Az előző szösszenet “A kiégés elkerüléséről” szólt. A benne szereplő gondolatok pedig olyan mély nyomot hagytak, hogy utána a menetrend szerint várható havi második könyv már nem is érkezett. Szándékosan. Szó szerint visszatartottam magam a rápörgéstől, mert be kellett látnom, hogy egy csomó (felesleges?) gyomoridegem innen származott.

Így utólag belegondolva abszurdnak tűnik, de az elmúlt két évben többször is felmerült bennem az a gondolat, hogy “Ez a könyv túl hosszú, lehet inkább nem ez kéne, hogy következzen a sorban, mert akkor nem leszek meg vele időre”. Időre, bazdmeg! Mintha azt nem én szabnám, hogy mikor van az “időre”. Mert persze, oké, én is ismerem a tanmesét, miszerint azok a diákok, akik mennyiségre gyártották a vázákat, azok a végére minőségben is jobbra voltak képesek, mint akik eleve csak egy-egy minőségi darabot céloztak meg. De azért ennek is van egy határa.

Vagy mondjuk inkább úgy: itt is számít, hogy mennyire hosszú távon tervezünk. Hiába gyártom a heti vázát, ha ezzel odáig égetem magam, hogy akár abbahagynám az agyagozást. Ha viszont a lassabb iramot tovább bírom, akkor az a végére abszolút értékben még úgy is több vázát produkál. Heti egy poszt két évig az kb. 100. De ha csak két évig bírom, akkor 100 is marad. Viszont havi egy poszt, de az ötven évig, az 600. Értitek, na.

Ennek fényében innentől azt az ajándékot adom magamnak, hogy nem lesz megkötött posztolási menetrend. Ettől természetesen továbbra is ugyanilyen komolysággal és elszántsággal fogok foglalkozni az egész Preprocessor projekttel. De ha ezen belül, teszem azt, hanganyag/videó/előadás gyártásra is kellene energia; vagy egy vaskosabb könyv emésztgetéséhez kellene több idő; vagy a már olvasottak egymással való összevetéséhez kéne a hátralépés; akkor ezek után ezeknek is lelkiismeret-furdalás nélkül szeretnék teret engedni. Ehhez kapcsolódóan pedig a “görcsösen minden hónap elsején megy a hírlevél” futószalagról is leugranék. Legközelebbtől már majd akkor küldök, ha összejött annyi tartalom (vagy akad valami egyéb közlésre érdemes).

A lényeg: ezek után is ugyanilyen minőségű, és akár változatosabb formában is megjelenő tartalmakra számíthattok tőlem – de lehet, hogy egy kicsit lassabban. Nem biztos, de lehet. Igyekezni fogok, hogy megérje kivárni. Mindezt pedig csak azért írtam le ide is ilyen szószátyár módon, mert hátha valakinek a mögötte megbújó gondolatmenet is segít…