Legutóbb szóba került Malcolm Gladwell “Kivételesei” kapcsán, hogy mennyire nem csak a saját erőfeszítésünk számít a siker elérésében. Erre az üzenetre szerettem volna tovább ráerősíteni Arnold Schwarzenegger igencsak témába vágó 2017-es Houston-i avatási beszédével is, amit a könyvösszefoglaló mellé linkeltem. Hadd terjedjen egy nagy kedvencem, ahol maga a Terminátor zúzza porrá a “self-made man”, vagyis az önerőből sikeres ember mítoszát.

Utána lett csak gyanús, hogy ezt a beszédet hogy-hogy nem érintettem a közel két évvel ezelőtti “fontos beszédek, amik nincsenek magyarul” rovatban? Á, biztos már volt magyarul – de azért ellenőrizzük le gyorsan. Hát lássunk csodát, nincs magyarul. Legalábbis én nem találtam.

Úgyhogy David Foster Wallace-hoz, Joseph Brodsky-hoz és Bill Watterson-hoz hasonlóan ezt az avatási beszédet is lefordítottam. Az eredeti beszéd itt, az én, kissé letisztázott és magyarosított változatom pedig lentebb. Fogyasszátok egészséggel!






Nos, először is gratulálok mindenkinek. Tudom, hogy hatalmas vízióra, rengeteg munkára és sok tanulásra volt szükségetek, és nincs senki, aki tanulhatna helyettetek. Ezt nektek magatoknak kellett megtennetek. Szeretném hát, ha mindannyian tudnátok, hogy nagyon-nagyon büszke vagyok rátok. Köszönöm a nagyszerű munkát, amit végeztetek.

Ami pedig az okleveleket illeti – csak egyetlen név lesz bennük, a Tiétek, de remélem, hogy ez nem zavar majd össze, és nem gondoljátok azt, hogy netán egyedül jutottatok el idáig. Mert nem. Sok segítség kellett hozzá. Egyedül egyikünk sem képes rá. Egyikünk sem. Még az a fickó sem, aki most hozzátok beszél. Aki minden idők legnagyobb testépítője volt. Még én sem, aki Terminátor voltam, és visszamentem az időben, hogy megmentsem az emberi fajt. Még én sem, aki Predátorokkal harcoltam és végeztem puszta kézzel.

Mindig azt mondom az embereknek, hogy hívhattok bárminek, aminek csak akartok. Hívhattok Arnoldnak. Hívhattok Schwarzeneggernek. Hívhattok osztrák tölgynek. Hívhattok Schwarzy-nak. Hívhattok Arnie-nak. De soha, soha ne hívjatok önerőmből sikeresnek.

Ezt nagyon fontos megértenetek. Nem egyedül jutottam el idáig. Úgy értem, ha elfogadnám ezt a dicsőséget, vagy ezt a “címet”, azzal minden egyes olyan embert kihagynék a számításból, aki segített nekem eljutni idáig, aki tanácsot adott, aki erőfeszítéseket tett értem, aki valamibe vett, vagy aki felemelt, amikor elestem. És ez azt a rossz benyomást keltené, hogy egyedül is meg tudjuk csinálni. Egyikünk sem képes ilyesmire. Az önerőből sikeres ember egész koncepciója egy mítosz.


Tudom, hogy most mit fogtok mondani: “Nézd, annyi történetet olvastunk rólad, és láttuk a dokumentumfilmeket, amikben arról beszéltek, hogy te vagy az amerikai álom mintaképe, és hogy te vagy az önerőből sikeres ember tökéletes példája”. Nos, hadd mondjam el, hogy én magam is láttam, hallottam és olvastam ezeket a történeteket. És bevallom, élvezettel olvastam őket, de a helyzet az, hogy ez nem a teljes történet.

Nem a semmiből materializálódtam, mint a Terminátor egy tűzgolyóból Los Angeles utcáira. Nem, segítség nélkül soha nem sikerült volna ilyen messzire jutnom. Én történetesen egy olyan ember vagyok, aki hisz Istenben. Hogy Isten teremtett minket – de tegyük fel egy pillanatra, hogy Ti nem hisztek ebben. Abban viszont hinnetek kell, legalábbis biológiai szemszögből, hogy a szüleink teremtettek minket. Én nem lennék itt anélkül, hogy a szüleim a világra ne hoztak volna, ne neveltek volna, ne etettek volna, ne cserélték volna a pelenkámat, ne szerettek volna, és ne öleltek volna.

Aztán később, amikor iskolába mentem, ott voltak a tanárok, a mentorok, az edzők, és délutánonként ott volt az édesanyám, aki segített a házi feladatok elkészítésében és korrepetált. Este pedig apám segített nekem a sportban, edzett minket a fociban, télen pedig síelt, szánkózott, korcsolyázott és curlingezett velünk. Apám tanított meg a fegyelemre, illetve a sport szeretetére és megbecsülésére. Ő adta az első nagyszerű tanácsomat is, amikor azt mondta: “Bármit is csinálsz, Arnold, légy hasznos”.


Sokszor olvashattátok, hogy egyik napról a másikra elhatároztam, hogy testépítő bajnok leszek, és elkezdtem napi 5 órát edzeni, majd én lettem minden idők legfiatalabb Mr. Universe-e. Nos, ez igaz, de a helyzet az, hogy nem ez a teljes történet. Nem így alakultak volna a dolgok, ha nem találkozom egy úszómesterrel a tónál, ahol felnőttem, és néhány testépítővel, akik megismertettek a súlyzós edzéssel. Ők tanítottak meg az első húzódzkodásomra egy fa ágán a tó mellett, és később ők hívtak meg egy helyi konditerembe is, ahol az edzők megtanítottak az erőemelésre, a súlyemelésre és a testépítésre. Segítettek és neveltek engem. Hajtottak engem.

Aztán megláttam egy magazint Reg Park-kal a címlapon. Az volt rajta, hogy “Mr. Universe Herkules lesz”. Reg Park Herkulesként pózolt a címlapon. Megvettem azt a magazint, elolvastam a sztorit az elejétől a végéig, és pontosan tanulmányoztam, hogyan edzett; napi 5 órát. És hogy hogyan lett bajnok, háromszoros Mr. Universe, és hogy hogyan jutott ki Amerikába. Aztán fedezték fel a filmekben – a Herkules filmekben. Nos, amikor ezt olvastam, megtaláltam a saját víziómat.

A legfontosabb dolog az életben, hogy legyen jövőképünk, és hogy pontosan tudjuk, hová tartunk. Én megtaláltam a víziómat, és Reg Park, azon a magazinon keresztül, megadta nekem az életem tervrajzát. Öt évvel később, miután napi 5 órát edzettem, pont úgy, mint ő, és csináltam a gyakorlatait, az ő segítségével és az ő inspirációjával lettem minden idők legfiatalabb Mr. Universe-e.

És ez volt az, ami miatt aztán Joe Weider, a testépítés atyja, egy óriási táplálékkiegészítő birodalom tulajdonosa és a Muscle and Fitness magazin szerkesztője meghívott Amerikába. Tehát Joe Weider volt az, aki Amerikába, a világ legnagyszerűbb országába hozott, hogy lehetőséget adjon nekem, hogy a Gold’s Gym-ben edzhessek, és hogy kapjak egy kis lakást. Teljesen üres kézzel jöttem ide. Az ő segítsége tette lehetővé. Volt vagy 20 dollár a zsebemben és néhány izzadt ruha az edzőtáskámban. Erre képzeljétek, Hálaadáskor a Gold’s Gym testépítői eljöttek ebbe a kis lakásomba, és hoztak nekem párnákat, edényeket, evőeszközöket – minden olyan dolgot, amim nem volt. Még egy fekete-fehér tévét is hoztak, és egy tranzisztoros rádiót, ami a mai napig ott van az ágyam melletti kis asztalon.

Teljesen rendkívüli volt az a rengeteg segítség és nagylelkűség, amit Amerikába érkezésemkor kaptam. Első kézből láthattam, hogy az amerikai emberek mennyire nagylelkűek. Na meg hát a Gold’s Gym – egy varázslatos hely, ahol az összes bajnok, Mr. America, Mr. World, Mr. Universe, mindenki ott edzett, erőemelők, olimpiai bajnokok és így tovább. És ők segítettek nekem abban, hogy amatőr bajnokból profi bajnokká váljak.

És ezután bajnokságot bajnokság után nyertem, hétszeres Mr. Olympia. Ezt a részt már hallottátok. És minden idők legnagyobb testépítője lettem – az 1975-ös testépítő magazin szerint. De mindezt csak az összes eddigi segítséggel, magamtól nem sikerült volna. Na ezért nem hiszek én az önerőből sikeres emberben.


A showbizniszben is ugyanez volt a helyzet. Úgy értem – olvashattátok a történeteket, miszerint Schwarzenegger egyik napról a másikra úgy döntött, hogy visszavonul a testépítéstől, és színész lesz. És pillanatok alatt megcsinálta a Conan, a barbár-t, a Terminátor-t, a Kommandót, és így tovább. Nos, ez igaz, de ez megint csak a történet fele, mert a valóság az, hogy a rengeteg segítség nélkül nem sikerült volna.

Először is, jó lett volna, ha ilyen könnyen sikerül, de nagyon-nagyon nehéz volt bekerülni a filmekbe. Nagyon nehéz. És csak a segítség miatt sikerült mégis. Az elején minden ügynök, minden menedzser és minden stúdióvezető azt mondta, hogy soha nem lesz belőlem főszereplő. “Nézd meg a tested. Úgy nézel ki, mint egy szörnyeteg”.

Nagyon feldúlt voltam emiatt, mert olyan keményen és olyan sokáig edzettem, és hirtelen szörnyetegnek neveztek. Azt mondták: “Ez a 70-es évek. Húsz éve csinálták a Herkulest. A mai filmekben a kis emberek vannak benne; Dustin Hoffman, Al Pacino, Woody Allen. Ők a 70-es évek szexszimbólumai. Hát nem érted?”

Még az akcentusommal is becsméreltek. Azt mondták: “Nézd, hogy beszélsz! Nagyon őszintének kell lennem. Nem akarlak megbántani, de a frászt hozod rám ezzel a német akcentussal. Ijesztő”. Azt mondták: “Talán szerezhetnénk neked munkát a Hogan’s Heroes tévésorozatban, ahol egy náci tisztet játszhatnál. Ráadásul a neved, ez a Schwarzen, Schmitzl, vagy akármi is az… Már látom is a magam előtt a hirdetőtáblát, és hogy az emberek a neved miatt rohannak a moziba”.

A lényeg az, hogy nagyon-nagyon nehéz volt. De én csak azért is úgy döntöttem, hogy nem hallgatok a rosszmájúakra, és ugyanolyan keményen dolgoztam, mint a testépítésben: színészleckéket vettem, hangleckéket, angol leckéket, beszédleckéket és akcentuseltávolító leckéket.

Tudom, hogy az utolsóról mit gondoltok: “Kérd vissza a pénzed, Arnold”. De én akkor is mondogattam, hogy “sárga bögre, görbe bögre”. Meg hogy “Mit sütsz, kis szűcs? Tán sós húst sütsz kis szűcs?”. Ezerszer csináltam ezeket, és végül bejött. Elkezdtem kis szerepeket kapni, aztán egyre nagyobbakat, és végül, bár nagyon nehéz volt, Dino De Laurentiis és Ed Pressman voltak azok, akik megkerestek a Conan, a barbárral. És ha ők nem segítettek volna abban, hogy megkapjam azt a szerepet, akkor nem törtem volna ki, és nem lettem volna főszereplő.

20 millió dollárt költöttek a filmre, ami mai pénzben számolva körülbelül 200 millió dollár, de a kasszasikerlista első helyezettje lett. Ez volt számomra a nagy áttörés. És a sajtótájékoztatón a rendező még azt is mondta, hogy ha nem lett volna Schwarzenegger, akkor építenünk kellett volna egyet – mert én voltam az egyetlen, aki színészkedni is tudott és mellé ilyen testtel rendelkezett a Conan, a barbárhoz.

Aztán persze ott volt James Cameron, aki a Terminátort rendezte. Amikor kijött a film, James Cameron azt mondta, hogy a Terminátor azért működött, mert Schwarzenegger úgy beszél, mint egy gép. Nem tudom, hogy ezt bóknak vegyem-e. De a lényeg, hogy pont az a két dolog, amiről a stúdió vezetői azt mondták, hogy nagy hátrány, végül nagy előnnyé vált, és a karrierem szárnyra kapott.

Ezért mondok mindig köszönetet azoknak, akik segítettek az utam során. És ezért nem gondolom soha azt, hogy én egy önerőből sikeres ember lennék. Mert nem csak a producer, a rendezők és a stúdióvezetők voltak segítőkészek, hanem minden ember, aki egy filmben dolgozik. Ami azt illeti, amikor egy film végén záróbulit tartunk, mindig gondoskodom róla, hogy minden egyes embert meghívjak arra a party-ra, hogy köszönetet mondjak nekik. Odamegyek a mikrofonhoz, és köszönetet mondok az operatőrnek, mert nélküle nem néznék ki ilyen jól a vásznon; a sminkesnek; a vizuális effektekért felelős személyeknek; a kaszkadőröknek; a kaszkadőrkoordinátornak; a kábelhúzóknak; a büféseknek; és a lista még hosszan folytatható. 280 ember dolgozik egy filmen, akiknek köszönhetően remekül nézek ki a vásznon, szóval hogyan mondhatnám, hogy én önerőmből vagyok sikeres? Ezért fontos, hogy mindannyian felismerjük, és ezért mondom el nektek, hogy az út minden egyes lépésénél volt segítségem.


Akkor is ugyanaz a forgatókönyv, amikor elindultam a kormányzói posztért. Az emberek szokás szerint csak annyit mondanak: “Egy nap úgy döntött, hogy elindul a kormányzói posztért, és átveszi a világ hatodik legnagyobb gazdaságának irányítását”. Nem, ez nem így történt.

Mármint igen, átvettem, és igen, megnyertem a kormányzói posztot, de ez nem így lett volna, ha nincs Jay Leno, a Tonight Show házigazdája, akit egy héttel korábban felhívtam, és azt mondtam: “A te műsorodban akarom bejelenteni a jelöltségemet, mert kívülállóként akarom eladni magam – mert a kaliforniai embereknek elegük van a tipikus politikusokból”. Jay pedig nagyszerű barátom volt, és azt mondta “Igen, segítek neked ebben”.

Így tehát augusztus 6-án, a Tonight Show-ban jelentettem be a jelöltségemet, anélkül, hogy bárki is tudott volna róla. Jay még 100 politikai újságírót is szervezett a helyszínre, hogy hátul üljenek, amikor bejelentettem a jelöltségemet. Ilyen segítséget kaptam. És ekkor persze még nem is volt csapatom. A semmiből jöttek az emberek, és csak úgy elkezdtek segíteni a kampány szervezésében, az adománygyűjtésben, a kommunikációban, és minden ilyesmiben. Két hónappal később Kalifornia állam kormányzója lettem, de ehhez rengeteg segítség kellett.

És azt kell mondanom, hogy fontos ezt elismerni, mert az emberek mindig úgy hangoztatják, mintha mindezt egyedül csináltam volna. Nem így volt. Rengeteg segítséggel csináltam. Igen, elszánt voltam. Igen, soha nem hallgattam az ellenérvekre. Igen, volt egy nagyszerű vízióm. Igen, volt tűz a gyomromban – de nem segítség nélkül csináltam.

Akik pedig azt mondják, hogy Schwarzenegger a legelképesztőbb környezetvédelmi törvényeket hozta Kaliforniában, azokat megkérném, tippeljenek, hogyan születnek a törvények? Törvényhozókra volt szükség – 120 törvényhozóra, akik heteken és hónapokon keresztül tárgyaltak, majd elküldték a törvényt, amit végül aláírhattam. Tehát ehhez is segítségre volt szükség. Sok segítséget kaptam az út során, és ezért olyan fontos, hogy ezt mindannyian felismerjétek.


A legnagyobb segítséget természetesen maga Amerika nyújtotta. Ha nem jöttem volna az Egyesült Államokba, ha más országba kerültem volna, nem lett volna ilyen sikerem. Úgy értem, Amerika nem csak a marketingje tekintetében bizonyult a lehetőségek földjének, hanem valóban a világ legnagyszerűbb országa. Itt tényleg bárki boldogulhat!

Ezért mondom mindig azt az embereknek, hogy egyik karrierem sem lett volna lehetséges, ha nincs az Amerikai Egyesült Államok. Elmehettem volna a Közel-Keletre. Gondolják, hogy ma itt állnék? Elmehettem volna Afrikába. Gondoljátok, hogy ma itt állnék? Vagy Ausztráliába, Ázsiába, Európa bármely más országába, mindegy. Ez a hely megadta nekem a lehetőséget, lépésről lépésre, mindhárom karrierem során, és a sok millió dollárt, amit megkerestem, azt is mind Amerikának köszönhetem.

Szóval, köszönöm, Amerika, azt a nagyszerű dolgot, amit az ide érkező bevándorlókért teszel.


És azért szeretném, ha ezt megértenétek, mert amint megértitek, hogy rengeteg segítségnek köszönhetően vagytok itt, akkor azt is megértitek, hogy itt az ideje, hogy segítsetek másoknak. Erről szól ez az egész. Segítenetek kell másokon. Ne csak magatokra gondoljatok. Segítsetek másokon.

Az apósom, Shriver őrmester egyszer a Yale Egyetemen tartott diplomaosztó beszédet – pont úgy, ahogy én most itt beszélek, (csak én egy jobb egyetemhez beszélek). Tudjátok, Shriver őrmester volt az a fickó, aki létrehozta a Békehadtestet, a Munkahadtestet, a szegényeknek nyújtott jogi segítséget, és úgy általában egy rendkívüli emberi lény volt a Johnson és Kennedy kormányzatok alatt.

Na ő mondta a Yale diákjainak: “Tépjétek le ezt a tükröt. Tépjétek le ezt a tükröt, ami miatt mindig csak magatokra bámultok, és akkor képesek lesztek a tükör mögé nézni, és meglátni azt a milliónyi embert, akiknek szükségük van a segítségetekre”.

És hadd mondjak nektek valamit, amikor ezt hallottam, minden értelmet nyert számomra: segítenünk kell másokon. Ezért is kezdtem el foglalkozni a Speciális Olimpiával, hogy előbb a Speciális Olimpia nemzetközi edzője, majd az Testedzés és Sport Elnöki Tanácsának vezetője lehessek. Aztán végighajtottam mind az 50 államon, hogy népszerűsítsem az egészséget és a fittséget, és végül közösségi programokat indítottam, amik által most már 48 különböző városban biztosítunk iskola utáni elfoglaltságokat több mint 100.000 gyereknek.

Számomra nagyon fontos volt, hogy visszaadjak, és hogy minden alkalommal, amikor a világ körül utazom, katonai bázisokat látogatok meg. Meglátogatom a bátor férfiakat és nőket, akik megmentenek minket, akik megvédenek minket, hogy köszönetet mondjak. Köszönöm, köszönöm, köszönöm nekik, bárhová is utazom a világban. Fontos, hogy az ő segítségüket is elismerjük.

A mai napon az tehát a kihívásom felétek, hogy menjenek és ünnepeljék meg a teljesítményeteket. Ezt a dolgok rendje. Ez a diplomaosztó nagy siker, és mindannyian kiérdemeltétek a diplomátokat. De: egy bizonyos ponton tartsatok egy kis szünetet az ünneplésben, távol az Instagram-képektől és a Snapchat-ektől, és gondoljatok azokra az emberekre, akik segítettek nektek.

Mindenképpen ismerjétek el Khator rektort, és mondjatok neki köszönetet a nagyszerű munkájáért. Mondjatok köszönetet az egyetem dékánjainak, akik felelősek azért, hogy ez az egyetem ilyen nagyszerű. Mondjatok köszönetet a professzoroknak és a docenseknek; mindenkinek, akik tanítottak Titeket, és mindenkinek, akik felelősek azért, hogy ma itt lehettek. És természetesen menjetek a szüleitekhez, öleljétek meg őket, és mondjátok meg nekik, hogy szeretitek őket. Köszönjetek meg mindent, amit azért tettek, hogy ma itt lehessetek.

Tegyétek ezt, és adjatok valamit vissza a közösségeteknek, – az államotoknak és az országotoknak – mert ne feledjétek, a végén nem arra fognak emlékezni rólunk, hogy mennyit kerestünk, hanem arra, hogy mennyit adtunk. Tegyetek róla, hogy az élet nem rólatok szóljon, hanem rólunk. Változtassátok az “én”-t “mi”-vé, és garantálom nektek, hogy meg tudjátok változtatni a világot.