-
Jacob Lund Fisker - Extrém Korai Nyugdíj - 1
Vicki Robin pénzügyi intrója után már megalapozottan következhet egy régebbi kedvencem az anyagi függetlenség témakörében. Ezúttal pedig az “extrém” végletekig is elmegyünk, mint ahogy arra talán a cím is utal. Jacob Lund Fisker blogból összetömörült könyve ugyanis szigorú elvi és személyes filozófiai alapokra helyezi a pénzhez való hozzáállását. Nem kötelező természetesen mindenkinek rögtön “aktivista” üzemmódba kapcsolni! De mint ahogy Thoreau esetében, szerintem itt is hasznos relatíve korán látni a végleteket – hogy aztán már a teljes skála ismeretében tudja magát belőni az ember. Tovább »
-
Cal Newport - Deep Work
Habár Cal Newport Digitális Minimalizmusa egy relatíve szűk és specifikus témát fedett le, mégis kimondottan tetszett, mert annyira érthetően és meggyőzően érvelt. Talán nem meglepő ezért, ha ehhez egy másik Cal Newport művet választottam párnak a hétre. A Deep Work (vagyis Mély Munka) pedig a “szűk” vádra is rácáfol, hiszen itt már sokkal általánosabban (néhol akár filozófiai szemszögekből) tekintünk a koncentrációnkra, és hogy hogyan hozhatnánk ki belőle a legtöbbet. Tovább »
-
Ralph Waldo Emerson - Önbizalom
A héten a Henry David Thoreau által nagyra becsült Ralph Waldo Emerson esszéi közül szemezgettem. Több gyűjteményre való alapanyag áll rendelkezésre – amikre a későbbiekben feltétlen érdemes lesz visszatérni – de most csak a leghíresebb, “Önbizalom” (Self-reliance) címűt dolgozzuk fel. A mondanivalóval pedig John Stuart Mill is kétségkívül egyetértene. Három nevű úriemberek, előre! Tovább »
-
George Patton - War As I Knew It
Folytatódnak a “második kör” párválasztásai, ahol ugye az első 20 közös olvasmányunkhoz keresünk hivatkozott, vagy legalábbis tematikusan jól illeszkedő társakat. A héten Bill Walsh vezetői kézikönyve a kiindulási pont, ami szinte csak egyetlen könyvet említ (így újra nem volt nehéz a döntés). Ez pedig nem más, mint George S. Patton amerikai tábornok háborús memoárja, amiből Walsh állítólag nagyon sokat tanult a vezetői szerepkörről. Tovább »
-
Peter Drucker - Önmagunk menedzsmentje
A héten (továbbra is a GTD ajánlása alapján) folytatjuk Az esszenciális Drucker feldolgozását. A menedzsment alapokért nyugodtan vissza lehet lapozni – de ha az már pipa, akkor rátérhetünk az egyén, vagyis önmagunk menedzsmentjére. Szerintem ez lesz az a rész, amit a legtöbben ténylegesen hasznosíthatunk a mindennapjainkban, úgyhogy essünk is neki! Tovább »
-
Peter Drucker - Menedzsment alapok
Az “Intézz el mindent!” önmagunk menedzsmentjével foglalkozott. Az ajánlásai közül pedig Peter Drucker neve emelkedett ki a legjobban, aki a menedzsment terén eléggé ismert (és elismert). Munkássága áttekintéséhez a legkézenfekvőbb kezdőpont Az esszenciális Drucker, ami számos publikációja legjavát válogatja össze egy folytonosra szerkesztett gyűjteménybe. Tovább »
-
Yuval Noah Harari - Homo Deus
A héten Yuval Noah Harari – Sapienséhez kellett “társat” választanom, ami nem volt túl nehéz. Mivel nagyon bejött a szerző stílusa és meglátásai, ezért most nyilván (a Sapiens kvázi folytatásaként kikiáltott) Homo Deus kerül górcső alá. Első ránézésre úgy tűnhet, hogy ez a könyv a múlt helyett már a jövőre koncentrál, de a leghangsúlyosabb nem titkoltan a jelen. Most kell ugyanis azokat a döntéseket meghoznunk, egyéni és faji szinten, amik egy bizonyos jövőképhez (vagy esetleg pont hogy nem oda) vezetnek majd. Tovább »
-
Joseph Campbell - A hős útja
A nyári “szabadságról” visszatérvén folytatjuk a szokásos olvasgatásunkat. Mai célpontunk (Steven Pressfield – A művészet háborúja ajánlása alapján) Joseph Campbell életművének legjava. A hős útja Campbell életén keresztül mutatja be munkássága főbb eredményeit – és hogy a meglátásait alkalmazva hogyan kormányozhatjuk mi is egy autentikusabb irányba az életünket. Tovább »
-
A tökéletlenség védelmében...
…avagy hogy falazok magamnak egy hét “szabit”. Tovább »
-
Baltasar Gracián - Az életbölcsesség kézikönyve - 2
A héten (nem meglepő módon) folytatjuk Baltasar Gracián – Az életbölcsesség kézikönyve című gyűjteményét. Múlt héten már tárgyaltunk ugye egy adagot, de bizony van ott még egy pár jótanács, amit érdemes érintenünk! Tovább »