Az elmúlt három hét anyaga után vegyük úgy, hogy fizikailag kellően egészségesek tudunk maradni. Amiről viszont még nem beszéltünk sokat, az az emberi kapcsolatok, azon belül is a párkapcsolatok témaköre. Ezt a hiányosságot Gary Chapman - Az 5 szeretetnyelv című könyvével szeretném most orvosolni.

Referenciának említhetném, hogy a szerző több mint 30 éves házassági tanácsadói pályafutást tudhat maga mögött. Vagy hogy egy 40 éve tartó boldog házassággal büszkélkedhet, ami jelen esetben szintén nem árt. De ami még ezeket is üti: tanácsot kértem a témában, és a feleségem ezt a könyvet ajánlotta! Innentől egyértelmű volt a választás.

A következőkben Chapman praxisa alatt szerzett tapasztalatait foglaljuk össze egy egyszerű hasonlat köré. Az egyszerűség azonban ne tévesszen meg senkit, mert a hatására bekövetkező “aha!” pillanat jelentős változásokat hozhat a párkapcsolatainkba! A tartalom a következőképp alakul:


Hova lesz a szerelem?

Hősünk leggyakrabban azzal a kérdéssel kerül szembe, hogy vajon hova lesz a szerelem – mondjuk házasság után? A válasz pedig ugyanaz, mint ami miatt külföldön nem tudjuk megértetni magunkat: nem egy nyelvet beszélünk! A mutogatásba és az esetlen nyögdécselésbe pedig a másik fél hamar belefárad.

Nem az a fő baj, hogy a könyvek/magazinok/TV show-k szerelmi tippjei konkrétan rosszak. Csak nagyon nem mindegy, hogy kinél működnek. Ha angolul beszélünk, akkor tök mindegy, mennyire ékesszólóan fejezzük ki magunkat egy olyannak, aki csak kínaiul ért!

Tanácsadói tapasztalatai alapján a szerző 5 fő szeretetnyelvet különít el. De mint az igazi nyelveknél, nyilván itt is lehet mindegyiken belül számos “dialektus”. Csak a képzeletünk szabhat határt annak, hogy épp hogyan fejezzük ki a szeretetünket a másik felé. De ettől még hasznos lesz értenünk a fő kategóriákat, hogy a háttérben megláthassuk az összefüggéseket.

Szóval a kiindulási kérdésre az a válasz, hogy természetesen nem kell a kapcsolatoknak ellaposodni a házasság után! Viszont nem fog mindig minden csak úgy magától menni. Nagy valószínűséggel meg kell majd tanulnunk egy második nyelvet – és akárcsak az igazi nyelveknél, itt is hasonló kaliberű munkára számíthatunk!


Tartsuk tele a szeretettankot!

Maga a “szeretet” egy elég sokfunkciós – és ezért összezavaró – kifejezés. Ételeket, tárgyakat, állatokat, a természetet, embereket, vagy akár magát a szerelmet is lehet szeretni. Magyarban a “szerelem” egy kicsit segít ezt a sokszoros többértelműséget feloldani, de még így sem vagyunk sokkal előrébb. Azt is használhatjuk okként házasságtörésre, társfüggőségre vagy rossz nevelési szokásokra. De itt most nem is feltétlen cél ebben a katyvaszban rendet tenni. A könyv inkább abban szeretne segíteni, hogy az egészséges élethez szükséges szeretetet minél könnyebben tudjuk úgy átadni, hogy azt a másik oldalon érezzék is.

Képzeljük azt, hogy az autók benzintankjaihoz hasonlóan mindannyiunkban van egy “szeretettank”! Ha ez tele, akkor minden rendben, ha pedig üres, akkor egyre kétségbeesettebben fogjuk keresni a módját, hogy újratölthessük. Ez a mentális modell ugyanis sokat segíthet megértenünk, hogy miért borulnak be olyan házasságok is, ahol előtte minden jónak tűnt.

Maga a szerelem – a lila köd, a rózsaszín felhő, vagy bármi egyéb valamilyen színű valami – egy ideig önmagában is meg tudja tölteni a tankunkat. Lehet, hogy a másik gyökeresen mást (vagy máshogy) ad, mint ami nekünk jó lenne, de ezt a szerelem ügyesen elfedi. Egy darabig! De ha elmúlik – és el fog! – akkor újra felszínre bukkan a hétköznapi, valós szeretet igényünk. Ha pedig a másik azzal már nem tud mit kezdeni, akkor bizony baj lesz.

Eltarthat egy darabig, amíg kiürül a tank, de magától nem oldódik meg a gond, ha folyton csak ürül! Egy autótól sem várnánk, hogy soha ne kelljen tankolni, csak mert eredetileg tele tankkal vettük… Szóval ha nem akarunk metaforikusan lerobbanni, akkor meg kell tanulnunk a párunk szeretetnyelvén beszélni, és fokozatosan töltögetni a szeretettankját!


Szerelembe esés

Itt egy kicsit részletesebben kitérünk arra a bizonyos rózsaszín felhőre. Hosszas hasonlatok és leírások, hogy nahát, milyen nagyszerű érzés is szerelmesnek lenni! A lényeg, hogy amíg tart, addig nem látjuk meg a másik “hibáit” – és itt “hiba” alatt természetesen az inkompatibilitásokat értjük. Hiszen ami nekünk hiba, az másnak lehet, hogy pont egy vonzó vonás – programozó szakzsargonban “nem bug, feature!”

De mint említettük, ez a szakasz soha nem tart örökké. Felmérések szerint átlagban 2 évre számíthatunk, utána viszont maradnak a hajszálak a lefolyóban, a “hogy álljon a wc papír”, és egyéb sztereotipikus viták. Erre pedig lehet visszavonulással, továbblépéssel, válással reagálni. Vagy: neki lehet esni a kemény munkának, hogy együtt fejlődjünk, és összecsiszolódjunk!

Mások már azt is javasolták, hogy az ilyen vakon szerelembe esésre legyen inkább valami más kifejezés, hogy kellően meg tudjuk különböztetni. Valami szándékosan negatív kicsengésű, ami jól érzékelteti, hogy ez nem tudatos, nem mi választjuk, nincs benne erőfeszítés, és egyáltalán nem fókuszál a fejlődésre – sem a sajátunkra, sem a másik félére!

Az igazi szeretet/szerelem ott kezdődik, hogy kijózanodva “munkához látunk”. Nem kényszeredve és szenvedve együtt maradunk, mint a nagyszüleink generációjában olyan sokan! De nem is menekülünk hanyatt homlok, mint ahogy az manapság divatosabb! Hanem munkához látunk, és elkezdjük építeni az igazi szeretetet a partnerünkkel. Na ehhez jöhet igazán jól a következő 5 szeretetnyelv ismerete!


1. Elismerő szavak

Egy jó dicséreten két hónapig is elélek.

– Mark Twain

I can live for two months on a good compliment.

Az egyik “legegyenesebb” módszer, ha kimondjuk a pozitív gondolatainkat. Semmi stratégiázás, csak szimplán megmondjuk a másiknak, hogy értékeljük valamilyen tettét vagy tulajdonságát. És itt aláhúzott a pozitív gondolat! Ha a párunk mondjuk nem azt (vagy nem úgy) csinálja, amit (ahogy) mi szeretnénk, akkor ne azt mondogassuk folyton, ami nincs ínyünkre! Jó, nyilván tudjon róla, de ne rágjuk a fülét! Hangsúlyozzuk inkább azt, amit értékelünk! Ilyen környezetben sokkal nagyobb az esélye, hogy majd a javításra szoruló területeket is megjavítja.

Félreértés ne essék, véletlen sem kell hazudni, vagy “odaképzelni” dolgokat, amik nincsenek ott. Csak figyeljünk oda, hogy kimondjuk azokat a pozitív dolgokat, amiket amúgy is gondolunk! Remélhetőleg így is könnyen lesz annyi muníció, hogy megdicsérhessük a párunkat minden nap.

Na nem muszáj persze csak a dicséretekre szorítkozni, lehet biztatni is. Érdeklődjünk mi is egy kicsit a párunk érdeklődési területei iránt! Fejezzük ki, hogy hiszünk benne, hogy meg tudja csinálni, ilyesmi… De fontos, hogy ez ne a mi célunk vagy akaratunk legyen, amit ráerőltetnénk! A saját érdeklődésében támogassuk!

A kedves szavak is sokat számítanak. Ezzel kapcsolatban viszont vegyük tudomásul, hogy a hangsúly még annál is fontosabb, mint hogy konkrétan mit mondunk! Legyünk kedvesek, még akkor is – vagy inkább főleg akkor – ha a másik mérges! Vissza mérgeskedéssel ritkán csillapodnak a kedélyek… Sok ellentét lesz, de vitákban a pontszámok követése és a “ki győzött” helyett a megbocsátás a helyes út.

Sokan ragaszkodnak hozzá, hogy a tegnap kudarcait áthozzák mára, és ezzel beszennyezzenek egy potenciálisan nagyszerű napot.

They insist on bringing into today the failures of yesterday and in so doing, they pollute a potentially wonderful day.

A megbocsátás nem egy érzés, hanem egy döntés.

Forgiveness is not a feeling; it is a commitment.

Hasonló mederben gondolkodva: soha ne követeljünk, csak kérjünk! A követelések alá-fölérendelt (vagy akár szülő-gyerek) jellegű viszonyt jelentenének, aminek egy felnőtt, érett párkapcsolatban nincs helye.


2. Minőségi idő

A második módszer, ha az osztatlan figyelmünket ajándékozzuk a másiknak. Nem együtt TV-zünk vagy ilyesmi, hanem osztatlan figyelem… Szó szerint az életünket adjuk egymásnak. Nagy a különbség ugyanis a közellét és az együttlét között! Együtt csak akkor vagyunk, ha a másikra figyelünk. Nem csak úgy ott motoszkál a háttérben, vagy épp csak fél füllel figyelünk a mondanivalójára.

Leggyakoribb formája a minőségi beszélgetés, ami az elismerő szavak helyett inkább a hallgatáson alapul. Az együttérzésünket persze fejezzük ki, adjuk a megértésünk jelét, vagy feltehetünk pontosító kérdéseket. De ezeken felül nem megoldani kell a másik problémáját, hanem meghallgatni! Ne feledjük, hogy a kapcsolatunk nem egy teljesítendő projekt vagy egy megoldandó probléma. Sokan – köztük jómagam, az analitikus agyammal és a nagy pofámmal – pont csak addig hallgatnak, amíg meg nem értik a problémát és ki nem találják rá a saját megoldásukat. Ezután pedig rögtön beszélni kezdenek, ami nagy hiba.

Néhány praktikus tipp a hallgatáshoz:

  • Tartsuk a szemkontaktust, hogy jelezzük a figyelmünket – és hogy tényleg ott is tartsa a figyelmünket!
  • Ne csináljunk közben mást – ha nem tudjuk a teljes figyelmünket adni, akkor inkább kérjünk halasztást!
  • Keressük ki a mondanivalóból, hogy mit érezhet épp a másik, és akár kérdezzünk is rá! Ebben nyilván a testbeszéd, a hangsúly, és sok egyéb “jel” is segíthet…
  • Fogjuk vissza magunkat, és ne vágjunk közbe! Most épp hallgatunk, ugye, nem beszélünk…

Persze emellett azért beszélni is érdemes megtanulni, hogy oda-vissza is mehessen a kommunikáció. Fontos, hogy fejezzük ki az érzéseinket – illetve először is egyáltalán tanuljuk meg észrevenni és tudatosítani a saját érzéseinket. Sokan élünk a gondolatok és a tudatosság világában, ahol az érzések régóta elnyomott dolgok, szóval ez kezdetben nehéz lehet. Próbáljuk meg az otthonunkon kívül gyakorolni – és akár feljegyezni – hogy mit érzünk egyes eseményekkel kapcsolatban. A beszélgetések mennyiségében persze a személyiségünk is számítani fog, de a csacsogóknak és a hallgatagoknak is valahova középre kell tartaniuk. A könyv napi minimum beszélgetés ajánlása: 3-3 dolog, ami aznap történt, és hogy mit éreztünk ezek kapcsán.

Megemlítjük még a minőségi tevékenységeket is, ahol legalább az egyik szereti, a másik pedig minimum “hajlandó”. A lényeg, hogy mindketten tisztában legyenek vele, miért csinálják együtt: hogy kifejezzék a szeretetüket egymás felé! Időt kell rá szakítani, amit lehet, hogy magunktól kell elvennünk. És könnyen lehet, hogy időnként olyat fogunk csinálni, amit magunktól soha nem csinálnánk. De akkor is megéri, mert egy szerető kapcsolatban élhetünk, és az bőven kárpótol majd!


3. Ajándékozás

A harmadik szeretetnyelv az ajándékozás, ami egy antropológiailag igazoltan általános emberi szokás. És a tetejébe itt tényleg az számít igazán, hogy a másik gondolt ránk, és ezt ki is fejezi! Szóval – mint ahogy azt lassan megszokhatjuk – az anyagi érték itt sem játszik. Sőt, eleve ajándékot nem csak venni lehet, hanem készíteni is, amivel a klasszikus “értékét” gyakran azonnal nullázzuk. Maga a szimbólum viszont a megfelelő ember számára komoly érzelmi jelentőséggel bírhat.

Nyilván annak is vannak szintjei, hogy ki mekkora jelentőséget tulajdonít a tárgyaknak és ennek a szeretetnyelvnek egyáltalán. Lehet például olyan, akinél a jegygyűrű levétele súlyos problémákat jelez a kapcsolatában. De van olyan is – mondjuk az asszonykámmal a mi esetünkben is – ahol eleve nem viselik. És ez semmiféle bajt nem jelent… Ugye? Ugye Manó?!

Különösen nehéz lehet úgy adni, ha mi magunk közben spórolósak vagyunk. Joggal mondhatnánk, hogy mivel mi sem veszünk magunknak semmit, akkor miért vegyünk a másiknak? De ezzel figyelmen kívül hagyjuk azt, hogy igazából igenis veszünk magunkat valamit: anyagi biztonságot, és a vele járó lelki békét. Ha viszont a másiknak nem ez jelenti a boldogságot, akkor fektessünk be arra a területre is! Mondjuk ha sejtjük, hogy ez a párunk szeretetnyelve, akkor próbáljunk meg egy ideig rendszeresen (kb. kúraszerűen) ajándékozni, és meglátjuk, mi lesz. Szinte garantált, hogy hosszú távon ez lesz a legjobb befektetésünk.

Érdemes megjegyezni, hogy krízisek idején a puszta jelenlétünk is ajándéknak számíthat. Ez nem teljesen olyan, mint a minőségi idő, mert nem a teljes figyelem a hangsúlyos. De mi magunk is lehetünk a szimbolikus ajándék, és a jelenlétünkkel a szeretetünket fejezzük ki.


4. Szívességek

A negyedik szeretetnyelv a szívességek, vagy “szolgálattételek” kategóriája, ahova a mosás/főzés/takarítás, lakás/kocsi/udvar karbantartás és hasonszőrű társaik tartoznak. Gyakorlatilag tekinthetjük “dialektusoknak” azt, hogy épp miféle tevékenységeket végzünk a másik helyett; vagyis milyen szívességeket teszünk neki.

De fontos leszögeznünk, hogy ezeket nem szabad elvárni! Legyen B tervünk arra az esetre, ha nem kapjuk meg, és ne legyen természetes, hogy megkapjuk! Ez durvább esetekben természetesen vonatkozik az érzelmi manipulációra, a fenyegetésre, az “elnyomásra” is. Általánosságban elmondható, hogy ha a másik nem magától adja, akkor az nem szeretet.

A kérések utat mutatnak a szeretetnek, míg a követelések gátat szabnak neki.

Requests give direction to love, but demands stop the flow of love.

A korábban említett szerelmi “zombiság” kapcsán ide tartozik, hogy az akkoriban kapott szívességeket se vegyük készpénznek! Hiszen mint tudjuk, akkoriban kb. – Kiss Ádám szavaival – be vagyunk baszva/szívva/fújva/lőve, és ugyanaz a szintű szolgálatkészség a józan énünktől már nem biztos, hogy elvárható.

Készüljünk fel, hogy szükség lehet egy valag sztereotípiát felülvizsgálni. Lehet mondjuk, hogy a szüleinktől vagy a társadalomtól nem azt a képet kaptuk, hogy egy férfi is cserélhet pelenkát vagy egy nő is lenyírhatja a füvet. De ettől még nekünk lehet, hogy pont ez lesz az optimális felállás! Ilyen esetekben természetesen számítani kell ügyetlenkedésre a kezdeti időszakokban, de már ekkor is érződni fog, hogy a jó irányba haladunk-e. Érdemes a másik kritikájára is odafigyelni, mert az sokszor rámutat, hogy neki mi lenne az igazán fontos.


5. Testi érintés

Végül az ötödik szeretetnyelv a testi érintés, ami igen sok irányból alátámasztott. Például sokan igazolták, hogy már a gyerekeknek is szükségük van az érintésre az egészséges fejlődéshez. És hát persze a párunk iránti szeretet kifejezésére sem utolsó!

Dialektusokat illetően legtöbbször a közvetlen formájára asszociálunk – mondjuk masszázsra vagy konkrétan szexre. De ide tartozik közvetetten csak egy simítás, egy kézfogás, vagy egy ölelés is. Sőt, nem is muszáj hogy az egésznek bármilyen szexuális vonzata legyen, bármilyen “egyéb” érintés is játszhat. Figyeljünk persze itt is, hogy a társunknak mi a jó, és azt adjuk – ne azt, amit adni akarunk! Krízisek idején pedig főleg ne hanyagoljuk az érintést, ha úgy gondoljuk, hogy a társunknak ez az elsődleges szeretetnyelve!

Megjegyezzük azonban, hogy (főleg a férfiaknál) a szex “becsapós” lehet. Mondjuk úgy, hogy a fizikai szükséglet eléggé ösztönösen lökdös minket a szakadék szélére, ami miatt könnyen gondolhatjuk, hogy ez a legfontosabb. De ha azon kívül nem annyira vágyunk az érintésre, akkor sokkal valószínűbb, hogy valamelyik másik a legfontosabb szeretetnyelvünk érzelmi szemszögből. Márpedig a legtöbb kapcsolatban a szexuális problémáknak nem fizikai, hanem érzelmi okai vannak.


A saját szeretetnyelvünk felfedezése

Nyilván az a végső cél, hogy a párunk szeretetnyelvét is tudjuk és “beszéljük”, de első körben a sajátunkat sem ártana ismernünk! Ez az új fogalomrendszer ismeretében persze lehet annyira egyszerű is, hogy egy pillanatig belegondolunk, és a válasz magától értetődik. Ha viszont nem ugrik be egyből, akkor próbálkozhatunk a másik irányból is. Gondoljunk például arra, mi idegesít a legjobban a társunk viselkedésében! Lehet, hogy pont az mutatja majd meg, hogy mit tartunk igazán fontosnak.

Visszanézhetünk emellett arra is, hogy milyen dolgokra kértük a párunkat a legtöbbször a múltban. Ha pedig ezek a kérések nem nagyon teljesültek, az valószínűleg azért lehet, mert a másik oldalon nyaggatásként értelmezték. Ettől persze a mi jelenlegi önvizsgálatunkat megválaszolja – csak majd prezentálni máshogy lesz érdemes a jövőben.

Még egy jó stratégia, hogy megfigyeljük, mi hogyan próbáljuk a szeretetünket kifejezni a másik felé. Könnyen lehet, hogy belőlünk is azért jön az a bizonyos kifejezési forma, mert mi is arra vágynánk. Persze ez alapulhat családi vagy társadalmi mintákon is, szóval garancia nyilván nincs… De egy próbát megér átgondolni.

A megállapítás nehéz lehet, ha

  • túl régóta tele a tankunk – a fene tudja, mitől, hiszen minden rendben; vagy ha
  • túl régóta üres a tankunk – a fene tudja, mitől, hiszen semmi nincs rendben!

De az esetleges nehézségek ellenére érdemes tisztázni a dolgokat. Tegyük csökkenő fontossági sorrendbe a nyelveket magunknak, és becsüljük meg őket a párunknak is! És aztán persze beszéljük meg, hogy ne sötétben tapogatózás legyen! A könyv javaslata egy “tankos” játék, ahol esténként – mondjuk heti háromszor, vagy ilyesmi – kérdezzük meg a másikat kerek perec, hogy hogy áll a tankja, és hogy mit tehetnénk, hogy feltöltsük!


A szeretet egy döntés

A múlt helytelen döntései nem kell, hogy jövőre is kihassanak – emlékezzünk a fenti idézetre! Van választásunk, és akár a válás szélén is választhatjuk azt, hogy menteni akarjuk a kapcsolatunkat.

Sokan teszik fel ezen a ponton a kérdést: Na és mi van akkor, ha a párunk szeretetnyelve nekünk “természetellenes”? Erre a szerző válasza pedig mindig ugyanaz: “Na és akkor mi van?!” Ez is csak egy választás. Vegyük úgy, hogy annál nagyobb szeretetet fejezek ki vele, amikor mégis megcsináljuk…

Felkelni is felkelünk reggelente valamiért, még ha nem is érezzük épp úgy magunkat. De aztán utána mégis úgy érezzük, hogy jól tettük. Vagyis a tetteink előrébb jártak, mint az érzéseink! Nincs más dolgunk, csak tegyünk itt is így. Ha a szándék megvan, akkor menjenek a tettek, és idővel jönnek majd az érzések is.

A szeretet a jelentőségteljes élet iránti vágyunkat, az önértékelésünket, és a biztonságérzetünket is “megmozgatja”. Ha a párunk szeret, akkor mellette biztonságban lehetünk, és minden bizonnyal értékesek is vagyunk, ha egyszer érdemesek vagyunk a szeretetére! Akár az életünk értelmét is megtalálhatjuk ebben – ha nem is csak ebben. Ezek fényében pedig igazán megéri a szeretetért küzdeni és beletenni a munkát!

Végszükség esetén akár egyoldalúan is elindítható a folyamat, “szeressük az ellenségeinket” elven. Válasszuk szét a szeretetet, mint érzést, és a szeretetet, mint cselekvést. Így nem érhet minket a képmutatás vádja sem, mert nem kérünk senkit, hogy érezzen olyat, amit nem érez. De attól csinálhatunk olyat, amivel a másiknak szeretnénk örömet okozni. Ez megint csak egy választás, viszont a másik reakciói miatt idővel a mi érzéseink is változhatnak.

Gyakorlati szempontból próbálkozhatunk mondjuk egy hat hónapos kúrával. Addig (ideiglenesen!) szüntessük be a panaszkodást a mi vonalunkról és tegyünk meg, amit csak tudunk a másik elsődleges szeretetnyelve ügyében. Előre jelentsük be, hogy komolyan gondoljuk, és havonta kérjünk visszajelzést. Pozitív “kritika” esetén kérjünk mi is egy-egy dolgot, ami a mi elsődleges szeretetnyelvünkhöz kapcsolódik – ezzel kb. ránevelve a másikat, hogy hogyan szeressen minket. És ahogy a mi szeretettankunk is elkezd telni, hátha egyre jobban átbillenünk majd a cselekvés-féle szeretetből az érzés-féle szeretet felé!


Gyerekek és szeretetnyelvek

Eddig leginkább a párkapcsolatok kontextusában beszéltünk a szeretetnyelvekről, de természetesen a gyerekekre is ugyanúgy vonatkozik a fentiek nagyja. Sőt, náluk még szinte könnyebb is lehet megállapítani az elsődleges szeretetnyelvet, mert tudat alatt ők is azt csinálják velünk. Nincs még a gyermeki észjárásuk “fölött” a társadalmi/civilizációs réteg, ezért valószínűleg maguktól úgy próbálják majd a szeretetüket kifejezni felénk, ahogy szeretnék, hogy mi is szeressük őket.

A könyv szerint a fiatalkori kicsapongások – pláne a túl korai, szexuális jellegűek – nagy része arra vezethető vissza, hogy a gyereknek üres a szeretettankja. Mondjuk vették neki a labdákat és a bicikliket, de senki nem labdázott vagy biciklizett vele… És aztán elkezdjük egyre jobban a fejükre önteni az elvárásainkat, és a sikereik helyett a kudarcaikra koncentrálunk.

Miért van az, hogy ahogy a gyerek egyre idősebb lesz, az elismerő szavainkból elítélő szavak lesznek?

Why is it that as the child gets older, our “Words of Affirmation” turn to words of condemnation?

Biztos, hogy minden szülő nagyon szereti a gyerekét. De az is majdnem biztos, hogy a nagyja nem jól szereti – vagy legalábbis szerethetné jobban. Fontos felismerni, hogy minden gyerek különböző, és már náluk is erősen számít, hogy hogyan szeretjük őket – akár ugyanazon a családon belül. Attól, hogy az egyiknél működött az ajándékozgatás, ne higgyük vakon, hogy a másiknál is menni fog!


Összefoglalás

A könyv három (számomra) legfontosabb mondanivalója, hogy a fenntartható szeretethez 1) kommunikálni kell, 2) a másik igényei szerint kell kifejeznünk a szeretetünket, és 3) ez egy valag munka. Ezt pedig tökéletesen kifejezi a nyelves hasonlat, ami 1) eleve a kommunikációra épít, 2) az “egymás mellett elbeszélés” veszélyét is szemléletesen mutatja, és 3) pont olyan kaliberű munkaként állítja be az egészet, mintha egy új nyelvet tanulnánk.

Szóval használjuk az itt felvázolt fogalomrendszert és beszélgessünk a másikkal a szeretetnyelvek ismeretében! Szuszakoljuk ki a szeretésen felül, hogy hogyan szeressük! És aztán tegyük bele az erőfeszítést, és szeressük úgy!

Ha pedig bármikor az lenne a benyomásunk, hogy a szeretet puszta “karbantartása” nem éri meg ezt a sok befektetést, akkor jusson eszünkbe, milyen lenne a hiányát kompenzálni! Higgyük el, hogy sokkal produktívabban hasznosíthatjuk az energiáinkat, ha nem épp a meg nem kapott szeretetet próbáljuk pótolni az életünkben…