Gyakran ajánlott olvasási “módszertan”, hogy igyekezzünk minden könyv esetén legalább egy-egy hivatkozott/kapcsolódó kötetet is elolvasni. Így idővel sokkal teljesebben lefedhetjük az adott területet, és mellesleg kb. soha nem fogunk kifogyni az olvasnivalókból. Úgy döntöttem ezért, hogy az első, mindent (nagyon felületesen) érintő adag végeztével futok még egy kört – az eddigi könyvek hivatkozásai alapján. Bőven ráérek majd utána új szálakat indítani vagy egy specifikus témára rászállni…

Első állomásunk ugye Marcus Aurelius elmélkedésekkel teli naplója volt, vagyis a mostani célunk az ott tanultakat továbbgondolni. Mivel azonban Marcus személyiségénél fontosabb maga sztoikus filozófia, a szigorú értelemben vett “hivatkozás” helyett egy tematikusan kapcsolódó kötetet választottam. Heti áldozatunk Lucius Annaeus Seneca – Erkölcsi levelek című gyűjteménye.

Szerzőnk tehetségének köszönhetően többszöri száműzetésből is hatalmi pozícióba tudott visszakapaszkodni. Nero császár tanítója/tanácsadója volt (de ezt ne vessük a szemére), és jó ideig az ő kezében volt az igazi irányítás. Nekünk azonban mégis a “nyugdíjas” időszaka a legfontosabb, amikor is megfogalmazta erkölcsi leveleit egy fiatal barátjának. Ezekből pedig alapos, mégis emberi képet kaphatunk a sztoikusok értékrendjéről.

Talán az akadályozta meg leginkább a sztoicizmus szélesebb körű elterjedését, hogy mennyire magas elvárásokat támasztott a követőivel szemben. Egyből 100%, nincs kecmec! Magát Seneca-t is sok vád érte, hogy nem ért fel azokhoz a magasztos elvekhez, amiket prédikált. De jelentős vagyona ellenére egyszerűen étkezett, aludt, fürdött, és edzett. Saját állítása szerint a gazdagsághoz való hozzáállása sokkal többet elmond, mint a gazdagsága.

Seneca sokat tett azért, hogy humanizálja az irányzatot, és hogy fokozatosságot adjon a szigor mellé. Sztoicizmusa tehát sokkal inkább a közembernek íródott mint a fanatikusoknak. Végül is ha mások megtérítése a célunk, akkor nem lehetünk túl különbözőek tőlük… Miért ne lehetne úgy is a “végső” erények felé törekedni, hogy még nem vagyunk mindenben tökéletesek?

Ezt az összefoglalót is igyekeztem a Marcus Aurelius-os bejegyzés mintájára tematikusan csoportosítani, és idézetekkel gazdagon megszórni. Maguk a kategóriák is (nem meglepő módon) nagyon hasonlóan alakulnak:

Ezek közül a héten az első néggyel foglalkozunk – így talán sikerül a szokásos kisregényeimet kicsit emészthetőbb méretűre szabni. De nyugalom, jövő héten természetesen a második négyre is visszatérünk!


Önfejlesztés

A filozófia nem a hétköznapi teendőkkel foglalkozik, hanem a boldogsággal. Mi a fontos? Mi nem? Hogy kell élni; hogy kell gondolkozni? A filozófia arra való, hogy utat mutasson. Lehet, hogy nem menő vagy szórakoztató, de nem is ez a dolga. Mindegy, hogy Isten vagy a sors rendeli-e el a dolgainkat – vagy csak a vak szerencse – a filozófia teszi őket elviselhetővé.

Cserébe viszont a filozófia iránti elköteleződésünket napi szinten erősíteni kell. Nem új fogadalmakat kell tenni, hanem megtartani a régieket! Illetve nem az alkalmankénti, kiemelkedő teljesítményre kell hajtani. Az kb. olyan lenne, mintha egy árus az összes jó portékáját a kirakatba tenné, és aztán a vevő csalódna, amikor belép. Sokkal jobb a konzisztens teljesítmény!

Mondhatjuk, hogy a bölcsesség keresése a lelki egészség, és hogy anélkül beteg az elménk. Na persze “rendben” kell tartani magunkat fizikailag is, de csak mértékkel. Nem kell túlzásba vinni és egész nap a testünkön, vagy a világi dolgainkon molyolni! Legyen meg gyorsan és egyszerűen, és aztán vissza az agyunkhoz, amit sokkal érdemesebb edzeni.

Fizikai betegségeknél amíg kicsi, addig tagadható, de amint elég nagy lesz, be kell vallanunk (magunknak is). Na a fejben ez pont fordítva van: amíg nagy, addig fel sem ismerjük, hogy baj van – mert akkora baj van. Ezért ha már látjuk, hogy baj van, az jó! Ha fel szeretnénk gyorsítani a folyamatot, akkor igyekezzünk időnként elítélni és bírálni saját magunkat! Hátha ráakadunk valami ellentmondásra, amit nem is úgy kellene csinálnunk… Persze onnan még egy valag munka lesz vele, mire változtatunk – de legalább már tudni fogunk róla!

Tisztában lenni a tévedésünkkel az első lépés a megváltás felé.

A consciousness of wrongdoing is the first step to salvation.

Seneca barátunk elég absztrakt, metafizikás értekezésekbe is bocsátkozik, de a lényeg, hogy a testünk és a szellemünk két különböző dolog – és legyen a szellemünknél a gyeplő! Hogy a test dolgai (az élvezetek keresése vagy a fájdalmak elől menekülés) ne tudják befolyásolni a józan ítélőképességünket!


Elfogultnak hangozhat egy filozófustól, de az ún. liberális tanulmányokkal szemben is erősen ajánlott a filozófiát előnyben részesítenünk. Lehet, hogy az irodalom izgalmas történeteket mesél, de azt nem mondja meg, hogy a saját életünk izgalmaira hogy reagáljunk. Lehet, hogy a matek megtanít rá, hogy mekkora a házunk, de a filozófia tanít meg arra, hogy mekkora házra van szükségünk. A gazdaság tanítja meg, hogy hogyan ne veszítsük el a vagyonunk egy kis részét sem; de azt nem, hogy akkor is tudjunk mosolyogni, ha mégis elvesztenénk az egészet!

Az emlegetett liberális tanulmányok arra jók, hogy “előkészítsék” az agyat. Felhúzzák egy olyan szintre, ahol már a morális tanulságokat is be tudja fogadni. Mondjuk úgy, hogy köztes állapotok – de nem szükségesek! Könyvek nélkül is lehet valaki bölcs (csak könyvekkel könnyebb). Az a fontos, hogy a filozófiával nem az intellektusunkat, hanem a jellemünket kell fejleszteni!

A bátorság, a hűség, az önfegyelem, az emberség… Ezek az igazán fontos dolgok! Ezeknek kell a hely a fejünkben – ezért jól válogassuk meg, hogy a többiből mennyire pazarlunk kapacitást!

A mit mellett az sem mindegy, hogy hogyan tanulunk! Ugyanabból a könyvből rengeteg lecke kiolvasható. Legyen rajtunk a “filozófia szemüveg”, és próbáljuk úgy értelmezni az olvasottakat, hogy azok vajon hogyan tudnák az életünket még jobb irányba terelgetni! És aztán persze ültessük gyakorlatba a tanultakat! Kevés rosszabb, mint a képmutatás; amikor egyesek olyan tanokat hirdetnek, amiket ők maguk sem tartanak be.

Ki kell vadásznunk a hasznos és nemes tudásmorzsákat amik azonnali, gyakorlati hatással lehetnek az életünkre; és aztán olyan alaposan megtanulni őket, hogy a szavakból tettek legyenek.

We should hunt out the helpful pieces of teaching, and the spirited and noble-minded sayings which are capable of immediate practical application and learn them so well that words become works.

A bölcsességért nem kell imádkozni; magunknak kell kikaparni! A bölcsességben (és a filozófiában) pont az a legértékesebb, hogy nem osztogatják ingyen. Módja viszont mindenkinek van megszerezni…


Nagyon tetszett az egyik történetben egy iparos válasza arra, hogy ugyan miért szöszmötöl olyan sokat valamin, amit olyan kevesen fognak látni.

Nekem a kevés is elég; egy is elég lenne; és semennyi is elég lenne.

A few is enough for me; so is one; and so is none.

Vagyis akkor is számít, hogy milyen minőséget ad ki a kezéből, ha azt utána senki nem is fogja látni. (Ez egyelőre kísértetiesen emlékeztet a blogra, ami gondosan, a legjobb tudásom szerint írok gyakorlatilag csak magamnak.)

Kell tehát egy ideál – egy példakép, akihez folyamatosan hasonlíthatjuk magunkat. Ha mindent úgy mondunk és teszünk, mintha “ő” figyelne, akkor egyből egyenesebbek leszünk.

Vonalzó nélkül a görbéből sem lesz egyenes.

Without a ruler to do it against you won’t make the crooked straight.


A sok pozitív tanács között akad azért néhány olyan is, hogy mit ne tegyünk. Jól válasszuk meg például azokat is, akik véleményére nem adunk!

Ne kövesd azok példáját, akik a figyelemre sóvárognak, nem a saját fejlődésükre.

Refrain from following the example of those whose craving is for attention, not their own improvement.

Ne legyünk soha részegek, mert az tulajdonképpen egy önként vállalt őrültség, és a mértékletesség teljes hiánya. Ügyeljünk a haragunkra is – ha nem is a mértékletesség, de legalább a saját józan eszünk megőrzése érdekében. És ne keverjük a pihenést a lustasággal!

Ha minden cselekvésre fárasztóként tekintünk az nem igazi pihenés, csak egy gerinctelen tehetetlenség.

The state of mind that looks on all activity as tiresome is not true repose, but a spineless inertia.

Enyhén kiosztjuk azokat is, akik nem használják ki a napfényt. Honnan tudhatnák, hogy hogyan kell élni, amikor még azt sem tudják, hogy mikor kellene?! És a kritika kiterjeszthető minden “természetellenes” életmódra. Sokaknál ezek is leginkább azért vannak, hogy a figyelmet felkeltsék – a helyes, természetes életmód egyszerű.

Ne legyünk komolytalanok, akik csak szórakozásból hallgatják mások tanítását! Ha csak a látszat vagy az esetleges későbbi felemlegetés miatt jegyzetelünk, akkor az később is pont annyit fog érni, mint ott helyben: semennyit. Legyünk inkább nyitottak, hátha önkéntelenül is ragad ránk valami!

Végül pedig: az idézetek jók egy darabig, mint tanító eszközök, de előbb vagy utóbb mindenkinek a saját lábára kell állnia! Jobb ha van egy saját, átfogó filozófiánk, mintha agyatlanul mások szösszeneteinek egy kis csokrára hagyatkozunk. Ne mindig csak értelmezők legyünk… Legyünk alkotók!


Mindez persze egy nehéz és lassú folyamat, de higgyünk benne, hogy menni fog!

Nem azért veszítjük el az önbizalmunkat, mert nehéz; azért nehéz, mert nincs önbizalmunk.

It’s not because they’re hard that we lose confidence; they’re hard because we lack the confidence.

És ha “csak” afelé haladunk, hogy egyre jobban tudunk majd saját magunk barátai lenni, már az nagy szó!

Hogy mit haladtam? Kezdek a saját barátom lenni.

– Hecato

What progress have I made? I am beginning to be my own friend.


Fókusz

A filozófia egy teljes munkaidős állás. Persze ezt egy gazdag arisztokratának könnyebb mondania a szolgákkal ellátott birtokáról, de attól még nem lesz kevésbé igaza. Ha betegek lennénk, akkor sem a munkával törődnénk a saját egészségünk helyett. De a fejünk közben “beteg”, és a filozófia az egyetlen, ami kigyógyíthatja. Prioritást kell ezért csinálnunk belőle – nem elég csak olyankor foglalkozni vele, amikor a körülmények engedik!

A filozófia azt mondja minden más elfoglaltságnak: “Nem áll szándékomban annyi idővel beérni, amennyi utánatok marad; ehelyett inkább rátok fog csak annyi jutni, amennyit én meghagyok.”

Philosophy […] tells all other occupations: “It’s not my intention to accept whatever time is left over from you; you shall have, instead, what I reject.”

Ha még az egész életünk hátra lenne, akkor is kevés lenne az idő! Nem pazarolhatjuk tehát olyan dolgokra, amik nem szükségesek. Különben is, az idő sokkal gyorsabban telik, mint azt érzékeljük – úgyhogy tessék munkához látni! Sőt, a legjava van elöl, amikor még fiatalok és egészségesek vagyunk. Jobban tennénk, ha ezt kihasználnánk az elpazarlása helyett…

És ha már csináljuk, tegyük bele az energiát! Ne ugráljunk könyvről könyvre, ötletről ötletre anélkül, hogy megemésztenénk. Ássuk bele magunkat mélyebben egy-egy témába, és az többet fog érni, mint érintőlegesen belekóstolni többe.

Semmi nem annyira hasznos, hogy akár már futólag is szolgálatot tehetne.

Nothing is so useful that it can be of any service in the mere passing.

Az akkori divatnak megfelelően arra is figyelmeztet, hogy ne fecséreljük absztrakt, értelmetlen, szó-kifacsarós vitákra az időnket. Ez leginkább arra utal, hogy filozófia és filozófia között is mekkora különbség lehet. A mai viszonylatokban viszont én inkább azt mondanám, hogy ne hanyagoljuk csak úgy az egész területet! A filozófiának az a szerepe, hogy tanácsot adjon, és hogy segítsen a boldogtalanoknak – és lássuk be, ez azért manapság is ránk fér! Meg kell valahonnan tanulnunk, hogy a természet törvényei milyen egyszerűek. Hogy aki azokat követi, az milyen könnyen boldog lehet! És hogy aki nem, az pedig milyen könnyen lehet boldogtalan…

Persze azért ésszel kell a tanulás ütemét is megválasztani – kb. “több nap, mint kolbász” elven. Mondtuk ugye, hogy nem elég csak úgy belekóstolgatni, de az sem jó, ha egyből csak úgy ömlik! Szépen fokozatosan, mértékkel… De ezért is kell nekiesnünk: hogy még szépen fokozatosan is legyen időnk messzire jutni.


Tanítás

A tanulásban lelt örömöm részben annak köszönhető, hogy így tanítói szerepbe is kerülhetek.

Part of my joy in learning is that it puts me in a position to teach.

De ez természetesen nem jelenti a tanulási folyamat végét – annak ugye jó esetben soha nincs vége. A jó tanár nem orvosként ad tanácsot a “betegnek”, hanem sokkal inkább mint egy másik beteg ugyanabban a kórházban, aki ugyanabban szenved.

Mint ahogy a tanulásnál már említettük, a tanításnál sem feltétlen szerencsés, ha túlzottan az idézetekre hagyatkozunk. Ilyenkor egy “titkári” minőségben kb. csak más hangját hallatjuk… Rakjuk mellé a saját értelmezésünket! Tegyük a magunkévá! Ha csak vakon követünk másokat, akkor nem hogy nem fogunk semmi újat találni, de még csak nem is keressük!

És ha már “tegyük magunkévá”: a tanítók és mentorok személyes benyomása időnként többet jelenthet, mint maga a tanításuk. Érdemes lehet ezért személyesen is jelen lenni és inspirálni. Ez persze csak akkor működik, ha hitelesek vagyunk – és nem épp bort iszunk a vizet prédikálás közben.

Akik hajlamosak mindarra, ami ellen prédikálnak, azok igazából két lábon járó hirdetései a saját tanításaik haszontalanságának.

People prone to every fault they denounce are walking advertisements of the uselessness of their training.

Ha már az üzenet stimmel, az előadásmódra is akad egy-két megjegyzés. Például elég részletesen kivesézzük, hogy tanárként és nyilvános szónokként nem igazán bizalomgerjesztő, ha hadar az ember. Ha az elméje rendezett (az márpedig itt nem árt), akkor az előadásmódja is legyen rendezett. Nyilván nem cél, hogy a kelleténél lassabb vagy vontatottabb legyen a tempó – de ha nem megy az arany középút, akkor inkább lassabb legyen, minthogy elmenjen a közönség füle mellett!

Nem sok szóra van szükség, csak hatásosakra.

What is required is not a lot of words but effectual ones.

További tipp, hogy versben vagy elmés idézetben megfogalmazva sokkal nagyobbat tud ütni ugyanaz az üzenet, ami prózában nem is lenne akkora szám. De ha azzal megfogjuk a hallgatóságot, akkor utána azért prózával is erősítsünk rá! Ha a célunk a hallgatóság “meggyógyítása” és az üzenetünk igaz, akkor a magunk oldalára állíthatjuk az érzelmeiket. A baj csak ott jön, hogy ez majd meddig tart ki a másik fejében? És hogy tettre inspirálja-e? Bár ha már valami megmarad, az önmagában siker…

Illetve a levelezéssel kapcsolatban: az előkészített és fennhangon elmondott előadások is lehetnek hatékonyak, de a személyesebb, “halkabban elmondott” jótanácsok még jobbak (ha módunk van rá). Főleg ha tanítani akarunk, nem csak rávenni a tanulásra. Ne feledjük, hogy a filozófia tulajdonképpen csak egy csokor jótanács.


Felkészülés és elfogadás

Ha lemondunk a reményeinkről, akkor búcsút inthetünk a félelmeinknek is. Mindkettő abból fakad ugyanis, hogy nem tudjuk magunkat a jelenre korlátozni, előre és utólag is aggódunk.

Senki nem korlátozza a boldogtalanságát a jelenre.

No one confines his unhappiness to the present.

És habár a múlton rágódásnak tényleg semmi értelme, a jövőn aggódásból legalább csinálhatunk valami hasznosat is: a jó időkben kell készülni a rossz időkre! Érdemes havonta/időnként olyan önkéntes szegénységet szimulálni, ami szoktat arra, hogy mi lenne, ha tényleg így járnánk. Nem nagy cucc, mert a világon sok millió koldus és éhező csinálja nap mint nap – de mi önkéntesen csinálnánk, és ez (lenne) benne a nagy szó!

Jelölj ki egy pár napot, ahol beéred a legegyszerűbb étellel, abból is kevéssel, szakadt ruhákkal, és kérdezd meg magadtól: “Ettől féltem?”

Set aside now and then a number of days during which you will be content with the plainest of food, and very little of it, and with rough, coarse clothing, and will ask yourself, ‘Is this what one used to dread?’

Elengedhetetlen ahhoz szoktatni magunkat, hogy kevéssel is be tudjuk érni.

It is essential to make oneself used to putting up with a little.

Nem kell mindent előre tudni, de mindenre fel kell készülni És “minden” alatt itt nem csak a gyakori eseményekre gondolunk ám! Próbáljunk meg mindent elképzelni, ami megtörténhet, és akkor talán nem sokkol majd, ami ténylegesen történik.

A legjobbra számítok, de a legrosszabbra készülök.

I look for the best and am prepared for the opposite.

Ha pedig már készültünk, az nagyban segíthet a másik szükséges fázisban: az elfogadásban. El kell fogadni a sorsunkat, méghozzá mindenféle neheztelés nélkül! Egyszerűen ezek az élet feltételei – Seneca kerek perec ki is mondja, hogy “ha nem tetszik, meg szabad halni”. Amíg viszont itt vagyunk, lássuk be, hogy az élet így működik. Mind lehetünk éhesek, szenvedhetünk, megöregedhetünk, és végül úgyis meghalunk… De mindebben semmi “rossz” vagy “gonosz” nincs – azt csak mi tesszük bele. Ez ugye megint az események és a címkézésük elkülönítése. Ha nem csinálunk belőle nagy ügyet, akkor nem lesz nagy ügy.

A satnya, fejletlen lélek folyton szenved, semmit nem lát helyesnek az univerzum rendjében, és inkább az isteneket reformálná meg, mint saját magát.

The puny degenerate spirit which struggles, and which sees nothing right in the way the universe is ordered, and would rather reform the gods than reform itself.

Balszerencse kényszer alatt élni, de senki nem kényszerít, hogy kényszer alatt éljünk.

– Epicurus

To live under constraint is a misfortune, but there is no constraint to live under constraint.


Összefoglalás

Hát tessék. Tömör, velős sztoicizmus az egyik (állítólag “legengedékenyebb”) nagymestertől. Csak én érzem még ezeket is elég kemény elvárásoknak?!

Minden esetre a blog létjogosultságát megerősítettük rendesen: önfejlesztés mindenek felett; fókusz a figyelemelterelések ellen; és tanítás mindenki javára. Ezek pedig együttesen remélhetőleg adnak majd annyi bölcsességet, hogy beazonosítsuk és elfogadjuk az életünk azon területeit, amikre nincs befolyásunk.

Jövő héten érkezik egy hasonló adag jótanács a világi dolgainkról, az emberi kapcsolatainkról és a halálhoz való viszonyunkról is. Addig feltételezem lesz mit emésztgetni…