Ronald Read 2014-es halála után attól zengett az amerikai sajtó, hogy egy szerény, 92 éves, világ életében gondnokként és/vagy benzinkutasként dolgozó bácsi hogy a fenébe hagyhatott dollármilliókat a helyi könyvtárra és kórházra. Ezzel szemben Richard Fuscone-nak Harvardi pedigré és fényes befektetési sikerek után is sikerült teljes csődbe mennie 2010-ben.

A pénzügyeken kívül máshol hol van ilyen? Ahol háttér, oktatás, tapasztalat, és kapcsolatok hiányában is megverhetjük az élvonalat? Sebészeknél, építészeknél, mérnököknél, ügyvédeknél, stb. nyilván nem. De a befektetőknél meglepő módon ez a jelenség egyáltalán nem hallatlan.

Ez pedig azért lehet, mert a pénzügyekben sokkal inkább számít a viselkedés mint a tudás. Attól, hogy valaki géniusz/sikeres/vezető, még egyáltalán nem biztos, hogy tud bánni a pénzzel. És fordítva: attól, hogy valaki látszólag átlagos, még bánhat nagyon okosan a pénzzel.

A pénzt legtöbbször úgy kezeljük, mintha egy tisztán racionális terület lenne, hideg, érzelemmentes, fekete-fehér, matematikai döntésekkel. De ez csak egy része – és sajnos ez a könnyebb része. A nehezebb része pedig a viselkedésünkhöz, szokásainkhoz és mintáinkhoz kapcsolódó, impulzív, irracionális oldal. Lehet, hogy tudjuk, mit kéne csinálni, de ettől még senki nem készít fel minket arra, hogy mi fog lejátszódni a fejünkben, amikor majd meg is próbáljuk azt csinálni.

Erre való a pénz “puhább”, művészibb megismerése – ha nem is a kemény tudomány helyett, de mellé mindenképp. Ezt tanítja nekünk Morgan Housel A pénz pszichológiája című könyvében. A tartalom a következőképp alakul:

  1. Senki nem hülye
  2. Szerencse és kockázat
  3. Soha nem elég
  4. A kamatos kamat csodája
  5. Gazdaggá válni kontra gazdagnak maradni
  6. Egy-két kivételen múlik minden
  7. Szabadság
  8. A menő kocsi paradoxon
  9. A vagyon nem látszik
  10. Spóroljunk
  11. Nagyjából észszerű > tisztán racionális
  12. Meglepetés!
  13. Hibahatárok
  14. Mi magunk is változunk
  15. Semmi nincs ingyen!
  16. Te és én
  17. A pesszimizmus vonzereje
  18. A sztorik fontossága


1 – Senki nem hülye

A személyes pénzügyi tapasztalataink kb. 0.00000001%-át teszik ki annak, ami valaha történt, de kb. 80%-át annak, amit hiszünk a pénzről. Vagyis a különböző körülményeink és tapasztalataink miatt nagyon különböző leckéket tanulunk meg a világról. És ezeket másodkézből soha nem tudjuk olyan erősen átérezni, mint ami ténylegesen velünk történik.

Aki szegénységben nőtt fel, az olyan módokon gondolkozik a kockázatról és a megtérülésről, ahogy egy vagyonos bankár elképzelni sem tudná.

The person who grew up in poverty thinks about risk and reward in ways the child of a wealthy banker cannot fathom if he tried.

Szóval aki nem úgy látja a dolgokat, mint mi, az nem feltétlen hülye, csak más a nézőpontja – ahonnan pont az tűnik logikusnak, amit ő csinál. Egy gazdasági tanulmány is alátámasztja, hogy a legtöbb ember nem úgy fektet be, ahogy az a nyers adatok alapján a “legjobb” lenne, hanem a korábbi (leginkább fiatal felnőttkori) tapasztalatai alapján. A tízes-húszas éveinkben szárnyalt vagy stagnált a tőzsde? Alig észrevehető volt az infláció, vagy brutális? Nagyon nem mindegy…

A történelmet tanulmányozva azt hihetjük, értünk valamit. De amíg nem éltük át, és személyesen nem éreztük a következményeit, addig sokszor nem értjük eléggé ahhoz, hogy kihasson a viselkedésünkre.

Studying history makes you feel like you understand something. But until you’ve lived through it and personally felt its consequences, you may not understand it enough to change your behavior.

Példának vegyük csak a lottót. A legszegényebbek vesznek a legtöbbet, aminek objektíven semmi értelme, de szubjektíven, empatikusan belegondolva könnyen képzelhető mellé egy narratíva, amivel logikusnak tűnik. Ők úgy élik meg, hogy nincs esélyünk jobb munkára, magasabb fizetésre, stb., ezért egy álomért fizetnek, hogy kiszabadulhassanak. És valljuk be, ha tényleg hinnénk, hogy az az egyetlen esélyünk, akkor mi is rászánnánk. Ez persze egy agyon egyszerűsített példa, de a lényeget jól szemlélteti, miszerint ilyen szubjektív narratívákon alapuló döntésekkel van tele a pénzügyi világ.


2 – Szerencse és kockázat

Egy a millióból szerencse: Bill Gates pont abba az egyetlen gimibe járt, aminek már 1968-ban volt saját számítógépe. És egy a millióból kockázat: Bill Gates egyik barátja meghalt egy hegymászó balesetben, mielőtt még befejezhette volna a gimit, és minden valószínűség szerint Gates-ékkel együtt álomkarriert futhatott volna be.

Egy csomó mindent nem mi irányítunk az életünkben. Csak azt tehetjük, hogy intelligensen használjuk azokat a körülményeket, amik közt találjuk magunkat. Azt viszont ne felejtsük el közben, hogy ha sikerünk van, az nem csak a mi érdemünk. Ha pedig kudarcot vallunk, az nem csak a mi hibánk.

Semmi nem olyan jó, vagy olyan rossz, mint amilyennek látszik.

– Scott Galloway

Nothing is as good or as bad as it seems.

Valahol mind tisztában vagyunk vele, hogy a szerencse szerepet játszik az anyagi sikerben. De mivel nehéz mérni – és udvariatlan a szerencsének tulajdonítani mások sikerét – ezért leginkább egyszerűen figyelmen kívül hagyjuk. Ugyanígy a kockázat: ha más bukik, akkor valószínűleg rosszul döntött, de ha én, akkor jó volt a döntés, csak nem jött be a kockázatom. Van, hogy ezeket lehetne matematikai modellel mérni, de a való életben ezek a modellek ritkán kerülnek elő.

Az “inspirálóan bátor” és a “ostobán vakmerő” közötti vonal csak egy milliméter, és az is csak utólag látszik.

The line between “inspiringly bold” and “foolishly reckless” can be a millimeter thick and only visible with hindsight.

Vigyázzunk a kirívó esetekkel (a nagy sikerekkel és nagy kudarcokkal), mert ott sokkal valószínűbb, hogy nagy mennyiségű szerencse és/vagy kockázat is belepiszkált a kimenetelbe, és ezért nem nagyon általánosítható és újrahasznosítható az onnan levont lecke. Próbáljuk inkább az “átlagosabb”, általánosabb siker és kudarc trendeket figyelni, amit nagyobb valószínűséggel vetíthetünk majd a saját életünkre is.


3 – Soha nem elég

“Igen, de nekem van valamim, ami neki soha nem lesz… elég.”

– Joseph Heller, miután megtudta, hogy egy milliárdos egy nap alatt többet keresett, mint az ő híres regénye összesen

“Yes, but I have something he will never have … enough.” – Joseph Heller, when informed that a billionaire made more money in a single day than his popular novel Catch-22 generated in its entire history

Rajat Gupta és Bernie Madoff sztorijaival szemléltetjük, hogy még dollár milliomosként (sőt, százmilliomosként) is van, aki képes kockáztatni és csalást elkövetni a még több pénzért. Persze ennek a jelenségnek van rengeteg bűnmentes formája is – a lényeg, hogy ha magunkon belül nem találjuk meg az “elég” szintjét, akkor kívülről nem lesz határ. Bíbor papucsra is arany hímzés, ugye (lásd Epiktétosz).

Ha valami számodra fontosat olyanért kockáztatsz, ami nem fontos számodra, annak semmi értelme.

– Warren Buffet

If you risk something that is important to you for something that is unimportant to you, it just does not make any sense.

Housel szerint az egyik legnehezebb pénzügyi képesség azt elérni, hogy a cél “ne mozogjon”. Mert ha siker csak további elvárásokat hoz magával, akkor soha nem leszünk “kész”.

Boldogság = eredmények - elvárások

Happiness is just results minus expectations.

A probléma legtöbbször a szociális hasonlítgatással van. Ha nem tudnánk/látnánk, hogy másnak mennyi van, akkor tényleg a saját igényeink szerint kéne megítélnünk, hogy nekünk “jó”-e. És az valószínűleg sokkal hamarabb jó lenne.

Mellesleg az “elég” nem feltétlen jelenti, hogy kevés! Az a fontos, hogy felismerjük: a több egy ponton felül már nem jobb. Ettől persze lehet törekedni – de nem mindegy, hogy ezt abban a tudatban tesszük-e, hogy rendben vagyunk, vagy hogy le vagyunk maradva.


4 – A kamatos kamat csodája

A jégkorszakok kialakulásának oka sokáig foglalkoztatta az emberek fantáziáját. Spekuláltunk, hogy hegyek, vulkánok, kitörések. De mivel ciklikus, és már vagy ötször megtörtént, ez nem nagyon stimmelt.

A helyes modell, mint később kiderült: a Föld dőlésszögének apró, 10.000 éves nagyságrendű rendszerességgel történő változása miatt egy ici-picit több vagy kevesebb napot kapunk. Egy kis hó megmarad egy hűvösebb nyár miatt, ezért a következő tél még többet pakolhat rá, és puff, itt az új jégkorszak.

Ugyanez történik (vagy legalábbis, történhet) a pénzzel is, ha kamatozik. Warren Buffet a 65. szülinapja után szerezte jelenlegi vagyonának 96, azaz KILENCVEN HAT! százalékát. Lehet, hogy technikailag is nagyon ért a befektetésekhez, de a titkos fegyvere az idő, nem a tudás.

Ezzel az egésszel az a probléma, hogy nagyon nem intuitív. Mindenkinek a linearitáshoz van szokva az agya. Arányosan befektetett munkáért arányos megtérülést várunk, és ezért hajlamosak vagyunk egyszerűen átsiklani felette, hogy a halmozásban mekkora lehetőség rejlik (lásd S-görbe). Talán ezért is lehet, hogy a Buffet-ről szóló könyvek egyikének sem az a címe, hogy “Ez az ürge már vagy 70 éve csinálja ám ezt!”, pedig matematikailag egyszerűen demonstrálható, hogy attól ilyen sikeres.


5 – Gazdaggá válni kontra gazdagnak maradni

A jó befektetés nem annyira a jó döntésekről szól, mint inkább a katasztrofálisan rossz döntések elkerüléséről. Gazdaggá válni 1000 módon lehet (és erről sokan írtak már sokat), viszont gazdagnak maradni az szinte minden esetben a spórolósság és a paranoia valamilyen keveréke lesz. És erről nem beszélünk eleget!

A gazdagodás sokszor kíván kockáztatást és egy jobb jövőbe vetett hitet, míg a gazdagnak maradás pont bebiztosítást és egy rosszabb jövőtől való félelmet igényel. Az előző pontokkal összekötve:

  1. Felfogjuk, hogy a sikerünk nem csak a mi érdemünk, ezért nem feltétlen számíthatunk hasonlóan jó eredményekre a jövőben is,
  2. Képesek vagyunk megelégedni azzal, amink van – vagy legalábbis úgy törekszünk a többért, hogy közben a meglévőt nem tesszük kockára, és
  3. Elérjük, hogy totál csőd hiányában elég ideig maradhassunk játékban ahhoz, hogy az exponenciális növekedés elkezdhessen valóban a javunkra dolgozni.

Vagyis a tartós jólét szabályai:

  • “Gazdag” helyett “anyagilag megtörhetetlenek” akarjunk lenni, aki elég sokáig túlél, hogy a befektetései jelentsenek valamit.

  • Habár fontos a tervezés, mindig tervezzünk arra is, hogy a terveink nem terv szerint alakulnak. Mindig hagyjunk benne szép széles hibahatárokat, hogy ne kerüljünk egyből földre, ha a sok elméleti agyalás után a való élet pofán csap.

  • Legyünk optimisták a jövővel kapcsolatban, de nagyon pesszimisták azokkal a tényezőkkel kapcsolatban, amik meggátolhatnának minket az odajutástól.


6 – Egy-két kivételen múlik minden

Akkor is meg lehet gazdagodni, ha a döntéseink nagyja téves – feltéve, hogy elég döntést hozunk, és lesz köztük pár olyan kirívóan nagy siker, ami ellensúlyozza a tévedéseket. És habár a kirívó esetek ritkák, a kirívó esetekre való támaszkodás, mint üzleti modell, egyáltalán nem ritka.

Példánk egy műkereskedő, aki valahogy Picasso-kból és Matisse-okból álló gyűjteményt szedett össze a “semmiből”. Csak azt senki nem nézi, hogy mellette mennyi sok ezer értéktelen festményt vásárolt még fel, és közülük pont a Picasso-k és a Matisse-ok tűnnek ki. Azok viszont annyira, hogy az ezernyi festmény felvásárlási árához képest is szép hozamot generáltak.

Érdemes felismerni, hogy kb. minden index alap és kockázati tőke alap így működik. Készülnek rá, hogy a választásaik kb. fele szar lesz, ami aktívan viszi a pénzt. Másik 49% meg majd épphogy csak evickél. De lesz 1%, ami meg úgy szárnyal, hogy a többit is elviszi a hátán.

És ugyanez a helyzet a befektetői viselkedésre vetítve. Az idő túlnyomó többségében tök mindegy mit csinálunk, ha a kritikus pillanatokban képesek vagyunk helyesen viselkedni.


7 – Szabadság

A saját időnk feletti irányítás a legnagyobb hozam, amit a pénz valaha nyújthat. Egy 1981-es kutatás rövid összefoglalása alapján:

A saját életünk feletti irányítás érzete sokkal megbízhatóbb előrejelzője a boldogságnak, mint bármely másik objektív körülmény, amit vizsgáltunk.

Having a strong sense of controlling one’s life is a more dependable predictor of positive feelings of wellbeing than any of the objective conditions of life we have considered.

Nem a ház, a kocsi, a beosztás, vagy a nyaralás! Hanem hogy megtehetjük, hogy nem vállaljuk el rögtön az első lehetőséget, és inkább megvárunk egy jobb opciót. Vagy hogy nem a legjobban fizető, hanem a legflexibilisebb és legkevesebb stresszel járó munkára mondunk igent. Vagy hogy akkor megyünk nyugdíjba, amikor akarunk, nem amikor rákényszerülünk.

A fenti jelenségnek amúgy neve is van, mint kiderült: reaktancia. Ez az az ellenállás, amit akkor érzünk, ha nem mi hoztuk a döntést – még akkor is, ha amúgy belementünk volna! Ezért fontos, hogy tényleg mi hozhassuk a döntéseket.

Szóval használjuk a pénzt a szabadságra, ne a több és jobb cuccra. Mert a több és jobb cucc jó esetben is csak kompenzálja majd a szabadság hiányát – rosszabb esetben pedig csak kompenzálni próbálja.


8 – A menő kocsi paradoxon

Higgyük el, hogy a saját cuccainkkal csak mi törődünk. És aki menőnek is tartja például a kocsinkat, az is a kocsinkat tartja majd menőnek – nem minket, mert olyan kocsink van! Vagyonnal akarunk másokat lenyűgözni, hogy azzal megbecsülést nyerjünk, de közben nem vesszük észre, hogy mások vagyona láttán mi sem becsüljük meg őket jobban – csak irigyeljük a vagyonukat, és elképzeljük, hogy nekünk mekkora megbecsülést hozna. Ugye látszik a kognitív disszonancia?

A legjobb összefoglalás ez a részlet Housel újszülött fiához írt leveléből:

Azt hiheted, hogy drága autót, menő órát és egy hatalmas házat akarsz. De én mondom, nem akarsz. Amit akarsz, az mások tisztelete és elismerése, és azt gondolod, hogy a drága dolgok juttatnak ezekhez hozzá. Ez szinte soha nem működik – különösen nem azoknál az embereknél, akik szeretnéd, hogy tiszteljenek és elismerjenek.

You might think you want an expensive car, a fancy watch, and a huge house. But I’m telling you, you don’t. What you want is respect and admiration from other people, and you think having expensive stuff will bring it. It almost never does—especially from the people you want to respect and admire you.


9 – A vagyon nem látszik

Ha azért költjük a pénzt, hogy megmutassuk másoknak, mennyi pénzünk van, az az egyik leggyorsabb módja, hogy hamarosan már ne is legyen annyi pénzünk. Mivel nem látjuk mások bankszámláját vagy befektetési portfólióját, ezért persze valamilyen szinten “rá vagyunk kényszerülve”, hogy a kocsijuk, házuk, ékszereik, stb. alapján ítéljük. De ironikus módon ezek csak pont annyit szimbolizálnak, hogy már mennyivel kevesebbjük van, ha ezeket mind meg kellett venni.

A vagyon a meg nem vett kocsik és házak összessége. A potenciál, amit továbbra is bármire fordíthatnánk, mert még nem fordítottuk semmire. Ez adja a flexibilitást, amellett hogy növekszik, és később már még több flexibilitást ad.

Amikor azt mondjuk, hogy milliomosok szeretnénk lenni, a legtöbben valójában arra gondolunk, hogy “el szeretnénk költeni egy milliót”. Ez pedig pont az ellentéte a milliomos-létnek.

When most people say they want to be a millionaire, what they might actually mean is “I’d like to spend a million dollars.” And that is literally the opposite of being a millionaire.

Gazdag példaképet találni könnyű (mert általában hirdetik is magukat), de vagyonosat sokkal nehezebb, pont ez a rejtett aspektus miatt. És még ha valaki gazdagon viselkedik is a vagyona mellé, akkor is csak a gazdagsága látszik, nem a vagyona!

A többségnek valószínűleg az adná a legnagyobb boldogságot, ha vagyonos lehetne. De sajnos túlfejlett majmok módjára szeretünk imitáció által tanulni, és látszani a gazdag költés látszik. Az első lépés tehát egyáltalán meghúzni a fejünkben a gazdag/vagyonos határvonalat!


10 – Spóroljunk

Az embereket három csoportba sorolhatjuk: van, aki spórol; van, aki azt hiszi, hogy nem tud spórolni; és van, aki úgy érzi, hogy nincs szüksége spórolni. Ez a rész az utóbbi kettőnek szól.

Egyrészt: a spórolás nem a bevételről szól, hanem a megtakarítási rátáról. A vagyon egyszerűen a halmozódó maradék, amit hónapról hónapra nem költünk el. Ez nagy bevétel nélkül is lehetséges, ha a meglévő pénzünket is hatékonyan használjuk. És nagy bevétel mellett sem garantált, ha eléggé hatékony-talanul használjuk a pénzünket. Plusz jó hír, hogy míg a bevétel sok külső faktortól függ, a hatékonyságunk teljesen a mi irányításunk alá esik.

Másrészt: a vagyon értéke relatív – attól függ, mennyiből élünk mellette. Hiába van a szomszédnak kétszer annyija, ha négyszer olyan gyorsan éli fel. Sok befektető teker ezerrel, hogy akár csak egy-két tized százalékot javítson a befektetései hozamán, míg közben az életstílusából simán lefaragható lenne 5-10% (vagy a Fisker szerű extremisták szerint akár 20-50%+).

Harmadrészt: egy bizonyos szint felett már csak az egónkat etetjük. És ez a bizonyos szint meglepően alacsonyan van ám! Mindenkinek kellenek az alapszükségletek (lásd Thoreau-féle “élet melege”), de azok felett úgy lehet a leginkább spórolni, ha a bevételünk helyett az alázatosságunkat növeljük. Újabb strigula, hogy miért számít a pszichológia a pénzügyekben.

Ja, és a spóroláshoz nem kell ám ok! Nyilván az is hasznos lehet, ha egy adott célra gyűjtünk, de ez nem ugyanaz. Itt a spórolás kedvéért spórolunk, hogy ezzel flexibilitást vásároljunk magunknak az élet kiszámíthatatlan pofonjai ellen. Mert ugye ahogy gyakran ismételjük, azokban csak az a kiszámíthatatlan, hogy pontosan hogyan nyilvánulnak majd meg, nem az, hogy lesznek-e.


11 – Nagyjából észszerű > tisztán racionális

A lázról objektíven kimutatható, hogy segít a szervezetnek legyűrni bizonyos fertőzéseket. De ettől még csillapítjuk a lázunkat, ha szarul vagyunk – mert nem akarunk szarul lenni. A tisztán racionális megközelítés az lenne, ha hagynánk magunkat a pokróc alatt dideregni, de mégsem ezt tesszük. Megelégszünk egy “nagyjából észszerű” megoldással, ami segít ugyan, de azért közben nem is annyira kellemetlen.

Ezt a fajta viselkedést kéne az anyagi életünkre is kivetíteni, mert ez lesz az ép ésszel fenntartható. Ha megpróbálunk úgy viselkedni, mint egy Excel tábla, és minden egyes helyzetben a gazdaságtani modellekkel igazolhatóan optimális döntést meghozni, azzal csak azt garantáljuk, hogy pont a legkritikusabb szituációkban borul majd meg a hidegvérünk (amikor a legnagyobb szükség lenne rá). Pár további példa:

  • Egyedi részvényeket venni nem racionális egy index-szel szemben, de nagyjából észszerű, ha ez eléggé megvakarja a belepiszkálós viszketésünket ahhoz, hogy a portfóliónk többi részét békén hagyjuk.

  • Hazai cégeket preferálni nem racionális a globális piacon, de nagyjából észszerű, ha ez a kis nacionalizmus segít kitartani mellettük a rossz évek során is.

  • Gazdasági spekulációkat követni nem racionális egy kiszámíthatatlan világban, de nagyjából észszerű, ha ez segít úgy éreznünk, hogy nem vagyunk teljesen kiszolgáltatva a sorsnak (pedig ki vagyunk).

Egy matematikailag tökéletes befektetésnél jobb az, ha nyugodtan tudunk aludni éjszaka. Illetve, megint a kitartást ismételve: ha a stratégiánk szuboptimális, de tartható, akkor legalább lesz esélyünk elég ideig kitartani mellette, hogy az idő a mi javunkra dolgozhasson.


12 – Meglepetés!

A történelem a változás tanulmányozása – amit, igencsak ironikusan, sokszor a jövő megjósolására használunk. Housel ezt “történészből próféta” tévedésnek nevezi, de a tanulságot már Harari-nál is levonhattuk.

Állandóan olyan dolgok történnek, amilyenek még soha nem történtek.

– Scott Sagan

Things that have never happened before happen all the time.

Ha a befektetés egy tisztán tudományos terület lenne, akkor ennek talán több értelme lenne. A geológusok, a meteorológusok, vagy épp az orvosok is sokkal jobban hagyatkozhatnak múltbéli adatokra, mert a tektonikus lemezek, a légáramlatok, és a mellékvesék is kb. ugyanúgy működnek, mint 1000 éve. De a pénzügyeknél minden résztvevőnek vannak érzései, elképzelései, pontatlan és hiányos információk alapján meghozott döntései, mentális torzításai, irracionális félelmei, stb. Ilyen közegben modellezzen az, akinek Béla az anyja.

Mint a 6. pontban mondtuk, egy-két kivételen múlik minden. Ezek visszanézve már egyértelműnek tűnnek, de menet közben nem mindig könnyen felismerhetőek – előre meg pláne nem megjósolhatóak. Gondoljunk csak arra, mennyire más lenne a jelen, ha a 19-20. században született 15 milliárd ember közül csak párat kihagytunk volna. Mondjuk a Hitler / Stalin / Mussolini triót? Vagy az Edison / Tesla / Gates triót? Ugyanígy eseményekre: soktrillió esemény közül hagyjuk ki a 2. világháborút, az antibiotikumok feltalálását, vagy épp az ARPANET-et (az internet elődjét), és mindjárt egy nagyon más jelenben találnánk magunkat.

A múlt meglepetései nem azt jelentik, hogy a jövőben már majd mindenre tudunk számítani. Elvégre a legutóbbi legrosszabb eset is egy addig precedens nélküli meglepetés volt, amikor megtörtént. A múlt meglepetéseiből leginkább azt tanulhatjuk meg, hogy a jövőben is ugyanígy meglepődhetünk majd.

Nem mondjuk persze, hogy a múlt tanulmányozása haszontalan! Csak azt, hogy minél messzebbre nézünk vissza, annál általánosabb tanulságokat kell levonnunk, mert a specifikumok azok mindig változnak, és mindig változni is fognak.


13 – Hibahatárok

Legyen bármi is a terv, arra mindig tervezzünk, hogy a terv nem terv szerint alakul majd! A világunkban kb. mindent az esélyek vezérelnek, és a bizonyosság csak egy illúzió. Persze egy ilyen világban is lehet (kell!) tervezni, de azért ezekre a tervekre (a pesszimizmusunk képzelőerejétől függően) mindig bőven rá kell ráhagyni, hogy csak kellemetlenség legyen a tévedés, ne katasztrófa.

A baj csak az, hogy a pénzügyi életben ezt ritkán ismerjük fel, és még ritkábban tartjuk be. Aki totális meggyőződéssel beszél, az mindig több követőt fog bevonzani, mint aki elismeri a saját tévedése lehetőségét és esélyeket emleget (lásd Dunning-Kruger hatás).

Az a vesztünk, hogy:

  1. Elhisszük, hogy a jövő tökéletesen modellezhető (mert különben szembe kéne nézni a bizonytalansággal), és
  2. Ha már ezt elhittük, akkor nyilván tennünk is kell, hogy kihasználhassuk az előre elkönyvelt jövő trendjeit.

Legyünk ennél egy kicsit “konzervatívabbak”, mert (mint már többször említettük) a játékban maradás képessége hosszú távon többet ér majd, mint egy aktuális trend maximális kihasználása. Ja, és ha bármekkora esély is van a katasztrófára, akkor nem számít, hogy az esélyek amúgy nekünk kedveznének! Ha tisztán a statisztikát nézzük, akkor az orosz rulettben is nagyobb az esélyünk nyerni – csak hát ott veszteni az egy olyan kockázat, ami semmilyen esély mellett nem jó üzlet.

Úgy is lehetsz kockázat kedvelő, hogy közben mégis teljesen kerülöd a katasztrófát.

– Nassim Nicholas Taleb

You can be risk loving and yet completely averse to ruin.

A hibahatárok nem csak arra vonatkoznak, hogy maga a tervünk nem pont úgy sül el, ahogy gondoltuk, hanem hogy közben valami olyan történik, amire nem is gondoltunk. Egy modern repülő legalább 4 független, redundáns elektronikus rendszerrel rendelkezik, hogy ha a fő, a mellék, és a mellék-mellék rendszer is egyszerre szarik be, még akkor is legyen egy mellék-mellék-mellék! Ezzel szemben a legtöbb ember annyira támaszkodik a fizetésére, hogy mindent aköré épít – és utána csodálkozik, milyen intenzív a szarvihar ha ezt az egy centrális támaszt kirúgják alóla. Ugye innen is a mondás, hogy több lábon állni!


14 – Mi magunk is változunk

A hosszú távú tervezés attól lesz még nehezebb, hogy már mi magunk sem feltétlen azt akarjuk majd, mire oda érünk. Vagy mert nem jól képzeltük el, milyen lesz ott; vagy mert jól képzeltük el, csak már mi nem vagyunk ugyanazok az emberek, akiknek ez jó. Továbbra is hihetetlen hülyeség 18 évesen “karrier választásra” kényszeríteni az ember gyerekét, és aztán fapofával elvárni, hogy ez jól süljön el. Az tegye fel a kezét, aki nem fintorogva emlékszik vissza, milyen gondolatai, tervei – és úgy általában, milyen értékrendje volt akkoriban. Csúnya lenne, ha még a 30-40-50-es éveinkben is ahhoz a mércéhez kéne tartanunk magunkat, nem?

És aztán ezt vigyük tovább: fogadjunk, mindenki azt hiszi, hogy “Nnna, de most már az vagyok, akiknek lennem kellett”. Megtanultuk a fontos leckéket, beforrt a fejünk lágya, stb. De újabb 10-20 év távlatából ide visszatekintve már megint nagyon más lesz a kontraszt. Daniel Gilbert szerint ez a “Történelem Vége Illúzió”, amit soha nem tanulunk meg rendesen, hiába változunk folyamatosan.

Szóval (ha megengedtek egy mesterséges intelligenciás hasonlatot) próbáljuk meg nem “túltanulni” a jelenlegi körülményeinket. Legalábbis ne alkalmazkodjunk hozzájuk annyira pontosan és részletesen, hogy ezzel feláldozzuk az általánosítási/adaptálódási képességünket. Mert ha véletlen kiderülne, hogy pár év múlva mégsem ezt akarjuk, akkor majd úgy fogjuk érezni, hogy kétszer olyan gyorsan kell szaladnunk az ellenkező irányba, hogy bepótoljuk az “elvesztegetett” időt.

Ehelyett (pénzügyileg legalábbis) tervezzük valahogy a mezőny közepére magunkat, ami majd sok különféle élethelyzethez is jól illeszkedhet. A kamatos kamat akkor működik a legjobban, ha nem piszkáljuk. Ezért úgy lőjük be a befektetési terveinket, hogy lehetőleg jelentős külső és belső változások esetén se kelljen hozzájuk nyúlni. Így ha változni kell, változhatunk visszatartó erő nélkül.


15 – Semmi nincs ingyen!

Mindennek megvan a maga ára – és ez nem mindig van aláírva egy címkén! Kívülről nézve egy csomó dolog egyszerű, de ez pont azért tűnik így, mert kívülről nézzük. Nem tudjuk, hogy belül milyen hatások érvényesültek, vagy hogy milyen motivációk dolgoznak.

Egy konkrét, pénzügyi példával: az S&P index 2018-ig mért 50 éves futama alatt 119-szeres megtérülést generált. Ilyen szemszögből a befektetés faék egyszerűségű: tegyük bele a pénzt, és várjunk. Ennyi. Na igen, csak amikor ezt úgy kell tartani, hogy épp beborult a tőzsde (amit a fenti 50 év alatt meg is tett, nem egyszer), akkor azért nem lesz ám olyan könnyű.

Vagyis ennek a faék egyszerűségű befektetésnek is van/volt ára: a félelem, a kétség, a bizonytalanság, a kockázat, stb. És ezzel nincs is semmi baj; a világban minden így működik: valamit valamiért. Csak jó, ha előre tisztában vagyunk az árral, és nem a semmiért akarunk valamit, mert annak nem lesz jó vége.

Egy kocsis hasonlattal élve, lehet:

  • Újat venni (drága, jó, nincs kockázat),
  • Használtat venni (olcsó, kevésbé jó, nincs kockázat), vagy
  • Lopni (új, jó, nagy kockázat).

Tőzsde értelmezésben, lehet:

  • Részvényezni (sok menet közbeni aggódással kell fizetni, de jó hozamot generál, és hosszú távon eléggé megbízható),
  • Kötvényezni (kevesebb menet közbeni aggódás, kisebb hozam, de hosszú távon ez is eléggé megbízható), vagy
  • Megpróbálni “legyőzni a piacot”. Itt azt célozzuk, hogy ne is legyen aggódás, meg jó is legyen a hozam – csak hát cserébe a végére az esetek nagy részében “lebukunk” és ha nem is megyünk csődbe, akkor is a piaci átlag alatt fogunk teljesíteni.

És hogy miért akar a tőzsdén “lopni” az olyan, aki azt a való életben amúgy nem tenné? Mert a való életben legtöbbször egyértelmű az ár – hiszen ott van a címkén. A befektetéseknél viszont az aggodalom és társai nem árnak, hanem büntetésnek tűnnek, amit kerülni kell.

A trükk tehát: árként tekinteni az árfolyamok ingadozására és az emiatti aggodalmainkra, nem büntetésként. Akkor fogjuk szándékosan megfizetni, és ezáltal elég ideig húzni, hogy értelme legyen.


16 – Te és én

Soha ne fogadjunk el befektetési tanácsot olyanoktól, akiknek nem az a befektetési időablakuk, mint nekünk! Egy 30-50 éves nyugdíj befektető teljesen más szempontok alapján értékel ki egy potenciális részvényt vagy alapot, mint egy 10 éves, egy 1 éves, vagy akár egy egy napos trader.

Mellesleg így lesznek a tőzsdei buborékok is. A befektetés fókusza egyre rövidebb és rövidebb lesz a befektetések egyre nagyobb százalékában. És mindegy, mennyire logikátlanul magas épp valami árfolyama, mert ha azt hiszem, hogy továbbra is felfelé fog mozogni, akkor ebédig még pont szakíthatok vele. Ebből lesz egy olyan önerősítő kör, ami abszurd magasságokba röpíti az értékeket, ahonnan szerencsétlen részvényeknek idővel nem marad más opció, mint a zuhanás.

A day traderek csinálják csak ezt, ha nekik ez jó. Csak ha mi hosszú távra szeretnénk befektetni, akkor nehogy épp tőlük fogadjunk már el tanácsot, hogy mibe éri meg befektetni! Egyszerűen mások a céljaink. És habár jól ismert pszichológiai torzítás, hogy ezt nem hisszük el, mégis próbáljuk meg a fejünkbe verni: a racionális ember is láthatja teljesen máshogy a világot, mint mi. Logikusan cselekszik ő, csak az a mi kontextusunkban már nem lenne logikus.

Ezért kell először is felismerni, hogy milyen játékot játszunk. Sőt, egyáltalán felismerni, hogy többféle játék létezik! És aztán csak az olyan forrásokból elfogadni tanácsot, akik ugyanazt játsszák, mint mi.


17 – A pesszimizmus vonzereje

A legtöbb embernek, az idő legnagyobb részében, az optimizmus lenne a helyes hozzáállás. Hiszen statisztikailag szépen látszik, hogy hosszú távon a többségnek elég jól sülnek el a dolgok. Ez persze nem garancia, de ha már esélyekről beszélünk, ennek kimutathatóan nagyobb az esélye, mint a csődnek.

A pesszimizmus viszont valahogy mégis bölcsebbnek, realisztikusabbnak, érdekfeszítőbbnek hangzik. Aki optimista, arra ráfogják, hogy árul valamit – vagy hogy egyszerűen abszolút nincs tisztában a kockázatokkal. Még akkor is, ha amúgy számokkal tudná alátámasztani a véleményét. Aki viszont pesszimista, arra egyből figyelünk, nehogy minket is váratlanul érjen a katasztrófa, amiről épp beszámol. Még akkor is, ha amúgy egy összeesküvés-gyártó idióta.

Ez részben magyarázható az emberekben általános “aszimmetrikus veszteség-kerüléssel”. Egyszerűen így törzsfejlődtünk – az maradt életben, aki a veszélyeket fontosabbként kezelte, mint a potenciális nyereségeket. Megéri vajon kiszaladni azért a szaftos gyümölcsért, ha kardfogú tigrist portyázhat a környéken? Aki szerint igen, az általában gyorsan kivonta magát a génállományból.

De emellett a pénzügyekben extra erős a pesszimizmus mánia, mert:

  • A pénz mindenkit érint;

  • A rossz helyzetről könnyű azt képzelni, hogy rossz is marad (mert a megoldásához változást kéne elképzelni); illetve

  • A haladás fokozatos és lassú (és ezért könnyen figyelmen kívül hagyható), míg a visszaesések általában hirtelen történnek és nagyot ütnek.

Talán ennek is az elvárásokhoz van köze. Ha arra számítunk, hogy minden rózsásan alakul majd, akkor legjobb esetben is “csak” igazunk lesz. Ha viszont a katasztrófára, akkor még egy átlagos kimenetelen is lehet kellemesen meglepődni. És ezzel az egésszel tulajdonképpen nincs is semmi baj – csak tartsuk észben, hogy nem feltétlen indokolt a pánik, még ha mások pánikolnak is.


18 – A sztorik fontossága

Könnyű úgy gazdasági gödörbe kerülni, hogy annak tényleges, kézzel fogható oka van. Mint mondjuk Németország a 2. világháború után, ahol kb. megsemmisültek az ipari kapacitásai. Vagy a 2000-es évek Japánja, ahol a munkaképes lakosság tényleg veszélyesen alacsony szintre csökkent.

De úgy is lehet ám szép nagy gödröt generálni, hogy közben ennek látszólag semmi oka. Csak elkezdünk rosszabb, pesszimistább sztorikat bemesélni magunknak a jövőről. Ha nincs bizalom, akkor nincs hitel, nincs munka, nincs költés, így még kisebb a bizalom, és körbe is értünk.

Ugyanez a hatás persze fordítva is okozhat kárt, ha egy valóban rossz helyzet próbálunk rózsásan látni. Az orvoslás például sok-sok évszázaddal megelőzi a hasznos orvoslást. Mert amikor a halállal néz szembe az ember, nem érti miért, és nincs rá gyógymódja, akkor az is reménytelinek hangozhat, ha valaki piócákat akar tenni a bőrére vagy lyukat akar vágni a mellkasába hogy ott “kijöhessen a gonosz”.

Senki nem ismeri teljesen a világot, mégsem vagyunk folyton összezavarodva. Senki nem tudja, hogy mit nem tud, mert a réseket az agyunk kitölti elméletekkel. És még ha fel is ismerjük, hogy valamit nem tudunk, akkor sem arra következtetünk, hogy azt nem is tudhatjuk, és inkább egyből keressük a magyarázatot. Magyarázat pedig mindig lesz százféle, csak választani kell egyet.

Mind azt akarjuk hinni, hogy egy kiszámítható, irányítható világban élünk, ezért olyan hitelesnek hangzó emberekhez fordulunk, akik kielégítik ezt a fantáziánkat.

– Philip Tetlock

We need to believe we live in a predictable, controllable world, so we turn to authoritative-sounding people who promise to satisfy that need.

Nehéz alulbecsülni a magunknak bemesélt történetek erejét, ha azokban nagyon hinni akarunk, és nagy motivációnk van rá (akár pozitív, akár negatív), hogy higgyünk is benne. Márpedig a tőzsdén, ahol egy nap alatt megváltozhat az ember egész élete, sokkal nagyobb a motiváció hinni. És ezért ott sokkal jobban hiszünk is a kuruzslásnak mint mondjuk ha az időjárásról lenne szó – mert az nem kimondottabban nagy szám, ha eltaláljuk, hogy esni fog-e jövő héten kedden.

Ezért is kellenek a korábban már emlegetett flexibilitás, a hibahatárok, és az anyagi függetlenség! Mert ilyen környezetben kb. semmi nem lesz ránk akkora mentális hatással, hogy egy faszságban is hinni akarjunk.


Összefoglalás

Az emberek sokszor bort isznak és vizet prédikálnak. De ez nem akkora képmutatás, mint amekkorának elsőre látszik. Csak el kell ismernünk, hogy az érzelmek nagyon sok mindent befolyásolnak. És míg a másoknak osztogatott tanácsoknál könnyű tisztán objektívnek maradni, a családunk boldogságát és az éjszakai alvás nyugodtságát nekünk kell magunknak biztosítani, ami igencsak más stratégiákhoz vezethet.

Zárásként a legfontosabb tanulságok, még egyszer:

  • A befektetéseknél az idő a kulcs, ezért alakítsunk ki olyan stratégiát, amit hosszú távon is tudunk majd tartani.

  • Gazdaggá válni nagyon nem olyan, mint gazdagnak maradni, ezért kerüljük a szükségtelen kockázatokat.

  • A szabadság a legnagyobb jutalom, amit a pénzünkért kaphatunk, ezért kezeljük helyén a vágyainkat és a kiadásainkat.

  • Tervezzünk kell rá, hogy a terveink nem terv szerint alakulnak, ezért hagyjunk széles hibahatárokat és spóroljunk.

  • A befektetés “ára” gyakran mentális, ezért nagyon figyeljünk, milyen sztorikat mesélünk be magunknak.

  • Csak olyantól fogadjunk el tanácsot, aki ugyanazt a játékot játssza, mint mi.

Ezekből remélhetőleg jól látszik, hogy némi történelemmel és pszichológiával néha sokkal többre megyünk a pénz világában, mint a gazdaságtannal.