Hello!

A nevem Dénes, és könyvekről írok.

Ha valami érthetetlen okból még mindig maradt volna kérdésed arról, hogy mi is ez a blog, akkor hadd ajánljam a kreatívan és találóan elnevezett Mi ez? című posztot. Ha pedig már képben vagy, görgess lejjebb a bejegyzésekért!

  • Bertrand Russel - A nyugati filozófia története - 1

    Russel meglátása szerint vallási/etikai és tudományos szemlélet is kellett a filozófia kialakulásához. Amit biztosan tudunk, az tudomány; ami teljesen bizonytalan, az teológia. A filozófia pedig tulajdonképpen a kettő közötti “senki földje”. Ha csak arra figyelünk, amit tudunk, akkor könnyen elfelejthetjük, hogy mi mindent nem tudunk és akár nem is tudhatunk – úgy pedig lazán elmegyünk az élet fontos dolgai mellett. Ha viszont csak valamilyen dogmára hagyatkozunk, akkor ál-tudással fedjük el a tudatlanságunkat. Szóval ez a bizonyos senki földje fontos lehet az egyszerű földi halandók számára is. Tovább »

  • John Stuart Mill - A szabadságról

    John Stuart Mill kb. mindenről írt a filozófiai problémák területén belül, és a tetejébe mindegyikhez értett is. Alapfilozófiája a haszonelvűség, vagyis hogy úgy kell élni és cselekedni, hogy az a legtöbb élőlénynek a legnagyobb boldogságot hozza. Viszont kortársai (az 1800-as évek első felében, kb. mint Thoreau Amerikában) igencsak be voltak ragadva a szokás hatalmába: mindenki legyen egyforma, és mindenki akarjon is egyforma lenni. Ehelyett ő arra biztat, hogy merjünk kísérletezni az életünkkel – hogy objektíven megláthassuk, mitől is lennénk igazán boldogok. Tovább »

  • Seneca - Erkölcsi levelek - 2. felvonás

    A múlt héten Lucius Annaeus Seneca sztoikus jótanácsait szedtük csokorba önfejlesztés, fókusz, tanítás és elfogadás témakörökben. Ezekhez szeretném most hozzátenni a kimaradt négy területet, név szerint a minimalizmust, a társadalmi beilleszkedést, a barátságot és a halál helyes kezelését. Tovább »

  • Seneca - Erkölcsi levelek

    Gyakran ajánlott olvasási “módszertan”, hogy igyekezzünk minden könyv esetén legalább egy-egy hivatkozott/kapcsolódó kötetet is elolvasni. Úgy döntöttem ezért, hogy az első, mindent (nagyon felületesen) érintő adag végeztével futok még egy kört – az eddigi könyvek hivatkozásai alapján. Első állomásunk ugye Marcus Aurelius elmélkedésekkel teli naplója volt, vagyis a mostani célunk az ott tanultakat továbbgondolni. Erre pedig kiválóan alkalmas Lucius Annaeus Seneca – Erkölcsi levelek című gyűjteménye. Tovább »

  • George Orwell - 1984

    Az “Olvassunk mindent is!” projekt lekerekítéseként ez a hét alkalmat adott, hogy – mint a Bevezetőben is említettem – egy “jelentősebb (de eddig valahogy kimaradt) fikció irányába is nyissak”. Sokat nem kellett keresgélni mert (szégyen szemre) sorban állnak az olyan művek, amiket már régóta tervezgetek. Ezek között is első Gerge Orwell – 1984 című könyve, ami egy 2. világháború utáni klímában (1948-ban) íródott, igencsak sötét előrevetítés (1984-re). Tovább »

  • Tetsuko Kuroyanagi - Totto-chan

    Ezen a héten a változatosság kedvéért az életrajz kategóriában kezdtem nézelődni, és gyakorlatilag azonnal meg is akadtam a Ryan Holiday ajánlások között az egyik kedvencnél. A “Totto-chan – Kislány az ablaknál” furcsa, gyermekkönyvnek álcázott visszaemlékezés, amiben Tetsuko “Totto” Kuroyanagi híres japán televíziós és rádiós személyiség mesél az általános iskolai élményeiről. Főként Kobayashi igazgató úr különleges oktatási módszereiről esik szó, amiknek a későbbi sikerei nagy részét tulajdonítja. És tekintve, hogy a blog eddigi bejegyzései során is gyakran felmerültek a modern oktatás hiányosságai, úgy gondolom a téma kimondottan helyénvaló. Tovább »

  • John Yates - The Mind Illuminated - Kezdőknek

    A múlt heti alapozó után végre belecsaphatunk a metaforikus lecsóba és érdemben is elkezdünk meditálni. Útmutatóként természetesen továbbra is Dr. John Yates – The Mind Illuminated című gyakorlatias kalauzát használjuk. Aki esetleg még nem olvasta volna az alapokat, az lapozzon vissza nyugodtan, megvárjuk. Ha viszont már tisztában vagyunk vele, hogy miért jó ez az egész, és hogy milyen célokat szeretnénk vele elérni, akkor előre! Tovább »

  • John Yates - The Mind Illuminated - Alapok

    Annyit hallunk a meditációról, és annyira univerzálisan elismert, hogy jó hatással van ránk… Mégis általánosságban annyira keveset tudunk róla és pláne annyira ritkán része a mindennapjainknak. Ezért próbáltam egy olyan könyvet keresni, ami nekünk is könnyen emészthető – és az életünkbe integrálható! – formában tárgyalja a témát. Az eredmény Dr. John Yates – The Mind Illuminated (kb. “A megvilágosodott elme”) című könyve. Tovább »

  • Dale Carnegie - Hogyan szerezzünk barátokat és befolyásoljuk az embereket

    Ez alkalommal a múlt hét párkapcsolatai fókuszát a barátokon keresztül egészen az ismeretlenekkel való bánásmódig szélesítjük ki. A téma “nagy öregje” pedig természetesen nem lehet más, mint Dale Carnegie, aki “Hogyan szerezzük barátokat és befolyásoljuk az embereket” című könyvében alapvető stratégiákat fogalmaz meg. A könyv eredetileg 1936-ban jelent meg, és azóta is tizen-milliós példányszámban viszik, mint a cukrot. Ráfoghatjuk tehát, hogy kiállta az idő próbáját. Tovább »

  • Gary Chapman - Az 5 szeretetnyelv

    Amiről még nem beszéltünk sokat, az az emberi kapcsolatok, azon belül is a párkapcsolatok témaköre. Ezt a hiányosságot Gary Chapman – Az 5 szeretetnyelv című könyvével szeretném most orvosolni. Referenciának említhetném, hogy a szerző több mint 30 éves házassági tanácsadói pályafutást tudhat maga mögött. Vagy hogy egy 40 éve tartó boldog házassággal büszkélkedhet, ami jelen esetben szintén nem árt. De ami még ezeket is üti: tanácsot kértem a témában, és a feleségem ezt a könyvet ajánlotta! Tovább »