Semmi nem tökéletes. Hiába rajzolnánk mondjuk egy “tökéletes” kört, mert azok csak grafit molekulák lesznek a papír felületén, és egyik-másik biztos nem pontosan ugyanakkora távolságra esik a középponttól. Erre volt példa a Plátói “idea” is – vagyis hogy az érzéki világ (eredendően tökéletlen) dolgai helyett foglalkozzunk inkább az ideákkal. Amik viszont ugye szó szerint csak ötletek…

Ettől persze mindenkiben megvan az ösztön, hogy a saját kis valóságában a tökéletesre törekedjen. Így belegondolva valószínűleg részben ezért is szimpatizálok annyira a számítógépes/programozós dolgokkal – hiszen a digitális természetük miatt azok “nem valódiak”. Jó, a bitek tényleg egy fizikai lemezen vannak tárolva valahol… De a logika, amit leírnak, az “elméleti”, és ezért legalább van esély a tökéletesre. Az nyilván más kérdés, hogy ezt valaha elérem-e. De elvileg elérhetném.

Na hát az igazi dolgokkal (és lényekkel) ez nem így van. És emberek lévén kimondottan igaziak – és ezért tökéletlenek – vagyunk. És ez nem baj! Mármint egészen addig, amíg nem hagyjuk, hogy ez belepiszkáljon az erőfeszítéseinkbe. A tökéletes nem lehet cél, mert úgyis lehetetlen. A tökéletes jó esetben csak egy útmutató, amihez idővel elég közel jutunk. Rossz esetben viszont el sem indulunk miatta, hiszen úgyis elérhetetlen. Na ez a baj.

Próbáljunk hát inkább megbarátkozni a tökéletlenséggel. Ne tettessük, hogy nincs hiba, mert annál nehezebb lesz elfogadni, amikor lesz. Nem ha, amikor. De nyugalom, a tökéletlenségükkel együtt is elérhetünk igazán nagyszerű dolgokat. Csak érdemes előre számolni vele.

És hogy ezt a kis szösszenetet most csak azért írtam, mert a héten nem lesz könyves bejegyzés? Háááát… Részben. Szabin vagyok, túrázunk, kirándulunk, és egyéb háttérprojektekkel molyolgatunk. A blog természetesen továbbra is fontos helyet foglal el az értékrendben, de az eddigi “egyszer fent”-ek mellett most akad egy kis “egyszer lent” is. Így már nem lesz tökéletes a bejegyzéseim menetrendje. És ez nem baj.

Emellett viszont nagyon sok egyéb területen is rendszeresen felmerül ez a tökély-függőség, ami minden adag kiváló teljesítményre inspirálás mellé tízszer annyi kárt is okoz. Én személy szerint elég sokat küzdök vele – és azt gyanítom, hogy nem vagyok egyedül. Ezért is szerettem volna kiírni ezt a kis gondolatot egy szimpla “Rögtön jövök” cetli helyett.

Szóval igen, egyrészt falazok magamnak egy hetet, bevallom. Másrészt viszont hátha valakinek pont ezt kell hallania: nem baj, ha nem tökéletes! Elég, ha “csak” elég jó. A lényeg, hogy legyen valamilyen!