Az időközönkénti ismétlés minden jó tanulási módszerben alapkövetelmény. Ezzel nem csak hogy visszakapaszkodunk arra a megértési szintre, ahova korábban már eljutottunk, de pluszban még a későbbi felejtési ütemünket is lassítjuk. Ha ezt elégszer megtesszük, bizonyos dolgok örökre a fejünkbe vésődnek. Én pedig őszintén hiszem, hogy amikről itt idén olvastunk, azok mindenkinek nyugodtan beéghetnek.

Legyen hát a december a “repeta-hónap”, amikor kategóriákra bontva végigpörgetjük, miről is volt eddig szó. A héten a mentális dolgokkal kezdünk, ami a következőket takarja:


Filozófia

Természetesen Marcus Aurelius Elmélkedéseivel kezdjük a szekciót, mint ahogy az egész blogot is ezzel kezdtük. És mit mondjak, egy év távlatából visszatekintve csak nőtt a szememben az értéke – pedig már eleve elég magasról indult. Szinte minden előfordul benne, amiről eddig beszéltünk: mentális fejlődés, önmagunk fizikai karbantartása, világi minimalizmus, embertársaink helyes kezelése… Nyilván egy-egy dedikált könyv mélyebbre megy a saját témájába, de Marcus elmélkedései egy kompakt, egyszerű, és elegáns összefoglalót adnak majdnem mindenhez, amit a hétköznapokban fejben kellene tartanunk.

Fő vesszőparipánk a sztoicizmus, amivel kapcsolatban leginkább a “címkézést” (vagyis az érzékelésünk, és az abból fakadó érzéseink/gondolataink szétválasztását) emelném ki. Sztoikusként szó szerint megváltoztathatjuk a világunkat, ha más szemmel nézzük rá. Bármilyen külső tényező csak akkor lehet hatással ránk, ha azt mi hagyjuk. Válasszuk hát azt, hogy nem hagyjuk, és onnantól máris zavartalanul élhetünk.

Dobd ki a tévhiteidet és rendben leszel.

– Marcus Aurelius

Az univerzális elfogadás persze ránt magával sok más területet is – például hogy készüljünk fel előre minden eshetőségre. Vagy mondjunk le önként a kényelmeinkről, amiket a sors bármikor elvehet. Vagy barátkozzunk meg a halállal, mert az is az élet természetes része. De igazából mindegyik onnan fakad, hogy a külvilág dolgait megtanuljuk máshogy, számunkra hasznosabban felcímkézni.

Fontos kiegészítést jelenthetnek Marcus barátunk elmélkedései mellé Seneca Erkölcsi levelei (első rész, második rész). Ha másért nem is, azért mindenképpen, mert nem annyira maximalistán és egyből tökéletességre törekvően adják elő a sztoikusok elvárásait – ezáltal pedig a “közemberek” megtérítéséhez talán alkalmasabbak. Itt is ugyanúgy felmerül az önfejlesztés, a minimalizmus, vagy a helyes szocializálódás, de minden Seneca-i mértékletességgel.

Amitől én minden alkalommal lehidalok, hogy ezek az emberek 2000 éve halottak! Érezzük, hogy ezek milyen általános életbölcsességek, ha ilyen távlatból is kapásból alkalmazhatóak lennének egy modern életre?


A sztoicizmus “kiszélesítése” gyanánt általánosabb filozófiai áttekintést kaptunk Simon Blackburn Think című könyvéből. Durván absztrakt, valóban, de a maga tömörségében egy jó bevezetés a gondolkodás különböző ágazataiba. Ami látszik, hogy a praktikus vonalon mindenképp az etikával kell majd többet foglalkoznunk. Remélhetőleg úgy majd egyre jobban letisztul, mitől is lesz “jó” egy jó élet, mit várhatunk másoktól, vagy ők tőlünk…

Egy másik – elsőre látszólag talán mellékes – tanulság, amit így utólag kiemelnék: az emberiség történetében a nagy áttörések akkor szoktak történni, amikor máshogy kezdünk gondolkozni, nem csak mást vagy másról. Ez pedig legtöbbször olyankor esik meg, ha a tudományterületek keverednek. Mondjuk egy nem fizikus kezd kimondottan nem fizikusosan a fizikáról gondolkozni. Úgyhogy ne féljünk belefogni valamibe csak azért, mert az “nem a mi asztalunk”.

További kiszélesítésért belefogtuk Bertrand Russel – A nyugati filozófia története című kódexébe is. Az ilyen tananyag iskolai környezetben könnyen korcsosulhatna évszám-fogalom-név kisdolgozatokba, de mi továbbra is igyekszünk az átfogó tanulságokkal foglalkozni. Az egyik fontos lecke, hogy nem annyira a válaszok a fontosak, hanem hogy egyáltalán feltegyük a megfelelő kérdéseket. Szinte mindegy, hogy mire jutunk a végén, csak tudatosan jussunk oda. Különben a már jól megszokott társadalmi alapértelmezés alattomosan bekúszik az életünk minden területére.

Egy másik tanulság, hogy figyeljünk a nézeteink következetességére! Gyakori “vétek” a kognitív disszonancia, vagyis az egymásnak ellentmondó nézetek együttes vallása. De ha igazán egyenes, őszinte, etikus életet szeretnénk élni (ami mellesleg a boldogsághoz is vezet), akkor mindenképpen el kell érnünk egy belső rendet és integritást.

Ezeket visszhangozza John Stuart Mill esszéje is. A tudatosság jegyében vizsgálnunk kell, hogy mit miért hiszünk, és ezeket a hiteinket aztán bátran ütköztetni mások nézeteivel (nem pedig elhallgattatni az ellenzéket). Csak így lehetünk bármennyire is “biztosak” az igazunkban. És mellesleg csak így lesznek majd a nézeteink mély hatással az életünkre – mert nem csak úgy kaptuk őket, hanem megküzdöttünk értük.

A szabadsággal kapcsolatban pedig ne felejtsük el, hogy az felelősséggel is jár! Mert hát igen, valóban látnunk kell, hogy mi mindenben vagyunk szabadok kísérletezni az életünkben – gondolatok, érzések, vélemények, ízlés, foglalkozás, hobbi, vallás, párválasztás, önmegvalósítás, boldogság… De ebből adódóan viszont azt is látnunk kell, hogy a mi felelősségünk olyan módon gondolkozni, olyan érzéseket megélni, olyan véleményeket formálni, hogy “jó” életünk legyen.

Emerson esszéje már kb. feltételezi a Mill-es tudatosságot, vagyis hogy tisztában vagyunk vele, mi jön belőlünk. Milyenek szeretnénk lenni, ha bármilyenek lehetnénk? Mit mondanánk, hogyan viselkednénk, … Ő ehhez leginkább csak egy kis biztatást tesz hozzá, hogy akkor csináljuk is! Merjük felvállalni önmagunkat mások előtt is, ne csak az otthonunk biztonságában. Ha tévedünk, merjünk változtatni, akárhogy is tűnik az a külső szemlélők számára. Alakítsuk olyanra a kapcsolatainkat, amikben nem kell megjátszanunk magunkat. Tömören összefoglalva: bízzunk magunkban!


Pszichológia

Csíkszentmihályi Mihály Flow-ja gyakorlatilag egy pszichológiai továbbgondolása az alapvető sztoikus elvnek, miszerint a boldogságunk azon múlik, hogy milyen szemszögből tekintünk az életünkre. Ott ezt ugye csak megmondtuk, hogy “nézzük a dolgainkat pozitívabb megvilágításban”… A flow megpróbál abban is segíteni, hogy hogyan.

A flow állapotban töltött idő (amikor teljesen belemerülünk abba, amit csinálunk) erősen összefügg a boldogságunkkal. És habár vannak aktivitások vagy helyzetek amik jobban kompatibilisek a flow-val, bármilyen élethelyzetet alakíthatunk ilyenné a megfelelő hozzáállással. Ez tulajdonképpen az élményeink fejlesztése – ugyanabban a környezetben ugyanaz történik velünk, de mi mégis jobban élvezzük, mert más lesz a nézőpontunk. Végső tanulságként oda jutunk, hogy habár az életnek nincs egy beépített, egy kaptafára készült “értelme”, attól mi még adhatunk neki!

A sztoikus és a flow-s lecke mintegy sulykolásaként Viktor Frankl szintén megmutatja, miért érdemes különválasztani a külvilág ingereit attól, hogy hogyan reagálunk rájuk. Annyira hatásos ugyanis ez a módszer, hogy még a náci koncentrációs tábort is “emberként”, méltósággal lehetett vele túlélni. Ettől persze nem volt gyalog-galopp, de még ilyen extrém terhelés mellett is működött az elv.

Frankl praktikus megvalósítása a Logoterápia, ami a múlt turkálása helyett a jövő felé fordítja a terápiát: célt próbál adni, és az afelé törekvés vezet majd a boldogsághoz. Ez teljesen kompatibilis a sztoicizmussal, mert igazából semmi külső nem változik, csak a hozzáállásunk. És teljesen kompatibilis a flow-val is, mert a teljes vállszélességgel valami felé törekvés nagy valószínűséggel flow élményt fog generálni.

Ha egy kicsit a modernebb életünkre szabott tanácsokra van szükség, akkor Bagdy Emőke Pszichofitness módszeréhez fordulunk stresszkezelési tippekért. Mondhatni egy kis tüneti kezelés, ami segítheti az átmenetet az esetleges mély filozófiai változások mellé. A fő pontok szimplán egy-egy szóval összefoglalhatók: kacagj, kocogj, lazíts, érints, és segíts! Ami viszont továbbra is bele van üvöltve a képünkbe, hogy a miénk a felelősség! A külső (esetünkben stresszt kiváltó) ingereket sokszor semmiben nem befolyásolhatjuk – de ha megtanulunk máshogy (helyesebben) reagálni rájuk, akkor jól is kijöhetünk az egészből.


Történelem

A történelem tanulmányozásához leginkább Yuval Noah Harari segítségét vettük igénybe. A Sapiens-es áttekintés nagy emberi forradalmai például csak tovább erősítik a mentális mondelljeink fontosságát – ez emel minket az állatok (és egyre inkább az istenek) fölé. Ebből pedig az is látszik, hogy egy másik hozzáállás mennyire gyökeresen más életminőséget okozhat. Amit viszont ne felejtsük el, hogy semmi “természetes” nincs az épp aktuális meséinkben, mint az emberi jogok vagy a demokrácia. Csak most épp ezeket találtuk ki. Nyilván van, amelyik hasznos és jó ötlet; van, amelyik kevésbé. De ettől egyik sem áll a megkérdőjelezhetőség felett!

Amit a történelem tanulmányozása nekem ez mellé adott, az főként a rövid távú kontra hosszú távú gondolkodás hatásvizsgálata. Mondjuk hogy a mezőgazdasági forradalom kényelmét milyen könnyen kinulláztuk egy nagyobb népességgel, plusz munkát teremtve így mindenkinek. Vagy mondjuk hogy az ipari forradalom a hirtelen, látszólagos pozitívumok ellenére mekkora távlati negatívumokkal jár a jelenlegi társadalmunkra nézve is. Általános szabály, hogy az egykori luxusokból egyre inkább szükségletek lesznek, amik pedig extra kötelezettségekhez vezetnek. És persze, utólag könnyen okos az ember, de akkor legalább utólag legyünk már okosak! Tanuljunk a hibáinkból – nehogy újra kibasszunk magunkkal a kapitalizmus jegyében.

A Homo Deus-ban a múltból a jövő felé fordultunk egy kicsit, de azt is csak a jelen érdekében. Hiszen a jóslatoknak is csak akkor van értelmük, ha hatnak az emberek viselkedésére (különben minek). Ha viszont hatnak, akkor az új viselkedés gyorsan okafogyottá vagy pontatlanná teheti a jóslatot. De ez nem azt jelenti, hogy nem működött… Hanem valószínűleg pont azt, hogy működött!

Az ilyen áttekintések haszna az, hogy utána talán jobban sikerülhet kitörni abból a mederből, amibe születtünk. Elvégre mindannyian természetesnek vesszük a körülményeinket. De ha emellé (egy valag tanulás/olvasás/utazás/stb. árán) nem keresünk alternatívákat, akkor ott is ragadunk – ami, maradjunk annyiban, nem épp lesz a javunkra.

Minden kornak a “sajátjává kell tennie” és újra el kell mondania a régi történeteket és tanulságokat, hogy azok relevánsak maradhassanak, és tanulhassunk belőlük. Régóta keringenek az igazság-morzsák, de minden kor tesz mellé olyan adalékokat is, amik a későbbi társadalmak számára nem túl vonzóak vagy hasznosak. Ezt hangsúlyozza Joseph Campbell is, miközben megpróbálja a mítoszok vázáról letisztítani a kor-specifikus dolgokat. Úgy aztán az alappilléreket már könnyebben adaptálhatjuk a saját életünkre, és praktikusan hasznosíthatjuk őket. Az eredmény A hős útja.

Hemzseg benne az okosság, de én most csak a két fő üzenetet emelném ki. Egyrészt a vallásokat tudni kellene a szó szerinti értelmezés helyett mitologikusan, a sorok között olvasva, tanulságokat keresve befogadni. Másrészt kövessük aktívan a saját boldogságunkat (“Follow your bliss!”). Lehet, hogy a társadalom által kijelölt úton lesz elég pénz, de mire megyünk majd vele, ha mellette utáljuk az életünket?! Kövessük hát a belső késztetéseinket a külső parancsok helyett, találjuk meg a helyünket a világban, és olyan ajtók fognak megnyílni, ahol azt sem tudtuk, hogy van ajtó!


Produktivitás

Tegyük fel, hogy ez a nagy filo-pszicho-múltidézés felnyitja a szemünket, átformálja az értékrendünket, és már tudjuk, mit kellene tennünk. Most már “csak” tenni kellene. Na de hogy? Itt jön a képbe a produktivitás, ami segít az emberi célokat és potenciálokat kézzel fogható eredményekké változtatni.

A legegyszerűbb (de mégis talán az egyik leghasznosabb) megközelítésről Steven Pressfield könyvében olvastunk. A művészet háborúja messziről nézve nem mond mást, mint a Nike szlogen: Csak csináld! De ha kicsit közelebbről nézzük, akkor van ott más is.

Az inspiráció amatőröknek való – mi többiek csak leülünk és munkához látunk.

-– Chuck Close

Megszemélyesítjük benne az “Ellenállást”, ami minden vállalkozásunkat megpróbálja megakadályozni, és megtanuljuk nap-mint-nap legyőzni. Professzionálisan viselkedünk, a kreatív projektjeinknél is gyakorlatilag “bejárunk dolgozni”, következetesen beletesszük az energiát… És aki így áll hozzá, azt majd a Múzsa is megszállja nagy ritkán.

Ennél egy fokkal praktikusabb szemléletet David Allen GTD módszere ad, ami az alacsony szintű dolgaink teljes rendszerezésével és automatizálásával próbálja felszabadítani a kreativitásunkat. Hiszen a kihívás nem abban van, hogy mekkorát tudunk álmodni – hanem abban, hogy hogyan tudjuk összeházasítani az álmainkat az alacsony szintű, hétköznapi melóval. És amíg az alsó rétegek nincsenek irányítás alatt, addig el sem jutunk odáig, hogy a magasabb indíttatásainkkal foglalkozzunk.

Lehet, hogy idővel talán magunktól is megtalálnánk az egyensúlyt egy szigorú rendszer nélkül is. Ha nem lenne épp átszervezés a cégnél; ha nem keverték volna el a csomagunkat a postán; ha nem menne közben otthon a felújítás; ha nem jönne épp a gyerek… Nyugodjunk bele, hogy mindig lesz valami, ami megpróbál beleköpni a levesbe. Ezért a produktivitásunkat inkább az fogja nagy átlagban meghatározni, hogy hogyan tudunk alkalmazkodni. És ehhez viszont nagyon kell egy rendszer.

Peter Drucker menedzsment leckéi (első rész, második rész) is ide tartoznak, hiszen az eredményesség-központú szemlélet alapjában véve nem sokban tér el a vállalat vagy az egyén szintjén. Ha megtanuljuk koncentrálni az erőforrásainkat a mérhető fejlődés érdekében, akkor a cég helyett/mellett a saját életünket is ugyanúgy gatyába rázhatjuk. Kulcsszó a mérhető, mert csak azt irányíthatjuk, amit mérünk! És az sem mindegy persze, hogy mit mérünk, mert valódi haladás nélkül is lehetünk borzasztóan elfoglaltak. Elvégre helyben is lehet gyorsan futni. Szintén felmerül (mind Druckernél, mind a GTD-ben), hogy a döntéseink kimenetei mindig konkrét lépések legyenek – odáig csak egy csokor jó szándék…

Amint tiszták a konkrét lépések, és tudjuk is mérni a haladásunkat, látszódni fog, hogy Eredmény = Idő × Intenzitás. Márpedig az idő továbbra is az egyik legkorlátozottabb erőforrás (és valószínűleg másra is kell). Úgyhogy ha többet szeretnénk magunkból kihozni, akkor érdemesebb az intenzitás vonalon gondolkozni. Ebben segít Cal Newport “Mély munka” elmélete.

Szerinte a modern figyelemeltereléseket (internet, instant kommunikáció, szociális média) hajlamosak vagyunk csak a pozitívumaik alapján megítélni, nem az ár/érték arányuk alapján. És igen, lehet, hogy hoznak jó dolgokat… De ha cserébe folyton kibillentenek a koncentrációból, akkor súlyos károkat is okozhatnak a produktivitásunkban. Kezeljük hát megfelelő szigorral a zavaró tényezőket, és tanuljunk meg mélyen dolgozni. Ezzel nem csak egy ritka és értékes képességre teszünk szert, hanem akár értelmet is adhatunk az életünknek (mint ahogy a Flow is megmondta).

A kedvenc technikám innen, hogy táblázzuk be reggelente az egész napunkat. Minden percnek legyen meg a maga feladata. És ezen belül is ügyeljünk arra, hogy legyenek egyben nagyobb darab koncentrációs blokkjaink – ne hagyjuk szétaprózódni a figyelmünket! Aztán ez persze sokszor fog borulni, de ha ennyire tudatosan foglalkozunk vele, akkor valószínűbb, hogy a nagyja tényleg arra fog menni, amire szeretnénk (és amire kellene).

Egy másik említésre méltó tanulság, hogy legyünk nehezebben elérhetőek. Legyen mindenre a “nem” az alapértelmezett válaszunk. Magas szintet kell ugyanis minden teendőnek megugrania ahhoz, hogy a mély és értékes munkára építő rendszerünkben “igen” lehessen belőle!


Meditáció

És ha már mély koncentráció, a figyelem edzése, a tanultak megemésztése, stb., akkor természetesen nem mehetünk el a meditáció mellett. Főleg hogy a sztoicizmushoz és a megfelelő szemléletmód kialakításához is milyen jól kapcsolódik:

Habár a fájdalom és az élvezet elkerülhetetlen részei minden ember életének, a szenvedés és a boldogság teljesen opcionálisak.

– John Yates

Először John Yates kalauzolt minket ebbe a világba a The Mind Illuminated című útmutatójával (első rész, második rész). Praktikus céljaink a stabil figyelem és a folyamatos tudatosság. Vizuális példával élve: hogy egyszerre legyen fókusz és perifériás látás. Így képesek leszünk mélyen koncentrálni valamire, miközben a külvilág egyéb ingereire is nyitottak maradunk. Minderre sok praktikus tippet vettünk, de a legfontosabb, hogy ezeket ne aggódjuk túl – mind csak segítség gyanánt szerepel, egyik sem törvény.

Az a jó meditáció, amit megcsináltál – az egyetlen rossz pedig az, amit nem csináltál meg.

– Stephanie Nash

Idővel a lecsendesedett elme és a nagyobb önismeret miatt a meditáció segíthet csökkenteni a világi vágyakat, a kételyeinket, és a múlttal/jövővel kapcsolatos aggodalmainkat. A végső cél pedig az, hogy az újonnan kitaposott, módosult tudatállapotok (nyugalom, öröm és “egykedvűség”) átszivárogjanak a mindennapokba. Ebből viszont következik, hogy itt is a rendszeresség és a folyamatos tudatosság a fontos – nem az, hogy milyen tempóban haladunk!

Később némi keleti kiegészítést is kerestünk a nyugatias szemléletmód mellé, amiben egy hamisítatlan zen mester volt a segítségünkre. Thich Nhat Hanh könyve technikai szempontból teljesen kompatibilis a Yates-féle tippekkel, de a motivációnál sokkal inkább a jelen megélésére helyezi a hangsúlyt.

Ha most nem tudunk boldogok lenni, akkor soha nem leszünk azok – hiszen a jövőben várt pillanatokból is előbb vagy utóbb jelen lesz, amikorra már lesznek új terveink és vágyaink. Ha majd olyankor is az még távolabbi jövőre koncentrálunk, akkor az a “jelen” is megéletlen marad. És igen, ez vonatkozik az esős időjárásra, a depis időszakokra, a munkahelyi stresszel és idegesítő szomszédokkal tűzdelt hétköznapokra… Meditáljunk tehát a megnövelt figyelem mellett azért is, hogy egyre gyakrabban a jelenben találjuk magunkat – és megtanuljuk boldogan megélni, ami épp történik.


Egyelőre ennyi

Ez tehát a 2020-as termés mentális oldala. Jövő héten a fizikai dolgokkal folytatjuk az ismétlést – vagyis mindennel, ami a testünket vagy a körülöttünk lévő világot érinti. Addig remélhetőleg akad majd min gondolkodni…