A szikra magától mindenhol kialszik. Az mindegy, hogy mekkora intenzitással indult az elején – ha nincs “gondozva”, akkor előbb-utóbb lecseng a szexuális vonzalom a legjobb kapcsolatokban is. A gondozással pedig az a baj, hogy (kb. a jó szex szöges ellentéteként) egy valag kínos beszélgetésből áll.

Ahogy a szerző fogalmaz: “A legtöbben félnek beszélni a szexről, márpedig a kommunikáció hiánya lassan, de biztosan aláássa az intimitást”.

A hivatalos felvilágosítás általában tiszta biológia, meg fogamzásgátlás, meg betegségek. És kimondatlan társadalmi tabu, hogy ezeken felül az ilyen “ki mit szeret”, “hogy kérje”, és “hogy adjon visszajelzést” jellegű kérdések véletlen se kerüljenek szóba. Ez persze köztudottan szuper üzlet, mert egy pár kényelmetlen szitu elkerülésével kapunk egy életnyi szorongást, szégyenérzetet és párkapcsolati súrlódást.

Na ettől a sorstól ment meg minket Vanessa Marin szexuálpszichológus Sex Talks című könyve, amiben férjével, Xanderrel együtt mind a szakmai, mind az “átlagember” szemszöget képesek lefedni a témában. Szó esik a mélyebb önismeretről (hogy tudjuk, mit akarunk), a kommunikációról (hogy ezt a másik tudtára adhassuk), és a fenntarthatóságról (hogy az így kikalapált helyzet innentől így is maradjon).

A tartalom a következőképp alakul:


Mindent rólad

A szerző saját, informális felmérései alapján a legtöbben azt mondják: a szex akkor jó, ha “természetes”. Mert ugye azt látjuk a filmekben és olvassuk a magazinokban, hogy ez csak úgy megtörténik. Kémia orrba-szájba, meg se kell szólalni, a másik persze pont azt akarja és akkor, amit és amikor mi… Na ja.

Különben szó szerinti kémia tényleg van a háttérben – csak nem a javunkra dolgozik. Legalábbis nem sokáig. Nagyon leegyszerűsítve: a kapcsolat elején még sokkal több szerotonin/dopamin a vágyhoz, később viszont inkább oxitocin/vazopresszin a kötődéshez. Plusz a stresszes életmód miatt némi kortizol az üss-vagy-fuss reakcióhoz, ami hajlamos más, “szükségtelen” funkciókat (mint például a vágy) egyszerűen lekapcsolni. A gyerekek miatti “ellehetetlenedés”, a fáradtság és a visszautasítás meg már csak hab a tortán. Ezek egyike sincs a tündérmesében, de a valóságban annál inkább.

Az első és legalapvetőbb lépés tehát a tündérmese elfelejtése. Ha bármikor felmerül a “kell” vagy a “kéne”, az legyen gyanús. A szexuális maximalizmusnak köszönhetően egyszerűen elképzeljük, hogyan kéne mennie a dolgoknak legjobb esetben, és aztán csalódunk, mert a valóságban nem úgy mennek. Pedig a csetlés-botlás tök normális – érdemes lenne az elvárásainkat is ehhez igazítani.

Ilyen a szex a valóságban. Dolgozni kell rajta. Nem spontán. Nincs benne gondolatolvasás. Furcsa, zavaros, őszinte, időnként bizarr. Szellentés. Hüvelypuki. Időnként összekoccan a fejünk, mikor pózt váltunk. És ez mind teljesen rendben van. Komolyan mondom.

Illetve azt remélhetőleg mondani sem kell (de azért gyorsan mondom): beszéljünk a másikkal! Ne próbáljunk előtte semmi imázst fenntartani, és magunkban megoldani a problémát, mert ez egyedül nem fog menni. Inkább szó szerint adjunk magunkhoz használati utasítást.

A szexuális vágy az “én”-en és a “mi”-n is múlik. A “mi”-re később visszatérünk, de először az “én” fronton tegyünk rendet. Ehhez pedig mindenek előtt egy kis emlékeztető a Nagoski-nál tanultakra:

  • A vágynak spontán és reaktív típusai is léteznek – és attól, hogy nem spontán fajták vagyunk, az még nem jelenti, hogy valami “baj” lenne a libidónkkal.

  • A vágy kialakulása a gázpedálon és a féken is múlik – és nem feltétlen azzal van a baj, hogy ne lenne ott vágy, ha nem lennének visszafogó tényezők. Gondoljunk rá úgy, hogy ha ideális körülmények között sem megy, akkor az inkább gáz probléma. De ha igen, csak ez a “csillagok együttállása” túl ritkán fordul elő, akkor az inkább fék probléma.

A következő lépés átgondolni, hogy mi izgat. Marin technikája: képzeljük, hogy milliós szerződésünk van erotikus regényt írni – mik lennének a legizgatóbb szituációk, amiket belevennénk? Vagy mire gondolunk, ha maszturbálunk, ami egy igencsak jó felfedező eszköz. Illetve a kellemetlen múltbéli emlékek is ugyanilyen jó útjelzők lehetnek, még ha kínos is felidézni őket.

Ezek fényében pedig merjük meghúzni a határainkat, és olyan partnerrel legyünk, aki ezeket be is tartja. A biztonság egy alapvető követelmény, hogy el tudjuk engedni magunkat. De a határokkal kapcsolatban nem csak az fontos, hogy tudjunk nemet mondani, hanem az is, hogy mi magunk tudjuk, miért mondunk nemet.

Persze bármire jogunk van nemet mondani – és ami a biztonságérzetünket fenyegeti vagy az általunk képviselt értékrenddel nem egyezik, ott mondjunk is. De ha “csak úgy” fujj, akkor érdemes lehet átgondolni, miért. És hogy nem válna-e inkább a javunkra, ha ezt az ítéletet (és a hiedelmeinket úgy általában) felülvizsgálnánk. Senki nem születik szégyenérzettel! Egy frankó mentális gyakorlat: kövessük vissza, hogy egy hiedelmünk honnan/kitől származik, majd képzeljük el, ahogy szó szerint visszaadjuk neki a csomagot, mert az nem a miénk és nem szolgál minket.

Ezeket a spontán/reaktív, gáz/fék-es és izgató/tilos dolgokat először magunkban tegyük tisztába. Aztán gondoljunk rájuk sokat, mert már az dopamint termel, ha számítunk az örömre, nem csak ha megtapasztaljuk. És ez majd remélhetőleg önmegvalósító jóslatot csinál belőle.


Alapszabályok

Ha magunkkal így megvagyunk, akkor fektessünk le egy-két alapszabályt a közös munkához:

  1. Ne felejtsük, hogy egy pozitív cél vezérel, és azért kezdeményezzük a párbeszédet.
  2. Nem egymás ellen vagyunk; együtt vagyunk a probléma ellen.
  3. Igyekezzünk nyugodtnak és kedélyesnek maradni – emlékezzük Gottmanra, aki szerint ha a vitáknak már a kezdete is durva, az a válás egyik legmegbízhatóbb előjele. De (a kedélyesség ellenére) ne utalgassunk burkoltan, hanem kerek perec arról legyen szó, amiről szó van.
  4. Én-mondatok a te-mondatok és a vádaskodás helyett – lásd Erőszakmentes kommunikáció.
  5. Beszéljünk lassan, egyszerre egy dologról, és vegyünk mély levegőket.
  6. Kerüljük a “mindig” és a “soha” szavakat, mint a pestist.
  7. Ha már megbeszélünk valamit, akkor utána adjunk kellő teret/időt/lehetőséget a változtatásra.
  8. Hallgatás, aktív figyelem és csak utána beszéd (lásd pl. Covey). Akkor reagáljunk, ha a másik már elmondta, mit akar – nem amikor a felénél tart, de mi már azt hisszük, hogy tudjuk, hova akar vele kilyukadni (mert lehet, hogy marhára nem oda).
  9. Legyünk együttérzőek és empatikusak.

És akkor most, ilyen hozzáállással már végre jöhet az emlegetett öt párbeszéd a szexről…


1 - Felismerés - azaz “Van szexuális életünk”

Furcsának hangozhat, de az első lépés sokszor az, hogy egyáltalán fel- (és el-)ismerjük, igenis van szexuális életünk. Mert hát habár van, erről gyakran még a párunkkal sem beszélünk. Ez egy nagyon kicsi lépés, de a hiánya egy nagyon nagy hátralépés. Szinte elvárjuk, hogy csak úgy magától működjön – és ha nem ezt teszi, akkor “nincs mit tenni”, mert hát szóba jó keresztény nem hoz ilyen tabu dolgokat.

Ha komoly beszélgetést kezdeményeznénk, először is emlékeztessük magunkat (és a párunkat), hogy jé, nekünk volt már azért ilyen tapasztalatunk. Ez remélhetőleg oldja majd a légkört. Ha vannak szavak, amik már önmagukban riasztanak, próbáljuk többször hangosan kimondani őket – előbb magunkban, aztán a párunk előtt is. Persze nem kötelező semmi olyan szlenget használni, amitől a szőr feláll a hátunkon, de amit szeretnénk (és kéne tudni) használni, attól meg ne féljünk.

Dicsérjük a partnerünket! Ami neki is jó, nyilván – de nekünk is, mert tudatosítja bennünk, hogy mit szeretünk és értékelünk benne. Meg persze tovább oldja a hangulatot. Ezen a ponton azonban még semmiképp ne próbáljunk konkrét problémákat megoldani! Pláne ne manipulálni, hogy a dicséretek is hátsó szándék által vezéreltnek tűnjenek. Egyelőre az a cél, hogy feszengés nélkül képesek legyünk beszélni a másikkal szexuális témában is.

És ennek fényében a témák, amiket ilyenkor érdemes kitárgyalni:

  • Mi a hozzám fűződő legkellemesebb szexuális emléked (és miért)?
  • Mire tanítottak a szexszel kapcsolatban? És ahelyett mire kellett volna?
  • Neked milyen a csodás szex? Mi benne a kedvenced?
  • Mit jelent számodra az intimitás?

Ha netán tényleges szexre kerülne a sor, utána mindenképp tartsunk némi elemzést. Ott egyből nem lesz olyan kínos felhozni (mert már eleve napirenden van). De itt se kerüljenek elő a problémák! Fókuszáljunk arra, hogy mi volt jó – és ez alapján mit szeretnénk majd megismételni.

Potenciális buktatók és kifogások:

  • Épp “szünet” van a kapcsolatunkban, ami a szexet illeti: Oké. Ne szégyelljük, mert ez tök gyakori máshol is. Ettől még hozzuk fel a témát – pont az vet majd hamarabb véget a szünetnek, remélhetőleg.

  • Soha nem is volt jó a szex köztünk: Oké, de azért valami pozitívumra csak vissza tudunk emlékezni. Nyugalom, majd abból “kinöveszthető” a kémia.

  • Gyanús, hogy szóba kerül: Ha tisztázni szeretnénk minden hátsó szándékként értelmezhetőt, akkor hangsúlyozzuk előre, hogy (egyelőre) nincs semmi konkrét oka. Csak úgy egyáltalán kéne, hogy tudjunk erről beszélni, nem?

  • Erről nem kell beszélni, mert természetesnek kéne lennie: Öö, de, kéne róla beszélni – lásd tündérmese hasonlat.


2 - Kapcsolódás - azaz “Mit tegyünk, hogy közel érezzük magunkat egymáshoz?”

Ha azt érezzük, hogy elhidegültünk a másiktól, mert mondjuk kevés az együtt töltött minőségi idő, eseménytelen a hálószoba, sok a csend vagy magányérzet és gyakori a veszekedés, akkor nem árt egy kimondottan kapcsolódó beszélgetés, ami majd kvázi “megágyaz” a szexnek.

Amit itt hasznos felismernünk, hogy az érzelmi oldalon is megvan a spontán/reaktív kezdeményezés analógja. Van, akinek érzelmek kellenek a szexuális vonzalomhoz (sztereotipikusan, nők). Van, akinek szex kell az érzelmekhez (sztereotipikusan, férfiak). Fontos ezek között különbséget tenni, mert könnyen elbeszélhetünk egymás mellett, ha csak “kapcsolódásról” beszélünk. Na oké, de érzelmi vagy fizikai kapcsolódás? Most az érzelmi oldalról próbálunk közelíteni.

Az első feladat tehát megbeszélni, hogy egyáltalán melyik csoporthoz tartozunk. Ha a párunk érzelmi, akkor megkérdezhetjük például, hogy:

  • Mi segít kötődni hozzám?
  • Milyen számodra a szex, ha megvan köztünk a kellő kötődés?

Ha pedig testi, akkor:

  • El tudod mondani, milyen módon vált ki belőled érzelmi kötődést a szex?
  • Hogy érzed magad szex után a korábbiakhoz képest?

Ördögi körnek tűnhet, hogy az egyik a másiktól függ, mert hát akkor most hol kezdjünk bele? Marin tapasztalata, hogy típusunktól függetlenül az érzelmi oldalon érdemes. Ha a szex irányából közelítünk, az az érzelmi típusúnak ugye eleve nem lesz jó kapcsolódás nélkül, és a fizikai típusúnak is inkább “szánalomszexnek” fog érződni a másik láttán, ami miatt az ő kötődése is blokkolva lesz (hiába volt meg a hőn áhított aktus).

A kapcsolódás rendbetételéhez pedig egy az egyben a szeretetnyelvekre utalunk. Nulladik lépés egyáltalán azzal tisztába kerülni, hogy nem csak a mi alapbeállításunk létezik. Beszéljük meg, hogy:

  • Milyen módon szeretünk szeretetet adni?
  • Milyen módon szeretünk szeretetet kapni?
  • Hogyan tudnánk leginkább egymás kedvében járni?

Ne feledjük továbbá, hogy nem csak a szex az érintés egyetlen formája. És nem kell (sőt, nem szabad), hogy minden érintés szexhez vezessen – nehogy emiatt az érzelmibb fél már az érintéseket is kerülni kezdje. Szánjunk ilyen Plátói érintkezésre is dedikált időt. Az olyan tudományosan igazolt oxitocin termelő szokások, mint a napi minimum fél perc ölelés és 6 másodperc csók, jó kiindulási pontok lehetnek.

Potenciális buktatók és kifogások:

  • Ha kérni kell, ott már baj van: Ez megint a tündérmesébe és a gondolatolvasásba vetett hit… NOPE!

  • Ha magától nem adná, úgy már “mesterkélt”: Az számít, hogy hajlandó adni – ez a hajlandóság pedig őszinte.

  • Mit kell ebből ekkora hűhót csapni?!: Ha egyszer szexelnénk egész életünkben, az jó lenne? Ugye, hogy nem. Az érzelmi kapcsolódással ugyanez a helyzet. Fenn kell tartani – és ezért a “hűhó”.

  • Az érintéstől nem jön egyből izgalomba: Nem is feltétlen kéne – főleg ha nem kimondottan szexuális célzatú az az érintés.


3 - Vágy - azaz “Mire van szükségünk ahhoz, hogy izgalomba jöjjünk?”

Már előre felhívjuk a figyelmet, hogy sokaknak valószínűleg ez lesz a legkellemetlenebb beszélgetés, mert kiderülhet, hogy ami régen működött, az most már nem működik. Vagy felmerültek közben egyéb idegesítő/gusztustalan szokások, amik blokkolják a vágyat.

Szembe kell nézni vele, hogy minden előjáték: a házimunka, az orrban turkálás, a nyitott ajtónál szarás, a hogy öltöztél fel, a milyen hangosan veszed ma a levegőt, stb. És mindezt úgy elfogadni, hogy közben nem leblokkolunk, amiért folyamatosan figyelnek és megítélnek.

Ha a jéghideg vízből akarunk forrót, az el fog tartani egy darabig – még egy indukciós főzőlapon is. De ha folyamatosan legalább langyosan van tartva, akkor az hirtelen forralható. Avagy, a szexre vetítve:

Sokan úgy gondolják, hogy közvetlenül a szex megkezdése előtt kell izgalomba jönni, holott az egymás iránt érzett vonzalom mértékét az egész napi kapcsolatotok határozza meg.

Itt jön az a pont, ahol az “én”-ről a “mi”-re lépünk. Ha a saját használati útmutatónk már nagyjából kész, akkor azt megosztjuk. De ugyanúgy fogadjuk a másikét, és aztán csapatban dolgozunk a megvalósításokon, mert hát:

A szex csapatsport.

Első lépés a lassú tűz életben tartása. Beszéljük meg, hogyan táplálhatjuk egész nap, hogy folyamatosan “langyos” maradjon a hangulat.

Második lépés a blokkoló tényezők kigyomlálása – értsd, rossz a lehelete, izzadt, csámcsog, böfög/fingik, stb. Mindenhol meglesznek, amik a másik irányba húznak, és soha többé hozzá nem nyúlnánk a másikhoz. Nyilván fontos a kapcsolat alap minősége, hiszen ha amúgy érzelmileg rendben vannak a dolgaink (és ezért kezdtünk azzal), akkor az ilyesmi csak kisebb súrlódás. Ha nem, akkor válóok is lehet.

Ezeket sokkal könnyebb lesz beazonosítani, mint a tűz életben tartásához való összetevőket, mert ugye az idegeinkre mennek. De pont ezért próbáljunk legalább ilyen alapos figyelmet fordítani azokra is, amik vágykeltőek (hogy kiegyensúlyozottabb, valósabb legyen a kép a fejünkben a párunkról, ne egy torz karikatúra). A blokkolókról pedig mindig igyekezzünk nyugodt, kipihent állapotban beszélni, mert akkor a legnagyobb az esélye, hogy át is megy az üzenet, és nem mentegetőzés vagy veszekedés kerekedik belőle.

Harmadik lépésnek ott van maga az élvezet. Elvégre ha nem elég jó a közös program, akkor mitől várnánk, hogy vágyni fogunk rá.

Éreztél valaha késztetést, hogy pépes, agyonfőzött, ízetlen brokkolit egyél? Buzogtál valaha a vágytól, hogy elolvasd a samponos flakon alján lévő feliratot? Na ugye! A szex sem más.

Szóval a szex minőségével nyilván a vágy is fejleszthető – de erre még a következő szekcióban visszatérünk.

Végül negyedik lépésként következhet a kezdeményezés témaköre, amit igyekezzünk nem elpoénkodni. Fájni fog a visszautasítás, de akkor is legyünk őszinték a próbálkozásunkban. Ne tervezzünk bele előre lelegyinthetőséget a kudarc esetére, hogy “Á, csak vicceltem”. Ne utalgassunk, ne hibáztassunk, ne pislogjunk sokatmondóan vagy taperoljuk a másikat váratlanul. Legyen fájdalmasan egyértelmű, mit szeretnénk.

Illetve lépjünk túl a sztereotípiákon, miszerint a férfi dolga a kezdeményezés, a nő pedig passzív. Az lenne az ideális, ha mindkét fél kezdeményezne legalább valamennyit. Hogy egyrészt mindenki felfedezze, hogy ő maga mikor akarna valamit, másrészt azt is érezhesse, hogy kívánják. De ennek az egyensúlynak a belövése (meglepetés) kapcsolatfüggő!

Mondhatjuk, hogy a kezdeményezésnek is vannak “szeretetnyelvei”. Akár ezt is hozzávehetjük a használati utasításunkhoz. A kezdeményező oldalon tekintsük meghívásnak – például egy barátunkat hogy hívnánk meg egy közös programra?

A fogadó oldalon pedig próbáljunk flexibilisek lenni. Ha nem olyan formájú a kezdeményezés, mint szeretnénk, de attól “átjött” az üzenet, akkor azért fontoljuk meg, hogy nem lenne-e az jó nekünk is. Hátha menet közben belelendülünk (lásd reaktivitás).

Ha pedig tényleg nem a válasz, akkor is tapintatosan közöljük. Nem kötelességünk megmagyarázni, de sokat segít. Sőt, lehet, hogy saját magunknak sem árt az a magyarázat, mert ráébredünk, hogy valójában nem is a szexre akarunk nemet mondani, hanem valami másra kellett volna (és most csak neheztelésből büntetnénk a másikat).

Ezek fényében beszéljük át egymás:

  • Vágyait
  • Vágy blokkolóit
  • Kezdeményezési preferenciáit
  • Lassú tüzes hangulat-fenntartási stratégiáit
  • Visszautasítási módszereit

És ne feledjük, csak semmi megszégyenítés! Nem muszáj mindenbe belemenni, ami a másiknak izgató, de soha ne nevessük ki vagy nézzük le azért, amit izgatónak talál. Emily Nagoski megfogalmazásában: “Ne fujjogjuk más nyamm-ját”! Avagy a szerző szavaival:

Soha nem fogsz olyan partnert találni, akinek pont ugyanolyanok a szexuális igényei, mint neked. De a partnered elutasító válasza nem azt jelenti, hogy nem lett volna szabad kérned azt a bizonyos dolgot, vagy hogy rossz dolgot kértél.

Potenciális buktatók és kifogások:

  • Duzzogás a visszautasítás miatt: A csalódottsághoz jogunk van, de emiatt büntetni a másikat, és nyomást helyezni rá, az nem oké. Ezt tudassuk is a duzzogóval, és ne hagyjuk magunkat “zsarolni”.

  • Lelombozó, hogy nekem kell megtanítani kezdeményezni: Persze, hogy könnyebb lenne, ha minden csak úgy magától menne. De sajnos itt az elvárás a nem realisztikus – lásd tündérmese, megint.

  • A párom inkább ellenne szex nélkül: Itt nagy nagy valószínűséggel nem a szexre mond nemet, hanem a szex körüli konfliktusokra. Vagyis ha csak ekkora cirkusszal megy a szex, akkor inkább ne lenne. Ezek a beszélgetések pedig pont a cirkusz oldására valók, hogy utána a szex már jó lehessen.

  • Az alacsony libidó a vonzalom hiányának jele: NOPE – a libidó sok “én” probléma miatt is lehet alacsony, nem csak a “mi” dolgok miatt. De ezeket mindenképp beszéljük meg, ne csak feltételezzük, hogy “biztos azért nem jön, mert már nem tetszem neki”…


4 - Gyönyör - azaz “Mi kell nekünk ahhoz, hogy élvezetes legyen a szex?”

Megvolt a konstatálás, a kapcsolódás, és a vágy gerjesztés. Most már akkor csináljuk már! És legyen már jó!

Oké, semmi akadálya – feltéve, hogy az eddigi szempontokat továbbra is megszívleljük, hajlandóak vagyunk felfedezni saját magunkat, és erről nyíltan kommunikálunk a másikkal. Beszéljük meg például, hogy:

  • Hol szeretjük az érintést és hogyan,
  • Hol szeretjük a csókot és hogyan,
  • Milyen energiákat/hangulatokat szeretnénk a hálószobába,
  • Milyen fantáziáink vannak, és azokat hogyan tudnánk együtt kiélni,
  • Egyáltalán inkább testi, mentális, vagy spirituális megközelítésben fontos-e nekünk a szex, stb.

Persze itt se felejtsük el a pozitív visszacsatolást hangsúlyozni. Ne kritizáljuk nyersen, ami nem jó – inkább biztassuk azt, ami jó, és így a nem jó dolgok várhatóan maguktól is kiszorulnak és elsorvadnak. És ha lesz is maradék, azt így már sokkal egyszerűbb kigyomlálni.

Az összecsiszolódással kapcsolatban (ahogy ugye mindenhol máshol) adjunk le a tündérmesés elvárásainkból. Nagy valószínűséggel nem csak egyszer kell majd valamit elmondani. És nem sokszor lesz egyből észbontó a változtatás. De ha csiszoljuk, akkor el lehet oda jutni!

Egy hasznos praktikus tipp, ha az ún. “látásvizsgálati módszerrel” állunk hozzá. Ne azt kérdezzük, hogy mit szeretne a másik, mert az túl nyitott. Legyen inkább olyan, mint amikor a szemész két dioptria közül kérdezi, hogy melyik az élesebb. Így sok limitált (és ezért sokkal könnyebben eldönthető) összehasonlításon keresztül eljuthatunk oda, ahova egy lépésben nem tudtunk volna.

Illetve egy másik praktikus tipp, hogy gondoljunk bele egy kicsit az anatómiába. A női csikló kb. a férfi pénisz ekvivalense (csak még érzékenyebb). A hüvely pedig inkább a herékhez hasonlítható ingerlés szempontjából. Na most a “pénisz a hüvelybe” alapértelmezés egyértelműen a férfiaknak kedvez – ezért van azon az oldalon jelentősen gyakoribb orgazmus. Cserébe képzeljük el, milyen lenne, ha az lenne az elterjedt szexuális módszer, hogy a herét kéne a csiklóhoz dörgölni. Egyből a nők kerülnének előnybe, és a férfiak meg valószínűleg hangosan reklamálnának, hogy hát de az ő orgazmusukkal mi lesz?! Na ugye! Szóval a tanulság, hogy több figyelmet a csiklóknak világszerte.

Potenciális buktatók és kifogások:

  • Sokáig megjátszottam, most akkor ezt valljam be: Igen – akármilyen kellemetlen is lesz ezt a beszélgetést lefolytatni, csak így nyílik út az igazi orgazmushoz.


5 - Felfedezés - azaz “Mit kéne még kipróbálnunk?”

A rutin és a megszokás a legjobb testi élményt is megfoszthatja a… nos, az élménytől. Gondoljunk bele, hogy ha csak a kedvenc kajánkat ehetnénk innentől kezdve. Még ha az elején imádtuk is, pár hét (vagy év) múlva már a könyökünkön jön majd ki. A szexszel ugyanez a helyzet – hiába tesszük rendbe a kapcsolódást, a vágyat és a gyönyört is, akkor is bele lehet fásulni.

De hát ha már egyszer azt az egy működőképes rutint is olyan nehéz volt kitaposni, akkor utána miért kockáztatna az ember?

Mi lesz, ha kipróbáltok valami újat, és rosszul sül el a dolog? Mi lesz, ha zavarba jössz? Mi lesz, ha fáj? Mi lesz, ha olyasmit javasolsz, amit kritikával illet a partnered? Mi lesz, ha kiderül, hogy a drágalátos, visszafogott férjed titkon arra vágyik, hogy bepelenkázd és babusgasd? Mi lesz, ha kiderül, hogy ez neked is bejön?

Ha van egy működőképes rutin, az természetesen szuper. De valamennyi kísérletezés és változatosság sajnos elengedhetetlen, hogy hosszú távon, fenntarthatóan jó legyen.

Egy praktikus tipp, hogy soha ne azt kérdezzük a másiktól, mi piszkálja fel a fantáziáját. Ez ugyanis arra utal, hogy biztosnak kell lennie benne – tudni kell előre, hogy élvezni fogja. Plusz a “fantázia” szó önmagában is hordoz egy szerepjátékos, “már a gondolattól beindulok” jellegű konnotációt. (És aki már konkrét fantáziákig jutott fejben, az valószínűleg meg is fogja osztani.) Kérdezzük inkább, hogy “Nincs-e valami, amire kíváncsi lennél? Amit szívesen kipróbálnál?”.

Ha pedig az opciókra sincs ötletünk (amit a mai átlag pornófogyasztási statisztikák mellett azért kétlek), akkor a könyv szolgál egy szép hosszú listával, amit együtt megbeszélhetünk, és igen/nem/talán kategóriákba sorolhatunk a saját ízlésünknek megfelelően. Kb. mint a közlekedési lámpák zöld/piros/sárga osztása, ami aztán kezdőpontot adhat a további kísérletezéshez.

Ami a legfontosabb az újdonságok kitaposása során, hogy ne legyen semmiféle megszégyenítés egyik oldalról sem!

Emberként egyáltalán nem minősít, hogy szereted-e a gombát vagy a kéksajtot, így az sem jelent semmit, hogy szívesen elégíted-e ki orálisan a partneredet, vagy szereted-e a tehenészlánypózt.

Pár tanács a folyamat súrlódásmentesítésére:

  • Érdemes apró lépésekben haladni. Csak néha iktassunk ilyesmiket is a “rutin” szex mellé. Természetesen nem kell mindig valami vad őrültséget csinálni – csak ne is folyton a full megszokás.

  • Szívleljük meg az “elsőpalacsinta-szabályt”, vagyis hogy rögtön elsőre semmi nem lesz tökéletes. Ha nem egyből jó az újdonság, attól még nem érdemes feladni és visszamenekülni a komfortzónába. Ha nem látványos katasztrófa, akkor mondjuk legalább három esélyt kapjon egy ötlet, mielőtt nyugdíjba küldjük.

  • Utána (másnap!) beszéljük meg, hogy jó volt-e, akarnánk-e újra, stb. És mindenképp tegyük hozzá, hogy már az önmagában milyen nagy pozitívum, hogy egyáltalán próbálkozunk!

Potenciális buktatók és kifogások:

  • Mi van, ha egyikünk sem akar újdonságokat kipróbálni?: Ha tényleg mindketten elégedettek vagytok a szexuális életetekkel, akkor semmi. De azért érdemes lehet őszintén megkérdezni magatoktól, hogy miért nem akartok újdonságokat kipróbálni – hátha kibukik valami egyéb ok is. Illetve pár évente mindenképp érdemes erre visszatérni, a jelenlegi választól függetlenül.

  • Mi van, ha valami annyira nem volt jó, hogy azóta neheztelek a másikra?: Azzal semmi baj, ha nem akarod többet, de a másik attól még nem hibás, ha ő akarná. Csak tartsa tiszteletben, hogy te nem, és fedezzetek fel valami mást.

  • A partnerem csak úgy lesöpörte a javaslatomat, hogy ugyan, az minek: Beszéljetek róla újra, jó hangulatban, és fektessétek le, hogy a személyes preferenciákat nem fujjogjuk! Az nem baj, ha végül valamire nem lesz a válasz, de az ítélkezést hagyjuk ki belőle.


Égjen az ikerláng egy életen át

A konfliktusra érdemes lehet úgy tekinteni, mint egy kötődési próbálkozásra, ahol mindketten más-más úton próbálunk közelíteni. Ha a másik nem tűnik elkötelezettnek, annak rengeteg egyéb oka lehet, mint hogy tényleg nem elkötelezett. Szóval hagyjunk időt, kommunikáljuk sokat és próbálkozzunk több irányból:

  • Ha a másik kivonódik, az lehet az érzelmi túlterhelés miatt. Ilyenkor ne erőltessük, hagyjuk lenyugodni és tartsunk szünetet – ami tényleg szünet, nem csak felszín alatt parázslás, amíg újra egymásnak eshetünk.

  • Ha védekezik, mentegetőzik vagy visszatámad, akkor egyszerűen hagyjuk, hogy kijöjjön, aminek ki kell jönnie.

  • Ha sajnáltatja magát vagy manipulál, azt viszont ne hagyjuk. Ragaszkodjunk hozzá, hogy ítélkezés nélkül beszélhessünk a problémáról.

Minden beszélgetésnél hasznos lesz, ha megszívlelünk pár általános kommunikációs stratégiát. Mint például hogy az előtt tartsunk szünetet, hogy elmérgesedne. Vagy hogy azonosítsuk be az érzéseinket – mert úgy eleve kevésbé lesznek hajlamosak elmérgesedni. Illetve mindig bizonyosodjunk meg róla, hogy jól értjük, amit a másik mond. Ne feltételezzünk, mert csak félreértés lesz belőle.

Fontos megkülönböztetni, hogy a megértés nem ugyanaz, mint az egyetértés. És habár az egyetértés nem mindig lesz lehetséges, a megértés mindig opció. A stresszesebb beszélgetések után pedig ne felejtsünk el újra kapcsolódni (mondjuk egy öleléssel). Mert ugye együtt vagyunk a probléma ellen, nem fejenként egymás ellen!

Keserű pirula lesz (pláne a sok tündérmese után), de el kell fogadnunk, hogy a szex tervezése/ütemezése nem az ördögtől való. “Jajj, de hol abban a spontaneitás?!” – hát, leginkább sehol. Még jó, hogy az nem is elvárás vagy előfeltétel a jó szexuális élethez. Javasolhatjuk felváltva, és természetesen lehet vétójogunk, de igenis legyen annyira fontos, hogy bekerüljön a naptárba – mert most őszintén: ha oda nem kerül be, akkor mekkora esélye van, hogy majd csak úgy magától megtörténik? És ha egy ideje kimaradt, akkor minél hamarabb próbáljuk “visszamászni a nyeregbe”.

Ha mindennap beszélsz a szexről, valami különleges dolog történik. Eltűnik a szégyen, alábbhagy a szemérmesség, és a szex az élet természetes részévé válik… Ahogy kéne.

Egy szó, mint száz: ápoljuk a kapcsolatunkat. Működtessük, ahelyett, hogy csak úgy elvárnánk tőle az önműködést. Randizzunk, legyenek közös kis rituáléink, rendszeresen tartsunk “meetinget” a kapcsolati státuszunkról, mondjuk el, hogy miért vagyunk hálásak egymásnak, stb. És álljunk bele, ha valami nem jó – mert csak úgy lehet jó!

Ugye a virágot sem hibáztatnátok, ha elszáradna, mert senki nem locsolta?


Összefoglalás

Ha egyetlen dolog marad meg ebből a könyvből, akkor az remélhetőleg annyi, hogy máshol sincs kolbászból a kerítés. A szex a legtöbb helyen nem tökéletes, nem spontán és pláne nem súrlódásmentes – és ahol igen, ott sem lesz ez mindig így. Vagyis ha beszélni kell róla és dolgozni érte, az nem “izzadtság szagú”, hanem természetes.

Aztán, ha a saját fejünkben már sikerült elengednünk a tündérmesét, akkor jöhet Marinék öt beszélgetése a felismerésről, a kapcsolódásról, a vágyról, a gyönyörről és a felfedezésről. Rágjuk ezeket végig a párunkkal, legyünk nyitottak és flexibilisek, nézzünk szembe az elkerülhetetlen kellemetlenségekkel, és meglátjuk, mennyit javul a kapcsolatunk általános légköre – a hálószobai hangulatról nem is beszélve.