A héten Jacob Lund Fisker Extrém Korai Nyugdíjazásról szóló könyvének vesézését folytatjuk. Aki lemaradt volna az első feléről, az nyugodtan olvasson vissza, a többiekkel pedig a következő szálakon megyünk tovább:


Taktikák, tervek és stratégiák

Először is, kezdjük a fogalmak tisztázásával. Az itteni értelmezésben:

  • Taktika = egy konkrét (technikai) lépés, hogy hogyan csináljunk valamit;
  • Terv = taktikák összefűzése egy konkrét cél elérése érdekében;
  • Stratégia = tervek hálója, ami ellenálló a külső tényezőkkel szemben.

A taktikák általában tippek, lépéssorozatok, vagy ajánlások, amik nagyrészt haszontalanok. Aki nem érti az alapelveket, az előbb-utóbb úgyis elakad. Az a pár tipp csak addig fog működni, amíg egyszer bele nem akad valami olyan szituba, ahol nem alkalmazhatóak – olyankor hirtelen nem lesz képes alkalmazkodni, és bumm. Aki viszont érti az alapelveket és megvan az átívelő stratégiája, annak tippek nélkül is menni fog.

Fontos megértenünk, hogy a jó dolgot csinálni (stratégia) sokkal fontosabb, mint jól csinálni a dolgokat (taktika).

It’s important to understand that doing the right thing (good strategy) is much more important than doing things right (good tactics).

A példakép ne a sokat emlegetett munka/élet egyensúly legyen, hanem hogy ez a vonal teljesen el is mosódhasson. Ehhez persze a kötelezettségektől meg kell szabadulni, mert csak akkor irányíthatunk teljes mértékben. A laza kapcsolódás, illetve az életünk önálló és önfenntartó “moduljai” vezetnek ide; így fogunk több lábon állni, és lehetünk majd igazán függetlenek.

Fontos azonban, hogy a céljaink szinergisztikusak legyenek, és ne “oltsák ki egymást”! Például ha vezetésnél felváltva fékezgetünk és gyorsítgatunk, akkor igazából a benzin nagy részét arra használjuk, hogy a fékeket felmelegítsük, ami pazarlás. Egymással ellentétes irányba mutató cselekedetek és célok esetén ugyanezt csináljuk az életenergiánkkal is. Mondjuk többet dolgozunk, hogy aztán a plusz pénzből kiheverjük/kezeltethessük azokat a tüneteinket, amik a nagy hajtás nélkül nem is lennének.

Egy célkitűzés eleve soha nem lehet tisztán csak 1 dimenziós. Ha csak a munkára koncentrálunk, akkor az emberi kapcsolataink vagy az egészségünk ég ki, mire odaérünk. A hivatkozott munka / “élet” egyensúly már legalább 2 dimenziós, de még ez is egy elég korlátolt nézet. És ha már ezzel is nehézségeink akadnak, akkor mi lenne például egy 8 dimenziós (önmegvalósítás / felelősség / stressz / társadalmi hozzájárulás / fizetés / egészség / családi élet / szociális kapcsolatok) térben? Pedig ha pontosabban szeretnénk megtervezni a saját életünket, akkor ezeket mind figyelembe kell vennünk.

A dimenziók mentén aztán már könnyebben értelmezhető (és mérhető!), hogy ténylegesen mit is csinálunk. Tegyük fel, hogy a szemünk előtt lebeg mind a 8 fent említett dimenzió. Ha mellette azt látjuk, hogy egy bizonyos tettünk ebből csak egyre van jó hatással, hármat nem érint, és négyet pedig egyenesen hátráltat, akkor egyből nem olyan valószínű, hogy megtesszük. Persze ez a konkrét 8 csak egy hasamra ütős példa, másoknak lehetnek teljesen eltérő személyes dimenziói. A lényeg, hogy legyenek meg, és tartsuk őket “látható” helyen, ahol befolyásolhatják a döntéseinket. Egy jó stratégia pedig mindezek alapján úgy alakítja ki a tetteink “hálóját”, hogy azok a legnagyobb nettó pozitív hatással legyenek az összes cél-dimenziónkra.

Minden tetted egy cél-térbeli vektornak felel meg.

[…] Your actions, which are now vectors in goal-space […] (paraphrased)

(Basszus, megtippelnétek, hogy egy fizika PhD-s kutató írta? Nem tudom, a közérthetőséget mennyire támogatja, de nekem személy szerint kimondottan üdítőek ezek a hasonlatok.)

Félreértés ne essék, a célok helyett továbbra is a folyamaton van a fókusz! De ha a folyamatot a céljaink szerint állítjuk be, akkor az életünk “mellékhatásaként” még a céljainkat is elérjük. Vessük ezt össze a hagyományos, cél-orientált gondolkodással, amikor a céljaink üldözéséből esik ki egy “életmód” – és aztán tippeljük meg, melyik ad nagyobb irányítást a kezünkbe!


A Reneszánsz életstílus

Ugye a függetlenségünket legbiztosabban úgy érhetjük el, ha egy igen komoly rést nyitunk a bevételeink és a kiadásaink közé. Ez még nem a meglepetés rész! A meglepetés az, hogy itt leginkább abból az irányból közelítünk, hogy hogyan költsünk nagyon keveset. Ilyen élet mellett pedig a “sima” fizetés is elég lesz, hogy hamar nagy rést nyithassunk…

Dolgok

A dolgokkal kapcsolatban a legfontosabb meglátás: nincs olyan, hogy “szükségletek” kontra “luxusok”. Minden csak a személyes értékrend skálánkon helyezkedik el – és mindenki oda húzza be a vonalat, ahova jónak látja. Az más kérdés, hogy egymással kompatibilisen húzza-e be a vonalakat… Ha például belemegy a társadalmi alapértelmezésbe a kocsival, a gyerekkel, a házzal meg a hitellel, azért cserébe más területeken sajnos már nem választhatja azt, amit szeretne (például hogy nem dolgozza halálra magát). Viszont mivel a vágyak belső indíttatások (és mint Thoreau-nál láttuk, a ténylegesen alap, fizikai szükségleteink nagyon minimálisak), ezért a lemondás hatékony fegyver lehet az arzenálunkban. Na azt sem kell túlzásba vinni – a korlátlan fogyasztás és az über-minimalizmus között valahol félúton van az igazság.

A másik nagy tanulság az amortizáció, vagyis hogy mindennek a napi/havi/éves díját vegyük inkább figyelembe ahelyett, ami az árcédulán szerepel! Az olyan minőségi eszköz, ami később még mindig jó áron eladható, az igazából nem is volt olyan drága (ha a rajta összehozott “veszteségünk” alapján napidíjat számolnánk). Ezzel szemben ha valamit relatíve olcsón szerzünk, de aztán még azt az árat sem “szolgálja meg”, akkor valójában mégis drága volt, nem? Mellesleg ha inkább bérlésként mint birtoklásként tekintünk mindenünkre, az meggátolja majd a túlzott tárgyakhoz való kötődést is – és ez jó!

Legyünk mi a cuccunk urai, és ne fordítva! Ehhez egyrészt nagyon fontos, hogy mi jön befelé, és hogy ezt korlátozzuk! Fisker erre a “kívánságlista” módszert ajánlja, ami egy kötelező csúsztatást visz a folyamatba. Ha szeretnénk valamit, akkor azt dátummal együtt felírjuk, és ha egy hónap múlva még mindig annyira kell, akkor megvehető. Mi ezt itthon időnként egy ún. “strigulázással” egészítjük ki, ahol a várólistánkon lévő dolgokat napi szinten megbeszéljük, és aztán vagy hozzáteszünk egy strigulát az adott sorhoz, vagy elveszünk egyet. Vásárlás csak 30 strigula felett lehet – vagyis ebből a szempontból egy-az-egyben Fisker módszere, csak itt többször gondoljuk át, és visszafelé is van út.

Ha pedig tényleg úgy döntünk, hogy bejön valami, akkor is van még mire figyelni. Az ár, súly és térfogat alapvető szempontok; vagy hogy mennyire könnyen lehet tőle megszabadulni; vagy hogy mennyire könnyen javítható/karbantartható. De az sem mindegy, hogy újban vagy használtban gondolkozunk – és sokkal gyakrabban megérné a használt felé billenni. Másrészt jó tisztában lenni azzal, hogy a birtoklás nem az egyetlen megoldás. Lehet dolgokat bérelni, kölcsön kérni, vagy akár közös használatba (másokkal együtt) beszerezni. Illetve sokszor érdemes lehet várni – ha türelmes az ember, akkor ugyanaz is lehet sokkal olcsóbb!

A másik irány, hogy minek kellene kifelé mennie. Ehhez a legjobb a kategorizálás a “Mikor használtam utoljára?” kérdés alapján történik. Ami a múlt hónapban nem kellett, az nagy valószínűséggel meneszthető. És higgyük el, lesz ilyen… Még akár olyan is, amiről nem is tudtunk vagy megfeledkeztünk! A “megszabadulásnál” a kidobás/adományozás/eladás kb. az értéktől függ (és hogy mennyit akarunk vele foglalkozni).

Ami marad, arról viszont gondoskodjunk rendesen! Karbantartásnál jó ökölszabály, hogy ha több mind egyszer kell megcsinálni, akkor érdemes nekünk csinálni. Inkább szerezzünk rendes szerszámokat (és építsünk ki magunkban megfelelő önbizalmat), mint hogy függnünk kelljen a szakiktól. És ha már van valamink, akkor használjuk kreatívan – kb. mintha egy lakatlan szigeten lennénk, és az van, ami van. Érdekes módon azt fogjuk látni, hogy a “hivatalos” megoldás nélkül is megoldható egy csomó minden. A könyv konkrétan kimondja: nem kell félni “kókányolni”, mert azzal is rengeteget tanul az ember. Józan ész persze kell hozzá, de annál sokkal több nem nagyon.

Külön kitérünk még a ruházatra, mert a ruhák igazából tartós eszközök is lehetnének, ha nem fogyó eszközként tekintenénk rájuk. Vegyünk professzionális, “expedíció minőségű” dolgokat a kommersz szemét helyett! A címkén látható horror árak egyből nem lesznek olyan ijesztőek, ha beleszámoljuk, hogy ezeket a ruhadarabokat nem kell majd 1-2 évente újra megvenni (a szerző kabátja például 14 éves).

Ilyen jó minőségű cuccokból nyilván nem lesz olyan sok példányunk. De ez nem is lesz baj, ha réteges öltözködésben, és egy ún. kapszula gardróbban gondolkozunk. Ilyenkor minél több kombinációt próbálunk minél kevesebb alapanyagból kihozni, és aztán csak szerepkör szerint pótoljuk az elhasználódott elemeket. Ezt a témakört külön könyvek tárgyalják, úgyhogy ide még visszatérünk…

Lakhely

Kezdésnek az egyik kedvenc idézetem a könyvből:

Az étterem szintű konyhák mérete általában azzal az idővel arányos, amennyit a tulajdonosaik nem ott töltenek – és inkább éttermekben esznek.

[…] restaurant-sized kitchens which seem proportional in size to the time the owners spend away from them, eating out.

Vagyis: a funkcionalitásra kell helyeznünk a hangsúlyt, nem a fényűzésre. Az nem feltétlen probléma, hogy az ízlésünk szempontjából tetszene egy nagyobb konyha vagy egy plusz szoba – de ez az értékrendünkben lényegesen lejjebb kell, hogy legyen mint a szabadság!

Az anyagi függetlenség egyik kulcsa, hogy valami jelentősen kisebb, gazdaságilag hatékonyabb, és kényelmesebb elhelyezkedésű ingatlanban lakjunk, mint mások.

[…] living in something significantly more economically efficient, smaller and more conveniently located than what your peers are living in is key to financial independence.

Az élőhelyünk nem a vagyonunk része (legalábbis olyan szempontból biztos nem, ami az anyagi függetlenséghez kapcsolódik). Szóval itt is érdemes szélesebb választékban körülnézni. Lakókocsi, konténerház, tanya, hajó, folyamatos utazás és szállók, kommuna… Nem kötelező persze, de fontos felismerni, hogy nem csak a paneldzsungel/kertváros/villa trió létezik – vagy hogy a panel “dzsungel” nem feltétlen rosszabb, mint a villa, ha megfelelő szemszögből nézzük.

A főnevek helyett érdemes igékben gondolkozni. Nem fürdőszoba, vagy konyha, hanem fürdés és főzés. Ezeket szeretnénk csinálni, de mellette ott van mondjuk az edzés, úszás, mozizás, olvasás, stb. És ha okosak vagyunk, akkor ezekből csak az lesz otthon is duplikálva, ami tényleg annyira gyakran használt – a maradékra vannak intézmények, lásd. könyvtár, uszoda, stb. Illetve ha tényleg kell is valamire az otthoni megoldás, az sem muszáj, hogy olyan legyen, mint másoké. Például a konyha felszereltsége az étrend függvénye (kellene, hogy legyen).

Hűtési és fűtési megoldások helyett a saját testünk toleránsabbá tétele nagyon megéri. Mindjárt nem lesz muszáj, hogy konstans 21 és fél fok legyen a nappaliban amint egy kicsit ellenállóbbá tesszük magunkat. Mindez szoros összefüggésben áll a kajával, a mozgással, a ruházattal, a napirenddel, az aktuális évszakkal… De ha figyel az ember (és megfelelően áll hozzá), akkor megy az. A lényeg, hogy itt sem csak a “feltekerem a kályhát” vagy “belövöm a klímát” létezik!

Egészség

A “fitness” szó szerint alkalmasság, vagyis hogy alkalmasak vagyunk-e megfelelően élvezni az életünket és használni a saját testünket. Ezért az optimális fitness-nél véletlen sem a látványosan dagadó izmokra vagy a kockás hasra kell gondolni, hanem hogy mondjuk bringával eljutunk-e A-ból B-be, vagy fel tudjuk-e vinni azt a 20 kilós zsákot lépcsőn a negyedikre. Ha fittek vagyunk, akkor menni fognak a hétköznapi aktivitások, jobban szabályozhatjuk a hőháztartásunkat, és nem kötelező olyan hamar megöregedni sem!

Szomorú lesz egész nap a kanapén ülni és kimaradni a fizikai aktivitásokból csak azért, mert azt hisszük, hogy a korunk miatt vagyunk gyengék.

It will be sad to sit on the couch all day, being shut out of physical activities due to a belief that weakness comes from age.

A fontos komponensek az étrend, a mozgás, és a megfelelő regeneráció – mint ahogy már a blogon is vettük, és venni is fogjuk még. Mozgás tekintetében csak futólag (hehh, futólag…) érintjük az intervallum edzéseket és a testsúllyal végzett gyakorlatokat – részletekért ajánlom a Fegyencedzést.

Kajánál sokan hangulatjavítónak (vagy függésből) esznek, sokan pedig nem is tudatosan. Részletekbe itt sem megyünk, de a legfontosabb tanulság, hogy nem kell félni az éhség érzetétől! Lehet csak napi egyszer – vagy akár csak két naponta egyszer – enni, az sem lesz baj. A szükséges tápanyagokat rengeteg forrásból megkaphatjuk, úgyhogy itt is bőven van hely az optimalizálásra. Alapanyag vásárlásnál a spontán lekapkodásnál nyilván jobb a listás hozzáállás. De még jobb lenne, ha az alapvető élelmiszereinket flexibilisen, alkalmi vételekkel egészítenénk ki. Itt az a fontosabb, hogy épp mi van olcsón, vagy minek van szezonja, és majd ahhoz választunk receptet. Az alapvetőket pedig érdemes kb. úgy tartani, mint ahogy a ruhatárhoz is hozzáálltunk – és amellé jöhet, ami épp jön.

Mennyiségek tekintetében megéri, ha ritkán de nagyban vásárolunk. És mivel ez nagyon hasonló ahhoz, mint ha egy hajóútra készülnénk elő, ezért a hajózási kézikönyvek meglepően hasznosnak bizonyulhatnak.

Jelenleg nem nagyon éri meg a saját kajánkat megtermelni, ha tisztán gazdasági szempontból nézzük. De ez később változhat – és az emberiség aktuális trendjeit figyelembe véve változni is fog… És amúgy is, érdemes tisztában lenni az ilyesmivel, ha mást nem az extra függetlenség miatt.

Szóval készülj Isti, ha beüt az apokalipszis és összeomlik a társadalom, valószínűleg nálatok fogunk kisegítősködni a kertben amíg meg nem tanuljuk magunkat is ellátni…

Közlekedés

Mint ahogy a lakhelynél már említettük: nagyon nem mindegy, hogy hol lakunk (ami ugye drasztikusan csökkentheti az utazási szükségleteinket). De ha már utaznunk kell, akkor ne hagyjuk figyelmen kívül az árát! Például ha beleszámoljuk a vételi és karbantartási költségek idő-értékét is bizonyos távok idejeibe, akkor gyakran az fog kijönni, hogy a kocsi gyakorlatilag ugyanaz, mintha gyalog nekiesnénk. Persze maga az út sokkal lassabb lesz… De az idő különbözetet azzal tölthetjük majd, hogy megdolgozunk a kocsinkért.

Az időjárás csak hozzáállás kérdése.

Weather is all about attitude.

A futás és a bringázás nagyon ajánlottak közlekedési módként is (főleg, ha jól választottuk meg a lakóhelyünket). Erre már csak rátesz egy lapáttal, hogy egy csapásra az edzésünket is letudhatnánk. Érdemes tehát kiszámolni, hogy tényleg megéri-e a kocsi – vagy ha van is, akkor legalább átgondolni, hogy hogyan használjuk.

Szolgáltatások

A kismillió lehetőség nagyjánál szerencsére legtöbben tisztában vannak vele, hogy az nem “szükség”. Úgyhogy itt most csak azokra térünk ki, amik a leginkább természetesnek és esszenciálisnak próbálják eladni magukat:

  • A telefon nem létszükség – de ha van, akkor is legyen “feltöltős”, ne előfizetéses. Pár évtizeddel ezelőttig tökéletesen megvoltunk nélkülük, úgyhogy valahogy biztos most is meg lehetne oldani. Nem mondjuk, hogy meg kell! De egyből más lesz a hozzáállás, ha nem hisszük, hogy lehetetlen.

  • A TV kb. univerzálisan csak arra való, hogy megakadályozza az önfejlesztést – nehogy véletlen elgondolkozzunk az életünkön és… nem is tudom… kezdjünk vele valamit!

  • Az internet ár/érték arányban verhetetlen, és komoly spórolás mellett is ajánlott – persze megfelelő használat mellett! Ha csak elütni szeretnénk vele az időt, akkor még kártékonyabb lehet, mint a TV. De ha kapcsolatépítéshez, médiakönyvtárként, vagy úgy egyáltalán önfejlesztésre használjuk, akkor érdemes.

  • Csak semmi hitelkártya – nem költünk olyan pénzt, amit még nem kerestünk meg! Ez alól csak a bevételt termelő vállalkozások gyorsabb növelése lehet(ne) kivétel, de ott is kockázatos és nagyon megfontolandó.

    Lehet, hogy a gazdagok vesznek fel hitelt, de a vagyonosok soha.

    The rich may use credit, but the wealthy don’t.

  • Biztosítások tekintetében csak olyanra kössünk, aminek az elvesztése katasztrofális helyzetbe hozna! Ha a biztosítónak jó üzlet ez az egész, akkor nekünk valószínűleg nem az… És tekintve, hogy milyen jelentős tartalékokat szeretnénk építeni a pénzügyi függetlenség érdekében, előbb-utóbb úgyis saját magunkat biztosítjuk majd.

Emberek

A költéshez és a befektetéshez való hozzáállás mentén 4 féle embertípust különböztethetünk meg. A leggyakoribb természetesen a 1) fogyasztó, aki sokat költ, de nem fektet be. Ettől a mintától leginkább csak azok térnek el, akik 2) nem tudnak sokat költeni (de akkor befektetés sincs), vagy akiknél 3) annyi a befektetés, hogy mellette kényelmesen költhetnek (és költenek is). Szóval ha egyszerre leszünk 4) spórolósok és befektetők, akkor mindenhonnan erősen ki leszünk nézve, készüljünk fel… A fogyasztókkal nem nagyon lesz közös talaj, a másik kettőnél pedig próbáljuk azt hangsúlyozni a kapcsolatunkban, ami a közös. A spórolósoknak ne emlegessük a portfóliónkat, a nagy befektetőknek pedig ne emlegessük, hogy hol és hogyan lakunk.

A háztartáson belül is fontos minél hasonlóbb értékrendű párt találni magunknak. És itt is igaz (mint a többiekkel): Az általunk helyesnek vélt életmódot demonstrálni kell, nem beszélni róla! Majd esetleg akkor térnek meg a mi oldalunkra, ha látják, hogy az tényleg jobb – de ahhoz látniuk kell. Jó átvezetés lehet először “csak” egy pár éves vésztartalék kialakítása a sztenderd hat havi fölé, ami más megvilágításba helyezhet egy csomó mindent.

Még egy fontos kitérő (bár mind Fisker, mind jómagam csak külső szemlélőként ugatunk bele): a gyerekvállalás általában azért nagyon drága, mert a szülők egy nagyon drága dolgot csinálnak belőle (ahogyan a saját életükből is). Ha van elég szabadságunk, hogy mi magunk foglalkozzunk velük, azzal rengeteget spórolhatunk. Ha az ő dolgaikkal kapcsolatban sem vesszük be a fogyasztói társadalom maszlagait és magunk oldjuk meg a játékaikat és élményeiket, akkor még többet.

Fel kell ismernünk, hogy a gyerekek nem költenek sokat; a szüleik viszont igen!

It should be realized that children don’t spend a lot of money; rather, their parents do!


Pénzügyi alapok

A jövő-orientált ember magokat ültet, és aztán csak a nyesedékből él. A jelen-orientált ember ezzel szemben inkább kivágja az erdőt. Maga a nyugdíj vízióját is ez a hozzáállásbeli ellentét torzítja el. Aki csak költ és felél, az a nyugdíjat is mindössze az addig összegyűjtött erőforrások felélésének fogja látni. Aki viszont befektet, az sokkal inkább egy olyan környezetet teremt magának, ami majd idővel már eltartja (határozatlan ideig).

A legegyszerűbb pénzügyi körforgás az, ahol a munkánkért pénz kapunk, a pénzünkért pedig “cuccot”. Ez viszont amilyen egyszerű, olyan szorosan kapcsolt (ahogy a fizetéses rabszolgánál már láttuk). Ha ebbe belevesszük a “hulladék” végállomást, az életszerűbb (a költéseink nagy része idő előtt a kukában köt ki), de emiatt már még kevésbé hatékony. Hitellel ideiglenesen kibővíthető a pénz áramlása, de az kamatok formájában mások zsebébe csúsztat, vagyis szintén “káros”. Ha pozitívumot akarunk, akkor arra ott a vésztartalék (hogy ne legyen akkora baj, ha borul a rendszer), vagy a bevétel diverzifikálása (hogy eleve nehezebben boruljon meg a rendszer, és akkor sem akkorát).

A könyvben eddig tárgyaltak leginkább a hulladékot, a hitelek miatti veszteséget, és úgy általában a költést próbálták csökkenteni. Most térhetünk rá arra, hogy hogyan dolgoztassuk a pénzünket. Hiszen ami a hitelnél más emberek zsebébe vándorolt, az akár más emberek hiteléből is vándorolhatna a mi zsebünkbe (képletesen). A legegyszerűbb ehhez továbbra is azt csinálni, amit már amúgy is csinálunk, miközben fogyasztjuk a kiadásainkat. Megcélozni pedig meg lehet a teljes pénzügyi függetlenséget, vagy az időszakos munkát (és bármit a kettő között).

Abszolút számok helyett érdemes relatívan, a kiadásainkhoz képest gondolkozni. Itt jön elő a megtakarítási ráta, vagyis hogy a bevételünk hány százalékából tudunk megélni – feltéve, hogy a többit félretesszük. Ez pedig kis matekozással meglátható, hogy milyen durván hat a vésztartalék képzés sebességére, vagy arra, hogy milyen gyakran és mennyit kellene dolgoznunk a megélhetésért. Mindent érdemes havi kiadásokra bontani, és azzal a szemüveggel nézni, hogy mennyi befektetés kellene annak a kitermeléséhez. Ami egyszeri/nem ismétlődő, annál a már emlegetett amortizációval számolhatunk havi átlagot.

A végcél a havi költésünk kb. 400-szorosának a megspórolása – ez felel meg annak a nagyjából 2-3%-os éves “felélésnek”, amit a kamatok fenn tudnak majd tartani az alaptőke csökkentése nélkül. Idáig eljutni pedig inkább a mi dolgunk, mint a piacé. A kamatos kamat persze továbbra is nagyszerű dolog, de az leginkább hosszú távon képes komolyabb eredményt felmutatni. Ha mi relatíve rövid távon szeretnénk kiszabadítani magunkat, akkor a megtakarítási rátánk növelésével látványosabb tempót érhetünk el.

Na jó, optimistán tegyük fel, hogy már ott is vagyunk a célnál. És akkor hogyan tovább? Menedzsment téren vagy durván fizethetünk másoknak, hogy a pénzünkkel szórakozzanak, vagy megtanulhatjuk mi magunk is kezelni. Azt pedig mindenki döntse el magának, hogy egy arányosan nagyobb portfóliót összeszedni vagy a befektetésbe beletanulni lenne-e könnyebb? De a könyv eddigi mentalitásából szerintem nem nehéz megtippelni, hogy a szerző melyik felé hajlik…

Ez a beletanulás minden esetre más könyveket fog igényelni, mert itt nincs sok konkrétum. De az ugye eleve taktika lenne, nem stratégia! A taktikát majd megtanuljuk máshonnan… Itt pedig csak néhány átfogó tanulság szerepel:

  • A befektetésnél már nem lesz arányos a bevétel a ráfordított idővel – ez a lényeg, ezért csináljuk! Viszont akkor ne is felejtsük ezt el a portfólió menedzsmentnél: nem muszáj folyton zsizseregni! Sokszor pont az a legbölcsebb, ha várunk.

  • Ha/amikor majd a konkrét befektetési stratégiákról tanulunk, emlékezzünk: nem azért vagyunk itt, hogy “megverjük” a piacot! Azért vagyunk itt, hogy megvédjük az alaptőkénket, lépést tartsunk az inflációval, minimalizáljuk az adókat, és rendszeres bevételt tudjunk kinyerni. Ezek legyenek tehát a szempontok, amik alapján megítéljük, hogy egy befektetési forma “jó”-e!

  • Mindig csak olyanba fektessünk, amihez értünk! Az változhat, hogy épp a részvények/kötvények/ingatlanok vannak-e “felül”. De az viszont szinte borítékolható, hogy megfizetjük a tanulópénzt, ha olyanba fektetünk, amihez nem értünk.

Garancia természetesen nincs. Az eddigi tendenciák nem határozzák meg a jövőt, és bármikor összeomolhat a piac. De egy olyan helyzetben milyen életet akarnánk inkább? Egy olyat, ahol sok befolyó pénz kell az igényeink kielégítéséhez – ami valószínűleg nem lesz, hiszen ugye épp összeomlott a piac? Vagy egy olyat, ahol relatíve magunktól is önállóak és kis igényűek vagyunk, amit pedig szinte bármiből fogunk tudni finanszírozni? Na ugye…


Összefoglalás

Fisker leginkább a PhD-jének köszöni az eddigiekben felvázolt gondolkodásmódját. Ott tanulta meg ugyanis, hogy bizonyos helyeken már nincsenek meg előre a válaszok. Az iskolában még mindig volt kit kérdezni, ha valamit nem tudtunk, de a kutatások során pont az a lényeg, hogy azt a valamit még senki nem tudja. Ez pedig gyorsan megtanítja az embert az objektivitásra és az öngondoskodásra.

És pont ez a hozzáállás kell ahhoz is, hogy a jelenlegi világot megkérdőjelezhessük. Hogy ne csak vakon elfogadjuk a válaszokat, hanem felismerjük az alternatívákat, és válasszunk magunknak valami jobbat. Ezzel abszolút egyet tudok érteni – viszont ehhez a meglátáshoz jó esetben nem kellene egy PhD!

A fő tanulság: lépjünk hátra, és gondoljuk át, hogy mit is csinálunk! Bizonyosodjunk meg róla, hogy azt, amit tényleg akarunk, nem csak amit nekünk akarnak. Bizonyosodjunk meg arról is, hogy a céljaink nem egymás ellen dolgoznak, hanem egymást segítve tolnak minket egyre előrébb. Ha megvan a tényleges értékrendünk, és ahhoz igazítjuk az életmódunkat, akkor eleve nem lehet baj. De ha ennek a tetejébe mi is a szabadságot tesszük a lista élére, akkor figyeljük meg, hogy ott szinte “magától” nyílni fog a befektetésekhez szükséges megtakarítási rés.