik sokkal jobban tudnák csinálni, de nem csinálják.


Tetszetős ismeretek. […] Derekas készletük van elmés mondásokból és választékos tettekből, melyekkel alkalomadtán élni is tudnak, mert olykor többet ér a tréfás formában, mint akár a legkomolyabb fölénnyel adott tanács. (22)

Itt pedig a Seneca-féle előadásmódos tanácsokra utalnék vissza… Nagyon nem mindegy a mondanivalónkon felül az sem, hogy hogyan mondjuk!


Kevesen vannak akár erkölcsi, akár testi hiba nélkül, s többen még dédelgetik is könnyen orvosolható hibáikat. (23)

Nem tudok itt nem a jellemzően magyar (vagy csak úgy általánosan emberi?) hajlamra gondolni, ahol sokan nem is akarnak változtatni a helyzetükön – csak egy pár fület szeretnének, amiknek kipanaszkodhatják magukat. A felelősségvállalás teljes hiánya…


Mérsékeljük fantáziánkat [mert] házi hóhérjává válik a balgáknak (24)

Nagy különbség van azért a sztoikus rosszra készülés és aközött, hogy folyamatosan rémképeket látunk.


Tartsd többre a jót a soknál. A tökéletesség nem a mennyiségben van, hanem a minőségben. (27)

Egyrészt pozitívum, hogy manapság már eléggé beépült a minőség-orientáltság a társadalmi alapértelmezésbe. Negatívum viszont az, ahogy beépült. Mert a sokról persze közben nem szeretnénk lemondani… Úgyhogy innentől kezdve sokat és jót akarunk! Az más kérdés, hogy ezt majd a környezetünk meddig viseli.


Az állhatatos férfi szemében azonban árulás a színlelés; inkább akar következetes lenni, mint okos, mindig ott van, ahol az igazság, és ha elhagyja társait, nem azért teszi, mert ő ingatag, hanem mert a többiek azok, és már előbb letértek az igazság útjáról. (29)

Tökéletes példa a Machiavelli-ellensúlyozásra. Gracián maga is átvesz sok dolgok a Fejedelemből, és nyilván megvan a stratégia a megtévesztésekre is. De itt szó szerint kimondja, hogy ez helytelen – attól, hogy időnként működhet.


Bölcs életszabály, hogy az ember tudjon valamit megtagadni. […] Nem elég, ha az óvatos ember maga nem tolakszik, több kell ennél, más tolakodását is el kell tudnia hárítani. Ne legyen annyira mindenkié, hogy megszűnjék önmagáé lenni. (33)

Sokan tartják, hogy “önzőnek lenni rossz”, de ez nem jelenti, hogy a spektrum másik vége lenne az ideális eset! Ez is egy Arisztotelész-féle “arany középút”, meg kell találni az egyensúlyt! Személy szerint többször mondtam már szakmai dolgokkal kapcsolatban: “Az egyik szuperképességem, hogy tudok nemet mondani”. Fontos viszont, hogy ezt magunkra is általánosítsuk, és a saját “helytelen” szándékainknak is tudjunk nemet mondani!

Hasonló mondanivaló az 58-ban (“Takarékoskodjunk magunkkal.”), a 70-ben (“A ‘nem’ és ‘igen’ kurta szavak, de hosszú megfontolást kívánnak.”), és a 252-ben is (“Ne legyünk sem magunké, sem másoké egészen.”). Illetve az is nagyon fontos, hogy hogyan mondunk nemet – hogy ne hagyjon keserű szájízt.


Sokan azért nem vesztik el az eszüket, mert nincs nekik. (35)

Ezen konkrétan hangosan felnevettem… De komolyabban: “Alkoss mindenről véleményt, de leginkább arról, ami fontos”. Ez megint John Stuart Mill: mindegy, hogy követünk egy hagyományt, vagy szembemegyünk vele… A lényeg a tett tudatossága, a döntés. Vakon ne kövessünk semmit és senkit, legyen véleményünk!


Parancsolj ellenszenvednek. Rendszerint önkéntelenül gyűlölünk valakit, még tulajdonságai megismerése előtt, s ez a velünk született alantas idegenkedés olykor kiváló embereket is kikezd. (46)

Megfelelő szintű befelé figyeléssel (és esetleg némi önmagunk ellen folytatott Szókratészi vitával) felismerhetjük, hogy a véleményeink megalapozottak-e. És így remélhetőleg el is tudjuk majd engedni az alaptalanokat. Ez persze okozhat pár kellemetlen szembesülést, de hosszú távon a következetesség többet fog érni!


Ne keveredjünk lovagias ügyekbe. […] Több bátorság kell az alkalom kerüléséhez, mint a győzelemhez, s ha már van egy bolond, aki kedvét leli ilyesmiben, a bölcs avval menti ki magát, hogy nem akar ő a második lenni. (47)

Itt leginkább saját magamnak tennék egy gyors megjegyzést: tessék kerülni az értelmetlen internetes vitákat! Nekem volt igazam? Tegyük fel, hogy igen. Megérte emiatt cirkuszolni? Nem.


Némelyeknek csak homlokzatuk van, mint a befejezetlen házaknak, amelyek továbbépítésére nem volt már pénz: a bejárat palotát mutat, a lakás vityillót. (48)

A “külcsíny kontra belbecs” összehasonlítására sem hallottam még ilyen ékes beszólást…


Feddhetetlenségünk legyen becsületünk mértéke, és a belső parancs kérlelhetetlenebbül hasson ránk minden külső szabálynál. A nem illő cselekedetektől inkább saját okosságunk, mint idegen tekintély tisztelete tartson vissza. Tanuljuk meg, hogy féljünk önmagunktól, és akkor nem lesz szükségünk Seneca kitalált tanítómesterére. (50)

Én itt megvédeném Seneca-t, hogy abban az esetben a “kitalált tanítómester” is mi magunk vagyunk, szóval a kettő ugyanaz. De lényeg, hogy mindkettő ugyanúgy igaz – az a “jó”, aki magától jó, nem külső kényszer hatására. Minden gerinces, “igaz” ateista sokkal érdemesebb arra a bizonyos mennyre mint azok a vallásosok, akik csak azért cselekednek helyesen, mert félnek az isteni megtorlástól.


Az okos legyen bátor. A döglött oroszlánt még a nyulak is megtépik. (54)

Mondtuk ugye, hogy feleslegesen ne keveredjünk nézeteltérésbe. De itt a “felesleges”-en van a hangsúly! Ha viszont már nézeteltérésbe kell keveredni (mert mondjuk különben sérülne az integritásunk vagy az értékrendünkkel összeegyeztethetetlent kellene csinálnunk), akkor tessék megtalálni a hangunkat!


A várni tudás. Szívbeli nagyságra vall és derekas türelemre, ha sohasem sietsz és háborogsz. Légy előbb önmagad ura, aztán másoknak is ura leszel. (55)

Persze közben csinálni kell, nem tétlenül várni. De attól, hogy közben csináljuk, várni bizony még muszáj lesz! Ahogy anyum mondaná, “Langsam spazieren!”…


Törekedjünk tökélyre, mert csak az igazán jó maradandó. Az alapos elme műve örök időkre szól. (57)

Emlékezzünk Seneca kézművesére, akinek a “semennyi” szemlélő is elég volt a tökéletesre való törekvéshez…


Használj jó eszközöket. Némelyek azt szeretnék, ha szellemi jelességüket szerszámaik silánysága még jobban kiemelné. Ez a veszélyes önteltség megtorlást érdemel a sorstól. (62)

Ezt én egy pici minimalizmus-mérsékelésnek tekintem. Jó, jó, ne legyen szükségünk a jobbik eszközre, hogy egyáltalán el tudjuk végezni az igazán fontos feladatainkat. De ha módunkban áll, akkor attól nem leszünk “nemesebbek”, hogy nem használunk fel minden lehetséges segítséget!


Az okos minden tökéletességben mindig ugyanaz, s evvel igazolja okosságát. Csak új körülmények és érdemek idéznek elő nála változást. (71)

Ha nem új a helyzet, akkor elvileg már végiggondolhattuk, és tudjuk, hogy kell rá reagálni – ezért reagáltunk úgy régebben is.


Aki mindig tréfál, [annál] sohasem tudni, mikor beszél belőle a józan ész, s ez ugyanaz, mintha nem volna neki. (76)

Ez megint leginkább magamnak jegyzet: szeretek sok helyzetet elviccelni a túlzott feszültség vagy komolyság oldására, de azért ezt is csak mértékkel! Attól, hogy én odaillőnek ítéltem meg egy poént, még nem biztos, hogy tényleg az volt.


Az okosság minden vakmerőséget kárhoztat, még akkor is, ha utólag igazolná a siker. (78)

Ide egy gyors anekdota: stratégiai játékban (Hearthstone) néztem egy nagy profi (Hulkeinstein) játékát, és egy konkrét lépést illetőleg nem értettünk egyet. Persze ő csak tette a dolgát, viszont a végén mégis úgy alakult a helyzet, hogy az én verzióm jobban sült volna el. Amikor ezt szóvá tettem, ő továbbra is kitartott a döntése mellett, miszerint az volt a statisztikailag előnyösebb opció – és ez nagyon megmaradt. A lényeg: nem feltétlen az eredménytől függ, hogy jó-e az, amit csinálunk! Illetve lehet, hogy a rossz is jól (vagy akár jobban) sült volna el – de ilyenkor nem szabad feledni, hogy az csak mák lett volna…


A fül az igazság mellékkapuja és a hazugság főbejárata. (80)

Nyilván itt azért tudományos idényességgel ne kezdjük el boncolgatni az állítás igazságtartalmát… De annyit nyugodtan leszűrhetünk belőle, hogy “ne pletykálkodjunk”!


A lelki épség rányomja bélyegét a testre, s az igaz élet nemcsak befelé, hanem kifelé is hosszú lesz. (90)

Ép testben ép lélek, de az ép lélek ép testhez is vezet – pont ahogy Bagdy Emőke is mondta a Pszichofitness-ben.


Csak akkor cselekedj, ha nem félsz, hogy oktalanság. (91)

Nem tudom, kinek ismerős A Hivatal (The Office, US) sorozat, de ezen szintén hangosan nevettem, mert tiszta Dwight Schrute. “Mielőtt bármit is tennék, megkérdezem magamtól, hogy egy idióta vajon ezt tenné-e… És ha igen, akkor én nem teszem.” Ezzel nehéz vitatkozni.


A jó, ha rövid, kétszeresen jó, de még a rossz sem olyan rossz, ha kevés. […] Amit jól mondasz, hamar elmondhatod. (105)

Vagyis legyünk tekintettel a hallgatóságra, foglaljuk össze, amit mondani/mutatni akarunk, legyünk tömörek! Hát ez nekem nem tudom, az eddigiekben mennyire sikerült, de most megszólalt a vészcsengő, ezért itt mára abba is hagyom. Még kb. ugyanennyi jótanács hátravan, de azokra majd a jövő héten visszatérünk…