Ez alkalommal a múlt hét párkapcsolatai fókuszát a barátokon keresztül egészen az ismeretlenekkel való bánásmódig szélesítjük ki. A téma “nagy öregje” pedig természetesen nem lehet más, mint Dale Carnegie, aki “Hogyan szerezzük barátokat és befolyásoljuk az embereket” című könyvében alapvető stratégiákat fogalmaz meg. A könyv eredetileg 1936-ban jelent meg, és azóta is tizen-milliós példányszámban viszik, mint a cukrot. Ráfoghatjuk tehát, hogy kiállta az idő próbáját. Hangvétel szempontjából pedig vehetjük kb. úgy, mint a Hatalom 48 törvénye szöges ellentétét, mert itt a Machiavelli-jellegű manipuláció helyett igyekszünk majd egy kicsit emberségesebbek lenni.

Tartalmilag a relatíve kompakt és praktikus tippeket 4 nagyobb kategóriába soroljuk:

  1. Az emberekkel való bánásmód alapjai
  2. Hogyan kedveltessük meg magunkat
  3. Hogyan győzzünk meg másokat
  4. Hogyan változtassunk meg másokat

Ezekből már szemezgetni is elég lehet ahhoz, hogy drasztikusan megváltozzon az emberekkel való viszonyunk, de a hosszú távú cél természetesen a hozzáállás teljes elsajátítása – amihez a szerző vázlatolást, valamint rendszeres gyakorlást és ismétlést javasol. Hát, a gyakorlást és az ismétlést nem tudom levenni a vállatokról, de egy vázlattal szolgálhatok:


1 – Az emberekkel való bánásmód alapjai

1.1 – Ne kritizáljunk, ne ítéljünk el, ne panaszkodjunk másra!

Ha mézet akarsz gyűjteni, ne rúgd fel a kaptárt!

If you want to gather honey, don’t kick over the beehive!

Vallomásokból és interjúkból kiderül, hogy még a legdurvább bűnözők sem tartják bűnösnek saját magukat. Mindenre megvan a megfelelő indokuk, és csak a saját szemszögükből vizsgálva természetes, hogy ők a “jófiúk”. Ezek fényében vajon mit várhatunk az átlag emberektől? Saját maga szerint senki nem hibás!

Ezért nem működik – nem működhet! – a kritizálás. Megsérti az önérzetet, magyarázkodásra kényszerít, ellenérzést generál… És a tetejébe legtöbbször meg sem oldja a kritizálást kiváltó problémát.

Rengeteg olyan helyzet adódik majd, amikor meg leszünk győződve az igazunkról. De próbáljunk emlékezni: ilyenkor az is számít, hogy ezt hogyan közöljük a másik féllel. Ha fejlődni kell, akkor kezdjünk magunkkal! A másikat pedig próbáljuk megérteni – még akkor is (sőt, talán főleg akkor), ha nagyon máshogy gondolkozik!


1.2 – Mutassunk valós, őszinte elismerést!

Csak úgy lehet rávenni bárkit is bármire, ha elérjük, hogy ő is akarja. Az már más kérdés, hogy ezt egy torkához szorított késsel érjük-e el, de a lényeg, hogy ő is belemegy. A kényszerítés sem más, mint egy olyan helyzet, ahol a másik jobban félti az állását, a pénzét vagy az életét, mint amennyire nem akarja megtenni. Ami viszont ennél egy kicsit jobban működik: adjuk meg cserébe, amit a másik akar!

És mit akar mindenki? Persze: egészség, kaja, menedék, alvás, pénz, szex; a szokásos gyanúsítottak. De amint a Maslow-piramis alsóbb szintjei rendben vannak, jön az önmegvalósítás és az “emberi nagyság” vágya. Egyszerűen fontosak akarunk lenni. Azt akarjuk, hogy értékeljenek.

A könyv állítása szerint csak az változik, hogy ki hogyan próbálja a saját fontosságát megélni. Van, aki költekezik. Van, aki bűnözőnek áll. Van, aki másokkal szolgáltatja ki magát. Sőt, olyan is van, aki szó szerint megőrül, mert ott keresi a saját fontosságát – egy saját világban, ha már a valóság nem volt elég jó.

Ha pedig ennyire fontos, hogy fontosak legyünk, akkor gondoljunk csak bele, mennyit számíthatna, ha még a megőrülés előtt értékelnénk az embertársainkat! Itt erősen keresztezzük az elismerő szavak szeretetnyelvét, sok példával a dicséretek pozitív hatására, illetve a házastársunk szükségtelen “kiéheztetésére”.

Megemlítjük itt is, hogy ez nem összekeverendő a hízelgéssel, ami nem működik, és ne is működjön! Őszintén találni kell valamit, amivel kapcsolatban pozitívak lehetünk – ami nem szabadna, hogy problémát okozzon.

Ha egy pillanatra nem magunkkal lennénk elfoglalva és a másik ember értékeire gondolnánk, nem kellene olyan olcsó és hamis hízelgésre hagyatkoznunk, ami már majdnem azelőtt kiszúrható, hogy elhagyná a szánkat.

Now, if we stop thinking about ourselves for a while and begin to think of the other person’s good points, we won’t have to resort to flattery so cheap and false that it can be spotted almost before it is out of the mouth.

Tudatosítsuk magunkban, hogy mind a munkahelyi ismeretségeink, mint a személyes kapcsolataink másik végén olyan emberek vannak, akik szintén elismerésre vágynak. Próbáljunk ezért ilyen kis értékelés/elismerés morzsákat hagyni magunk után, amerre csak járunk!


1.3 – Intézzük úgy, hogy a másik is akarja!

Akinek ez megy, az egész világ vele lesz; akinek nem, az egyedül marad.

He who can do this has the whole world with him. He who cannot walks a lonely way.

Olyan csalit kell használni, ami a halhoz illik. Lehet, hogy én pont a tejszínhabos epret szeretem, de attól a horogra még kukacot teszek. Mindenki azzal van elfoglalva, hogy ő mit akar. Szóval ha akarunk tőle valamit, akkor mi is azzal legyünk elfoglalva – ne a sajátunkkal, mint a többiek! Annyi a dolgunk, hogy megmutassuk a kapcsolatot aközött, amit mi szeretnénk tőle, és valami olyan között, amit ő akar.

Visszautalnék az előző pontra, miszerint mindent azért teszünk, mert mi akarjuk. Még amikor mondjuk adakozunk, az is azért van, mert jobban akartunk adakozni, mint megtartani a pénzünket. Vagyis a meggyőzés alapja: mit tehetnénk, amitől meg akarná csinálni? Ha a saját gondjainkra koncentrálunk, az a másik felet egyáltalán nem fogja érdekelni. Fogalmazzuk úgy, hogy az ő szemszöge legyen az elsődleges, és egyből nagyobb hajlandóság lesz az együttműködésre!

Ha létezik olyan, hogy “a siker egyetlen titka”, akkor az az, hogy képes legyél a dolgokat a sajátod mellett a másik fél szemszögéből is látni.

– Henry Ford

If there is any one secret of success, it lies in the ability to get the other person’s point of view and see things from that person’s angle as well as from your own.

Mivel mindenki csak saját magát igyekszik szolgálni, ezért ha mi tényleg arra törekszünk, hogy másoknak segítsünk, nagyon hamar ki fogunk tűnni. Egyszerűen nem nagyon lesz versenytársunk, aki ilyen hozzáállású. De az előző “hízelgéses” figyelmeztetéséhez hasonlóan itt is megjegyezzük: ez nem manipuláció, nem win-lose! Mindkét félnek nyerni kell a tranzakción! Mi csak megtanuljuk úgy előadni a helyzetet, hogy a másik fél nyereségére tesszük a hangsúlyt – mert őt az érdekli.


2 – Hogyan kedveltessük meg magunkat

2.1 – Őszintén érdeklődjünk mások iránt!

Másokkal törődve két hónap alatt több barátot szerezhetsz, mint két év alatt azt kergetve, hogy mások törődjenek veled.

You can make more friends in two months by becoming interested in other people than you can in two years by trying to get other people interested in you.

Már Marcus Aurelius is megmondta, hogy törődnünk kell másokkal! Egyszerűen érződni fog a beszédünkön, az írásunkon, a kisugárzásunkon. Sok példa szerepel a fejezetben, ahogy nagy emberek “nem szállnak el maguktól”, illetve kis emberek is jó tett helyébe jót várhatnak, ha úgy viselkednek. Utána néznek a másik érdeklődéseinek, megjegyzik a születésnapját, invitáló hanggal veszik fel a telefont… De nem ragozom, értjük.

Akkor érdeklődünk mások iránt, ha mi érdekeljük őket.

– Publius Syrus

We are interested in others when they are interested in us.

Illetve ide még egy strigula, hogy Publius Syrus-t olvasni kell, mert sokadszorra kerülnek elő az elmés idézetei…


2.2 – Mosolyogjunk!

Az egész világ máshogy fog reagálni ránk, ha mi sem olyan búval baszva járunk-kelünk az emberek között. Szóval mosolyogjunk többet! És ezzel kb. össze is foglaltuk a fejezetet. Bónusz két idézet:

Látszólag a tett az érzést követi, de igazából kéz a kézben járnak; és ha szabályozzuk a tetteinket (amiket tudatosan irányíthatunk), közvetetten az érzéseinket is befolyásolhatjuk (amiket tudatosan nem irányíthatnánk).

– William James

Action seems to follow feeling, but really action and feeling go together; and by regulating the action, which is under the more direct control of the will, we can indirectly regulate the feeling, which is not.

A legtöbb ember nagyjából annyira boldog, amennyire eldönti, hogy az lesz.

– Abraham Lincoln

Most folks are about as happy as they make up their minds to be.


2.3 – Emlékezzünk az emberek nevére!

Jegyezzük meg mindenki nevét, és használjuk! Ha így teszünk, személyesebb beszélgetések és írásos kommunikációk esetén is egyből egy sokkal jobb pozícióból indulhatunk. A másik hiúságára játszva – és a sajátunkról lemondva – váratlan egyezségeket is összehozhatunk. Céges környezetben ha vezetőként emlékszünk a nevekre és az emberekre személyesen, azzal igencsak felmelegíthetjük az amúgy könnyen “elhidegülő” légkört. Megéri tehát erre dedikált energiát fordítani.

A nevek hatalmát az is jól mutatja, hogy mekkora adományokra késztet egy-egy névadás. Emberek képesek arcpirító összegekkel támogatni könyvtárakat, kórházakat, templomokat, múzeumi kollekciókat, egyetemi épületeket, stb. csak hogy a nevük fennmaradhasson.

Könnyű persze megtalálni a kifogásokat, hogy ez nekünk miért nem megy. De nézzünk szembe vele, hogy nálunk sokkal elfoglaltabb embereknek is ment, úgyhogy ha szánnánk rá egy kis energiát, akkor valószínűleg nekünk is mehetne. Kérdezzünk vissza, betűztessük le, írjuk fel minél hamarabb, ha kell… De figyeljünk oda mások nevére!

A jó modor apró áldozatokból áll.

– Ralph Waldo Emerson

Good manners are made up of petty sacrifices.


2.4 – Legyünk jó hallgatóság! Biztassuk a másikat, hogy ő beszéljen!

A szerző egy példán keresztül mutatja be ennek a pontnak a hatékonyságát, amikor is egy botanikussal beszélgetett egész este. Feszülten figyelte minden szavát, biztatta, kérdezett, tanulni akart tőle. Bőven kimutatta a (valós!) elismerését, és az este végén azt az “értékelést” kapta, hogy micsoda nagyszerű beszélgető partner. Mindezt úgy, hogy közben kb. fél percet nem beszélt!

A mély figyelem az egyik leghízelgőbb dolog, mégis sokan csak a saját sorukat várják, hogy végre ők beszélhessenek. Mellesleg a gondolataink rendberakásához is sokszor csak egy figyelmes hallgatóság kellene, és konfliktusok kezelésére is kiváló!

Még a legfelháborodottabb kritikus is gyakran lecsillapodik egy türelmes, együttérző hallgató jelenlétében, aki csendben marad amíg a panaszkodó királykobra módjára kiköpködi a mérget a szervezetéből.

Even the most violent critic, will frequently soften and be subdued in the presence of a patient, sympathetic listener -– a listener who will be silent while the irate fault-finder dilates like a king cobra and spews the poison out of his system.

Ha érdekes akarsz lenni, legyél érdeklődő!

To be interesting, be interested!


2.5 – Tereljük a beszélgetést a másik fél érdeklődési területei felé!

Mutassunk érdeklődést azon a területen, amiről tudjuk, hogy a másiknak fontos! Figyeljük meg, hogy hirtelen egyből hajlékonyabb lesz velünk együttműködni. Ha pedig ajánlatunk van a számára, akkor – az 1.3-as javaslatnak megfelelően – ne felejtsük el azt kihangsúlyozni, hogy ebben neki mi a jó.


2.6 – Éreztessük azt a másikkal, hogy fontos!

Mint láttuk az 1.2-es pontban, mindenki arra vágyik, hogy fontos lehessen. Éreztessük hát a másikkal azt, hogy fontos! Na persze nem azért, mert akarunk tőle valamit, mert ilyen hozzáállással előbb-utóbb bajba fogunk kerülni – és meg is érdemeljük majd! Hanem azért, mert ez jó érzéssel tölti majd el, nekünk pedig nem kerül semmibe.

A legtöbb vallásban és ősi filozófiában megvan valamilyen formában a következő: “Úgy bánj másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak!” Na most erre nem kell addig várni, amíg majd mások kezdik el csinálni velünk, mert ezzel az erővel mind várhatunk egy darabig… Kezdjünk mi így bánni másokkal, és meg lesz az eredménye!

És csak hogy félreértés ne essék, megint hangsúlyozzuk: elég nagy különbség van az olcsó hízelgés és az között, hogy őszintén találunk valamit a másikban, ami miatt felnézhetünk rá. Mindenki jobbnak hiszi magát, mint bárki, akivel találkozik. És ha általánosan nem is, valamilyen szemszögből biztosan igaza van! Na ezeket kell nekünk is megtanulnunk meglátni – és nyíltan elismerni – hogy látványosan jobbak lehessenek a kapcsolataink.


3 – Hogyan győzzünk meg másokat

3.1 – Egy vitát nem lehet megnyerni!

Egy vitából úgy lehet a legtöbbet kihozni, ha elkerüljük. Hiszen – mint már láttuk – senkit nem lehet az akarata ellenére meggyőzni. Szóval egy vita során tulajdonképpen választhatunk az akadémikus, hivatalos, színpadi győzelem vagy a másik fél jóindulata között. És ha elsőre esetleg nem is úgy hangzik, a jóindulattal többre megyünk.

A félreértéseket sem vitával, hanem diplomáciával, és a másik nézőpontjának figyelembe vételével lehet hatékonyan megoldani. Kezeljük a nézeteltéréseket inkább tanulási lehetőségként! Hátha feljön valami olyan, amire addig nem gondoltunk – vagy legalábbis nem úgy.

Általános jótanácsok, hogy maradjunk nyugodtak, beszéd előtt hallgassunk, legyünk őszinték, ne kapkodjunk el semmit, és keressünk olyan pontot, amiben egyet értünk! Tekintsünk úgy a dologra, hogy mindketten ugyanaz a téma iránt érdekelődünk – még ha jelenleg épp különböző oldalon is állunk. Az ilyen közös érdeklődésből akár későbbi baráti kapcsolat is lehet…


3.2 – Tiszteljük a másik véleményét! Soha ne mondjuk, hogy “Tévedsz!”

Sőt, még csak mondanunk sem nagyon kell, mert már a hangsúlyunkkal vagy a testbeszédünkkel lekicsinyelhetjük a másik véleményét. És ha az érzéseit megsértjük, akkor onnantól már semmilyen logikával meg nem győzzük az igazunkról.

Nem taníthatunk másoknak semmit; csak abban segíthetünk nekik, hogy maguktól ráébredjenek.

– Galileo Galilei

You cannot teach a man anything; you can only help him to find it within himself.

Legyél bölcsebb, mint a többiek, ha tudsz; de nekik ezt el ne mondd.

– Lord Chesterfield

Be wiser than other people if you can; but do not tell them so.

Különben is, mindannyian rengetegszer tévedünk, szóval könnyen lehet, hogy most sem nekünk van igazunk. És még ha nekünk is van igazunk, akkor sem ártana úgy hozzáállni, hogy “Nézd, lehet, hogy tévedek, de”… Vagy mondjuk “Nem most lenne az első alkalom, hogy én tévedek, szóval nézzük ezt meg közelebbről”… Ilyesmi. Ilyenkor a másik fél is nyitottabb lesz elismerni, hogy talán ő téved. De maga a folyamat is sokkal kevésbé lesz feszült, amíg ezt “lebokszoljuk” vele!

Sajnálatos tény, de általában lazán és kevés körültekintéssel formáljuk a meggyőződéseink nagyját. Viszont ha egyszer ezeket valaki kívülről fenyegeti, akkor aztán nagyon erősen tudjuk védeni őket. És persze nem a konkrét meggyőződések miatt, hanem mert azok a mi meggyőződéseink!

Ezért kell nagyon finoman állni a másikhoz! Magának még talán bevallja, ha valamiben téved, és esetleg másoknak is, ha épp azzal tűnhet morálisan felsőbbrendűnek, hogy belátja. Viszont ha megpróbáljuk lenyomni a torkán, akkor még a tényszerű igazság is keserű lesz. Kerüljük ezért a dogmatikus állításokat, mint például “ez mindig így van”, “biztosan”, “általános érvényű”, stb. Hangsúlyozzuk, hogy az álláspontunk csak egy vélemény, legyünk nyitottak a másik véleményére is, és majd ebből a kettőből remélhetőleg kijön valami.


3.3 – Ha tévedünk, valljuk be gyorsan és nyomatékosan!

Ha tudjuk, hogy úgyis baj van, akkor ismerjük be! Álljunk bele, és mondjuk ki mi magunk, amit különben ránk mondanának! Ezzel lényegesen tompíthatjuk a másik oldal haragját – ki tudja, akár még a mi oldalunkra is állhatnak. Erről kicsit a 8 mérföldes végső rap csata jut eszembe, ahol… SPOILER ALERT!… főhősünk az ellenfele mellett saját magát is “leosztja”, és így az ellenfélnek egyszerűen nem marad mondanivalója.

Az sem mellékes, hogy ha azonnal megvan a “bűnbak”, akkor a felelős keresése helyett annál hamarabb rátérhetünk a megoldásra. Plusz ettől sokkal egyenesebbnek is tűnhetünk – nem keresünk alibit, nem kenjük másra, beleállunk!


3.4 – Kezdjünk barátságos hangnemben!

Ha eleve ökölbe szorított kézzel megyünk, akkor a másik oldalon is csak öklökbe szorult kezekre számíthatunk. Ha viszont kölcsönös megértést és kompromisszumot keresünk, akkor még a végén kiderül, hogy nem is olyan áthidalhatatlanok az ellentéteink. Ide illő Ezópusi tanmese, hogy a szél vagy a nap tudja gyorsabban levetetni a vándorral a kabátját. A szél hiába fúj egyre erősebben, a vándor csak jobban magára húzza a kabátot. Amikor viszont a nap rásüt, egyből vetkőzni kezd…


3.5 – Koncentráljunk az egyezésekre!

Mutassuk meg, hogy a célunk ugyanaz, csak más úton szeretnénk eljutni oda. Hangsúlyozzuk azokat a területeket, amikben egyetértünk! Lehetőleg minél kevesebbet kelljen azt mondani a másiknak, hogy “nem”, és minél többet azt, hogy “igen, igen, ez stimmel”.

Ha már egyszer eljutottunk a “nem”-ig, onnan nagyon nehéz visszafordulni – mert onnantól be kellene látni, hogy mégis igen! Vagyis tévedtünk, és ezt elismerni bizony sértené az egónkat!

Szókratész vitamódszere is ezen alapul. Haladjunk apró lépésekben, amikkel a másik fél is könnyen egyetért, és előbb vagy utóbb (szinte észrevétlenül) elfogadja majd az ezekből levont következtetéseinket. Akár olyanokat is, amiket magukban (a lépések nélkül) élből elutasított volna!


3.6 – Beszéljen inkább a másik!

Amúgy is valószínűtlen, hogy a másik figyelni tudna ránk, amíg van mondanivalója. Szóval hiába tűnik úgy, mintha mi beszélnénk, amikor belevágunk a szavába, valójában hiába! Ez persze nem csak a vitákra, hanem úgy általában az emberi kapcsolatokra is vonatkozik – mint azt a 2.4-es pontban is láttuk. Ha a másik kibeszélheti magát nekünk, utána sokkal együttműködőbb hangulatban lesz.


3.7 – Intézzük úgy, hogy az ötlet inkább a másikénak tűnjön!

Mind jobban bízunk azokban az ötletekben, amik a sajátjaink; és kevésbé azokban, amiket készen, ezüst tálcán kínálnak. Ezért igyekezzünk mi sem készen tálalni a dolgokat. Inkább csak javasoljunk és terelgessünk – hadd vonja le a másik a saját következtetését! Jó esetben ugyanoda fog majd kilyukadni, mint amit amúgy is mondtunk volna neki. Csak így a “saját ötlete”, amihez mindjárt máshogy fog hozzáállni!


3.8 – Próbáljuk őszintén a másik szemszögéből látni a dolgokat!

Másokat elítélni nagyon könnyű, de megérteni őket annál nehezebb. Már ahhoz hatalmas bölcsesség és türelem kell, hogy egyáltalán megpróbáljuk (és ne ítéljük el őket kapásból). De gondoljuk arra, hogy mindenkit ugyanannyira csak a saját dolga érdekel, mint ahogy minket is leginkább csak a sajátunk! Ezért ha együtt akarunk működni másokkal, akkor át kell látnunk, hogy mi hajtja őket.


3.9 – Legyünk rokonszenvesek a másik ötleteivel és vágyaival szemben!

Mindenkit a körülményei tesznek azzá, ami.

Az egyetlen oka, hogy nem vagy csörgőkígyó, az az, hogy a szüleid sem voltak csörgőkígyók.

The only reason […] that you are not a rattlesnake is that your mother and father weren’t rattlesnakes.

Nekünk sem jár például olyan sok érdem azért, ahol tartunk az életünkben – legalábbis annyi biztos nem, mint hisszük. De ugyanígy másoknak sem jár annyi hibáztatás azért, ahol ők tartanak. Próbáljunk meg együttérezni velük, és cserébe talán ők is hajlandóbbak lesznek együttérezni a mi vágyainkkal!


3.10 – Hagyatkozzunk a nemeslelkűségre!

Az emberek tetteinek általában két oka van. Egy, ami jól hangzik, és egy, ami igaz.

– J. P. Morgan

A man generally has two reasons for doing a thing. One that sounds good, and a real one.

Érdemes lehet észben tartanunk a fent említett különbséget. A másik oldalon úgyis az igazira fognak gondolni, azzal nincs “tennivalónk” – sőt, lehet, hogy soha nem is fogjuk tudni. De ha adunk nekik egy jól hangzó indokot, azzal sokkal könnyebben meggyőzhetjük őket. Tegyünk úgy, mintha erkölcsösek, jó lelkűek és igazságosak lennének, és akkor nagy valószínűséggel így is fognak viselkedni!


3.11 – Dramatizáljuk az ötleteinket!

Nem elég, hogy igazunk van, ha ezt mások nem látják meg. És ne is várjuk el, hogy ők csak úgy “belelássák” a mondanivalónkba az igazunkat, mert ez egyszerűen nem az ő felelősségük! Vegyük a fáradságot, és tegyük látványossá nekik – mint ahogy erről már többször is beszéltünk.


3.12 – Csináljunk belőle kihívást!

Kiemelném a fejezet alcímét (“Ha semmi más nem megy, akkor próbálkozzunk ezzel”), ami erősen arra utal, hogy ez csak végszükség esetén ajánlatos. De akkor viszont megpróbálhatunk valami olyasmit alkalmazni, mint kb. a hisztis gyerekekkel eljátszott “Úgysem tudsz még 3 kanállal megenni!” stratégia. Ez meglepően nagy arányban működhet felnőtteknél is, ha megfelelő a tét… Csináljunk ezért játszmát abból, amiről meg akarjuk győzni a másikat, és úgy már hátha elég érdekes lesz, hogy bele is menjen!


4 – Hogyan változtassunk meg másokat

4.1 – Kezdjünk dicsérettel és őszinte elismeréssel!

Ez gyakorlatilag annak a (manapság gyakran ajánlott) pszichológiai trükknek az első fele, miszerint foglaljuk a rosszat egy “jó-szendvicsbe”. Először valami jó, aztán a kritika töltelék, és végül megint valami jó. Így nagyobb az esélye, hogy átmegy a kritika is – mert a másik talán nem pazarol annyi mentális energiát a sértődés miatti ellenállásra. Mondhatjuk, hogy olyan ez, mint az érzéstelenítő a fogorvosnál: mindenképp fúrni fogják a fogunkat, csak úgy már nem fog annyira fájni! Bónusz tipp: “de” helyett használjunk “és”-t, hogy a bevezető dicséret ne érződjön hamisnak – és persze ne is legyen hamis, de az magától értetődik.


4.2 – Közvetetten mutassunk rá a hibára!

A 3.7-es ponthoz hasonlóan itt is jót tehet, ha nem az emlegetett ezüst tálcán tálalunk mindent. Mutassunk példát, hogy abból a másik magától ismerhesse fel, mit csinál rosszul. Kb. ennyi.


4.3 – Előbb a saját hibáinkról beszéljünk!

Ha mi magunk sem tűnünk hibátlannak, akkor sokkal könnyebb lesz elfogadni a másiknak, hogy talán ő sem az. És csak hogy félreértés ne essék, mi sem vagyunk azok! Nem álszerénykedni vagy konkrétan hazudni kell, csak említsük meg, hogy mi sem vagyunk tökéletesek! Különösen ha fiatalabbakról van szó, gondoljunk bele, hogy mi akkoriban hol tartottunk!

Be kellett látnom, hogy a 19 éves titkárnőm teljesítménye jobb volt, mint az enyém annyi idős koromban – és ez sajnos nem kimondottabban számít dicséretnek.

I concluded that Josephine’s batting average at nineteen was better than mine had been – and that, I’m sorry to confess, isn’t paying Josephine much of a compliment.


4.4 – Kérdezzünk az utasítás helyett!

A “Csináld ezt!” helyett az “Ez nem lenne jobb?” mindjárt máshogy hangzik, nem? (Figyeltük, hogy ezt is kérdésként fogalmaztam inkább, mint utasításnak?) És ha a másik részt vehet a beszélgetésben – a gondolatmenetben, ami végül az “utasításhoz” vezetne – akkor sokkal könnyebben elfogadja, hogy az a helyes döntés. Plusz ezzel aktiválhatjuk a másik fél kreativitását. Ki tudja… Ha a kész tények elé állítás helyett nyitottak vagyunk az ő javaslataira is, akkor lehet, hogy valami még jobb sül ki belőle a végén!


4.5 – Engedjük, hogy a másik megússza a megaláztatást!

A probléma megoldásának ritkán szükséges része a másik megaláztatása. Mi ezt mégis gyakran önként tesszük mellé, mert “csak azért is” nekünk volt igazunk, és “Háháá!”, most az egész világ láthatja. Ha ehelyett szépen “csendben” intéznénk a dolgot, és hagynánk, hogy a másik is emelt fővel távozhasson a végén, az mindenkinek sokkal jobb lehetne. A hibáztatás vagy a felelős keresése sokszor nem létszükség – és ilyenkor tekintsünk is el tőle!


4.6 – Vegyük észre és dicsérjük a legkisebb javulást is!

Ezt a stratégiát az állat idomárok mindig is alkalmazták, és az alapjául szolgáló pszichológia nálunk is ugyanaz lenne. De ugye a kritika könnyebben jön, ehhez meg energia és odafigyelés kell. Ha viszont minimalizáljuk a kritikát és inkább a dicséretekre koncentrálunk, akkor a “helyes” viselkedés egyre gyakoribb lesz – és nem mellesleg a negatív minták figyelem hiányában maguktól egyre jobban elkopnak!

Mint ahogy már megszokhattuk, itt is fontos az őszinteség! Minél részletesebb a dicséret, annál jobb, mert annál kisebb az esélye, hogy nem őszinte, és nem “csak úgy” mondjuk…


4.7 – Adjunk a másiknak olyan jó hírnevet, amihez aztán felérhet!

Ha régen volt valamilyen tulajdonsága, amit mostanában hiányolunk, akkor emlékeztessük rá! Az lesz az egyik legnagyobb motiváció, ha egykori önmagához kell majd felérnie. Ha pedig nincs meg az a bizonyos tulajdonsága, akkor egyszerűen “képzeljük oda”! Hátha ennek örömére ő is odaképzeli, és mindenkit meglep majd, ahogy beváltja a jóslatunkat.


4.8 – Biztassunk, hogy a hiba könnyen javíthatónak látszódjon!

Ahogy a jóhoz felérnek, a rossz pedig előre elkeserítheti őket. Érdemes ezért a rossz dolgokat minél apróbbnak beállítani! Tűnjön úgy, hogy a probléma könnyen megoldható, és annál könnyebben meg is fogják oldani.


Összefoglalás

Ha egyetlen mondatba szeretném tömöríteni az egész könyvet, akkor az valószínűleg a 2.6-os pontnál említett (vegyes filozófiai és vallási háttérrel rendelkező) idézet lenne: “Úgy bánj másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak!”. De még akár egyetlen szó is elég lehet a mondanivaló megragadására: empátia!

A fenti tippek tulajdonképpen betudhatók egy mini empátia-tanfolyamnak, ami mondjuk úgy, hogy ránk fér. Hirtelen megvilágosodásra persze ne számítsunk! Itt minden lecke olyan, ami elvileg könnyen alkalmazható, de gyakorlatban egy valag munka, odafigyelés, önfegyelem és rendszeres ismétlés kell a fokozatos változáshoz. Idővel viszont gyanúsan elszaporodhatnak a környezetünkben a “normális” emberek – mert azt hozzuk majd ki belőlük.