Hithű szószólója vagyok az önfejlesztési szabályok relativitásának. Minden tanács szöges ellentéte is ugyanolyan hasznos lehet – attól függ, ki hallja. Szóval aki a magából kihozott teljesítmény fronton amúgy is a túlpörgésre hajlamos, az lapozzon inkább vissza valami lelazítóbbhoz. Akinek viszont egy kis seggberúgásra van szüksége, az nem is találhatna jobb motivációs forrást David kibaszott Goggins - Nincs hatalmad felettem c. könyvénél.

Inkább olvasmányos, önéletrajz jellegű a sztori, nem konkrét “tananyag” – úgyhogy itt valószínűleg nem is lehet majd olyan az összefoglaló, ami kiváltja a könyv olvasását. De attól úgy nagy vonalakban én is igyekszem megfesteni, hogy főhősünk honnan jött, milyen hatással volt ez rá, és hogy hozta ki belőle a maximumot. Hátha megfogadjuk a tanulságait (és kipróbáljuk a fejezetenkénti kihívásait), amik által mi is egy kicsit jobban összekapjuk majd magunkat.

A tartalmat én, önkényesen, a következő szegmensekre bontottam:


Kezdetek

A családi háttér megalapozásához előkerül egy erőszakos zsarnok apa, aki őt, a testvérét és az anyjukat is bántalmazza és szó szerinti elnyomásban tartja. Minden nap éjszakákba nyúlóan dolgoztatja őket a “vállalkozásában”, aminek köszönhetően talán nem meglepő, hogy a gyerkőcök iskolai teljesítménye nem épp optimális. Anya saját pénze nulla, de egy hitelkártya kihízelgéssel nagy nehezen meg tud “szökni” a gyerekekkel. Aztán a nagyobbik csak visszamegy az apjukhoz, de a kicsi David az anyjával marad, és egy darabig végre úgy néz ki, sikerül helyre állnia a dolgoknak.

Egy nagyon lelkiismeretes tanítónő hozza fel másodikos szintre (amit már így is ismétel), de aztán harmadiktól ennek kb. a szöges ellentétét kapja egy olyan tanár személyében, aki minden áron “speciális igényűnek” szeretné címkéztetni, hogy tűnjön már el az osztályából. Rászokik hát a csalásra, mert csak úgy tudja fenntartani a látszatot, hogy az osztállyal halad, és ne kelljen a tényleg gyogyósok közt végeznie a tanulási nehézségei és a toxikus stressz okozta dadogása miatt.

Csapdába ejtettem magam a csalást jellemző negatív visszacsatolású spirálban, ami a felszínen ugyan előrelépésnek tűnt, de csak addig, amíg bele nem ütköztem a francos valóságnak nevezett téglafalba.


1. KIHÍVÁS: Vegyük számba, hogy milyen hátrányokkal indulunk (és hogy hogy lehet belőlük “előny”)!


Rövid időre felvillan egy jófej nevelőapa prospektusa, akit aztán hirtelen és tragikusan meggyilkolnak. Erre jön rá egy buszról végignézett gázolásos baleset… Plusz a nyíltan KKK-szintű rasszizmus az új lakhelyükön… Mondjuk úgy, hogy alakulóban az elkallódás.

Az alapvető hozzáállás, hogy “minek nekem tanulni, ha úgyis katona leszek” – mert a nagyfatertól átvettük, aki milyen büszke a katonai múltjára. Csak aztán kiderült, hogy hoppá, a seregbe sem vesznek fel akárkit. Így az érettségi előtt egy évvel nagyon gatyába kellett ráznia magát.

A módszere az “Elszámoltathatóság Tükre”, ahol minden nap kb. kiképzőőrmester módjára lebaszta és irányba rakta magát. Ami a lelket tartotta benne, az Scott Gearen ejtőernyős balesete és felépülése – hiszen Gearen-nek azt mondták az orvosok, hogy soha többé nem teljesíthet ejtőernyős szolgálatot, de másfél év múlva már újra állományban volt. Ha abból fel lehetett állni, akkor az ő helyzetéből miért ne lehetne?

Valld be az igazat a korlátaid valódi okairól, és a benned dolgozó negatív hozzáállást vadászrepülőgép-üzemanyaggá változtatod. Az ellened szóló esélyekből egyszeriben dögös kifutópálya kerekedik.


2. KIHÍVÁS: Használjuk az Elszámoltathatóság Tükrét!


Katonaság

A katonaságnál majdnem mindenben a élen volt, de a vízi dolgokban küszködött. És amikor jött egy lehetőség (kb. egy orvosi “kifogás”, ami miatt felmentethette magát), élt vele. Ez akkora lelki törést okozott, hogy utána megint csak sodródott egy jó darabig – mind a szolgálata hátralévő részében, mind utána kórházi, majd rágcsálóirtói állásában.

Stresszoldó gyógyszerévé a kaja vált (mint sokunknak, khmmm), és a 80 kilós katonai formáját 135-re tornázta fel. Depi, összeomlóban lévő házasság, kilátástalan karrierút. Erre jött egy SEAL kiképzéses reklám/dokumentumfilm-szerűség, ami pont jókor találta el. Goggins itt hátralépett, és megállapította, hogy ha most nem rántja le magát erről a pályáról, akkor valószínűleg rajta is marad.

Talált egy jófej toborzótisztet, aki hajlandó volt segíteni neki a SEAL aspirációban (a súlya, és a korábbi szolgálata ellenére is). De valami bürokráciás szarság miatt kb. 3 hónapja volt újra levizsgázni (csak most sokkal szigorúbb ponthatárok mellett). Éés, nem mellesleg, lemennie maximum 89 kilóra. Itt következett egy brutális időszak, de végre újra volt célja, és ha ő egyszer bekapcsol, akkor nincs megállás. Pláne a vizi kiképzéses megfutamodása után, mert így már szinte kergette a kényelmetlenséget, hogy csak azért is megmutassa.


3. KIHÍVÁS: Hagyjuk el a komfortzónánkat – és aztán megint! És aztán megint!


Már a SEAL kiképzéses időszak alatt érkezik a híres Pokoli Hét túlélése (ami neki itt már a második kör, mert az elsőben tüdőgyulladás miatt muszáj volt ráhagynia). És hát a lényegi tanulság, hogy mennyire fejben játszódik le ez az egész. Kimondottan az a kiképzők célja, hogy ledaráljanak, mert így látszik meg, hogy fejben mennyire tartod magad.

Goggins a csónaklegénysége élére állt, mindenféle mentális játszmával motiválta őket (és magát) – sőt, előre ellopta a menetrendet, hogy fejben készülhessenek a kínzásokra (ezzel elvéve az élüket, ha csak egy kicsit is). Sokszor konkrétan dacoltak a kiképzőkkel, hogy visszafordítsák a mentális harcot. Bármit dobsz nekünk, akkor sem tudsz kibaszni velünk! Végül emberveszteség nélkül kibírták az egész hetet, de igencsak maradandónak tűnő sérülésekkel, ami azért a kiképzés további részébe még beleköphet…


4. KIHÍVÁS: Keressünk egy versenyhelyzetet az életünkben, és aztán teljesítsünk túl minden elképzelhető elvárást!


Ééés beleköpött: lesérülés (térdkalács repedés), ami miatt kötelezően kivezényelték. Ettől azért kapott még egy esélyt, de megint elölről kellett kezdenie. Szóval harmadik kör Pokoli Hét, és még mindig nem a teljesen gyógyult állapotban, így mindkét lábán hajszálrepedések keletkeztek. Vagyis kb. szó szerint törött lábbal kellett végigcsinálnia a további kiképzés hónapjait, napi 10+ kilóméter futásokkal. De mivel kötelezően nem vezényelték ki, ezért ő csak fáslizta a lábát, próbált csípőből mozogni, és túlélni a fájdalmat, amíg bele nem melegedtek az izgai/izületei. Az elme érzéketlenné tétele segített neki ennyire kitolni a határait.


5. KIHÍVÁS: Vizualizáljuk, amit befolyásolni tudunk (milyen lesz elérni a célt, és hogy milyen akadályokat kell közben megugranunk)!


Kitartás

Relatíve nagyot ugrunk az időben, egyből Goggins első, egyből 160 kilóméteres ultramaratonjára. És ennek az idiótának már ez is kompromisszum volt. A Vörös Szárnyak hadművelet miatti jótékonyságból szeretett volna beiratkozni rögtön a legdurvább versenyre, ami a Badwater 135 – egy sivatagi, nyárközépi, nagy szintemelkedésű ultra. A szervező viszont (szerencsére) nem enged be csak úgy senkit, még Goggins-jellegű ajánlólevéllel sem, mert nehogy neki tényleg meghaljon ott valaki és aztán lefújassák az egész versenyt. Viszont van most a hétvégén épp egy egész napos futóverseny, miért nem mész el, és bizonyítod be, hogy ilyet is tudsz?

Így jutunk a San Diego One-ig, amire főhősünk felkészülés és bármi komolyabb korábbi tapasztalat nélkül fogta magát, és elment, hogy akkor ő most ezt lefutja. És habár szó szerint vért hugyozott és összeszarta magát a végére, de azért is megcsinálta.

A mentális modell, ami segített neki felállni a táv közepe felé fenyegető összerogyásnál, az az ún. “sütisdoboz”. Az anyja, bármilyen nehéz körülmények közt voltak is épp, valahogy mindig feltöltötte a sütisdobozukat, ahonnan időnként a kis David vehetett egyet-egyet. A fejében a korábban elért sikerei és személyes győzelmei voltak a sütijei, amiket fogyasztgathatott extra energia morzsákért.


6. KIHÍVÁS: Töltsük fel mi is a saját sütisdobozunkat, amiből utána a kihívások közepén (és a feladás szélén) táplálkozhatunk!


Nem kis fellélegzéssel jelenthetem, hogy innen már azért komolyabb felkészülésekkel ment neki a további versenyeknek. Például a Hawaii Hurt 100-nak, ami egy terep ultra, és kellett az “önéletrajzba”, hogy aztán bevegyék a Badwater-be. De maradt spontaneitás is – mondjuk amikor csak úgy lazán lefutott egy maratont Bostoni kvalifikációs időn belül (pedig azon eredetileg csak drukkolni ment volna). Végül jöhetett a Badwater maga, amire 4 réteg pulcsiban plusz kabátban edzett a sivatagban, hogy majd bírja a hőséget. És ennek köszönhetően már elsőre 5. helyen végzett a rohadékja.

Ami ezt lehetővé tette, az Goggins “ember = versenyautó” hasonlata. Ugye a kocsikban megvan a szabályzó, ami korlátozza az üzemanyag és levegő áramlását, hogy ne melegedjen túl vagy károsodjon a motor. De ha ezt kivesszük, akkor elméletileg menne az sokkal jobban is. Más kérdés, hogy meddig, de akkor is sokkal több van benne, mint amit a gyári értékek mutatnak. Na hát az emberben az elme ez a szabályzó a fájdalom/kétség/kimerültség/félelem/bizonytalanság segítségével. De az elme csak javaslatot adhat – ha nem fogadjuk el és felülírjuk, akkor van ott még tartalék bőven. Goggins szerint kb. 40%-nál állunk le, vagyis több mint a fele a tankban marad.


7. KIHÍVÁS: Kezdjük el fokozatosan eltávolítani a saját szabályzónkat, és rendeszeresen toljuk ki a határainkat 5-10%-kal!


Megállás persze nincs, mert, ahogy Goggins mondja:

Nincs célvonal.

A következő checkpoint az “ultraman”, ami kb. egy tripla ironman. Magyarra lefordítva: 10km úszás, aztán 420km bringa és levezetésnek egy dupla maraton. Ekkora elefántot pedig tényleg csak nagyon picire bontott falatonként lehet fogyasztani. Goggins terminológiájában ezek az ún. “viszonyítási pontok” – nem csak mérjük a haladást, hanem kijelölülnk olyan jelzőket, amik által tudhatjuk, ha eltévedtünk, és ezért korrekcióra van szükség.

És itt végre összeér a katonai és a versenyzői szál. Elvégre egyre népszerűbb a versenyes teljesítményei miatt, ezért felkérik, hogy segítsen minél több feketét toborozni a SEAL-be. Ezt pedig Goggins nem csak elfogadja, de minél autentikusabb módon próbálja végezni – kb. minden toborzó beszédhez kapcsolódik egy ultra versenye, fut vagy bringázik a helyszínek között, és úgy általában kemény, mint a kád széle.

Mindenki a gyors megoldásokra, életkönnyítő trükkökre és a hatékonyságra vadászik. De az önuralomhoz sajnos pont az kell, hogy hajlandóak legyünk a kemény munkára. Aztán már lehet plusz hátszél a tehetség vagy a szenvedély vagy a hatékonyság – de megfelelően magas munkakorállal kell társulnia.

Amire itt kilyukadni próbálunk önfejlesztési fronton, az az időmenedzsment, csak természetesen Goggins jellegzetes egyszerűségével:

Ha felülvizsgálod az életedet, kiszűröd az ostobaságokat, és viszonyítási pontokat használsz, rátalálsz arra az időmennyiségre, amely lehetővé teszi, hogy mindent megtegyél, amire szükséged van, és amit szeretnél.


8. KIHÍVÁS: Ütemezzünk – bontsuk a napunkat kis szeletekre, és mindnek legyen meg pontosan egy darab célja, amit aztán tartunk!


Kudarcok

Szakaszok, ranger iskola, Delta Force válogató felidézése következik még régebből – mindez sajnos egy szívműtétből lábadozás közben. Mert mint kederült, eddig csak kb. félgázzal működött a szervezete, és egy veleszületett állapot miatt kvázi lyukas volt a szíve. Amire kellemesen emlékszik vissza, az az, hogy még ezeken a helyeken is folyamatosan ki akart tűnni, nem elpuhulni. Arra viszont kevésbé kellemesen, hogy ha valaki nem így tett, azt lenézte, és felsőbbrendűnek érezte magát. Ebből az maradjon meg, hogy felsőbbrendűség nélkül is próbáljunk nem az eddigi eredményeinkre támaszkodni, hanem minden egyes nap bizonyítsuk be, hogy mire vagyunk képesek.

Ez a mentalitás mindannyiunk számára elérhető. Nem számít, hogy férfi, nő, hetero, meleg, fekete, fehér vagy istenverte lila pöttyös az illető.


9. KIHÍVÁS: A kiválóság nem maradandó, ezért érdemeljük ki folyamatosan – legyünk rendkívüliek a különlegesek közt is!


A végső lecke pedig az, hogy mit csináljuk, ha ilyen szintű keménység és elszántság ellenére sem sikerül valami. Mert sajnos lesz olyan. Gogginsnak se jött össze a Pokoli Hét, csak harmadszorra. A Delta válogatóból is kihullott egy sérülés miatt. A szívműtétje után visszament egy második kör Deltára, de kudarc. Aztán visszarázódna a saját futásos ütemébe, de már az sem megy úgy a hosszú távú lefáradások miatt. Aztán nyilvános húzódzkodási rekord kísérletet tesz, de kudarc. Aztán az abból tanult leckék segítségével egy második, jobban átgondolt húzódzkodási rekord kísérlet, de az is kudarc.

Na ilyenkor jön elő, hogy hogy áll hozzá az ember. Hogy mennyire akarja. El kell dönteni, hogy meglesz, és onnantól maximum az határidő változhat, amikorra sikerül. De az, hogy sikerül-e, az nem lesz tovább kérdés.

Önbizalommal telítődtem, és elenyészett minden nyomás, mert a lehetetlen elérése helyett az elkerülhetetlen végrehajtása lett a feladatom.

És harmadszorra így mellesleg meg is lett a rekordja (4000+ húzódzkodással).


10. KIHÍVÁS: Vegyük számba a kudarcainkat, készítsünk “bevetés utáni jelentést” róluk, és vágjunk bele egy új kísérletbe!


Persze ez a tempó nem tartható örökké. A teste Gogginst is valamennyire leállította 40+ évesen. Ilyenkor már nem opcionális a nyújtás + “ésszel csinálás”, de így is lehet keményen. Szóval azóta is ultrákat nyer a fazon, meg különleges tűzoltóként dolgozik. Nem elkényelmesedik az eddigi sikereiben (amit a hírnevére alapozva amúgy simán megtehetne), hanem mindig hajtja a következő kihívást. A haragot viszont hátrahagyta. Békésen, de soha nem elégedetten, mert, mint talán már említettük:

Nincs célvonal.


Összefoglalás

Ne kerteljünk: Goggins egy vadállat. Direktben legalábbis semmiképp nem fogom se követni, se követésre ajánlani, amit ez a csóka a testével művelt. De ez nem akkora negatív kritika, mint amilyennek elsőre hangozhat – elvégre Henry David Thoreau materiális hozzáállását se egy-az-egyben kell másolni, csak inspirálódni belőle. Kellenek az extrém esetek, akik megmutatják nekünk, többieknek, hogy milyen hihetetlenül messze van a skála túlvége, ami alapján talán mi is finomhangolhatunk magunkon egy kicsit.

Goggins erre kiváló. Megtanulhatjuk tőle, hogy az emberi test tűrőképessége nem piskóta, és hogy mennyire az elme az irányító (ha nem hagyjuk a test rinyálásának, hogy átvegye a kormányt). Az már csak extra, hogy a test szó szerinti nevelésén keresztül egy csomó produktivitásban is hasznos hozzáállást szintén kultiválhatunk. Még a végén az utunkba kerülő akadályoknak nem lesz hatalma felettünk.